MIÉRT TESSZÜK, AMIT TESZÜNK? Mik a valódi indítékaink? Tegyük fel ezt a kérdést Istennel való viszonyunk kapcsán is: saját önös érdekeink miatt kell az Isten is? Kálvin ezt a veszélyt elkerülendő hangsúlyozta, hogy Isten dicsőségének szolgálata lehet a hívő ember egyedüli szándéka; amennyiben ebből áldás fakad számunkra, az is Isten szuverén döntésének ajándéka. A mai Ige leplezetlen diagnózist ad Isten népéről, rólunk: elém járultál, így szól az Úr, de nem értem fáradoztál, hanem csak magadért (22-24). Az Úr azonban hűséges a hűtlen és gyarló népéhez, mert nem másítja meg rólunk hozott döntését, és velünk való szándékát. Az Ő döntései örökkévalók, bár a mieink megbízhatatlanok, az Ő szándékai tiszták, noha a mieink tisztátalanok és önzőek. Ezért az Úr önmagára, Krisztusra tekint, és nem álnokságunkra; sőt vétkeinket úgy eltörli, hogy azokról többé meg nem emlékezik (24-25).* Ma reggel egyik ismerősöm lekéste a vonatot, esélye sem volt már felérni Budapestre, a kijelölt időpontra. Bizony, ez a vonat elment, szoktuk mondani: lekéstünk, mint Ézsau az atyai áldásról (1Mózes 27,34-39), lekéstünk, mint annyi mindenről. Micsoda evangélium, hogy a kegyelem vonatát nem késhetjük le! Ez minden békesség, alázat és az Isten dicsőségét szolgáló élet alapja; nemcsak egyéni, hanem egyházi és társadalmi méretekben is.

Cselekedetek 24,10-21

254. dicséret

* Tévesztéseinknek ugyan lehet egy ideig való következménye, de nincs örökkévaló kihatása (28). Ha ez nem így lenne, nem állhatnánk meg előtte, nem igazolhatnánk magunkat, elvesztenénk a pert; „ősatyáink” is ilyenek voltak, de mi sem vagyunk jobbak (27). Csak az Ő irgalma tart meg, és ez az irgalom képes megtisztítani minden szándékunkat is. Ő pedig nem vonja meg Tőlünk irgalmát soha. Szeretetétől nem választhat el senki (Róma 8,38).