Különbséget tenni! A megkülönböztetés képessége életmentően fontos, mindenkor, minden helyzetben: különbséget tenni igaz és hamis között; jó és rossz, helyes és helytelen között, tiszta és tisztátalan között, ehető és ehetetlen között… Itt most az a fő kérdés, mi az ami tiszta és tisztátalan; mi az ami ehető, és mi az ami nem ehető, testi és lelki értelemben egyaránt. Hol a mérce ebben számunkra, ki a mérce?

Isten népe számára a mérce Isten kijelentése, Igéje, tökéletes és üdvözítő akarata. Ennek a kijelentésnek csúcsa Jézus Krisztus, aki egyértelműen kijelentette, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami onnan kijön: amit gondolunk, mondunk, és ennek nyomán cselekszünk (Márk 7,15). Az étkezés nem üdvösségkérdés. Isten megváltó szeretete megtisztította a világot, ezért amit az Úr tisztának tart, azt mi ne mondjuk tisztátalannak (Cselekedetek 11,9). Minden tiszta, ha hittel élünk azzal, és e-világban minden tisztátalan, ha hit nélkül, nem Istennek kedves módon élünk azzal. Ezen túl minden vita erről, öncélú okoskodás, teológizálás.

Ugyanakkor, Jézus Krisztusba vetett hittel olvasva ezt a szakaszt, már bátran megfogalmazhatjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk testi és lelki, szellemi értelemben egyaránt. Egyáltalán nem mindegy, mit veszünk magunkhoz, mivel élünk, mivel „táplálkozunk”. Az üdvösséget nyert ember ismeri az Isten által meghúzott határokat: Mindent szabad, de nem minden használ (1Korinthus 6,12). A hit embere látja az örök csúcsot, Jézus Krisztust, akire feltekintve mér meg és értékel minden mást. Ettől kezdve az étkezésre vonatkozó szabályok egészségügyi tartalmát is komolyan vehetjük, hiszen testünk a Szentlélek temploma (1Korinthus 6,19).