Öt figyelmeztető jajszót kiált a próféta felénk.* Jaj, azoknak, akik más kárán harácsolnak! Jaj azoknak, akik zajongva vigadoznak, folyton „buliznak” és mindenféle élményeket hajhásznak! Jaj azoknak, akik tele vannak gyűlölettel és gonoszsággal! Jaj, azoknak, akik tudatosan összekeverik a rosszat és a jót, hamis mércét használva ezek megismerésére! Jaj, a bölcseknek, akik magukat okosnak tartják, ide értve a folyton okoskodókat is. Ez a prófétai beszéd megtérésre hív!** A bűnök büntetése ugyanis nem marad el (26-30), ha nem történik megújulás. A büntetés pedig úgy történik,*** hogy „egyszerűen” belehalunk a saját harácsolásunk, mulatozásunk, gonoszságunk, hiteles mérce nélküli életünk, okoskodó-kioktató válaszolgatásaink „kiégett boldogtalanságaiba”.**** Megújulás csak akkor adatik, ha az ember, az egyház, a közösség, a nép, egy társadalom meghajol az Úr előtt (15). 

Cselekedetek 8,26-40

227. dicséret

* Ez prófétai beszéd a javából, amely bátran rámutat mindarra, amit az Úr rossznak tart!

** Ez a prófétai beszéd, arra késztet, hogy belássam, nekem szól: ne azt halljam meg, ami a másikat fenyegeti, hanem amelyik engem hív megtérésre. Nemcsak egyénileg, hanem közösségileg is meg kellene hallanunk ezeket a figyelmeztetéseket, mint egyház, mint nép, mint modern társadalom.

***  Nehogy azt higgyük, hogy úgy történik a büntetés, hogy az Úr odacsap, mint apa a rossz gyermekének, saját bűneink következményei sorvasztanak el bennünket az ítéletre.

**** Nehogy azt higgyük, hogy úgy történik a büntetés, hogy az Úr odacsap, mint apa a rossz gyermekének, saját bűneink következményei sorvasztanak el bennünket az ítéletre.