Mit teszünk, ha szorult helyzetbe torkollik az életünk? Sokféle pótcselekvés jellemző ránk: „A barátom a parkban egy újabb cigit nyújt. Az elvei tiszták, az élet bonyolult” (Zorán). Ezékiás király, az asszír fenyegetés után nehéz helyzetbe került, vezetőként is, hiszen az ő döntésétől függött sokak sorsa: megijedni, vagy kitartani; kétségbe esni, másoktól segítséget kérni, vagy bízni az Úrban? Melyiket választjuk, és ez hogyan mutatkozik meg itt és most? Ezékiás egyedül maradt. Nem várhatott senkitől oltalmat, csak az Úrtól. Vannak olyan helyzetek, amikor minden hiábavaló: a kétségbeesés, a „cigis” pótcselekvések sora ugyanúgy, mint a másoknál való megalázó pitizés; csak az Úrban való bizalom az egyetlen megoldás. Ezékiás az Úrhoz menekült, ennek megnyilvánulása az imádság.*

* Az imádság az egyetlen, élő Istenhez fordul, aki Izráel Istene, és minden nép Istene, aki teremtette az eget és a földet. Egyedül Ő az Isten, rajta kívül nincs más (16). Isten dicsőítése után következik a kérés, amely egyben az Istenre hagyatkozás bizonysága, hajlítsd le az eget, és szállj alá (Zsoltárok 18,10), lásd meg a helyzetet, amiben vagyok (17). A helyzet feltárása konkrét, nem egyéni panasz (18-19): nem a saját bajaként fogalmazza meg szorult helyzetét Ezékiás, hanem: Uram, a Te ügyedet bántják, és az fáj nekem. A könyörgés mindig szabadításáért fordul az Úrhoz (20), de úgy, hogy elismeri az Úr szuverenitását, akinek akarata vitathatatlan, tökéletes, ezért a saját ügyében is ennek az akartnak érvényesülését kéri. Az imádság dicsőítéssel kezdődik, és azzal is zárul: hadd tudják meg szabadításod által sokan, hogy Te vagy az Úr!