A halál közelsége*  számadásra hív. Ezékiás nem tökéletes, mert egyetlen ember sem az ebben a világban, de lelkiismerete tiszta: az Úr útján igyekezett járni, megtette, ami tőle tellett; mindezt az Úr teheti egésszé kegyelme által. Nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki ezt el tudja mondani elmenetele előtt: „én híven és tiszta szívvel éltem előtted”(3). A halál közelsége gyötrelmes titok, csak képekben fejezhető ki: lebontanak, mint sátrat, összetekernek, mint tekercset, elvágnak, mint fonalat, összeroppantanak, mint az oroszlán az áldozatát. A halál közelsége kegyelmi állapot, hogy a maradék időt még hívebben élhetjük, és a lantot már az Úr színe előtt pengethetjük (20), ahogy Ezékiás is erre kapja a tizenöt év hosszabbítást (5). Ezért javunkra válik a nagy keserűség (17)** A halál közelségét tapasztalva, ragaszkodunk az élethez, Ezékiás ezért sírt (3). Felejtsük most el itt a „sablonokat”. A király ragaszkodott az élethez, a megerősödéshez, a gyógyuláshoz (16-17), mert jó élni! Hozzá merjük-e tenni: Krisztussal és Krisztusnál azonban még jobb élni (Filippi1,23)?

Cselekedetek 21,12-26

54. zsoltár

*  A halál lépésenként közelít: szorult helyzet, betegség, kétségbeesés. A szorongatott helyzet megbetegítette Ezékiás királyt. Tagadhatatlan, kerülhetünk olyan körülmények közé, amely akár halálosan is megbetegíthet, testben-lélekben egyaránt (1). Tehetetlenségében a fal felé fordult, imádkozott (2): ilyenkor az Úr elé kell járulni, mégpedig egyedül, senkire sem tartozik ez a szent párbeszéd.

**  Ne felejtsük el, úgy kell odaállnunk az Úr elé, ahogy elmentünk ebből a világból, odaát már nem lehet megtérni. Csak aki él, az magasztalhatja az Urat (18-19) - elválasztó kegyelme által.