„Szépen végigcsinálta a kis életét!” Ezt mondta valaki, egy számára nagyon fontos halottjára. Mélyen megmaradt bennem ez a gondolat. Amikor búcsúztunk tőle, bizony sírva, és hiányát szívfacsaróan érezve a búcsú perceiben, ez volt a vigaszunk: „Szépen végigcsinálta a kis életét”.
A „szépség” a hívő életet jelenti: az Úrral élt, mert csakis az Úrban lehet szépen végigcsinálni ezt az életet, minden körülményben. A „kis élet” pedig azt jelenti, hogy az igazi nagyság az, amikor valaki hitben, a maga helyén szorgosan teszi a dolgát, az Úr színe előtt, „papként”, istentiszteletként; ahogy azt a mai Igében olvastuk. Az ilyen ember nem tör nagyra, legfeljebb elfogadja Isten kezéből egy időre a nagyobb feladatot, de abban is megmarad az Úr kegyelmében, alázatban, kicsinek (Máté 18,10). Aki az Úr engedélye nélkül, direkten nagyra tör, az rombol, akörül a halál arat.
Áron fiainak felszentelése után olvassuk a kiemelt Igét: „Végezték tennivalójukat az Úr előtt”. Jézus Krisztusban mindannyian királyi papság vagyunk, hogy szépen végigcsináljuk a kis életünket… „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket…” (1Péter 2,9) Nincs ennél több! Jézus Krisztusban mindannyian királyi papság vagyunk, hogy ekként szépen végigcsináljuk a kis életünket…
*
A felkenetési szertartás része volt az, ahogy Mózes az áldozati vérrel megkente Áronnak és fiainak jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját (24). Ez a szertartás arra utal, hogy a papok testének minden tagja (Róma 6,13–19), életüknek minden rezdülése az Úré. Az egyetemes papság elve alapján minden hívő ember ennek a felkenetésnek részese: „hit által Krisztusnak tagja vagyok és így részese az Ő felkenetésének, hogy így nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul Őnéki adjam, és szabad, jó lelkiismerettel harcoljak ebben az életben a bűn és az ördög ellen” (Heidelbergi Káté 32. kérdés-felelet). Isten igényt tart életünk egészére, mert testestől és lelkestől az Úréi vagyunk, életünkben és halálunkban egyaránt (Róma 14,8). Nincs ennél nagyobb bizonyosság, vigasz, erőforrás!
Áront és fiait ékes rendben szentelte fel Mózes: megmosta, a főpapi ruhába felöltöztette őket, olajjal megkente a szent sátrat, a felszerelésekkel együtt, majd olajjal felkente Áront. Ezek után Mózes bemutatta értük az első hét fejezet rendje szerinti áldozatokat: vétek, égő, béke és ételáldozatokat. Hét napon át újra és újra megismételte Mózes az áldozatokat (1–36).
