Egy közelgő Asszír veszély félelme során, a Júdában lakók Egyiptomban láttak támaszt (1-2). Ezt az Isten engedetlenségnek tartja (8): szégyent vallanak mindazok, akik „Dél Behemótjában” bíznak, mert segítsége üres hiábavalóság (6-7).* Valóban hiábavalóság emberekben, hatalmasságokban bízni, Isten nélkül tervezni és szerződni, mert megsemmisül előbb – utóbb minden hatalmasság. Innen már csak egy lépés, a gyönyörű és megszokott üzenet: a megtérés és a higgadtság segítene rajtunk (15), erre az Úr még ad kegyelmi időt (18). Mégis, amikor az ember bajban van, LÁTHATÓ, MEGTAPASZTALHATÓ OLTALOMRA VAN SZÜKSÉGE, ahogy Júdának a fáraó oltalmára: ha éhes vagyok, ha bántanak, ha nekem rontanak, akkor konkrét segítség kell.** Urunk, konkrét oltalmat adj nekünk. Így már árnyaltabb és mélyebb a megtérés üzenete! A megtérés valóban higgadtságot ajándékoz: akkor is érezve a krisztusi oltalmat, amikor e világon már nincs többé oltalom, és nem is várhatjuk azt senki embernek fiától, csak Krisztustól!

Cselekedetek 18,1-17

178. dicséret

* Ez akkor is így van, ha a fizetett próféták azt mondják, amit a nép hallani akar (10).

** A híradó mutatta be azt a kis rókát, akinek anyját egy autó halálra taposta, a még életben maradt kölykét egy állatvédő megmentette. A kis róka, amint a szeme kinyílt, és meglátta gondozóját, még jóllakottan is, síró hangon mindig csak őt hívta, hogy ölének oltalmában megnyugodjon.

„Ariél” (1) Jeruzsálemre utal, „oltárt - tűzhelyet” jelent, az égőáldozati oltár pedig Jeruzsálemben volt. Hiába az istentisztelet és az áldozati kultusz, ostrom indul ellenük (2), megalázottá és megtörtté lesznek (4). Miért történik mindez? Azért, mert ez a nép csak a szájával tiszteli az Urat, a szíve pedig távol van tőle, istenfélelme betanult rutin (12), Isten Igéje le van pecsételve, azaz nem nyílik meg előttük (9-12), döntéseik és terveik gyarló emberi érdekekhez fűződnek (14), és azt hiszik, senki sem látja őket, mert ők „ügyesek” (15-16). Ez a város terveket szőtt az Isten nélkül, szerződéseket kötött nagyhatalmakkal, vétket vétekre halmozva. Oltalmat keresnek az oroszlánok barlangjában, holott oltalom csak az Úrnál van (30,1). A Seregek Ura mégsem vetette el népét, noha megérdemelné a hűtlen város, ehelyett az ellensége törik ízzé-porrá (5), az Úr pedig megmenti övéit: megszégyenül, aki bántja! JOGOS ÍTÉLET HELYETT MEGMAGYARÁZHATATLAN KEGYELEM.

Cselekedetek 17,16-34

82. zsoltár

„Jöjjön el már a nyugalom értem, túl annyi tévedésen, hogy ne meneküljek innen tovább” (Republic).* Lenne ok menekülni. Életünk szövetség a halállal (18), bilincseket rakunk egymásra, és ez a bilincs egyre szorosabb lesz (21). Megtapasztaljuk, hogy kicsi az ágy és rövid a takaró; kifejező képek ezek az emberi élet sokféle nyomorúságának szemléltetésére (20). Tele van az életünk folyamatos rettegéssel, és védekezésként állandóan hadakozunk egymással (19). Eljut az ember odáig, hogy már csak nyugalmat akar, és menekülne valami „szigetre”. Az Ige azonban azt hirdeti, hogy ez a rettegés lehet menekülésünk egyedüli útja is, mert a félelem megérteti velünk a kijelentést (19). Az igazi menekülést ugyanis az Úr kínálja nekünk, Jézus Krisztusban. Ettől kezdve a hit embere érezheti ugyan, hogy legszívesebben menekülne, de AKI HISZ, AZ NEM FUT (16), hanem a helyén marad, és hűséggel, bátran végzi azt, ami rá bízatott, sokak gyógyulására és örömére.** Menekülnél, ne menekülj, mert van menekvés (szabadítás)!

Cselekedetek 17,10-15

168. dicséret

* Több szerzeménye keresi a választ a „titokzatos” emberi élet nagy kérdéseire, és kimondatlanul is megváltás után kiált. Súlyos betegen is koncertezett, tette a dolgát: azt, ami neki adatott; betegen sem menekült.

** Ez még akkor is érvényes, ha Istennek adott helyzetekben lehet konkrét parancsa a menekülés, és erre lehetőséget is ad, mert így nyújt szabadítást. Aki hisz, szilárd fundamentumon áll, nem süllyed el a sárban, mennyei mércéje van, amelyhez igazodva él. Aki hisz, annak Isten felbontja a halállal való szövetségét (18).

 EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték. Könnyen éltek, anyagi jólétben, és „megrészegedtek” ettől (1): a vezetők hatalmuktól, a papok látomásaikban: „nincs sehol tiszta hely”(7-8). Kikérték maguknak az okítást. Gúnyolódtak Ézsaiás figyelmeztetésén: „ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály” (10), hát kik ők, kisgyerekek, akiket oktatni kell: „itt egy kicsi, ott egy kicsi”? (13) Isten küld majd oktatót, aki idegen nyelven fogja oktatni őket, idegen földön. Így járt az északi országrész, amikor 722-ben Asszíria lerohanta. Pedig az Úr felajánlotta neki a felüdülést és a nyugalmat (12), helyette szövetséget kötöttek a halállal (15). Nem aktualizálom, szándékosan a mai Igét, amely hemzseg az üzenetektől. Tegye azt Isten Lelke élővé számunkra.

Cselekedetek 17,1-9

293. dicséret

AZ ÍGÉRETES JÖVŐ felé Isten nyit kaput. A fejezet a jövő kibontakozását írja le, nem menetrendszerűen, de kijelentve a döntő fordulatokat. Az ősi kígyót, Leviátánt* legyőzi az Úr (1). Ő véget vet minden halálos rendetlenségnek, és van hatalma harmóniát teremteni a világban, és az emberek szívében. Szőlőjét, azaz népét megműveli az Úr, termésével elárasztja a világot, vagyis Izráel, Isten ismeretével betölti a földet, eleget téve ezzel küldetésének, amit még Ábrahám kapott az Úrtól (2-6). Addig azonban tisztulni kell (7-11), ellenségek törnek elő, de hatalmuk Istentől korlátozott (7); erős szél sodorta őket, de nem sodródtak el (8); közben engesztelődnek, tisztulnak, idegen istenektől szakadnak el; megerősített városuk** egy ideig lakatlan lesz (10-11); de mindez csak azért történik, hogy a nép érccé legyen a szenvedés kohójában. 

Cselekedetek 16,19-40

274. dicséret

* Az Ugariti, észak Szíriai városállam mitoszában olvashatunk a sokfejű tengeri szörnyről, Leviátánról, aki a rend és a teremtés ellensége. Ézsaiás csak azért utal erre a mítoszra, hogy megértesse mondanivalóját. 

** Nem tudjuk pontosan, hogy melyik városról van szó (27,10): egy név nélküli világvárosról, vagy Jeruzsálemről, vagy a 722-ben elesett Samáriáról, az északi országrész fővárosáról?

A FELTÁMADÁS ÍGÉRETE VILLAN MEG ITT. Kik részesülhetnek ebben a csodában? Első olvasatra azt szűrhetnénk le, hogy az igazak igen, a bűnösök nem (7-10). A Szentírás azonban ennél sokkal árnyaltabban fogalmaz. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, mert ebben a világban legfeljebb csak részigazságot birtokolhatunk, hanem az, hogy kitől várjuk az igazolást. Mindannyian nyomorultak és nincstelenek vagyunk, ezért csak abban a belátásunkban lehet igazunk, hogy saját ügyünkben sohasem lehet igazunk. Ez a belátás kegyelmi ajándék, melyből az a döntés következik, hogy teljes mértékben az Úrra bíztuk életünket és szabadításunkat. Az igaz ember ösvénye azért egyenes, mert az Úr igazgatja azt (7). Amikor a Szentírás igazakról és bűnösökről beszél, akkor ez soha nem az emberek részrehajló megkülönböztetése, hanem csakis az Istené. Aki az Úrban reménykedhet, az kegyelem alatt van, ezért az ilyen ember igaz (8). Nekik szól ez a csodálatos himnusz, előre mutatva Krisztusra, és feltámadásának hasznára: „Életre kelnek halottaid, feltámadnak a holttestek! Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok” (19) Erre az örömhírre csak azt felelhetjük: „Uram, mindent Te tettél, ami velünk történt” (12).  

Cselekedetek 16,11-18

461. dicséret

AZ ÚR MEGOLDÁST KÉSZÍT NEKÜNK. Olyannyira összegubancolódtak a dolgok, hogy emberi okoskodás, ügyeskedés és erő csak még jobban összegubancolja azokat. A cipőfűzőnkkel járhattunk már így, hogy csak az olló segített: a valóságos megoldáshoz Isten segítsége kell. Az evangélium éppen az, hogy Isten „véget vet a halálnak örökre” (8). Isten megoldása a halált legyőző, feltámadott Krisztus. Ez részleteiben azt jelenti, hogy az Úr elveszi szemünk elől a leplet, leveszi rólunk a gyalázatot, és letörli szemünkről a könnyeket. Micsoda távlatok ezek!* Az Ige azonban azt is hangsúlyozza, hogy ezek az ajándékok, már ebben a földi világban, Isten Lelke által a mieink: „Itt van a mi Istenünk, örüljünk, és vigadjunk szabadításának” (9). Ez az öröklét már itt elkezdődik, de odaát lesz maradéktalan. Örüljünk ennek, akármilyen jelenben vagyunk is, és adjunk az örömünkből másoknak is. Az üdvösség olyan konkrét, mint egy nagy vacsora (6). „Ünnepe forró, asztala dús - A vándor hazatér, örvend a bús - Kisírt szemedet emeld az égre - Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre! - Én hiszem és tudom - Hogy ő a Megváltó - Akire vártunk, az Örömhír hozó.” (Ákos).

Cselekedetek 16,1-10

370. dicséret

* A lepel elvélete nemcsak az egyetlen Isten megismerésével kapcsolatos, hanem megszűnik végre minden kérdés, és megtapasztaljuk a homályos látás után, amelyben sok minden titok, a színről színre látást (1Korinthus 13,12). Addig azonban bizonyossággal kapaszkodjunk bele a kijelentésbe, de alázattal ne akarjunk mindent megválaszolni és meghatározni. A gyalázat a bűn rontásának tapasztalata, az a tény, hogy bárhová nyúlunk, mindenhol van baj, semmi nem teljes, el egészen a rettenetes dolgokig: bennünk és közöttünk. De soroljuk csak ide az idősödés, betegség, kiszolgáltatottság, halál gyalázatát. Egyik énekünk sorolja: „gyalázat elvettetésem; de pompás lesz kikelésem” (347. dicséret, 4). A könnyek, az egyéni fájdalmakon túl a bűn rontása miatti megszomorodást jelentik: ezért boldogok, akik sírnak (Máté 5,4). Micsoda perspektíva, hogy minden lepeltől, gyalázattól és sírástól megszabadulunk.

AZ ÚR ÁTRENDEZI A DOLGOKAT.* Isten jelenléte felforgatja a világot (1), jogos ítélete ugyanúgy, mint kegyelme: Jézus Krisztusban ezt egyértelműen megmutatta nekünk. Ehhez először megítéli a rosszat. A bűn természete az, hogy nem veszi figyelembe azokat az Isten rendjéből következő elemi törvényeket (5), amelyek az életet szolgálnák. A bűn tönkretesz maga körül mindent: elhervad a világ (4), gyalázatossá lesznek az emberek (5), átok alatt vagyunk (6), a föld lélekszáma nő, de erkölcsi értelemben fogyunk (6), csalás, kelepce, rettegés mindenütt (17), és elhagy bennünket az öröm: bealkonyul minden (11). A bűn következménye romhalmaz (12). A kegyelem azonban képes a lehetetlenre: újjászül. Ránk nehezedik a vétkünk (20), nem kelnénk fel többé, de az Úr lehajol, felemel, rongyos lelkünket befoltozza, betölti, megújítja az Ő Lelke. 

Mindig többre becsültem a kemény és szorgalmas munkával megszerzett „keveset” (az „eleget”), mint az egyébként „tehetséges” és „okos” emberek mindenféle ügyes lazaságát. Már általános iskolás koromban gyanús volt ez a megállapítás „nem tanul, de tud”, mert okos: az ilyen ember nem is szokta meg a komoly munkát, ezért egész életében „tehetségével” akar megélni. A tehetség, csak akkor kedves Istennek, ha a birtokosa felismeri abban Isten ajándékát, amivel szorgalmas munka által „sáfárkodnia” kell. Tírusz és Szidón* az evilági emberi teljesítmény iskolapéldája. Különösen annak mintája, hogyan lehet a „semmiből” igen jól jövedelmező „valamit” teremteni. Gyönyörű képpel fejezi ki ezt az Ige: „nem vajúdott” (4), könnyen, vigadozva kapott mindent (7).** Persze nem az általuk végzett tevékenységet inti meg*** az Isten (9), hanem a tisztességtelen hasznot, és az ebből fakadó kevélységet, pompát és hamis biztonságot. Az Isten dicsőségének és a szolgáló életnek hiányát előbb-utóbb megítéli az Úr.**** 

Cselekedetek 15,22-35

78. zsoltár

* Tírusz és Szidón Főnícia két kiemelkedő kereskedő városa volt, Tarsís pedig a mai Spanyolország területén helyezkedett el, utalva a két város gyarmatbirodalmának gazdagságára, amely magába foglalta az akkori mediterrán világot, így Ciprus szigetét is: átszelve a tengert a nyugati partokig is eljutottak.

**  Ezek a városok olcsón felvásárolták a Nílus deltájában fáradtságos munkával megtermelt gabonát (3), és átszelve a tengert (2), messze vidékeken ügyesen eladták, és kellő haszonra tettek szert, amely meg is adta ennek a két városnak a tekintélyét a Földközi-tenger keleti partján.

*** Ahogy abban az időben, Kr. e. 689-ben Asszíria legyőzte Babilont, hasonlóképpen fog majd Tírusz is elesni.

**** Vigyázz, ha „tehetséges” vagy, nagyon vigyázz, ha emellett még „szép” is vagy, nagyon könnyen sírás lehet a vége! (6)

Észrevesszük-e azt, amit az Úrtól kaptunk? Jól élünk-e az Úrtól kapott javainkkal, lehetőségeinkkel? A hozzátartozóink hogyan viszonyulnak a ránk bízott ügyhöz? Mennyi terhet vállalunk fel? Hittel élünk és dolgozunk, vagy mindenben a magunkét keressük? A királyi palota felügyelője, az ország második embere volt akkoriban. Sebna felügyelő azonban elbízta magát, visszaélt ezzel a hivatallal.* Sebna felügyelő egy típus, mert benne azok a bűnök testesülnek meg, amelyek kapcsán az egész nép fölött elhangzott már az ítélet: önmagukban, idegen és evilági hatalmakban bíztak, nem pedig az Úrban, ezért állandóan ügyeskedtek. Az utóda, Eljákim, messiási vonásokat hordozó „szolga” (20), a nép atyja, tiszteletre méltó, akit az Úr szilárd helyre állított, és megerősített (23). Sebná olyan volt, mint egy labda (18), bizonytalan és ingadozó, ezért el is gurította hivatalából az Úr; Eljákim olyan, mint egy szög (23), megbízható, de vigyázat, ha túlterhelik, ha sokan csimpaszkodnak rá, a szög kilazul és a rajta függő teher a földre hull, és összetörik, (25). Ilyenkor persze a szög is hullhat, nemcsak azok, amiket rá aggattak. Uram, add, hogy szög legyek, és ne labda; könyörülj, hogy annyit hordozzak, amennyit a Tőled való erővel elbírhatok; irgalmazz, hogy ne legyek méltatlan ügyedre soha, de tudjak félre állni akkor, amikor már nem tudom jól tenni a dolgom, ne várjam meg a „trónfosztást”.

Cselekedetek 15,6-21

67. zsoltár

* Elbocsátásának konkrét okát nem tudjuk, csak annyit, hogy először kancellárrá fokozták le (2Királyok 18,18), majd valószínűleg Asszír fogságba került és ott is halt meg; így nem a drágán megépített sírboltjába került a teste (16).

Annyi lehetőséget kapunk, hogy megváltozzunk; de többnyire nem élünk ezekkel. Szanhérib, asszír király, Kr. e. 701-ben körülvette Jeruzsálemet. Isten azért rendelte oda a városfal köré az asszírokat, hogy Júda népe az Úrhoz forduljon, és megbánja tévesztéseit. Sajnos, nem válaszoltak helyesen erre a támadásra, hanem lakmároztak (2), sőt, vigadozással ütötték el a valós problémákat (23), illetve megerősítették a védműveket.* Isten népe azonban nem változott, bizalmát csak az emberi megoldásokba helyezte. Mi cselekedhetünk megfeszülve, de az Úr készít el mindent. Nélküle minden cselekvés olyan, mint a fénykép egy kinagyított részlete, amely önmagában értelmetlen, mert a sok részletnek össze kell állnia egy egésszé; nélküle minden cselekvés olyan, mint a helyben futás, el lehet benne fáradni, de semmit sem haladtunk. Az Úrral készülnek el a dolgok.

Cselekedetek 15,1-5

273. dicséret

* Ezékiás király számos védelmi intézkedést tett (2Kórnika 32,4), biztosította a város vízellátását (9-11).

Van sóhaj elég, egyéni, családi, egyházi, nemzeti életünkben is. Honnan várjuk, és honnan jöhet a megoldás, hogy elmaradjon végre a gyakori sóhaj? Azt hitték az akkoriak, hogy a nagyhatalom, Asszíria miatt sóhajtoznak. A probléma gyökere azonban mindig más, mint amit testi szemeink látnak. Asszíria hatalma ellen régóta és folyamatosan szervezkedtek a környékbeli kisebb népek. Ebbe mindig próbálták Júdát, a déli királyságot is bevonni. De Asszíria Kr. e. 702-ben szétverte ezt a szövetséget, majd 689-ben hosszabb időre legyőzte Babilóniát, akihez segítségért akartak fordulni a „kicsik”.* Mi mindentől várja az ember sóhajai halkulását?** Az Úr megszégyenít minden emberi cselekvést, ami nem az Ő félelméből fakad. Babilon, a remény forrása, maga is nagy zsarnok lett később. Mindenki szegény, aki nem az Úrtól vár segítséget (10). A sóhajt csak az Úr oldja fel.*** 

Cselekedetek 14,19-28

192. dicséret

* Később, a Kr. e. 6. században Babilónia újból megerősödött, melynek első lépéseként legyőzte Élámot. Így Ezékiás király szövetsége Babilonnal hiábavaló. 

**  Ám Ézsaiás Igét kap az Úrtól, mégpedig olyat, ami az egész valóját, testét-lelkét, személyiségét igénybe veszi (3-4). Teste görcsöl, mint a szülő nő teste, lelke reszket, nem tud aludni, egész valójában megzavarodott. Ilyen, amikor valaki Igét kap. Népe azonban nem kapott üzenetet Istentől, ezért ők emberi megoldásokat várnak. Nem figyelnek a prófétára. Bíznak abban, hogy majd Babilon segít a fenyegető Asszíria ellen. Ezért mulatoznak (5). Pedig őrszemet kell állítani, figyelni rájuk (6), mintha az Úr Igéjét szólnák. Az eseményeken át is szól az Úr, és érthetővé lesz, ha a prófétára is figyelnek. Sőt, az Úrtól rendelt őrhelyünkre kell állnunk, mert végünk van (8). 

*** Halld Isten szavát s figyeld az eseményeket – mert egyébként elvéted a célt. A sóhajt csak Jézus Krisztus veszi le az ajkunkról. Minden más hatalom és emberi igyekezet inkább csak növelheti a bajt. Nélküle tart még az éjszaka (11).

Asdód filiszteus város volt. Lakói összefogtak Egyiptommal, hogy legyőzzék Asszíriát. Ebbe a szövetségbe Júdát, a déli országrészt is be akarták venni. Kr. e. 713-ban azonban Asszíria legyőzte a filiszteusokat, és szétbombázta ezt a szövetséget. A levert csapatokat megalázva hajtották fogságba. Hiába dicsekedtek ezek a nagy Egyiptommal, mert mind Filisztea, mind Egyiptom elesett, később pedig maga a hatalmas Asszíria is; mert legyen e világban valaki kicsi vagy nagy, előbb utóbb lejár az ideje, és ha gőgös volt, nagyon megszégyenülhet (6). Csak, aki az Úrban bízik, az marad meg. Kiben bízol, kivel dicsekszel?*

Cselekedetek 14,8-18

174. dicséret

* Ézsaiást az Úr a szolgájának nevezi az Ige: már itt utalva „az Úr szenvedő szolgájára” (43-53. és 65. fejezetek), aki nem másokat vádol, hanem másokért szenved: aki a Jézus Krisztus! Ézsaiás, mint az Úr szolgája is vállalja a szenvedést az Úr ügyéért. A próféta jelképes cselekedete látható igehirdetés, szótlan gyalázat, amit el kell hordozni adott esetben az Úr ügyéért. Ézsaiás meztelen testtel, csupasz fenékkel járkál, és kifejezi az evilági hatalom és csillogás múlandóságát. Mindig van bennem némi szánalom, amikor valakik azzal dicsekszenek, hogy ismernek híres embereket. Az Úrral dicsekedjünk (2Korinthus 1,12-14).

Akik nem az Úrban bíznak, hanem jövendőmondókban és halottidézőkben (1-4), meg vezérekben és önmagukban (11-15), valamint egy sereg emberi technikában, amit ma is alkalmazunk, még a keresztyén szolgálatban is, azok kiapadnak, mint a Nílus vize (5-7); ez a folyó pedig az életet jelentette az ott lakók számára. Az Úrban való bizalom azonban nem a saját vallási kultúránk érvényesítése a másikon (16-19). Ezért csak átmeneti megoldás és nem végső kijelentés annak felvillantása, hogy majd megtérnek a népek, mert rettegni fognak Isten népétől, ezért kánaáni nyelven fognak beszélni (18), és átveszik az áldozati kultuszt (21). Az Úrban való bizalomnak azonban kétségtelenül vannak egységes jelei, néptől, helytől, vallástól, kultúrától függetlenül (20-25). Ezek a letagadhatatlan jelek a következők: az Úrhoz kiáltanak segítségért és szabadításért (20), az Úr meggyógyítja őket (22), és minden különbözőségük ellenére együtt tisztelik az Urat, azok, akiket az Úr magához rendelt (23). Keze alkotásai megtérnek hozzá (25). Ez az egyetlen jövő minden nemzet számára, de az egyetlen lehetőség is! 

Cselekedetek 14,1-7

83. zsoltár

Az itt szereplő népek mindazok, akik szövetségbe akartak tömörülni Asszíria ellen. A mai Szudán és Etiópia területéről lehet szó, Dél-Egyiptomról, akik Kr. e. 705 körül Júda királyát is megpróbálták bevonni egy Asszíria ellenes szövetségbe (2Királyok 18,7). Ezért küldenek követeket Júda királyához (2). Isten Igéje azonban figyelmezteti a világ összes lakóját, hogy szervezkedhetünk mi itt, hatalmi játszmákkal, érdekekkel sakkozva, hol így, hol úgy szövetkezve (3): az Úr mindezt nyugodtan nézi hajlékából, hiszen az események végső kimenetele mégis az Ő kezében van! (4-6) Ez ma is fontos üzenet. A hívő ember soha nem szervezkedik az érdekei szerint, hanem csak szolgál, és jövőjét, „előre-menetelét” mindenkor az Úrra bízza. A legnagyobb elismerés pedig nem marad el, mert eljön az idő, amikor a „helyünkön” leszünk, ott ahol „jó” nekünk, ahol az Úr van (7).*

*  Sőt, népek jönnek messziről, onnan, ahol az ég a földet éri, hogy hódoljanak az Úrnak, ott, ahová nevét helyezte (5Mózes 12,5). Ezek daliás népek, szálasak, sima arcúak, és félelmetesek, ám papiruszhajókon legyőzik a távolságokat, hogy közelebb jöjjenek az Úrhoz. Az Ő színe előtt szelíddé lesznek. Jöttük jeladás a föld minden lakójának, hogy minden szervezkedés ellenében, az egyetlen megoldás, az Úr.

Rám nézett a magyar vizsla kutyánk.* Bárcsak mi tudnánk úgy az Úrra tekinteni, ahogy ez vizsla a gazdájára! Minden találkozáskor ugyanazzal a kitörően friss örömmel fogad. Ha valami rosszat tett, és szidást kapott, először elbujdokol, de aztán előjön, rám tekint, és kéri a bocsánatot; amikor nem is ő a hibás, akkor is ő jön elő először, és magát megalázva könyörgi a kiengesztelődést.** Egyszer ugyanis véletlenül a farkára léptem, és ijedtemben még én lettem mérges, de aztán csak ő jött elő, leszegett fejjel, bocsánatot kérve: mert nem megy a gazdi nélkül. Ez evangélium: eljön az a nap, üdvösséges nap, amikor így tudunk az Alkotónkra tekinteni, aki Krisztusban megváltónkká lett, hogy kiengesztelődve tudjuk mi megtenni az első lépést a másik felé, még ha ezernyi sérelem sebe lüktet is még bennünk. Kegyelem, ha az Alkotóra tekintünk akkor is, amikor „elaltatnak” bennünket ebből a világból.*** Ez a tekintet üdvösséges, és visszatekint ránk az Úr!

Cselekedetek 13,13-31

44. zsoltár

* Most nincs lehetőségem az egész fejezetre figyelni, mert ez a vers olyan fényességgel ragyogott fel, és elvakította a környezetét. De éppen ez az Ige hatalma, amikor szól, és egyszerre csak szürkévé, unalmassá lesz minden okoskodó összefüggés és kortörténet. Még érdekesebb, ahogy megszólalt bennem ez az Ige. Nagyon kérem az olvasót, ne botránkozzon meg a párhuzamért, de valóban ez történt. Rám nézett a vizsla kutyánk. Mindig így tekint ránk a vizslánk, de most azonnal ez a reggel olvasott igevers lett elevenné bennem.

** Olyat tesz, amit „csak az igazán hívő ember tehet”, mert ha nem ő a hibás, akkor is ő kér bocsánatot – elnézést a párhuzamért, de milyen fontos lenne ezt az egymással való kapcsolatunkban kipróbálni, mert az Úrra tekintés mindig abban mutatkozik meg, ahogy a másik emberre tekintek.

***  Ezt a jelenetet és tekintetet írja le gyönyörűen Milan Kundera regénye, egy kutya elaltatásának megfestésével.

Júdát és Moábot sok minden összekötötte.* Volt, amikor az éhínség idején ők menekültek Moáb földjére, és befogadást kaptak (Ruth könyve). Most Móáb népe talál menedéket Júdában. Megérdemelt az ítélet, de még van menekvés (1).** Isten népének az a feladata, hogy védelmet nyújtson a menekülőnek; olyanná legyen a bujdosó számára, mint az éjsötét árnyék, amely elrejti az ellenség elől a menekülőt (3-4). Az igazi menekvés azonban ennél sokkal több. Ez a prófécia messze túlmutat a szomszéd moábita nép ítéletes nyomorúságán és megsegítésén, arra a királyra, aki minden nép megmentője, és aki valóban segít rajtunk: a haláltól és minden rossztól megment. Amit az itteni menekülők a jeruzsálemi királytól reméltek, azt a jövőbeli igaz király teljesítheti majd igazán. A kegyelem által elkészül egy „trón”, ami megingathatatlan lesz.*** Elűz vasvesszejével a bajtól, hogy Hozzá meneküljünk, Ő pedig elrejt, védelmet ad. Ez a szent elrejtettség minden nyitottság előfeltétele. 

Cselekedetek 13,1-12

14. zsoltár

* Kortörténetileg valószínű, hogy Asszíria támadásáról van szó, amely eltörölte Moábot (Kr. e. 732). A megmaradtak kétségbeesve menekülnek. Mi legyen velük? Nyilván tekinthetjük mindezt elbizakodottságuk büntetésének, hiszen amikor jól ment nekik, nagyot kurjongattak, most pedig itt a megérdemelt és megalázó bukás: minden gőgös életében megérdemelten eljön ez a pillanat. Biccentünk, ha mással történik

** Bujdosó madárhoz, feldúlt fészekhez lett hasonlóvá ez a nép (2), nagy lett a romlása, odalett az öröm (9-12).

*** Milyen gyönyörű kép fejezi ki Krisztus királyságának valóságát: kegyelmesen szorgalmazza az igazságot, Isten igazának érvényesülését (5).

Meddig könyörül az Úr? Megúszhatok dolgokat, de előbb-utóbb csak elér valami; most megúsztam, de végül mégis halál lesz a vége (Woody Allen). Az Úr könyörülete túlmutat a pillanatnyi megmenekedéseken, mert Ő a halált győzte le Krisztusban, ezért végleg könyörült rajtunk. Ez a könyörület azonban a hétköznapok gondviselésében is megmutatkozik. Nem így azonban azoknál, akik kívül vannak könyörületén. Ám, hogy kik vannak kívül könyörületén, ez az Úr szuverén titka és döntése. Moáb megítélése figyelmeztetés (1), jajgatása nem végleges elvetés (3). Vedd észre, érted haragszik az Úr, és nem ellened! Bajban vagy, jajgatsz, sírsz, szívből segítségért kiáltasz, összetörtél, mint Moáb népe a mai Igében? Akkor van számodra menekvés. Az összetört szívűt bekötözi az Úr. Bárcsak közösségek és népek is tudnának egy emberként szívből kiáltani, nem kiáltozni, perlekedni, káromolni, hanem kiáltani: ez a megtérés útja. Bárcsak tudnánk egymásért is szívből kiáltani (5). De jó tudni, hogy a feltámadott és mennybe ment Krisztus kiált értünk!

Cselekedetek 12,20-25

409. dicséret

Megkönyörül az Úr az övéin, továbbra is őket választja. Gondold át, hányszor megtapasztaltad könyörületét, életfordító nagy eseményekben ugyanúgy, mint a hétköznapi ügymenetben, és a kétségbeesés határán is. Ez a tapasztalat pedig annak bizonysága, hogy az Ő tulajdona vagy (1-2). Ez az üdvösség, amely itt küzdelem, kemény szolgálat, az evangélium képviselete; odaát pedig nyugalom, de nem unalom.* A két pólus közötti ív pedig a krisztusi ember útja, a küzdelemből a nyugalom felé haladva. Közben megtapasztaljuk, hogy már itteni küzdelmeinkben is miénk ez a nyugalom (3). Ez az üdvösséges tapasztalat úgy valósul meg, hogy az Úr legyőzi a romboló hatalmakat, végül a Sátánt és a halált is (Jelenések 20,10). A könyörület a pusztító hatalmak ítéletét jelenti. Ennek a győzelemnek csak előképe a nagy birodalom, Babilon pusztulása, aki gőgjében istennek képzelte magát (4-27).** Csak, aki az Úrhoz menekül, az marad meg (32). Gondolkozzunk el ezen (16): az ember megdöbben, hogy a világ nagyjai, milyen „bámulatosan” lesznek semmivé. Csak az Úr ad maradást, Krisztus feltámadása üdvösséget! 

Cselekedetek 12,1-19

258. dicséret

* Aktív-örömteli nyugalom ez.

** Ezért a filiszteusok se örüljenek, hogy Babilon bukása majd az ő hatalmuk idejét hozza el (28-32). Ezek a hatalmak itt mindig újra nőnek, mint a vadhajtások, de előbb utóbb nemcsak visszametszésük történik meg, hanem az egész tönk kirántása abból a talajból, amit az Úr nem vadhajtás sarjadására ajándékozott nekünk.

Ézsaiás könyvének második nagy szakasza a 13-23 közötti fejezetek anyaga, amely idegen népek elleni próféciákat tartalmaz. A próféciák nem időrendben hangoznak el. Komoly kortörténeti tájékoztatásra lenne itt szükség. Ezt az internetes változatban olvashatják.* A kortörténet helyett most fontosabb a tartalom, az üzenet. Bármelyik időszakra vonatkozhat a prófécia; most Babilont említik, de bármelyik nagyhatalomra érthető a jogos ítélet: akkor és ma egyaránt. Ez a prófécia ugyanis az Úr napjának természetét hirdeti meg, amely kifejezi az Úr elvégzett megvetését minden uralkodó, gőgös, Istent nem ismerő, és másokat kiszipolyozó hatalom ellen. Pedig ilyenek vagyunk mind, egyen-egyenként, és népenként is: mert ilyen a bűn. Az Úr napja nemet mond a bűnre, amely bedarál mindent, azt feltartóztatja, megítéli, képviselőit likvidálja.** Belegondoltunk már abba, hogy Isten ítéletében is mekkora kegyelem van: hiszen a bűn mindent magával ragadó pusztítását akadályozza meg, és ezzel az életet szolgálja. Az Úr napja ítélet, de ítéletében mégis kegyelem. Krisztus másik ruhája.

Cselekedetek 11,27-30

210. dicséret

* Birodalmak és leendő birodalmak hatalomért való harca áll a háttérben, mint azóta is mindig: a szereplők és a módszerek változnak, de az önző, birtokló, hatalmi indulat ugyanaz. Ézsaiás korában az Asszír birodalom a térség ura, aki leigázta az északi, izráeli királyságot (Kr. e. 722), de fenyegette a déli, júdai királyságot is (Kr. e. 701). Közben Babilónia (káldedusok) már próbálkoztak Asszíria legyőzésével, de először ebbe belebuktak (Kr. e. 689 – erre is utalhat ez a prófécia), később azonban a Babilóniaiak, a médek segítségével legyőzték az Asszírokat (Kr. e. 612); a Babilóniaiak uralma alatt kezdték el a júdaiakat fogságba hurcolni (Kr. e. 587), majd a Babailóniak uralmát később a feltörekvő médek-perzsák zúzták szét (Kr. e. 539).

** Egy ismerősömnek brutálisan meggyilkolták az egyedül élő nagyapját. Ő, azóta érti ezt az üzenetet.

Milyen forrásból iszol? Ez a hálaadás* vallja, hogy a földi életre is kiható üdvösség nem található meg másban, csakis az Úrban. A jogosan haragvó Isten a megoldás és vigasztalás egyetlen forrása lesz. Csak úgy találunk üdvösségre, ha annak az Istennek karjaiba menekülünk, akinek haragját magára vontuk (1-2). Ennek az üdvösségnek képes kifejezése az, ahogy a sátoros ünnep egyik szertartására utal az Ige, amikor a Jerzsuálem keleti városfala előtti Gihón forrásból merítettek a hívek. Ez az üdvösség: meríteni az élet vizéből, azt magammal hordani, abból mindig inni (3).** Adjuk hírül a világnak, hogy Izráel szentje a népek megváltója (4-6). Ézsaiás hangja az Úr hangja, egyetemes hang, mert Sion hatással lesz a nemzetekre:*** miáltalunk az Úr hat másokra, az övéire. Te kire hatsz, mivel, hogyan; milyen forráshoz vezeted a rád bízott embereket? Te ittál már ebből a forrásból?  

Cselekedetek 11,19-26

242. dicséret

*  Ézsaiás könyve első nagy részének záró fejezete ez, egyben egyik csúcspontja is a könyvnek. A fejezet két dicsőítő énekből áll (1-2; 4-6); a két ének között egy prófétikus ígéret olvasható (3). Ez a fejezet hálaadás a teljes szabadulásért. A 11. fejezet előkészítette azt, választott népén, ami itt minden nemzetre kiterjed, és a maga teljességében kibontakozik, az Úrtól rendelt helyen. A Szentíró egyes szám első személyben ad hálát, de ez annak a közösségnek a hálája, amelyben minden egyes ember eljutott a bizonyosságra, mert megtapasztalta az Úr messiási-krisztusi szabadítását.

** Az üdvösség forrása Krisztus: az üdvösség vele és egymással való közösség, testi-lelki bővelkedés (nincs szomjúság), és soha el nem múló öröm. Ott folyamatosan erőnk és énekünk lesz az Úr (Zsoltárok 118), de ennek tapasztalata már most is a miénk.

*** Addig pedig feladatunk, hogy Isten szabadító tettéért hálát adva, azt kiáltó szóként hirdetve, arra emlékeztetve, arról ujjongva énekelve éljük, hirdessük az evangéliumot. 

Látta Isten, hogy jó az, amit teremtett (1Mózes 1,31).* Az új teremtésben ezt a jót adja vissza nekünk az Isten (2Korinthus 5,17). Ennek az új teremtésnek gyönyörűséges leírása ez a fejezet, erre várunk, ennek megvalósulása kezdődött el Krisztusban, és ez lesz teljessé az Ő visszajövetelekor. Mi a jellemzője az új teremtésnek? - Igazságos, Istennek kedves valóság, ahol nem hallomás és látszat alapján ítélnek (3-5). - Nincs ártás és pusztítás, még az állatvilágban sem.** Ilyen leheletfinom pontossággal sehol nem olvasható Isten szeretetének lényege. - A népek mind egybe gyűlnek, nem lesz többé széthúzás (6-10). - Isten összegyűjti választott népének maradékát, a szétszórt Izráelt is, és Isten népe között megszűnik minden irigység és hűtlenség (11-16). Hol van ennek az újnak a forrása? Ez az új, és igazán „jó”, az Isten ismeretéből, és a Jézus Krisztussal való közösségből fakad.*** Csak innen. Ez az öröm, csak az Úrban van! (Filippi 4,4) Kívüle életünk csak gyarló örömkísérletek sorozata, amelyek eleve kudarcra vannak ítélve. 

Cselekedetek 11,1-18

195. dicséret

* Isten teremtéskor megmutatott, eredeti gondolata Krisztus eljövetelekor lesz újból valósággá.

** A „Pi élete” című film, a hajótörött fiú és vele együtt megmenekült tigris egymással való harca, a mentőcsónakban, többek között ezt a  is felveti – mikor lesz végre olyan a világ, ahol nem a másik feláldozása által tudunk életben maradni. 

*** Akkor a hitünk is olyan teljes lesz, mint ahogy a tengert a víz borítja. A medernek nincsen egyetlen száraz pontja sem (1 és 9).

„Amikor a vakolat csapdossa a kőművest”, „amikor a farok csóválja a kutyát” - ismerjük ezeket a mondásokat, amelyek akkor fogalmazódnak meg, amikor a „rend” alapvető értékei is összekeverednek, és a fejük tetejére állnak a dolgok. Isten népe hitetlenné lett, nem az Úrra támaszkodik, vezetői istentelen gőggel, jogtalanul kormányoznak, és hatalmukkal visszaélve terhelik a népet (1-4). De Isten ítéletének eszköze, Asszíria még gőgösebb.* Az Úr elhatározta, hogy azt mondja: elég volt (23). Ez az összevisszaság nem tűrhető tovább: amikor a fejsze dicsekszik a favágó ellenében, amikor a fűrész visszavág a fűrészelőnek, és a bot üti a suhogtatóját (15).** Az Úr megítélte saját népét ugyanúgy, mint Asszíriát. Isten soha nem téved! Ítéletében pedig ott van a kegyelem, a maradék számára: „Ne félj népem… véget ér a kárhoztató haragom… lekerül a teher a válladról!” (25-27) Ha ezt meghallod, komolyan veszed, a maradékhoz tartozol! Feladatod pedig az, hogy ennek meghallására bíztass másokat. Halljuk meg ezt a bíztatást, mint Egyház is, - a legnehezebb, leggőgösebb időkben is (13-14). 

Cselekedetek 10,23b-48

172. dicséret

* Asszíria túllépi azt a határt, amit Istentől kapott, nem is ismeri az Urat, akinek ez a nép is mindent köszönhet: ezért számos nemzetet akar még, szíve szerint kiirtani, és kincseiket elrabolni (5-14).

**  Sem Isten népe, sem Asszíria nem tudja, hogy mindketten az Úr eszközei; az egyik elfelejtette, a másik meg még nem ismerte fel! Ez az ítéletes szakasz mégis olyan, mint a felkelő nap, mert noha az Úr ítéletéről olvasunk benne, mégis hihetjük, hogy az Úr jól határozott, még az ítéletében is (23).

Hányszor gondoljuk azt, hogy a dolgok még rendbe hozhatók, csak össze kell szedni magunkat, egy kis önbizalom, pozitív hozzáállás, életmódváltás, és menni fog! „Innen szép fordítani” – mondják ilyenkor a bíztató szavak. A baj azonban sokkal nagyobb ennél, és a fenti módszerek is csupán újságok címlapjaira valók!* Ezek azt gondolták, hogy hanyatlásuk csak átmeneti, csupán téglák omlottak le, és képesek lesznek önmagukat újjáépíteni: a téglákat faragott kővel, a vadfügefát cédrusokkal pótolják majd (8-9). Nem így lesz, kiáltja a próféta.** Csak az Úr tud igazán fordítani. Egy esély van fordítani, ha Hozzá menekülünk (Zsoltárok 11,1), és leszámolunk minden hamis bíztatással. Jézus Krisztusban elmúlt haragja, karjai pedig kitárva!

Cselekedetek 10,17-23a

240. dicséret

* Ézsaiás Júdának írt, a déli országrésznek, de példaként gyakran említi Izráel északi királyságát, akit Jákóbnak nevez a próféta. Ez a királyság már átélte Isten ítéletét. Ennek figyelmeztetnie kellett volna Júdát, hogy változzon, tisztuljon, térjen meg! (9,7) Efraim, az legnagyobb északi törzs képviselte ezt a királyságot. Samária az északi királyság fővárosa volt.

**  Nem így lesz, azaz nem lesz könnyű helyreállítani Júdát, mert az északi országrész arám szövetségese (Recin király) is ellenük fordul, majd a filiszteusok, és ezzel még nincs vége, mert az Úr haragja nem múlt el, keze továbbra is ki van nyújtva (9,10-11).

Gyakran megyek el egy olyan állomás mellett, ahol egy vakvágány végén még látható az un. „mozdonyfordító”. Ez egy hatalmas tányér, ahol a mozdonyt ellenkező irányba állították. Ma már nem használják, szétesett az egész szerkezet.* Az enyészetnek kitett eszköz azonban azt a gondolatot ébresztette bennem, de jó lenne, ha életünk bizonyos pontjain rendelkezésünkre állnának ilyen „fordítók”, amelyek megfordítják az életünket, még mielőtt lefutunk a vakvágányról. A Seregek Urának féltő szeretete képes arra, hogy fordulatot adjon az eseményeknek (6), és ne az ítéleté, a pusztulásé legyen az utolsó szó.** Az Úr ezt a szeretet Egyszülött Fiában mutatta meg (5-6). Az evangélium szerint ugyanis Jézus Krisztusban teljesedett be ez a prófécia (Lukács 1,79). Az Uralom már az Ő vállán van (5). Isten országa már itt van. Ahol a legkuszább helyzetben is adatik bölcs tanács, ahol a legelviselhetetlenebb helyzetben is van erő, ahol a halál-erők győzelme fölött is úrrá lesz az örök élet diadala, ahol az indulatok felett győz az Isten békessége; ott megtapasztaltuk a megváltó Krisztus uralmát, az Isten országának jelenlétét. A kérdés csupán az, hogy akik közénk jönnek, megtapasztalnak-e valamit Isten szeretetének áldott uralmából, az Isten országának valóságából?

Cselekedetek 10,1-16

512. dicséret

* A gőzmozdonyok idején volt ezeknek a „fordítóknak” jelentősége. Ma a szerelvény többnyire végighúz a kijelölt pályán, egészen a végállomásig; illetve a mozdony mindkét irányban egyenlő teljesítménnyel mozog.

** Hogyan cselekszik Isten szeretete? – Ez a szeretet először az örök élet bizonyosságát hozza el, mert ez a reménység változtathatja meg a földi életet (9,1). A sötétségben botorkálók, a halál árnyékának völgyében járók számára fényességet ragyogtat az Úr szeretete. A fény itt szimbólum. Sokkal többet jelent, mint tájékozódást. A fény itt nemcsak enyhülés a sötétség félelmei között, nemcsak megoldás a bajban és gyógyulás a betegségben, hanem megváltás a halálban a haláltól. – Az Úr szeretete átformálja ezt a földi életet is: örömöt ad, életkedvet, életlehetőséget, áldást a munkára, azaz aratást (9,2); továbbá szabadulást az ellenségtől; valamint a konfliktusok megoldását (9,3-4). Ez az állapot több, mint a békesség. A békesség ugyanis illúzió ebben a világban. A konfliktusok bölcs kezelése azonban valóságos lehetőség, hogy ne dübörögve és vért áztatva, egymást sanyargatva rendezzük dolgainkat.