„Életben maradni”: ez Isten által belénk teremtett indulat. De „örök életben maradni”, pontosabban fogalmazva, örök életet nyerni: ez Isten nekünk adott ajándéka. 

A menedékvárosok csak halvány előképei annak az isteni szándéknak, amely övéit megtartja az üdvösségben, minden nyomorúságuk ellenére. Szabadító Istenünk attól pedig különösen megóv minket, hogy szándékosan gonosz dolgokat tegyünk, a földi létben való bukdácsolásunk közben. Ettől az Isten kegyelme még akkor is megóv bennünket, ha ránk szándékos gonoszsággal támadnak mások. 

A menedékvárosok oltalmára azok számíthattak, akik nem szándékosan okozták embertársuk halálát (4). Aki azonban szándékosan lesben áll, és előre megfontoltan, gyűlölettel rátámad embertársára, az láthatóan nem Isten embere (11). 

Két fontos gondolat találkozik itt. 

Az egyik az, hogy Isten kegyelmes, Ő életet akar. Isten a nyomorúságunkban is menedéket, majd örök üdvösséget ajándékoz nekünk. Ezért erős várunk nekünk az Isten, a Jézus Krisztusban (4). 

Ugyanakkor a másik üzenetet is meg kell fogalmazni, miszerint életmentően fontos az egyértelmű, óvó szeretetből fakadó szigorúság, amely a rendet szolgálja. Ha ez nincs, mindent megemészt a bűn, mindent tönkretesz a halálos rendetlenség indulata. Manapság is tudnánk erre példát mondani. Nem önkényes, de szeretettel teli, erős kézzel lehet – az Isten eszközeként is – kormányozni ebben a „hasadt” világban. A szelídség csak a keresztig vezet, és ezt Jézus Krisztus egyetlenegy tökéletes áldozata már elszenvedte miattunk, érettünk, helyettünk. A szeretet szavából csak az ért, aki Jézus Krisztushoz menekülhetett (3–4).