Véletlenül elkapta a figyelmem az Eurovíziós dalfesztivál döntőjének egy szakaszát: a szavazatok érkezésének ideje alatt a házigazda Svédország bemutatkozott. Ez a bemutatkozása gyakorlatilag nem állt másból, mint a keresztyén egyházak durva kigúnyolásából, legszentebb értékeink lábbal tiprásából.* Úgy éreztem, ez az a pont, ahol már nem lehet hallgatni, mert a kövek fognak kiáltani (Lukács 19,40). Isten Lelke, utalva a tegnapi üzenetekre, nemcsak hitet ébreszt és békességet támaszt bennünk, hanem felelős szolgává tesz, akiknek fontos az Úr ügye? Neked fontos Krisztus ügye? Hogyan szólsz, mit teszel érte, vagy langyos keresztyénként csak hagyod történni az eseményeket? (Jelenések 3,16) Egyre azonban vigyázzunk, ha szólunk és teszünk valamit az Úr ügyéért, azt ne indulatból és gyűlöletből tegyük, hanem szelíd, krisztusi határozottsággal. Egyébként nemcsak pirulhatunk hűtlenségünk miatt (8), hanem, megint csak a tegnapi Igére utalva, „jaj” lesz nekünk - hiszen nemcsak szembeszálltunk, perlekedtünk alkotónkkal, hanem elhagytuk, elfelejtettük Őt (45,9), aki pedig minden életnek forrása (Zsoltárok 36,10).

Cselekedetek 26,1-18

402. dicséret

*  Itt tartunk, ez a szabadság? Hol van ebben a keresztyén, hívő ember szabadsága, ha már vallás és szólásszabadságról zengedezünk? Meggyőződésem, hogy egyetlen más „világvallással” nem lehetne ugyanezt megtenni, következmények nélkül. Nincs üldözési mániám, tele vagyok szeretettel, nyitottsággal, sőt a témát sem szívesen hozom elő, mert csak újabb támadásra adunk lehetőséget.

A fazekas és alkotása, a cserépedény képe Isten Lelkének munkájára utal. 1. Isten Lelke hitet ébreszt: felismerem alkotómat, teremtő és megváltó Istenemet, akin kívül nincs más (18 és 21), aki elrejtőzködő Istenből hozzám lehajló Istenné lett (15), akinek Igéje igaz (19); - miközben rádöbbenek a saját cserépedény voltomra (2Korinthus 4,7). Ő formált, számon tart, megtart; ha leesnék és összetörnék, egyedül Ő képes újból összerakni - ezt mutatta meg Jézus Krisztusban. Áldott bizonyosság, hogy az Ő tulajdona vagyok (Heidelbergi Káté 1). Ez a hit annak felismerése, hogy Isten döntött felőlem, az üdvösséget illetően. Rám nem vonatkozik a „jaj”! 2. Isten Lelke békeséget ad: Alkotómat nemcsak úgy tisztelem, mint aki üdvösségem felől döntött, hanem elfogadom rólam való gondolatát, ebben a világban is. Nem perlekedek vele, hogy miért ilyennek, miért ekkor formált, és miért ide helyezett. Ismerjük: nekem miért csak ennyit adott, lehetőségekben, tehetségben, anyagiakban, „szépségben”, másokhoz képest? (Talentumok példázata)* Ez a békesség: nem perlekedek az alkotómmal, felismerem kereteimet, azon belül örömmel mozgok.** Nem arról van szó, hogy fogadd el magad, hanem fogadd el Isten rólad való gondolatát, és békességed lesz. 3 Isten Lelke felelős szolgává tesz, de erről majd holnap.

*  Ennek az üzenetnek újszövetségi vetülete a talentumok példázata: aki egy talentumot kapott, az is boldog, nem ássa el, hanem sáfárkodik vele.

**  Ez a békesség azt jelenti, hogy nincs bennem irigység, mert tudom, hogy Isten használhatónak formált, azt pedig Ő tudja, hogy miért itt, és ilyen módon.

(Esküvőkor) Isten népe új kezdet előtt áll, amikor az Úr, szolgája, a perzsa király által (1), szabadulást készít nekik (Kr. e. 530). Erre az új kezdetre készíti őket Isten az alábbiak szerint. A házasság is egy új kezdet. 1. Isten bemutatkozik (5), szól és megszólít benneteket: én vagyok az Isten kelettől nyugatig, rajtam kívül nincs más; én vagyok a teremtő és megváltó Isten. Adta nektek az életet, az üdvösséget, adott benneteket egymásnak, mert a házasságot nemcsak megteremtette, hanem megváltotta. 2. Isten hitet ad (3): neveteken szólít benneteket, feltárja elrejtett kincsét, az Igét; és megtudjátok, hogy Ő az Isten. Ez a házasság egyetlen esélye. 3. Isten megáld (2 és 8). A rögös utat kiegyenesíti, előttetek jár, vezet benneteket, vaskapukat nyit meg, vagyis a nehézségeket is megoldja, még a lehetetlennek tűnőt is: kitárul az új élet, megtapasztaljátok a mindennapi élet lehetőségét, mert harmatozik az ég és megnyílik a föld, ad termést, egzisztenciát az Úr. 

Cselekedetek 25,6-12

75. zsoltár

(Temetéskor) Ez az ujjongás nem tagadja a jelen fájdalmát, tudomásul veszi a halál tényét, a szomorú jelent, de nem ragad le itt. Fájhat a szomorú jelen, keserű a szívünk, de nem keseredünk bele abba, amiben vagyunk. Ezt jelenti itt ez az ujjongás. A szövegből kiindulva, szó szerint ez az igevers üzenete: Isten népe még fogságban van, szenved is emiatt, de nem keseredik bele a jelenbe, mert hiszi az Úr által készített jövőt. Ez az ujjongás bizonyosság, evangéliumi öröm, miszerint a gyász idején is harsog az örömhír, biztos zengésű trombitaként, szinte riadóként, jelezve, hogy nem vigasztalás nélkül, nem reménytelenül állnunk a halál előtt. Ez az ujjongás azért hiteles, mert Istenünk, Jézus Krisztusban szólt (24), és megváltóként cselekedett érettünk! (23) Ez az ujjongás evangéliumi öröm, amely hiszi, tudja, hogy „több az élet”!

A „most” keserves, a jelen fájdalmas, hiszen fogságban vannak azok, akiket a próféta megszólít. A gyötrelmes jelenben terhel a múlt, és beszűkül a jövő. Isten szava képes egyedül arra, hogy ebből a nyomorúságos helyzetből kimozdítson: most hallgass rám szolgám (1). A jelen számára egyetlen esély, ha az örökkévaló Úrra figyel. Isten színe előtt aztán feltárul a múlt, miszerint Ő a mi kiválasztónk, alkotónk, formálónk (1-2). Az Úr jelenlétében kitárul a jövő: nemcsak élet támad, víz és patak; hanem új élet adatik, mert az ember lelke megtelik Isten Lelkével, úgy, ahogy a víz betölti a medrét (4). A jelenben így megszűnik a félelem (2), miközben az ember nem magával, hanem Istennel dicsekszik, akinek tulajdonaként megoldódott a múlt és reménytelivé lett a jövő, azaz boldoggá lett a jelen. Ez a megváltás: a jelenben meghalljuk az Úr szavát, felismerjük Őt, életünk gyökerét és ágát. Ezt a csodát csak az Úr képes megcselekedni, rajta kívül senki más (6-8; 9-20). Szólj Urunk, hogy jelenléted megtartson a jelenben. Régebben a közutak mentén, a nagy kanyarok és szakadékok közelében vasbetonból készült, robosztus korlátokat helyeztek el. Itt azonban egyértelművé tették, hogy innen jössz, és erre mész; ne félj, úton vagy, csak figyelj rám!

Cselekedetek 24,22-27

163. dicséret

MIÉRT TESSZÜK, AMIT TESZÜNK? Mik a valódi indítékaink? Tegyük fel ezt a kérdést Istennel való viszonyunk kapcsán is: saját önös érdekeink miatt kell az Isten is? Kálvin ezt a veszélyt elkerülendő hangsúlyozta, hogy Isten dicsőségének szolgálata lehet a hívő ember egyedüli szándéka; amennyiben ebből áldás fakad számunkra, az is Isten szuverén döntésének ajándéka. A mai Ige leplezetlen diagnózist ad Isten népéről, rólunk: elém járultál, így szól az Úr, de nem értem fáradoztál, hanem csak magadért (22-24). Az Úr azonban hűséges a hűtlen és gyarló népéhez, mert nem másítja meg rólunk hozott döntését, és velünk való szándékát. Az Ő döntései örökkévalók, bár a mieink megbízhatatlanok, az Ő szándékai tiszták, noha a mieink tisztátalanok és önzőek. Ezért az Úr önmagára, Krisztusra tekint, és nem álnokságunkra; sőt vétkeinket úgy eltörli, hogy azokról többé meg nem emlékezik (24-25).* Ma reggel egyik ismerősöm lekéste a vonatot, esélye sem volt már felérni Budapestre, a kijelölt időpontra. Bizony, ez a vonat elment, szoktuk mondani: lekéstünk, mint Ézsau az atyai áldásról (1Mózes 27,34-39), lekéstünk, mint annyi mindenről. Micsoda evangélium, hogy a kegyelem vonatát nem késhetjük le! Ez minden békesség, alázat és az Isten dicsőségét szolgáló élet alapja; nemcsak egyéni, hanem egyházi és társadalmi méretekben is.

Cselekedetek 24,10-21

254. dicséret

* Tévesztéseinknek ugyan lehet egy ideig való következménye, de nincs örökkévaló kihatása (28). Ha ez nem így lenne, nem állhatnánk meg előtte, nem igazolhatnánk magunkat, elvesztenénk a pert; „ősatyáink” is ilyenek voltak, de mi sem vagyunk jobbak (27). Csak az Ő irgalma tart meg, és ez az irgalom képes megtisztítani minden szándékunkat is. Ő pedig nem vonja meg Tőlünk irgalmát soha. Szeretetétől nem választhat el senki (Róma 8,38).

Gyönyörű Ige, kívülről tudjuk, vegyük komolyan és örüljünk annak, hogy az Úr tulajdonai vagyunk, akiket név szerint ismer, számon tart, és MEGVÁLT. Ez a bizonyosság képes egyedül elvenni a félelmeket (1-2). Mit jelent ez a megváltás? Izráel népe evilági megoldásokat várt, itteni szabadulást, győzelmet, ügyüket diadalra vezető Messiást. Ez egyrészt becsülendő az ószövetségi üzenetben, ez a „leföldeltség”, mert hús-vér emberként élve ebben a világban, bizony kézzel fogható megoldások kellenek; nem elég valami alig megfogható jövő. Az igazi szabadulás azonban mégis e világon túli, és minden itteni megoldásnál több. Krisztusban ennek a többnek az ideje jött el. Őbenne azonban az örök élet üdvössége áthatja a földi életet: itteni megoldásokat is kínál az örök megoldás. *

Cselekedetek 24,1-9

263. dicséret

*  Olvassuk tovább az Igét, amely elmélyíti az üzenetet, ezért tegyük fel a kérdést: mi az ára ennek a megváltásnak? Isten kárpótlásul ad népéért másokat (3), mert annyira drágák vagyunk neki. Nem vagyunk különbek másoknál, és mégis másokat ad oda érettünk! Egyszerre megható, megtérésre hívó, ugyanakkor döbbenetes és félelmetes ez a kijelentés, amely kérdések özönét támasztja bennünk: miattunk mások szenvednek, vesznek el, hogy mi élhessünk? (Gondoljunk csak bele, egyszerű, hétköznapi szinten, hányan szenvednek, senyvednek, halnak meg azért, hogy mi élhessünk, és jobban élhessünk: az életnek ára van!) Urunk, köszönjük, hogy Te Egyszülött Fiadban ezt a felfoghatatlan helyettes elégtételt nemcsak értelmezted, bemutattad nekünk, hanem egyszer és mindenkorra lerendezted, és megszüntetted érettünk; amikor Önmagadat adtad oda, hogy mi élhessünk. Ez kötelez, mert ettől kezdve csak mi szenvedhetünk másokért, mi adhatjuk oda az életünket másoknak, miközben Isten Lelke mindig arra indít bennünket, hogy miattunk ne szenvedjen senki.

VAN JÖVŐ, mert az Úr kezében van népe jövője, aki nem engedi, hogy saját vakságuk áldozatai legyenek! Isten egy szülő asszonyhoz hasonlítja magát (14), ez is a jövő szemléletes ígérete. Népe szabadulása a közeli jövőben várható. Az Úr megmutatja hatalmát választottai felé: megszabadítja őket, noha tudatlanok és hitetlenek, amelyet némán tűrt az Úr (14). Milyen hosszútűrő az Úr, sokáig hallgatott, türtőztette magát. Belegondolok, hogy milyen a mi hosszútűrésünk másokkal szemben, illetve mennyire próbára tesszük egymás hosszútűrését, ugyanakkor milyen hatalmas az Úr türelme. Milyen kegyelmes az Úr, hiszen népének tagjai olyanok, mint a vakok (16 és 19-20). Az Úr pedig vezeti őket, vakságuk ellenére a célba, könyörül rajtuk; megnyitja szemüket, és a göröngyös utat simává teszi (16). Milyen megbízható az Úr, mert amit megmondott, azt véghezviszi, beteljesíti, nem mulasztja el (16). Ilyen Urunk van, bízhatunk-e ezek után mindenféle idegen, halott, csinált istenekben? (17) Kifosztottá leszünk, ha nem az Úrban bízunk! Hány kifosztott élet, házasság, család; milyen kifosztott az egyház, a társadalom? Ezt akarjuk, ilyen jövőt? Hallgassunk az Úrra figyelmesen, a jövő érdekében! (23)

Cselekedetek 23,23-35

426. dicséret

Itt kezdődnek, és még további három helyen olvashatók AZ „ÚR SZOLGÁJÁRÓL” SZÓLÓ ÉNEKEK. Mit tudunk meg erről a szolgáról? Az Úr választottja és támogatottja, akit nem a saját lelke, hanem az Úr Lelke irányít; aki nem a „nyilvánosságot” keresi, mert nem önmagának él, hanem a megrepedt nádszál életeket gyógyítja; miközben meghirdeti az Úr életet adó rendjét - törvényét, és nem tör pálcát senki felett (1-4). Ez a szolga Jézus Krisztusban jött el közénk (Máté 3,17; 12,17-21). Jézus Krisztus által van lehetőségünk nekünk is Isten dicsőségét szolgálni, a másik ember javát keresve. Nincs ennél nagyobb gazdagság.

Cselekedetek 23,12-22

28. zsoltár

A fogságban élő nép számára életfontosságú kérdés volt, hogy KINEK TARTOTTÁK AZ URAT, kiben, miben bíztak, és kinek tartották magukat? Erre kérdez rá Ézsaiás, mégpedig úgy, hogy hangsúlyozza: egyedül az Úr az Isten. Az Ő kezében van minden ügyünk, a peres ügyeink is, Ő a tanácsosunk, Tőle jön minden érvünk, amely életet szolgál, nemcsak saját érdekeinket védi (21). Az Ő kezében van múlt és jövő (22).  Mindezt azért hangsúlyozza az Ige, mert szembe állítja az élő Isten tulajdonságait, mindenféle hamis istenségekkel (23), akik tehetetlenek (24), semmik és semmit érők (29), és tiszteletük utálatos dolog, ami azt jelenti, hogy utálatos dolgokra visz bennünket (24).* Fel merjük-e vállalni a vallásszabadság alkotmányos korában azt a hitvallást, hogy az Úr az Isten, és rajta kívül nincs más.** Az Úr elindította már követét Keletről, hogy bizonyítsa egyetlenségét és Úr voltát. Ennek a keletről érkező Krisztusnak csak halvány mása Cirus perzsa király, aki rendeletével majd hazaengedi a fogságban sínylődőket, hogy újra kezdhessék életüket (Kr. e. 531). Ez az örömhír igaz (26). E követ előtt állni kegyelmi állapot. Akik azonban emberként istenítik magukat, azok olyanná lesznek, mint a puszta szél (29). 

Cselekedetek 23,1-11

256. dicséret

*   - gondolj csak valamire, amitől undorodsz, és érted, miről van szó.

**  Ahogy Ezékiás király imája kimondja, hogy mások nem istenek (37,19).

NE FÉLJ FÉRGECSKE, - hangzik Isten bíztatása felénk. Ez nem éppen hízelgő megszólítás, de valós; mert bizony ilyenek vagyunk, mint amilyen Jákób volt: ügyeskedő, hazug, csaló. Vegyük azonban komolyan az igevers második sorát is, amely ezt a férgecske Jákóbot maroknyi Izráelnek nevezi, vagyis Isten kiválasztott (9), megsegített, megváltott népének tulajdonítja őket, akiket győzelmes jobbjával támogat (10). Nem kell tehát félni, mert az Úréi vagyunk, noha férgek vagyunk. Ezért ellenségeink is az Úr kezében vannak (1-6), nem engedi őket pusztítóan fölénk nőni, sőt a kellő időben cséplőszánná tesz bennünket (15-16), hogy törni és zúzni tudjuk őket, nem sokféle „bottal”, hanem a krisztusi szeretet cséplőszánjával. Eljön az idő, amikor vizet fakaszt az Úr népének a pusztában (17).* Itt ujjonghatunk szabadon, ez lesz az igazi szabadság, betöltve és túlhaladva minden itteni „liberalizmust”. Ez az ujjongás már nem ismer semmiféle szabályt, mert a szabály nem kívülről, nem belülről, hanem felülről vezérli. Ez az ujjongás az Urat dicséri, ez az ujjongás jó, minden lényeget kitölt (16).

Cselekedetek 22,22-30

452. dicséret

* Itt forrásai patakokká, és bővizű tavakká duzzadnak, és megoltja mindenféle szomjúságunkat, a cédrusok között (17).

ISTEN EGYETLENSÉGE, AZ EMBER PORSZEM VOLTA, és kettejük találkozása - ennek az igeszakasznak az üzenete. Isten teremtői munkája (12) utal kikutathatatlan bölcsességére és hatalmára (13-14). Neki nincs szüksége tanácsosra; Ő minden tudás birtokában van. Őelőtte az ember, a népek (15-17), és mindenféle vallási tevékenységük semmivé foszlik (17-21), ahogy a föld hatalmasságai is csak ideig-valók (23-24); Tőle elszakadva pedig nemcsak vízcsepp és porszem vagyunk, hanem sáska természetünkkel pusztítunk is (22). A sáska képénél nincs találóbb az emberi bűnre. Az Úr számon tart mindenkit (25-26), övéit pedig megerősíti, sőt megtartja (27-31). Bizony bátorítás volt mindezt Isten népének hallani a babiloni fogságban, és Jézus Krisztus által ez a bíztatás nekünk is szól. Az övé vagy, ha ezt a gyönyörű bíztatást komolyan veszed, és éppen ezáltal, meg is tapasztalod annak valóságát: ügyed az örökkévaló Isten előtt van (27-28), ezért erőd megújul. Ez a bizonyosság mindenre elég: Örökkévaló Isten az Úr!

Cselekedetek 22,17-21

164. dicséret

Valóságos vigasztalás ez a fejezet. Júda népét a próféta már Babilonban látja (43,14), míg Jeruzsálem romokban hever (44,26).* A kor ebben a fejezetben más, Babilónia legyőzte Asszíriát. Lám, milyen ingatag a világbirodalmak jövője. A Júdai Királyságot Babilónia hurcolta fogságba. Kell a vigasztalás ebben a helyzetben. Korábban Ézsaiás kemény szavakkal intette meg Isten népét, hitetlensége miatt,** és megjövendölte mindazt, aminek ebben a fejezetben már tanúi vagyunk. Akkor kemény, határozott, prófétai hangra volt szükség, most pedig vigasztalásra. Bizony fontos azt tudni, mikor kell prófétaként, és mikor testvérként jelen lennünk a másik mellett; és mikor van szükség a kettőre együtt. A vigasztalás azonban csak akkor nem üres és hiábavaló, ha tényleg van megoldás, szabadulás, ha valóban nem a halálé az utolsó szó (6-8). Ennek okán a vigasztalás után ismét megszólalhat a prófétai hang, a biztos útról (3), az örömteli, örök jövőre nézve. Ez a fejezet valójában Krisztusra mutat (Máté 3,3).

*  A kortörténészek szerint a 39. és 40. fejezet között több, mint száz év is eltelhetett, szerzőjét ezért Deuteró Ézsaiásnak is nevezik (Kr. e. 701 és 587 között). Nem tagadjuk azt, hogy Ézsaiás maga is megprófétálhatta mindezeket, Isten kijelentéseként.

**  Visszautalva az előző fejezetre, ahol Ézsaiás próféta egy kétes helyzetben eligazító kérdéseket tesz fel Ezékiás királynak, aki félreérti az akkor még csak „erősödő” babiloni király látogatását; - talán rejtett szövetségest látott benne akkor, Asszíria ellenében, az Úrban való bizalom helyett, - talán felelőtlenül, érzelmesen és hiú módon kitárulkozott a babilóni király előtt, aki száz év múltán a nép ellenségévé lett.

ISTEN EMBERÉNEK GYENGE PONTJAI. Érzelmei irányították: Babilónia királya meglátogatta a már meggyógyult Ezékiást, aki - talán korábbi betegségének utóhatása miatt - elfeledkezett magáról, és a kelleténél nyitottabban fogadta a vendégeket. Érzelmei és nem a Szentlélek által megragadott értelme irányította: kellenek az érzelmek, de nem lehet az érzelem a mozdony. Megmutatta palotája kincseit:* Ezékiás ott tévedett, hogy mindent megmutatott a vendégeknek (4).** Mindent megmutatni és szétosztani ugyanúgy ostobaság, mint mindent megtartani magamnak. Az evangélium megosztásával kapcsolatban is megfontolandó ez.*** Vannak olyan, mérleggel nem mérhető kincsek, amelyek csak a tieid, ne oszd meg azokat senkivel se! Soha ne légy olyan botor, hogy egy határon túl kitárulkozol. Döbbenetesen önző volt: Ezékiás csak magára gondolt: a prófécia szerint ugyanis utódait éri az elhurcoltatás, ő és kora még megússza (8). Hallottam már hasonlót: az a lényeg, hogy én megúsztam. Olyan semleges impotensként tudunk viselkedni, ha nem mi „szorulunk”, sőt a szánk sarkában, még az ítélkezés és a káröröm kaján vigyora is ott rejtőzik, más baját szemlélve. Lám, Ezékiás, az Isten embere sem volt más, és mi sem vagyunk különbek?****

Cselekedetek 21,27-40

272. dicséret

* Mi a kincs, hol a kincs? Vannak mérleggel nem mérhető kincsek. Milyen kincseket oszthatok meg másokkal, milyen kincseket nem tarthatok meg magamnak, illetve mit kell megtartanom magamnak? Ezt nyugodtan értsük átvitten is, egyéni kitárulkozásunkra ugyanúgy, mint akár az egyház missziói szolgálatára.

** Nem volt semmi, amit ne mutatott volna meg (4).

***  Az evangélium másokkal való megosztása az Úrtól rendelt időben és módon lehetséges: a missziói parancs komolyan vétele ugyanúgy érvényes, mint a gyöngyök és disznók esete, miközben soha nem az eredményre tekintünk, hanem csak továbbmondjuk és éljük az Igét, azaz elhirdetjük az evangéliumot.

****  Az Úr megítéli Ezékiás magatartását, Ezért Ézsaiás próféta által közbelép az Úr, rákérdez az eseményekre, helyes nézőpontba helyezi a történéseket, megjövendöli a babilóniai fogságot, amikor semmi nem marad ezekből a kincsekből (5-7). A földi kincsek előbb utóbb gazdát cserélnek, ne várd meg, míg „ellopják”, oszd meg másokkal, sőt örökkévaló kincseket birtokolj, gazdagíts vele sokakat.

A halál közelsége*  számadásra hív. Ezékiás nem tökéletes, mert egyetlen ember sem az ebben a világban, de lelkiismerete tiszta: az Úr útján igyekezett járni, megtette, ami tőle tellett; mindezt az Úr teheti egésszé kegyelme által. Nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki ezt el tudja mondani elmenetele előtt: „én híven és tiszta szívvel éltem előtted”(3). A halál közelsége gyötrelmes titok, csak képekben fejezhető ki: lebontanak, mint sátrat, összetekernek, mint tekercset, elvágnak, mint fonalat, összeroppantanak, mint az oroszlán az áldozatát. A halál közelsége kegyelmi állapot, hogy a maradék időt még hívebben élhetjük, és a lantot már az Úr színe előtt pengethetjük (20), ahogy Ezékiás is erre kapja a tizenöt év hosszabbítást (5). Ezért javunkra válik a nagy keserűség (17)** A halál közelségét tapasztalva, ragaszkodunk az élethez, Ezékiás ezért sírt (3). Felejtsük most el itt a „sablonokat”. A király ragaszkodott az élethez, a megerősödéshez, a gyógyuláshoz (16-17), mert jó élni! Hozzá merjük-e tenni: Krisztussal és Krisztusnál azonban még jobb élni (Filippi1,23)?

Cselekedetek 21,12-26

54. zsoltár

*  A halál lépésenként közelít: szorult helyzet, betegség, kétségbeesés. A szorongatott helyzet megbetegítette Ezékiás királyt. Tagadhatatlan, kerülhetünk olyan körülmények közé, amely akár halálosan is megbetegíthet, testben-lélekben egyaránt (1). Tehetetlenségében a fal felé fordult, imádkozott (2): ilyenkor az Úr elé kell járulni, mégpedig egyedül, senkire sem tartozik ez a szent párbeszéd.

**  Ne felejtsük el, úgy kell odaállnunk az Úr elé, ahogy elmentünk ebből a világból, odaát már nem lehet megtérni. Csak aki él, az magasztalhatja az Urat (18-19) - elválasztó kegyelme által.

Az Istennek kedves lelkigondozásról van itt szó. Mit tesz Ezékiás király, szorult helyzetében?* - Maga elé teríti az asszír király levelét: szembenéz a helyzettel (14). - Zsákruhában böjtöl, önvizsgálatot tart (2), az azonnali „cselekvés” helyett: ez lényeges, egyelőre nem tesz semmit, hanem megáll, és imádkozik! (15) - Majd elmegy a templomba, az Úr szolgájához, Ézsaiáshoz (2), ahol Isten Igéjét kapja a prófétán keresztül (21). Az Igén keresztül megvilágosodik a szorult helyzet valós távlata; az is, amit a király testi szemei nem látnak, ám amit az Úr előre kigondolt (26), beleértve az Úr által készített szabadítást is. Ez az Úrnak kedves lelkigondozás: amikor szól az Úr, és együtt az Igét, az Úr szavát akarjuk meghallani. Az Igében megtalálható nyomorúságos helyzetünk valós szemlélete, az abból következő jogos ítélet, de a szabadítás is, amit Jézus Krisztusban elkészített a mi Istenünk. Mennyivel több, konkrétabb és gyógyítóbb ez minden technikás beszélgetésnél, megértő lelki enyelgésnél, az „akarsz-e róla beszélni” hitetlen aktusánál, ahol csak magunkban vagyunk, nem pedig az Úr előtt, így nem is oldódnak meg a dolgok. Ha szól az Úr, azzal Ő mindig lelkigondoz is. Szólj Uram!

Cselekedetek 21,1-11

454. dicséret

* Ezékiás király nem esik kétségbe, nem cselekszik azonnal, mint aki meg tudja oldani a problémát, nem gyújt rá egy cigire, azaz nem „pótcselekszik”. 

Mit teszünk, ha szorult helyzetbe torkollik az életünk? Sokféle pótcselekvés jellemző ránk: „A barátom a parkban egy újabb cigit nyújt. Az elvei tiszták, az élet bonyolult” (Zorán). Ezékiás király, az asszír fenyegetés után nehéz helyzetbe került, vezetőként is, hiszen az ő döntésétől függött sokak sorsa: megijedni, vagy kitartani; kétségbe esni, másoktól segítséget kérni, vagy bízni az Úrban? Melyiket választjuk, és ez hogyan mutatkozik meg itt és most? Ezékiás egyedül maradt. Nem várhatott senkitől oltalmat, csak az Úrtól. Vannak olyan helyzetek, amikor minden hiábavaló: a kétségbeesés, a „cigis” pótcselekvések sora ugyanúgy, mint a másoknál való megalázó pitizés; csak az Úrban való bizalom az egyetlen megoldás. Ezékiás az Úrhoz menekült, ennek megnyilvánulása az imádság.*

* Az imádság az egyetlen, élő Istenhez fordul, aki Izráel Istene, és minden nép Istene, aki teremtette az eget és a földet. Egyedül Ő az Isten, rajta kívül nincs más (16). Isten dicsőítése után következik a kérés, amely egyben az Istenre hagyatkozás bizonysága, hajlítsd le az eget, és szállj alá (Zsoltárok 18,10), lásd meg a helyzetet, amiben vagyok (17). A helyzet feltárása konkrét, nem egyéni panasz (18-19): nem a saját bajaként fogalmazza meg szorult helyzetét Ezékiás, hanem: Uram, a Te ügyedet bántják, és az fáj nekem. A könyörgés mindig szabadításáért fordul az Úrhoz (20), de úgy, hogy elismeri az Úr szuverenitását, akinek akarata vitathatatlan, tökéletes, ezért a saját ügyében is ennek az akartnak érvényesülését kéri. Az imádság dicsőítéssel kezdődik, és azzal is zárul: hadd tudják meg szabadításod által sokan, hogy Te vagy az Úr!

Az előző fejezet hazatérésről szóló dicső látomása után visszatérünk a nyomorúságosan reménytelen jelenbe. A hit éppen ez: az Isten ígéreteibe vetett hit reménysége erőt ad ahhoz, hogy szembe nézzünk a jelennel. Hatalmas sereg fenyegeti Jeruzsálemet.* Ezt a reménytelen helyzetet** erősíti mindaz, amit az asszír kincstárnok mond: valóságosat mond, de nem az igazat (14-21). Egyiptom valóban törékeny nádszál, az asszír sereg valóban hatalmas a júdai alakulathoz képest, Ezékiás valóban megszüntette a kétes vidéki áldozóhalmokat, hogy az egységes, tiszta istentiszteletet vezesse be Jeruzsálemben***, ezért sokan haragudtak rá, valóban az Úr küldte Asszíriát a nép ellen. Reménytelen helyzet ez, Isten ítélete azonban nem jelenti azt, hogy Isten elhagyta az Ő népét. Ezt a hívő ember tudja: a valóság nem az igazság.****

*  Asszíria Kr. e. 701-ben, Ezékiás király, uralkodásának 14. évében (2Királyok 18,13) megtámadta Jeruzsálemet, hogy az ellene szövetkezőket megbénítsa. Északról indult, végigvonult a tengerparton, majd keleti irányban behatolt az országba, és Jeruzsálemhez közeledve elfoglalta Júda erődített városait, Lákisban berendezte főhadiszállását (1).

** Minden, amit a testi szem lát, azt bizonyítja, hogy nincs remény. Ezt erősíti a kihangsúlyozott helyszín, ahol az asszír király kincstárnoka tárgyal Ezékiás képviselőivel: a Felsó-tó vízvezetékénél, a ruhafestők mezeje. Ézsaiás itt már bíztatott egy királyt, Áházt, hogy a reménytelen helyzet ellenére bízzon az Úrban, de ő inkább testi szemeinek hitt, és nem az Úr szabadító ígéretének (Ézsaiás 7,3).

***  A „vallásszabadság” ezernyi hasadással teszi hiteltelenné a népet.

****  Nincs nagyobb csúsztatás, mint ezeket összekeverve fellépni valaki ellen. A reménytelen helyzetet erősíti az is, ahogy az asszír kincstárnok mondja a magáét, magabiztosan, hangosan, nagyokat mondó szájjal, gúnnyal, az egész nép előtt, pánikot keltve, még kérésre sem vált át a diplomáciai arám nyelvre, amit csak a vezetők érthettek volna. - Ilyenkor hogyan higgyük, hogy megment az Úr?

Mindig nagy öröm egy fárasztó nap után hazaérni. Ebben a világban nincs maradandó városunk, idegenben vagyunk.* Persze van itt feladatunk, de életünk ezernyi hiánya az örök otthonért kiált. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki ezt nem látja be; az ilyen mindenre képes, hogy betömje hiányérzetének tátongó lyukait. Ézsaiás ígérete Krisztusban lett valósággá (Máté 11,5). A fogságba hurcoltak ugyan még éppen távolodóban vannak kedves hazájuk tájaitól, amelyek beléjük vésődtek: eltűnik Libánon és Karmel (2), szívükben keserves indulat feszül (4), de ez már nem az erő indulata, inkább ez az indulat is csak gyengíti a népet. Leigázták őket, nincs erejük fordítani (5-7).** Még csak most viszik őket idegenbe, de Isten már ígéri a visszautat (8-10), hazafelé, ahol a sóhaj elmúlik, és soha véget nem érő öröm vár rájuk. Visszatérhetnek hazájukba, a Sionra, Jeruzsálembe. Ez a megérkezés Krisztusban van. Az üzenet nem egy konkrét evilági, földrajzi helyre utal, hanem arra, amikor végleg megérkezünk Megváltónkhoz. Valósággá lesz az ígéret, tóvá lesz a képzetnek tűnő délibáb (7).

* Isten népe még a későbbi „jó” körülmények ellenére is mindig idegen maradt Babilonban.

** Nincs erejük, hogy helyrehozzák, amit elrontottak: vakok, süketek, sánták, némák; nem tudnak már magukon segíteni.

ISTEN A KIRÁLY: uralkodik, nem tűri a lázadást; de soha nem él vissza hatalmával, ezért Ő úgy uralkodik, hogy lázadásunk megítélése, a mi érdekünket szolgálja, hogy végre rendben legyünk, és eközben kirajzolódjon az Úr tisztelete és dicsősége, valamint a mi boldogságunk. Isten megítélt minden népet, mert mindenki engedetlen. A vég leírása konkrét, szemléletes, és rettenetes, mindenkit elér, aki fellázadt az Úr ellen: széthullik a föld és az ég, hullák, bűz vér mindenütt. Edóm megítélése mindennek előjele, figyelmeztetés. Mi az oka ennek a rettenetes folyamatnak? Mit tett Edóm? Bántotta Isten népét. Isten pedig kinyilvánítja, hogy népe mellett kitart, senki nem bánthatja övéit következmények nélkül! Krisztusban már máshol húzódnak ezek a választóvonalak az övéi között. Isten végezetül nem az ítéletben leli örömét, ezt a megváltó örömöt azonban úgy érleli meg, hogy leszámol a bűn mindent elsöprő és megnyomorító áradatával. 

Cselekedetek 20,1-6

257. dicséret

Ez az egész fejezet Isten kegyelméről szól, mert csodálatos szabadulást hirdet az asszír veszélyből. Pedig Júdáról tudjuk, hogy milyen csapodár volt: emlegette az Isten nevét, de hol Asszíriához fordult segítségért az északi országrész ellenében,* hol pedig Egyiptomhoz fordult Asszíria ellenében. Emlegette az Urat, de emberekben, hatalmakban bízott, hol ebben, hol abban, érdekei szerint. Ezt a magatartást a Szentírás pontosan a nevén nevezi: Júda paráználkodik, mert parázna lelkületű.** A PARÁZNASÁG nem más, mint ez a „júdai” lelkület: Isten nevét emlegetve is csak az érdekeink szerint élni, és egy jottányit sem engedni a másikért. Júda is ilyen volt, és mégis kellett az Úrnak, mégis kegyelmet és szabadulást nyert a pusztító ellenében.***

Cselekedetek 19,23-40

56. zsoltár

*  Szír-efraimi háború, Kr. e. 733.

** Sajnos ez az önző, parázna lelkület (csak nekem legyen jó), és az ebből fakadó magatartás tetten érhető az életünkben, a hívő ember életében is, ám ott sokkal visszatetszőbb, mint a világban. A világban ugyanis számítok erre, de az egyházban egy ideig meglep, a legmeglepőbb azonban az, hogy sokszor elkeserítőbb a helyzet itt, mint a világban?

*** Sokak szerint, előbb utóbb mindnyájan paráznává leszünk az élet valamely területén, feldarabolódunk, és bedarálódunk. Egy kortárs vers megszólított a napokban, kemény, szókimondó, őszinte, ezen a területen, és éppen ezzel bűnbánatra és megtérésre hív! „…Mert mind elkurvulunk egy napon, helyzetbe hozni van, akit nehéz, de kialakul majd az olyan helyzet, és előbb-utóbb úgyis lesz annyi pénz … s ha van kereslet, áruba bocsátjuk, hitét az egyik, tudását a másik, és élvezkednek rajtunk megunásig … pergetik már azt az időt az órák, mikor ingyen sem kellesz senkinek.” (Kiss Judit Ágnes).

Eljönnek a szükség napjai, amikor rádöbbenünk valódi állapotunkra:** üressé lesz a milliós város, üressé lesz az élet! (10-14) Meddig tart ez az állapot, a jogos büntetés? MINDÖRÖKKÉ – mondja a próféta (14). ***Jogos a büntetésed Uram, de mindörökké tart? Ez rettenetes. Mit jelent ez a mindörökké? Maga a kifejezés**** nem az abszolút véglegességet jelenti, hanem azt fejezi ki, hogy nagyon hosszú ideig. Éppen a következő versek utalnak erre az értelemre, hogy eljön majd egy új korszak, amely a Szentlélek kiáradásával kezdődik. Isten Lelke a világ kezdetétől munkál, Ő éltet mindeneket, de amikor kiárad, akkor újjászül egyént, egyházat, közösséget, társadalmat, természetet, akárcsak a pusztát a feltörő forrás (15-20). Ennek az új korszaknak legfontosabb sajátossága a gondtalan nyugalom. Nem lehet szavakkal visszaadni másként ezt az állapotot: végre nyugalom, de nem unalom, hanem gondtalan élet, biztonság jellemzi az új korszakot, mert az Úr jelenlétében leszünk. Áldott légy Urunk, hogy nekünk szól az ígéret, akik ezt halljuk, és értjük, hogy nem tart mindörökké a Te jogos haragod, de Tiéd lesz a dicsőség mindörökké; a Te dicsőséged pedig a mi életünk teljességének egyetlen garanciája (Máté 6,13). 

Cselekedetek 19,8-22

371. dicséret

* Nem a nőket bántja a próféta (9). Próféciái elsősorban a hitetlen és felelőtlen vezetők ellenében szólal meg, akik férfiak voltak, az engedetlen népet is a felelős férfiak képviselték. Többnyire tehát a férfiak ellen szól Ézsaiás. A nők viselkedése azonban szintén tükrözte a kor viszonyait, az Istenbe vetett hit helyett a magabiztosságot, az elbizakodottságot (11). 

**  Képekkel részletezi az Ige a nyomorúságos szükség állapotát: nem lesz szüret, tövis és gaz veri fel a mezőket; megalázottá lesz a nép, mint aki mezítelen (11), elhagyatottá lesz a kastély, barlanggá lesz a bástya (14), üressé lesz a város és az élet.

*** A háttérben az asszírok végső győztes támadása áll Jeruzsálem ellen (Kr. e. 701), de többről van itt szó: arról, hogy nincsen Isten nélkül segítség, sem üdvösség (236. dicséret).

****  „ad olam”

Eljön az ország, ahol az Úr uralkodik majd. ISTEN ORSZÁGÁNAK RAJZA ez a fejezet, ahol a király Jézus Krisztus. Ez az ország már itt van, de az Ő visszajövetelével lesz teljessé. Áldott, reményt adó távlatok ezek. Milyen ez az ország? Ez az ország igazságos lesz. Ez az igazság nem azokban a kategóriákban mutatkozik meg, amiket ebben a világban alkalmazunk az igazságra. Ez az igazságosság abban mutatkozik meg, hogy érvényesül Isten akarata mindenütt, ha lesznek ott vezérek, még azok döntéseiben is (1). Ez az ország rejtekhely az orkánban, fedett hely a zivatarban, patakos hely a szárazságban, árnyékos hely a tűző napon (2). Az itt „lakók” tisztán látnak, és jól hallanak, értelmesen gondolkodnak, tisztán beszélnek a jóról és a rosszról, nem keverve össze a kettőt (3); sőt kitartanak a „nemes” mellett (8). Az Isten országának rajza az is, ahogy ezzel ellentétben a jelen tapasztalatait festi le az Ige: sok felesleges és bolond beszéd, álnok indulat és elvetemült tett jellemzi ezt a világkorszakot (6-7). Mindez megmutatkozik abban, ahogy hamisan szólnak az Istenről, és nem foglalkoznak a másik nyomorúságával: éhezni és szomjazni hagyják a másikat.* Isten ígérete azt jelenti, hogy Isten országában nem lát szükséget a testünk, ezért lesz rendben a lelkünk, ezért lesz boldog az egész életünk, és így lesz békességes az egymással való viszonyunk. Töltsön el minket a jelen szorongásai között is reménységgel Isten ígérete.

Cselekedetek 19,1-7

376. dicséret

*  Nem lelki éhségről és szomjúságról van szó, hanem testi hiányról. Létezik olyan testi nyomorúság, amely még a hívő embert is kiforgathatja magából? Különösen aktuális a szomjúság. Adatok vannak arra, hogy micsoda érték lesz évtizedeken belül a tiszta édesvíz a földtekén, az aranynál is értékesebb; minden kortynál gondolok erre, megbecsülöm. Eljön az idő, amikor kiinnánk még a Balatont is? Szép a tenger, de számunkra a sós víz nem lehet az élet forrása. Nem az lesz számunkra az élet forrása, amit mi szépnek tartunk.

Hűtlen a nép, nem Istenben, hanem ennek a világnak nagyjaiban bízik (1). Pedig ha elbukik a segítő, belebukik a pártfogolt is (3). Pontos a diagnózis, de annál lenyűgözőbb az ELLENÁLLHATATLAN KEGYELEM (Kálvin), amivel az Úr megtérésre hívja, elhívja és megtartja övéit, hűtlenségük, méltatlanságuk ellenére is (6). Úgy védi őket, mint oroszlán a kölykeit, mint repdeső madársereg a területét (4). Isten kegyelme megmagyarázhatatlan, de következményei láthatók, mert ettől kezdve az ember életében minden talmi érték, amiért eddig hajtott, valahány arany és ezüst csinálmány ledől (7). Ennek a kegyelemnek földi áldásai pedig páratlanok, de pontosan meghatározhatók: oltalom - szent elrejtettség a kiszolgáltatottság idején is, megmenekedés minden bajból és kísértésből, állandó védelem a folytonos támadások és irigy provokációk kereszttüzében, és megtartatás a krisztusi úton az örök életre

Cselekedetek 18,23-28

398. dicséret

Az Ige bíztatása életfontosságú: Isten Krisztusban megkegyelmezett nekünk. Ez azonban azt jelenti, hogy nem lehet többé szenvedélyektől vezettetve, összevissza élni. AZ ÚR TANÍTÁST, KONKRÉT IGÉT AD: zablát vet a szánkba, aminek végét Ő tartja a kezében: nem mi, nem hamis tanácsadók, nem az érzelmeink, nem is vallások és kegyességi irányzatok, hanem az Úr tartja kézben a kantárt; az Úr, aki bizonyosan jót akar nekünk.* A zabla nem kellemes, csak akkor elhordozható, ha a végét tényleg az Úr tartja kézben, konkrét vezetéssel, amely jó irányba visz (20-21); e vezetés nélkül azonban széthullik minden körülöttünk és bennünk. Aki ezt a zablát, az Úr tanítását, vezetését elfogadja, az viszont sok áldást tapasztal már itt, a zabla ellenére: bálványok összeomlását, esőt és életet, világosságot, és sebek gyógyulását (22-26).  

* Ne sírj többé! Hangzik a bíztatás, akkor is, ha bajunkban sírunk (betegségben, vagy gyászban), akkor is, ha elkövetett bűneink következményeit hordozva zokogunk (amit sokszor nem tudatosan, hanem túlterhelten, sodortatva követünk el), akkor is, ha ürességünk miatt sírunk, könnyek nélkül; a közállapotok feletti megszomorodás lehetőségét most nem is említem. Isten Igéje az Ő népét bátorítja: ne sírj, azokat, akik benne bíznak, közelében élnek, és hozzá kiáltanak. A kiáltásra nem az Úrnak van szüksége, hanem nekünk, hogy szembesüljünk a bajjal, és megfogalmazzuk azt (19). „Nagy könnyen az Isten, mindent ád azoknak, kik csak benne bíznak, és hozzá fohászkodnak. (236. dicséret 5. verse)