Az Ige bíztatása életfontosságú: Isten Krisztusban megkegyelmezett nekünk. Ez azonban azt jelenti, hogy nem lehet többé szenvedélyektől vezettetve, összevissza élni. AZ ÚR TANÍTÁST, KONKRÉT IGÉT AD: zablát vet a szánkba, aminek végét Ő tartja a kezében: nem mi, nem hamis tanácsadók, nem az érzelmeink, nem is vallások és kegyességi irányzatok, hanem az Úr tartja kézben a kantárt; az Úr, aki bizonyosan jót akar nekünk.* A zabla nem kellemes, csak akkor elhordozható, ha a végét tényleg az Úr tartja kézben, konkrét vezetéssel, amely jó irányba visz (20-21); e vezetés nélkül azonban széthullik minden körülöttünk és bennünk. Aki ezt a zablát, az Úr tanítását, vezetését elfogadja, az viszont sok áldást tapasztal már itt, a zabla ellenére: bálványok összeomlását, esőt és életet, világosságot, és sebek gyógyulását (22-26).  

Cselekedetek 18,18-22

    198. dicséret

* Ne sírj többé! Hangzik a bíztatás, akkor is, ha bajunkban sírunk (betegségben, vagy gyászban), akkor is, ha elkövetett bűneink következményeit hordozva zokogunk (amit sokszor nem tudatosan, hanem túlterhelten, sodortatva követünk el), akkor is, ha ürességünk miatt sírunk, könnyek nélkül; a közállapotok feletti megszomorodás lehetőségét most nem is említem. Isten Igéje az Ő népét bátorítja: ne sírj, azokat, akik benne bíznak, közelében élnek, és hozzá kiáltanak. A kiáltásra nem az Úrnak van szüksége, hanem nekünk, hogy szembesüljünk a bajjal, és megfogalmazzuk azt (19). „Nagy könnyen az Isten, mindent ád azoknak, kik csak benne bíznak, és hozzá fohászkodnak. (236. dicséret 5. verse)

Szerző: refdunantul  2013.05.27. 04:00 komment

süti beállítások módosítása