Wagner utolsó operája a Parsifal.* Amfortász király annyira beteg, hogy csak másokra támaszkodva tud felemelkedni. Az előadás díszlete a zsinórpadlásról, felülről ereszkedik alá. Kell a támasz az ember számára! Mégpedig kétféle támaszra van szükségünk: evilágira és mennyeire. Ám mindenféle itteni „mankót” kiüthetnek a hónunk alól, és ha nem vagyunk felülről, a mennyei zsinórpadlás felől „aláfüggesztve”, akkor összeesünk.** Jeruzsálem nyomorúsága: minden társadalom nyomorúsága, amelyik az Úr nélkül próbál berendezkedni. Így a kenyér és a víz utáni szükségletből a földi kincsek harácsolásának indulata lesz (5), a lelkiségből varázslás és sokféle veszélyes lelki eltévelyedés, a vezetők hűtlenekké lesznek és tacskó ifjú sihederek kerülnek uralomra (4-5), miközben a nők kacsingatva visszaélnek szépségükkel (16): minden összekeveredik; és nincs, aki úrrá legyen a felforduláson (6-7). A valóságos megoldás akkor adatik nekünk, ha nem fordulunk szembe az Úrral (8), sőt elismerjük, hogy Ő az egyetlen támasz! Ő boldog rendet tud teremteni számunkra. Ő az egyetlen sebkötözőnk, vezérünk és Megtartónk (7).

Cselekedetek 7,54-60

408. dicséret

Mennyei, éteri zene ez, szinte egy zenei téma, közel öt órán keresztül, az ember sebezhetőségéről, kísérthetőségéről, testi – lelki kínjairól, és a tisztaság, a megváltás utáni vágyáról.

** Sokféle földi mankóra van szükségünk, kenyérre, vízre, lelkiségre, vezetőkre, (1-3), nőkre (16-24). Ezek a támaszok azonban csak akkor tarthatnak meg, ha elsősorban felülről vagyunk megtartva: ha az Úr a mi támaszunk.

Szerző: refdunantul  2013.04.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása