A fogságban élő nép számára életfontosságú kérdés volt, hogy KINEK TARTOTTÁK AZ URAT, kiben, miben bíztak, és kinek tartották magukat? Erre kérdez rá Ézsaiás, mégpedig úgy, hogy hangsúlyozza: egyedül az Úr az Isten. Az Ő kezében van minden ügyünk, a peres ügyeink is, Ő a tanácsosunk, Tőle jön minden érvünk, amely életet szolgál, nemcsak saját érdekeinket védi (21). Az Ő kezében van múlt és jövő (22).  Mindezt azért hangsúlyozza az Ige, mert szembe állítja az élő Isten tulajdonságait, mindenféle hamis istenségekkel (23), akik tehetetlenek (24), semmik és semmit érők (29), és tiszteletük utálatos dolog, ami azt jelenti, hogy utálatos dolgokra visz bennünket (24).* Fel merjük-e vállalni a vallásszabadság alkotmányos korában azt a hitvallást, hogy az Úr az Isten, és rajta kívül nincs más.** Az Úr elindította már követét Keletről, hogy bizonyítsa egyetlenségét és Úr voltát. Ennek a keletről érkező Krisztusnak csak halvány mása Cirus perzsa király, aki rendeletével majd hazaengedi a fogságban sínylődőket, hogy újra kezdhessék életüket (Kr. e. 531). Ez az örömhír igaz (26). E követ előtt állni kegyelmi állapot. Akik azonban emberként istenítik magukat, azok olyanná lesznek, mint a puszta szél (29). 

Cselekedetek 23,1-11

256. dicséret

*   - gondolj csak valamire, amitől undorodsz, és érted, miről van szó.

**  Ahogy Ezékiás király imája kimondja, hogy mások nem istenek (37,19).