Siloah csendesen folydogáló vize Jeruzsálem egyetlen vízvételi lehetősége volt, így az Isten gondoskodó szeretetének jelévé lett. Júda azonban megvetett azt, ami az övé, értékeit, hitét, Istenét, amikor az idegen Asszíriával kötött szövetséget (6).* Az emberi szövetkezések mindig érdekeket szolgálnak, részre hajlók, bár az igazság látszatával lépnek fel, ám nagyon is önzők és gyarlók. Felmerül a kérdés, létezhet-e olyan emberi összefogás, amely tényleg önzetlen szeretetből fakad, a másikért, Isten dicsőségét szolgálva? Az Immánuél nevű gyermekben jelt adott az Isten arról, hogy van ilyen szövetség: az Ő szövetsége velünk (9-10), amely arra hív, hogy minden élethelyzetben Őbenne bízzunk, és Ő küldi azt a megoldást, amelyik nekünk is a legjobb. Őnélküle azonban csak fárasztjuk az Urat (7,13), fárasztjuk egymást, és gaz veri fel életünket, kapcsolatainkat, népünket.**

Cselekedetek 9,31-43

416. dicséret

* Mi a történeti háttere ezeknek a fejezeteknek? Pekah, Izráel (Efraim) királya szövetséget kötött Recin szíriai (Arám) királlyal Asszíria ellen. Ebbe a szövetségbe Júda királyát is be akarták vonni. Júda királya, Jótám azonban nem csatlakozott ehhez a szövetséghez, ezért megtámadták őt a saját, arámokkal szövetkező izráeli testvérei. Ez a szír-efraimi háború (Kr. e. 734 - 733). A későbbi júdai király, Jótám utódja, Áház nem figyelt az Úrtól kapott jelekre, emberekben, evilági hatalmakban bízott, az élő Isten helyett, és saját népe ellenében, az ellenséges Asszírokhoz fordult segítségért. Pedig Isten figyelmeztetette, legyen óvatos, higgadjon le, figyeljen a jelekre, hogy jól döntsön (7,4; 7,11). Áház emberekben, evilági hatalmakban bízott, és elbukott, az összes résztvevővel együtt. Van ugyanis olyan szövetkezés, amelyből mindegyik fél csak vesztesen kerülhet ki. Asszíria Kr. e. 732-ben foglalta el Szíriát, Izráelt 722-ben, Júdát pedig 701-ben. - Igénkben is erről van szó, nagyhatalmak szövetségei, érdekek alapján, akár az ellenséggel is szövetkezve a sajátjaik ellen, ha úgy hozza az események menete. Minden megtörténhet.

**  Őnélküle legyekként rajzanak ránk az „idegenek” és hömpölygő áradatként (7-8; és 7,18-25). Az idegen itt nem minősítés a másikról, hanem tudósítás arról, hogy az „idegen” hatalmak elpusztíthatnak minket, akár úgy is, mint Isten ítéletének eszközei. - Kegyelem, hogy Ő mégis másként döntött (9-10).

Az Úrban bízni kiváltság, ugyanakkor az egyetlen lehetőség, hogy az ember „megmaradjon”, talpon maradjon ebben a világban, és megtartasson e világon túl is. Aki emberekben bízik, az menthetetlenül csalódni fog (Zsoltárok 118,9; Mikeás 5,6). Aki azonban a hit merész, de kegyelemből fakadó döntésében az Úrra hagyatkozik, annak küld az Úr emberi eszközöket, akiken keresztül megmutatja segítő, megváltó hatalmát. Isten ugyanis mindig emberi eszközökön keresztül segít rajtunk ebben a világban, és soha nem valami elméleti, megfoghatatlan módon. Az Ő szabadítása nemcsak az üdvösségben tetten érhető, hanem ebben e világban is egészen konkrét.* Erre figyelmezteti az Ige Júda királyát, és bennünket is. A teljes szabadítás azonban abban a Fiúban adatott nekünk, akiről Ézsaiás hírt ad (10-17), akiről az egész Szentírás szól, és akinek születéséről az evangélium is így ad üzenetet (Máté 1,23). Ebben a „gyermekben” Isten egyszer és mindenkorra megmutatta, hogy velünk van. A gyermek neve ugyanis „Immánuél”, ami azt jelenti, „Velünk az Isten”! 

* Ma úgy tapasztaltam meg ezt a megtartó, örömöt, és erőt adó szabadítást, hogy meghallottam egy kortárs verset: régen szólított meg vers úgy, mint ez az egészen merész, minden szabályt és szokványt felrúgó költemény, de benne mégis az Úr üzent és figyelmeztetett. Egész nap ennek a felfedezésnek örültem, hitemben erősödtem, megmaradtam.

Ézsaiásnak egy nehéz történeti helyzetben kellett hirdetnie az Úr rosszra rámutató, de megoldást kínáló üzenetét, (9-13).* Sok szív bezárult az Ige előtt (10). Sok nyomorúság és halál járt a hitetlenség nyomában (11-12). Isten nyithatja meg a szíveket, ahogy Ő is keményítheti meg a szívet. Hála, hogy a tiédet megnyitotta. De, ne hidd, hogy csak az általad megszokott tanbeli és szertartási keretek között mutatkozhat meg az Istennek kedves hit. Fontosak, nélkülözhetetlenek a hagyományos keretek. Isten azonban sokféleképpen munkálhatja kiválasztó irgalmának jeleit. A te nyomorúságod, hogy hited már régóta egy aszott szilvához hasonlít: édes, de élettelen, és „meghajt”. Merjük meglátni a másikban is a kiválasztottat és az elhívottat, még akkor is, ha testi szemekkel megítélve keménynek tűnik a másik szíve; a gyökér azonban él, és még hajthat (13). 

* Akit az Úr üdvösséggel ölelt át, az meglátja (megtapasztalja) az Istent (6,1-3), ezért látja önmaga minden tisztátalanságát (6,4-5), de kap bűnbocsánatot, megtisztulást, és küldetést (6,6-9): van, aki kiemelten, mint Ézsaiás; van, aki a maga helyén, mint sokan közülünk.

Öt figyelmeztető jajszót kiált a próféta felénk.* Jaj, azoknak, akik más kárán harácsolnak! Jaj azoknak, akik zajongva vigadoznak, folyton „buliznak” és mindenféle élményeket hajhásznak! Jaj azoknak, akik tele vannak gyűlölettel és gonoszsággal! Jaj, azoknak, akik tudatosan összekeverik a rosszat és a jót, hamis mércét használva ezek megismerésére! Jaj, a bölcseknek, akik magukat okosnak tartják, ide értve a folyton okoskodókat is. Ez a prófétai beszéd megtérésre hív!** A bűnök büntetése ugyanis nem marad el (26-30), ha nem történik megújulás. A büntetés pedig úgy történik,*** hogy „egyszerűen” belehalunk a saját harácsolásunk, mulatozásunk, gonoszságunk, hiteles mérce nélküli életünk, okoskodó-kioktató válaszolgatásaink „kiégett boldogtalanságaiba”.**** Megújulás csak akkor adatik, ha az ember, az egyház, a közösség, a nép, egy társadalom meghajol az Úr előtt (15). 

Cselekedetek 8,26-40

227. dicséret

* Ez prófétai beszéd a javából, amely bátran rámutat mindarra, amit az Úr rossznak tart!

** Ez a prófétai beszéd, arra késztet, hogy belássam, nekem szól: ne azt halljam meg, ami a másikat fenyegeti, hanem amelyik engem hív megtérésre. Nemcsak egyénileg, hanem közösségileg is meg kellene hallanunk ezeket a figyelmeztetéseket, mint egyház, mint nép, mint modern társadalom.

***  Nehogy azt higgyük, hogy úgy történik a büntetés, hogy az Úr odacsap, mint apa a rossz gyermekének, saját bűneink következményei sorvasztanak el bennünket az ítéletre.

**** Nehogy azt higgyük, hogy úgy történik a büntetés, hogy az Úr odacsap, mint apa a rossz gyermekének, saját bűneink következményei sorvasztanak el bennünket az ítéletre.

 Isten mindent megtett népéért, szeretetével vette körül övéit; a vesszőt a tőkébe oltotta, hogy teremjen: ám elmaradt a termés.* - Mit tesz az Isten? Feldúlja a szőlőt? Tényleg ezt teszi? A mi istenképünk logikája szerint igen, de a Krisztusban kijelentett üzenet szerint mégsem dúlja fel a szőlőt, hanem újra megtrágyázza, még nagyobb szeretettel veszi körül (Lukács 13,6-9); mert nem a gyümölcs a kegyelem feltétele, hanem a kegyelem következménye a gyümölcs.** Ézsaiás próféciája jogos, de nem igaz. Jogos lenne Isten haragja, de jogos haragja még nagyobb szeretetében nyilvánul meg. Ekkora szeretettel már nem lehet visszaélni! Ekkora szerelmet már nem lehet viszonzás nélkül hagyni. Akinek ekkora szeretet megtapasztalása után sem lesz „kedvese az Úr”, hogy a próféta szóhasználatával éljünk, az tényleg elveszett.***

* Nincs szebb a hegyoldalak gondozott szőlőskertjeinél: a szorgalmas munka és nyomában járó áldás, öröm képei ezek. Egyre több azonban az elhagyatott szőlő, amely gazdátlan, és nem terem. - Egy dalban megénekelt példabeszédet zeng a próféta. Ézsaiás kedvese az Úr, kedvesének szőlője pedig Isten népe. A kövér hegyoldalon található szőlőt a gazda gondosságával ápolták, felásták, megtisztították, nemes vesszővel beoltották, toronnyal védték, pincével várták a termést (1-2). A szőlő azonban nem hozott bornak való termést (2). Mit kellett volna még tenni a termésért? (4) A gazda nem fogja többé gondozni, ásni, metszeni, védeni: hagyja kiszáradni, elgazosodni, kifosztani (5-6).

** Jézus Krisztus is gyakran használja a szőlő, szőlőskert képét az evangélium szemléltetésére. Sőt, egészen direkten úgy fogalmaz, hogy Ő a szőlőtő, és mi vagyunk a szőlővesszők: aki a szőlőtőn marad, az terem, a venyigét azonban megégetik (János 15,1-8). 

***  Isten szeretetének határa a mi megátalkodottságunk Ezért vegyük csak komolyan az Isten haragját, terméketlen életünk felett. A termékeny élet ugyanis nem az önmaga eredményeit kereső élet, hanem az Isten dicsőségét szolgáló élet. Még több szeretete ilyen életre vált meg.

Az Úrral találkozni félelmetes és dicsőséges; félelmetes, mert leleplez (1); dicsőséges, mert megtisztít és megvált (2-6). A mai Igében négy jelét olvassuk ennek az üdvösséges jövőnek: sarjat ad az Úr (2), gyümölcstermő földet (2), szent várost (3-4), és dicsőségének sátrát (5-6). A sarj a halált legyőző Jézus Krisztus, aki által e földi élet is megújul, bőséges vidék, és megtisztult város várja a történelem célba érkezését, mígnem végre lesátorozhatunk Őnála. Ez a letáborozás a megérkezés nyugalma (6), amely a mai nyugtalan ember számára felfoghatatlan. Valaki mondta nekem a napokban, én már csak nyugalomra vágyom, semmi másra: ez egy élettel teli, boldog nyugalom, amiből azonban hiányzik a létért és a többért való küzdelem, valamint az egymás elleni harc minden elemésztő feszültsége. 

Cselekedetek 8,1-3

11. zsoltár

Wagner utolsó operája a Parsifal.* Amfortász király annyira beteg, hogy csak másokra támaszkodva tud felemelkedni. Az előadás díszlete a zsinórpadlásról, felülről ereszkedik alá. Kell a támasz az ember számára! Mégpedig kétféle támaszra van szükségünk: evilágira és mennyeire. Ám mindenféle itteni „mankót” kiüthetnek a hónunk alól, és ha nem vagyunk felülről, a mennyei zsinórpadlás felől „aláfüggesztve”, akkor összeesünk.** Jeruzsálem nyomorúsága: minden társadalom nyomorúsága, amelyik az Úr nélkül próbál berendezkedni. Így a kenyér és a víz utáni szükségletből a földi kincsek harácsolásának indulata lesz (5), a lelkiségből varázslás és sokféle veszélyes lelki eltévelyedés, a vezetők hűtlenekké lesznek és tacskó ifjú sihederek kerülnek uralomra (4-5), miközben a nők kacsingatva visszaélnek szépségükkel (16): minden összekeveredik; és nincs, aki úrrá legyen a felforduláson (6-7). A valóságos megoldás akkor adatik nekünk, ha nem fordulunk szembe az Úrral (8), sőt elismerjük, hogy Ő az egyetlen támasz! Ő boldog rendet tud teremteni számunkra. Ő az egyetlen sebkötözőnk, vezérünk és Megtartónk (7).

Cselekedetek 7,54-60

408. dicséret

* Mennyei, éteri zene ez, szinte egy zenei téma, közel öt órán keresztül, az ember sebezhetőségéről, kísérthetőségéről, testi – lelki kínjairól, és a tisztaság, a megváltás utáni vágyáról.

** Sokféle földi mankóra van szükségünk, kenyérre, vízre, lelkiségre, vezetőkre, (1-3), nőkre (16-24). Ezek a támaszok azonban csak akkor tarthatnak meg, ha elsősorban felülről vagyunk megtartva: ha az Úr a mi támaszunk.

Nem értem, miért kell sokaknak Indiába utazni, hogy ott keressenek lelki békét és megoldást, miközben a saját „kultúrájuk” válaszait sem ismerik. Miért szimpatikus annyi keleti megoldás, miközben lebecsüljük, sőt elvetjük a nekünk felkínált megoldást. Lám, milyen nyitott, és nem kirekesztő „vallás” a keresztyénség, mert csak nyitottságban, már-már felelőtlen kitárulkozásban történhet meg az, hogy „saját hazánkban” éppen a keresztyén válaszok erőtlenednek el. Ez lehet, hogy konzervatív megközelítés, de nem bibliai; mert az Ige sokkal keményebben fogalmaz ennél, és mindezt bálványimádó nyitottságnak nevezi: „Tele van az ország bálványokkal” (8). Ez történik most is: többre becsüljük mások isteneit, mint a magunkét! Tele vagyunk keleti szokásokkal, idegen kultuszokkal. Nagy a gazdagság és a jólét, mint akkor, éppen ezért sokféle az idegen istenek tisztelete is (8-9). Saját kezünk csinálmányát tartjuk fontosnak, saját gondolatainkat és kincseinket, és egzotikus világok hoznak lázba bennünket, mint meglett férfit az ismeretlen és idegen nő szépsége, titokzatos kívánatossága. Ám elmehetünk a világ végéig is, de megváltást és megnyugvást csak az Úr ad, Jézus Krisztus Atyja: Őbenne bízzunk (11), és ne emberekben, illetve sokféle emberi kigondolásban! (22) 

Cselekedetek 7,30-53

106. zsoltár

Köszönjük Urunk, hogy minden tévesztésünk és engedetlenségünk ellenére tovább viszed ügyedet. Ez a kegyelem, hogy minden emberi nyomorúságunk ellenére, Ő továbbra is csodásan működik. Minden egyházi ember nyomorúsága ellenére, minden hívő ember gőgje és tévesztése ellenére az Úr tovább viszi ügyét, sőt alkalmassá tesz bennünket, hogy adott helyzetekben mégis az Ő eszközei lehessünk! Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr háza (2). Minden nép belátja, hogy az Úr az Isten, ezért megfogadják szavát (3). Nincs többé min vitatkozni és harcolni, ezért senki hadakozást többé nem tanul (4). Az Úr világosságában ilyenné lesz az ember. Krisztus visszajövetelével ez az ország jön létre. Jó ezt hallani, mert mióta a világ ilyen világ, azóta ezer módon és helyen tanítják a hadakozást, legyen az katonaiskola, vagy menedzsment, teológia, vagy jog: minden hadakozni tanít. Az Úr világosságában felülről adatik az igazság belátása. Nincs többé min vitatkozni, és hadakozni.

Szanhérib, Asszír király Kr. e. 701-ben a déli országrészt is lerohanta (5). Miért? Mert Isten népe elhagyta Urát (2). Ezt az ökör és a szamár soha nem teszi (3). Egészen megromlott ez a nép. Olyanná lett, mint Sodoma és Gomora (6-9). Az Úr pedig nem tűri tovább a bűnt és az ünneplést! Elég volt abból, hogy a nép megtartja az istentiszteletet, bemutatja az áldozatokat, de életük tele van tisztátalansággal (10-17), a társadalom igazságtalansággal (21-28), az istentisztelet pedig idegen istenek tiszteletével (19-31). Döbbenetes diagnózist fogalmaz itt meg az Úr Igéje: fárasztó lett az istentisztelet, mert gépies cselekménnyé torzult; terhessé lett, mert újabb súlyokat rak az emberekre, ahelyett, hogy erőt adna a hétköznapi terhek elhordozásához; feleslegessé szürkült, mert nem hatja át a hétköznapokat. Még az Úrnak is terhére van az üres rítus, a lényeg nélküli vallás, az embertelen hit. Isten Krisztusban megmutatott emberszeretetét nem lehet embertelen teológiával és hitgyakorlattal továbbadni. Hányszor tapasztaltuk már azt, hogy fárasztó, ami az istentiszteleten történt; megterhel, ami a testvérek közösségében megesett; lever, ami az egyházban végbement; ahelyett, hogy erőt, reményt, és örömöt adna.*

Cselekedetek 6,8-15

265. dicséret

* Sajnos sokszor a legfárasztóbb, legterhesebb dolog „istenes emberek” között lenni, mert nem létezik azoknál makacsabb, önhittebb, kormányozhatatlanabb társaság. - Minél több büntetést kapnak ezek, annál makacsabbak, mondja az Ige.

MELYEK A HÁZASSÁG LEGNAGYOBB KIHÍVÁSAI? Szenvedélyesen szeretni, de mégis józanul szeretni azt, akit az Úr nekünk adott: mintha bort ittunk volna. Folyamatosan szeretni, a szeretetet állandóan kimutatni, ebben nem meglankadni (1-4). Lobogva szeretjük párunkat még mindig? (6). Legyőzhetetlenül szeretni, mint ahogy ebben a világban legyőzhetetlen a halál. Nem történhet olyan, ami a másik iránti hűségünket megingathatná, mert összetartozásunk olyan erős,* mint a halál (6-7). Ehhez mennyei erő kell; annak az ereje, aki még a halálnál is erősebb volt, mert feltámadásával legyőzte a halált. A boldogságot megtapasztalva szeretni: rádöbbenni arra, hogy én a másik mellett boldog vagyok, mert van valaki a világon, akinek feltétel nélkül át merjük adni magunkat (8-10).** Mennyire nem merjük megosztani a lényünket, még a párunkkal sem.*** – Íme, milyen gyönyörű feladat, eleget tenni a házasságban, évtizedek múlva is ezeknek a szent kihívásoknak. 

Cselekedetek 6,1-7

372. dicséret

* Több képet villant fel a szeretet erejére az Ige: erős, mint a halál, mint egy feltörhetetlen pecsét, mint az elsodorhatatlan part.

** Önmagunkat feltétel nélkül átadni valakinek, nagy „merészség”, de ezt mégis megtenni, és a másiktól  is megtapasztalni: a legnagyobb boldogság. Aki ezt a kölcsönös önátadást a házasságban átéli, az valóban „érett” személyiség, minden tekintetben felnőtt ember, mi több, hívő ember.

*** Óvó szeretettel szeretni, büszkének lenni, vigyázni a szőlőnkre, más tekinteteknek nem kiszolgáltatni (11-14), mert nagy dolog, ha észreveszik párunk szépségét (13), de nagy baj, ha ezt ő provokálja ki: ekkor ugyanis elhanyagoltuk a szőlőnket. Ez a mi hibánk.

MIT MOND AZ ÉNEKEK ÉNEKE A TESTI SZERELEMRŐL? Rendszeresen, szerelmesen meg kell vele ajándékoznunk egymást (13). Azt illeti rendszeres szerelmünk, aki a miénk: „szerelmesem, neked tartogattam” (14). A házasság medrében szabadon és boldogan adatik nekünk a testi szerelem. Hangsúlyozzuk: testi szerelemről van szó, mert az Ige végig ezt hangsúlyozza, dicsérve, érintve párja minden testrészének szépségét (1-10), persze a testben mindig ott van a lélek, az egész ember. Nagyon fontos üzenet: párunk teste mindig szép nekünk, még „aszaltan” is, ahogy a friss és „az aszalt mandragóra is illatozik” (14): hiszen ő hozzánk tartozik, egy testté lettünk. Ebből az igei igazságból azonban egy feladat következik: figyeljünk oda magunkra, mert nem mindegy, hogyan aszalódunk az idő múlásával, ezzel is megakadályozva azt a kísértést, hogy a friss mandragóra illatára figyeljen fel a társunk.* Az Énekek éneke kihangsúlyozza a testi szerelem szükségességét, jótékony hatását, de határait is. Tudjuk, ez nélkülözhetetlen része a férfi-nő kapcsolatnak; de egy házasság kiteljesedéséhez ennél sokkal több kell: felülről való áldás, megváltottság, Krisztus. Ezért mondja Ravasz László, hogy az Istennek kedves férfi-nő kapcsolat nem dialógus, hanem trialógus.

Cselekedetek 5,33-42

270. dicséret

*Megjegyzés: A férfi olyan helyre hívja kedvesét, ahol csak ők vannak (12-13), mert mindez csak rájuk tartozik, senki más emberfiára nem; ezért a testi szerelem fontos, nélkülözhetetlen, de nem baj, ha „tabu”; nem kell egy határon túl beszélni róla.

MIRE VAN SZÜKSÉGE FELESÉGÜNKNEK? Mi férfiak olyan tramplik tudunk lenni, ahogy telik az idő, nemcsak abban, hogy elhagyjuk magunkat, hanem abban is, hogy érzelmileg elszürkülünk, kiégünk. Egy ismerősöm mesélte, hogy a felesége naponta többször megkérdezi tőle, szeretsz? Nincs ennél nagyobb dolog, de nehogy válasz nélkül hagyjuk ezt a fontos kérdést. A férfi dicséri párját, észreveszi, megnevezi, sorolja szépségét. Ezzel életben tartja a szerelmet a házasságban is. Nézzük csak meg, milyen szépeket mond a feleségére, korabeli képeket, hasonlatokat felhasználva: gyönyörű vagy, ámulatba ejtesz. Lehet sok szép nő körülöttem (8), de az egyetlen Te vagy (9), „galambom csak egy van”, aki tökéletes, aki ragyog (10). Felmerül a kérdés: hány éve vagy házas te férfiú, és mikor mondtál utoljára ilyeneket a feleségednek, az egyetlenednek? Legalább kezdd el mondani, és aztán hosszú évek után is észreveszed, hogy még mindig Ő az a „bombázó” (bocsánat, de szándékos a kifejezés), akibe egykor, az Isten vezetése szerint, beleszerettél.

MI A HÁZASSÁG EGYIK NAGY ELLENSÉGE? A házasságban a legnagyobb próbatétel a közöny. Minden kísértésnél veszélyesebb. Peregnek a hétköznapok, igyekszünk helyt állni, és a legfontosabb emberre, a házastársunkra már nincs erő, idő, türelem. Mindent megszürkít a megszokás és a mindennapok pergése. Bizony sok panaszt hallottam már arról, hogy tíz éve nem érintette meg az egyik házastárs a másikat: „hosszú évek óta nem nyúlt hozzám; csak élünk egymás mellett”. Ezt a közönyt most a feleség szempontjából írja le az Ige, de mindkét felet veszélyezteti.* A férj bebocsáttatást kért feleségéhez, de az nem engedte be, maga akart maradni éjszaka, ezért hiába zörgetett a férj (2-4). Amikor pedig a feleség meggondolta magát, a férj már elment (5-6). Ekkor döbben rá a feleség, milyen fontos számára a férje (6-8), és nincs nála különb férfi (9-16). Keresésére indult az éjszakába, de egyedül kiszolgáltatottá, sebezhetővé vált (7). Világossá lett az Ige üzenete: nem élhetek anélkül, akivel egy testté szőtt az Isten. Nem elég egyszer ajtót nyitni egymásnak, hanem folyamatosan figyelni kell arra, hogy nyitva maradjon ez az ajtó: Isten felé, és a hitvestársam felé. 

Cselekedetek 5,12-16

9. zsoltár

*Megjegyzés: A magyarázók szerint az ötödik fejezet első verse még a nászéjszaka leírása, de a második verstől már férjről és feleségről beszélhetünk, mégpedig úgy, hogy az első és második vers között hosszabb idő telhetett el. Közben a feleség közönyös lett férje iránt, amit a feleség álma szemléltet (2-4).

MILYEN A MENYASSZONY, ÉS MIÉRT LESZ FELESÉGGÉ? A vőlegénynek a legszebb (1-7), nemcsak a lelke, hanem a teste is: formás, illatos, kívánatos, úgy, ahogy senki másé. A menyasszonynak mindene szép, semmi hibát nem talál benne a vőlegény (7).* A menyasszony szép, de ő a vőlegényé, illetve a feleség a férjéé: egy testté lettek, birtokolják egymást, egy olyan viszonyban, ami senki más emberrel nem jöhet létre, csak azzal az eggyel. Akkor van áldás egy házasságon, ha a volt menyasszonyunk, 30 és 50 év után is olyan gyönyörű és kívánatos számunkra, mint amilyen akkor volt, amikor észrevettük, megdobbant láttára a szívünk (9-11), és kihívtuk őt más férfitekintetek sűrűjéből a saját kertünkbe (12-16). Ezzel azt is vállaljuk, hogy gondoskodunk róla, egy életen át, ő, pedig fészek-meleget teremt nekünk. Lehetnek kísértéseink, de eleve lehetetlen, hogy még másvalakivel ugyanezt átéljük. Ez olyan lenne, mint más poharából inni, hogy csak a legenyhébb példát említsem. 

Cselekedetek 5,1-11

403. dicséret

*Megjegyzés: A menyasszony megdobbantotta a vőlegény szívét (9-11). Ezért a vőlegény hívja a menyasszonyt (8), felelősen felvállalja őt, birtokba és oltalmába veszi. Lehozza a hegycsúcsról, más férfitekintetek színpadáról, oroszlánok barlangjából, ahol szépségét mindenki látja és kívánja, és bezárt kertbe viszi, ahol csak az övé lesz (12-16). Ebben a kertben mindene meglesz, gránátalma, élő víz, sokféle gyümölcs, gazdag egzisztencia.

MIT MOND A PÁRVÁLASZTÁSRÓL AZ ÉNEKEK ÉNEKE? A mennyasszony álmáról van itt szó, amelyben elveszítette, és újra megkereste, megtalálta kedvesét (1-5). - A párunkat keresni kell, álmainkat, vágyainkat is felvállalva (de a hamis illúziókról lemondva), hogy azt találjuk meg, akiben az álom valósággá lehet, és aki mással nem pótolható, mert számunkra egyetlen.* - A párunkat felelősen fel kell vállalni, egy életre szólóan. Ezt festi le, keleti színekkel a nászmenet, amellyel a vőlegény, királyi módon „megkoronázva” (11) ment a városból, vidéki, napbarnította mennyasszonyáért (1,5), hogy azt magával vigye (6-11). Itt minden királyi gazdagságú, ezt szemlélteti a gyaloghintó leírása (9-11): mindez az elköteleződést fejezi ki, a házasságkötés egyszeriségét, örökre emlékezetes voltát.** - A párválasztásnak üdvösséges távlatai vannak. Erről ritkán beszél az Ige, mert Jézus Krisztus szerint sem lesz odaát házasság (Lukács 20,35), de akivel itt elköteleződtünk, az odaát is megkülönböztetően fontossá lesz számunkra, ezt nem tagadja az Ige.***

Cselekedetek 4,32-37

267. dicséret

* Megjegyzés: A keresés próbatétele, az elvesztés lehetősége jelzi, hogy mennyire fontos számomra. Akit elveszíthetek, azt tudom igazán megragadni (4).

**Megjegyzés: A párválasztással, a férfi felvállalta azt a nőt, akit védenie kell, és akiről gondoskodni köteles; a hatvan vitéz jelzi ezt a kötelességet (7-8). A vőlegény legbecsesebb dolgait adta a menyasszonynak, mert mindenre kész érte.

***Megjegyzés: A párválasztással, a férfi felvállalta azt a nőt, akit védenie kell, és akiről gondoskodni köteles; a hatvan vitéz jelzi ezt a kötelességet (7-8). A vőlegény legbecsesebb dolgait adta a menyasszonynak, mert mindenre kész érte.

MIT MOND PÁRUNKRÓL AZ ÉNEKEK ÉNEKE? Ő az egyetlen számunkra, milliók között az egyetlen egy, senki mással nem lehetek olyan kapcsolatban, mint vele. Mindenki más tövis, mert ő a liliom (1-2); mindenki más fatörzsek megkülönböztethetetlen soksága az erdőben, de ő árnyékot és gyümölcsöt adó almafa számomra. Az iránta táplált szerelem szép lassan bontakozik ki (7), de hirtelen is beteggé tehet; noha a szerelemre való képesség egy életen át megmarad (4-5). Szent feladat, hogy egy életen át, párunk iránt bontakozzon ki ez a szerelem; iránta bontakozzon ki újra meg újra ez a vonzalom: az iránt, akit az Úr nekünk adott. Ő mindig a legszebb maradjon számunkra: akkor is, amikor megnyúlnak az árnyak, és hűs szél támad, azaz eltelt az idő (17); és akkor is, amikor veszélyeztetik a „rókák”, a „fiatal rókakölykök” sokféle kísértései a szőlőt (15). Ő akkor is olyan maradjon számunkra, mint a gazella (9), mindig friss, fiatal, és tavaszt hozó (11), kellemes hangú, bájos (14).

Cselekedetek 4,23-31

2. zsoltár

MIRŐL SZÓL AZ ÉNEKEK ÉNEKE? Ezt a bibliai könyvet úgy érthetjük, mint álmélkodó visszhangot a teremtéstörténet befejezésére: „férfivá és nővé teremtette őket, és megáldotta őket” (1Mózes 2,23-25). „Az, amiben leginkább adós a keresztyénség mondanivalóval, az a férfi-nő kapcsolat. Itt évszázadok óta nincs más mondanivalónk azon kívül, hogy fiaim, ne tegyétek! Nos, erről mondok valamit, de úgy, hogy elrejtőzöm Teilhard de Chardin mögé.  Amikor ez a tudós teológus beszámol egész szellemi fejlődéséről, akkor nem tudja lezárni a művét anélkül, hogy ne szólna a „nőiről” (nem csupán a nőről, hanem a nőiről). Minden csak női szem sugárzatában, és befolyására bontakozott ki bennem. Mondja ezt egy jezsuita szerzetes. A nemek kölcsönös vonzódásában rejlő és kifürkészhetetlen erőktől nem durva szakítással kellene elfutnunk.” (Farkas József)

Cselekedetek 4,13-22

396. dicsére

Az Úr szabadítást készített népének: királynévá tette a zsidó Esztert, és naggyá tette a zsidó Mordokajt, aki a király második embere lett, így mindenben kereshette népe javát és békéjét (3). Mai szóhasználattal azt mondanánk, mekkora sikertörténet Mordokaj pályája: az elveszettek halálos mélységéből emelkedett ki, naggyá lett, tekintélyessé, népét megsegítette, nevét megörökítik (2). Csak ne lenne ott az előző fejezet, amit tegnap olvastunk. Mindig a mások veszte a mi sikerünk alapja? Mordokaj Isten eszköze volt, övéi szabadulásában. Ennek ellenére sok még a kérdésünk. Ugyanakkor hisszük, Te jobban tudod, Uram, Neked mindig igazad van. Te ismered e romlott világ természetét, és Te tudod a módszert is, hogy adott helyzetben hogyan lehet elejét venni az emberi gonoszság áradatának. Krisztusban megmutattad a Te eredeti szándékodat, kijelentetted az Isten országa alkotmányát, de az Ő visszajöveteléig kemény kézre van szükség, bizonnyal. 

Cselekedetek 4,1-12

357. dicséret

Megjegyzés: A zsidó nép számára megtartó erő volt, hogy „kötelezően” (9,21) megemlékeztek Isten szabadító tetteiről. Így a Púrim ünnep keretében emlékeztek meg arról, hogy Ahasvéros király sorsot (púr) vetett arról, hogy melyik napon pusztítsák el a zsidókat; és ennek nyomán az Úr, hogyan készített szabadulást számukra.

Ez a fejezet azt a fohászt fakasztja fel a szívünkből, amivel lezárul a Szentírás: „Jövel, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20) Itt olyan nehéz kérdések előtt állunk, amelyekre nem tudunk jó válaszokat adni. Bizony, vannak helyzetek, amikor nincs más alternatíva: vagy engem pusztítanak, vagy én pusztítok. Én pedig nem akarok egy olyan világban élni, ahol valójában csak ezek az alternatívák létezhetnek - mondta erre nekem valaki. A megváltás teljessége utáni fohász az egyetlen lehetőség: jövel, Uram Jézus! Persze, amíg itt élünk, ebben az össze-vissza világban, ahol a szabadság csak fokozza a bűn erejét, addig kőkemény ószövetségi meglátások érvényesülnek az életünkben. Az Ószövetség, konkrét, „leföldelt”, a való életből indul ki, és úgy hallja meg Isten szavát. Ez a könyv arról szól, hogy Isten minden körülményt felhasználva, megmentette népét: fordulatot adott (1), mert népe bánhatott el azokkal, akik a vesztükre törtek, és nem hagytak nyugtot nekik (17). Kérdés azonban, hogy Isten népe mennyiben lépte túl a határt, hiszen ez Isten népe nemcsak védekezik, hanem elébe megy a támadásnak (2), még egy további napot kér az ellenség irtására (12), hetvenötezer embert végeznek ki irgalom nélkül (16); utána pedig ünnepet rendelnek el, hogy bánatuk örömre változott (17-22). Nagy szabadulás, de milyen áron? Isten elégtétele más, Egyszülöttjét adta, önmagát! (János 3,16). 

Ha egyszer megszólalhatnának a világtörténelem áldozatai, minden nemzetből, ide értve az asszonyokat és a gyermekeket is (11). A névtelen sokaság gyötrelmeit az isteni emlékezet őrzi. Értsük jól a mai szakaszt. Nem arról van szó, hogy eddig a perzsák voltak a nyeregben, most visszavág az Isten népe (10). A király korábbi, pecsétgyűrűs parancsa, amely a zsidók elpusztítására vonatkozott, visszavonhatatlan volt (3,12-14). Az újabb parancs, amit szintén a király pecsétgyűrűjével láttak el, ugyanúgy visszavonhatatlan: azt jelentette, hogy lehetőséget adtak a zsidóknak a védekezésre. A zsidók öröme az életben maradás reménységének öröme, és nem az ellenség halála feletti ujjongás (16). Ezeket megértve is rettenetes ez a fejezet. Rámutat az emberi bűn hatalmas voltára: hol ez, hol az írtja a másikat! Az Úr így nyújt szabadítást? Isten Krisztusban mutatta meg, hogy milyen az, amikor Ő szabadít meg.

Hámán a király tanácsadója. Az ő sugallatára a király elrendelte a zsidók elpusztítását (3,8-11). Később pedig a király országa felét ígéri a zsidó Eszter királynőnek. Mintha az uralkodó elfelejtette volna a rendeletét, és azt, hogy Eszter ahhoz a néphez tartozik, amelynek elpusztítását már megparancsolta? (5) Egyrészt megmagyarázhatatlannak tűnik, hogy egy ilyen rendeletet el lehet felejteni; másrészt pedig egy ekkora birodalom irányítása szinte átláthatatlanná is lehet. Felmerül a kérdés: hogyan születnek döntések, kiknek a sugallatára, mit számítanak emberi életek, népek élete, egy ilyen „gépezetben”. Ezt a félelmetes oldalát a történelem, azóta is sokszor bebizonyította. A király tájékozatlansága, félrevezetettsége döbbenetes. Körülötte mindenki tud a tervezett eseményekről, a zsidó Mordokaj számára megácsolt akasztófáról. Mit lát egy vezető, láthat-e egyáltalán jól, mert ezernyi történést egyszerűen nem ismerhet első kézből, hanem gyakran közvetítőkön keresztül jut információkhoz, amit mások láttatnak vele? Szükséges a szívünkből felfakadó könyörgés: Urunk, adj minél világosabb látást a vezetőinknek, a Te világosságod távlataiban való látást.

Íme, az Úr szabadító hatalma, érthetetlen kegyelme, amely a legreménytelenebb helyzetekben is ad megoldást, sőt, teljesen átfordítja a történetet: a halálra ítéltet kiemelik, a gyilkos gondolatok szerzője pedig elbukik (6-11). Az Úr így szabadítja meg övéit, így ad életünkben üdvösséges fordulatokat, megtérést, „pálfordulást”. Az Úr belenyúl az eseményekbe, megfordítja azokat, erre csak Ő képes. Az Omega együttes ötven éves jubileumi koncertjén meglepett, hogy mennyi evangéliumi üzenete van ezeknek a daloknak: „Szállj le hozzánk angyal, tégy velünk csodát, segíts, hogy az ördög árkát ugorhassuk át”. Ez Krisztusban megtörtént velünk, mint ahogy ebben a történetben is, és angyalát azóta is előttünk küldi, hogy bele ne vesszünk az ördög árkába.  

Cselekedetek 2,37-41

431. dicséret

Megjegyzés: A királyt kerülte az álom, sok volt a gondja: nem kell irigyelni a királyokat, mert sok az álmatlan éjszakájuk, a nappali küszködésük; ha pedig nem így lenne, akkor a lelkiismeretlenségükért végképp ne irigyeljük őket. Az udvari krónikákból olvasnak fel a királynak, hogy megnyugtassák. A leírt szónak, megörökített történetnek gyógyító ereje van: főként, ha az Isten bennünket megszabadító szeretetének történetéről szól az Írás. Olvasd az Igét, és olvastasd: gyógyír, annak is, aki olvassa, és annak is, aki hallja. A király azonban nemcsak megnyugodott, hanem életmentő üzenetekhez jutott, maga és mások számára is. Megtudta, hogy valaki (a zsidó Mordokaj) megmentette az életét egy tervezett merénylet megakadályozásával (2,19-13), aki nem kapott ezért semmi elismerést, ezt nem is tette szóvá (mi, ha egy meghívóról lemaradunk, már méltatlankodunk!). Ez az üzenet azonban nemcsak a királynak, hanem a megmentő, zsidó Mordokajnak is szabadulást jelentett, mert ellenségei (Hámán) már ácsolták neki a bitófát (5,14-15). Az Ige még inkább megmentő üzenet, és gyógyító erő, mindnyájunk számára.

Az öntudatos Hámán, a király tanácsosa okozza a bajt, aki a második ember az országban. Hámánnak azonban nem elég az, amije van: dicsekszik, tele van gyilkos indulattal, ő akar diktálni: ezért zavarja a zsidó Mardokaj öntudata. Valljuk meg őszintén, hogy mindketten kellően öntudatosak: Hámán és Mordokaj ebben egyformák, mindketten „fafejek”. Az események kimenetele emiatt nem lehet más, mint az, hogy valamelyikük elveszik. Kettejüknek szűk a hely. Isten az ő népe segítségére sietett ebben a helyzetben, ezért küldte Esztert, pedig népe ezt nem érdemelte meg. Ez a kegyelem. Ne legyünk magabiztosak, de legyünk biztosak az Úr kegyelmében, és elmúlnak a félelmek (4,11).

Megjegyzés:  A magabiztosnak tűnő király, fél. A királyhoz hívatlanul nem állíthatott be senki, mert a királyok állandóan féltek a merényletektől. Az életével játszott az, aki váratlanul jelent meg az ókori királyoknál. Eszter ezt az életveszélyes helyzetet vállalta fel népéért (1-3). Eszter nem magabiztos, de amikor rádöbbent, hogy feladata van, akkor Isten biztossá tette őt a dolgában. Ezért böjtölt is szolgálata előtt (16). Isten úgy intézte, hogy a király jó kedvében legyen, sőt, mindent megadjon Eszternek, amit csak kér. Olyan sok döntés hangulat és közérzet kérdése, sajnos; de ez a „hangulat” most az Úr kezében volt (3-8).

Ez egy életveszélyes helyzet. Baj van, nagy baj. Mit tesz ilyenkor az Isten gyermeke: azonnal cselekszik, menekülési útvonalat tervez, leáll és pánikol, vagy vádaskodik? Nem: ezek helyett böjtöl, bűnbánatot tart, magába néz – miért jött rám ez a baj? Ezzel pedig beismeri, hogy szabadítóra van szüksége (1-4). Ez a szabadító, az Isten, aki azonban mindig emberi eszközt küld, hogy segítsen. Keresnünk kell, ki az; és segítenünk kell, hogy ezt a küldött is felismerje. Eszter azért lehetett királyné, hogy kegyelmet kérjen Isten népe számára (8). Eszter ugyan először jogosnak tűnő kifogásokkal él, hogy miért nem mehet be a királyhoz (9-12). Ekkor azonban határozott hangon rámutatnak saját életét féltő gyávaságára (13), és arra, hogy éppen az a küldetése, hogy esdekeljen népéért a király előtt: minden, ami vele történt, ezért történt (14). Nem maradhat néma! Szólnia kell, ha az életébe kerül is! A nép pedig tovább böjtöl (16), és könyörög Eszter küldetéséért. De jó tudni, hogy ügyünkben már szóltak, értünk már esdekeltek és esdekelnek, sőt megszabadítottak. Krisztus szabadító szeretete azonban küldetést jelent nekünk. Ne legyünk gyávák, ha az Úr, mások ügyében használni akar!