Ebben a fejezetben az eddig tárgyalt ószövetségi áldozatok összegzését olvashatjuk, amely átnyúlik a következő fejezetre is: az égőáldozat, az ételáldozat, a vétekáldozat és a jóvátételi áldozat bemutatásának rendjét. De itt ezeknek az áldozatoknak a bemutatását más nézőpontból olvashatjuk. Itt a papok kötelességét és jogait sorolja fel a szentíró az egyes áldozatok kapcsán, míg korábban azt tárgyalta, hogy mit kell tenni az áldozat bemutatójának az egyes áldozatok esetében. 

Most csak az égőáldozatok bemutatásával kapcsolatban fogalmazunk meg néhány üzenetet.

Az égőáldozat esetében a papok gondja volt az, hogy az oltáron állandóan égjen a tűz (6) Ez a gondoskodás minden áldott szolgálat feltétele: állandóan az Úr ügyét képviselve égni, de nem másokat „elégetni” a túlbuzgóságommal, ugyanakkor nem is önmagamat felemészteni, mert csak a józanság Lelkének hite tud építően szolgálni a világban (2Timóteus 1,7). 

Isten ügyének szolgálata folyamatos szolgálat, de ezt mindenki a maga feladatában, a maga helyén gyakorolja. A folyamatosság nem azt jelenti, hogy nincs pihenés, mert az Isten parancsa ellen való. A folyamatosság azt jelenti, hogy odaszánt élettel végzem a feladatomat Isten dicsőségére és a körülöttem élők javára (2; 5).

A pap öltözéke más akkor, amikor a szent szolgálatot végzi, és más ruhában van akkor, amikor kilép a szent sátorból, hogy „a hamut” a táboron kívüli helyre vigye. A külsőségek fontosak, a külső megjelenés a hitre utal, vagy annak hiányára. Isten közelében a tiszta ruha, a gyolcsruha megjeleníti azt, hogy a lelkünk is tiszta ünneplőbe szeretne öltözni az Úr kegyelme által. Nem keverhetjük össze a szentet és a profánt, illetve az a szolgálatunk lényege, hogy a szent átjárja a hétköznapit (3–4).

Nem véletlen az sem, hogy az égőáldozat áll első helyen ebben a felsorolásban, amelyből a papoknak semmi nem jutott, vagyis a szolgálat, a kötelesség volt az őket megillető rész. Természetesen méltó a munkás a maga bérére (Lukács 10,7), de elhívás nélkül csak béresek leszünk és nem pásztorok (János 10,12). Bizony ma is nagy nyomorúságunk ez. Pedig ahogy Jézus Krisztus mondta, ha mindent megtettünk, akkor is haszontalan szolgák voltunk, és csak azt tettük, ami a kötelességünk (Lukács 17,10).