Az ételáldozat a későbbiekben rendszeresen más áldozatokhoz kapcsolódott, égő- és véresáldozatokhoz, közben azonban megmaradt az ételáldozat sajátos jelentése is, (4Mózes 15,1–21). Az ételáldozat nincs kötelezően előírt időhöz és mennyiséghez kötve. Az ételáldozat jelentése ma is fontos számunkra.
Az ételáldozat ugyanis a gondviselő Isten iránti hálaadást fejezte ki a termésért. Isten az, aki testben és lélekben táplál bennünket. Ő az, aki ételt és italt ajándékoz nekünk, egzisztenciát; ugyanakkor Ő az, aki nem enged bennünket beleragadni a kenyérgondokba, hanem ennél sokkal többel ajándékoz meg bennünket, mennyei örömmel, reménységgel, hittel. Kár, hogy a jóléti társadalomban ezt egyre többen elfelejtjük. Vegyük észre, emlékezzünk rá, hogy mennyi mindenünk van! Adjunk hálát ezekért! (2)
Az ételáldozat, a hálaadás mellett, Isten segítségül hívását is kifejezte. Az ételáldozat Istennek felajánlott, emlékeztető része ugyanis a hálaadás mellett könyörgést is jelentett Isten további áldásaiért. Nem Istent kellett emlékeztetni erre (2), mintha Ő emlékeztetésre lenne szorulva, hanem önmagamat kell emlékeztetnem arra, hogy el ne feledkezzem az Úrnak semmiféle jótéteményéről (Zsoltárok 103,2), hiszen eddigi könyörgéseimet is meghallgatta az Úr, az Ő akarata szerint.
Az ételáldozat ugyanakkor kifejezte az Isten ügye és annak látható közössége iránti hűséget. Mégpedig azzal tette ezt, hogy az ételáldozatból csak egy marék lisztet füstölgettek el a papok az oltáron (2), ami pedig megmaradt az ételáldozatból, az a papokat illette, mint szolgálatukért való ellátást. Ahol Isten népének tagjai fontosnak tartják azt, hogy Krisztus látható egyházát, annak szolgáit és szolgálatát eltartsák.
Az imádság nem korlátozható csak a szavakra. Vannak olyan dolgaink, amelyre nem találunk szavakat, és azokat mégis oda kell vinnünk Isten elé. Ha erőm, időm, jövedelmem első „zsengéjéből” áldozok az Úrnak, az is imádság: egyszerre hálaadás, könyörgés és hitvallás Isten ügye mellett, annak látható intézményeit támogatva.
Az ételáldozat papok által elfüstölgetett része kedves illatú áldozattá lett az Úr előtt (9), mint ahogy Jézus Krisztusban Isten népe is kedves illattá lesz ebben a világban (2Korinthus 2,15), akik minden nyomorúságuk ellenére is hitelesek.
Az ételáldozat kovász nélkül készülhetett (11), mert Isten szentségétől minden keltetőszerként használt, erjesztett bomlásterméket távol kellett tartani. Bizony, ahol Istennel megbékülnek, ott a felebaráttal, az atyánkfiával és az embertárssal is meg kell békülnünk (Máté 5,23). Bizony nem az a baj, hogy sok erjesztett dolgot eszünk, hanem az, hogy sok bomlasztó erjesztett indulat vezet bennünket mindenütt a békességszerzés helyett. Milyen érdekes, mintha a nagystílű fogadások asztalai ezt pont kifejeznék, mert erjesztett, maszatos ételen kívül nemigen lehet bármi mást is enni egy valamirevaló konferencián. Amilyen a konferencia lelkülete, meg amilyen a lelkületünk, olyanok az ételeink is. Sokféle kovász van. Amiről Jézus Krisztus tanított, amit Ő ajándékozott nekünk, az nem bomlaszt, nem erjeszt, hanem megkeleszti a tésztát (Máté 13,33), és a kis darab mennyei gazdagság megsokasodik. Más a farizeusok kovásza és más a hívők kovásza (Máté 16,11–12; 1Korinthus 5,7).
Az ételáldozatból nem hiányozhatott a só (13), amely Isten megváltó, szerető szövetségének jele volt. Ahogy a só megízesíti az ételt, tartósítja azt, mint soha le nem bomló vegyület; úgy ízesíti, tartósítja életünket az örökkévaló Isten, aki megváltó szeretetével ölelt körbe bennünket a Jézus Krisztusban.