A „most” keserves, a jelen fájdalmas, hiszen fogságban vannak azok, akiket a próféta megszólít. A gyötrelmes jelenben terhel a múlt, és beszűkül a jövő. Isten szava képes egyedül arra, hogy ebből a nyomorúságos helyzetből kimozdítson: most hallgass rám szolgám (1). A jelen számára egyetlen esély, ha az örökkévaló Úrra figyel. Isten színe előtt aztán feltárul a múlt, miszerint Ő a mi kiválasztónk, alkotónk, formálónk (1-2). Az Úr jelenlétében kitárul a jövő: nemcsak élet támad, víz és patak; hanem új élet adatik, mert az ember lelke megtelik Isten Lelkével, úgy, ahogy a víz betölti a medrét (4). A jelenben így megszűnik a félelem (2), miközben az ember nem magával, hanem Istennel dicsekszik, akinek tulajdonaként megoldódott a múlt és reménytelivé lett a jövő, azaz boldoggá lett a jelen. Ez a megváltás: a jelenben meghalljuk az Úr szavát, felismerjük Őt, életünk gyökerét és ágát. Ezt a csodát csak az Úr képes megcselekedni, rajta kívül senki más (6-8; 9-20). Szólj Urunk, hogy jelenléted megtartson a jelenben. Régebben a közutak mentén, a nagy kanyarok és szakadékok közelében vasbetonból készült, robosztus korlátokat helyeztek el. Itt azonban egyértelművé tették, hogy innen jössz, és erre mész; ne félj, úton vagy, csak figyelj rám!

Cselekedetek 24,22-27

163. dicséret