Isten mindent megtett népéért, szeretetével vette körül övéit; a vesszőt a tőkébe oltotta, hogy teremjen: ám elmaradt a termés.* - Mit tesz az Isten? Feldúlja a szőlőt? Tényleg ezt teszi? A mi istenképünk logikája szerint igen, de a Krisztusban kijelentett üzenet szerint mégsem dúlja fel a szőlőt, hanem újra megtrágyázza, még nagyobb szeretettel veszi körül (Lukács 13,6-9); mert nem a gyümölcs a kegyelem feltétele, hanem a kegyelem következménye a gyümölcs.** Ézsaiás próféciája jogos, de nem igaz. Jogos lenne Isten haragja, de jogos haragja még nagyobb szeretetében nyilvánul meg. Ekkora szeretettel már nem lehet visszaélni! Ekkora szerelmet már nem lehet viszonzás nélkül hagyni. Akinek ekkora szeretet megtapasztalása után sem lesz „kedvese az Úr”, hogy a próféta szóhasználatával éljünk, az tényleg elveszett.***

* Nincs szebb a hegyoldalak gondozott szőlőskertjeinél: a szorgalmas munka és nyomában járó áldás, öröm képei ezek. Egyre több azonban az elhagyatott szőlő, amely gazdátlan, és nem terem. - Egy dalban megénekelt példabeszédet zeng a próféta. Ézsaiás kedvese az Úr, kedvesének szőlője pedig Isten népe. A kövér hegyoldalon található szőlőt a gazda gondosságával ápolták, felásták, megtisztították, nemes vesszővel beoltották, toronnyal védték, pincével várták a termést (1-2). A szőlő azonban nem hozott bornak való termést (2). Mit kellett volna még tenni a termésért? (4) A gazda nem fogja többé gondozni, ásni, metszeni, védeni: hagyja kiszáradni, elgazosodni, kifosztani (5-6).

** Jézus Krisztus is gyakran használja a szőlő, szőlőskert képét az evangélium szemléltetésére. Sőt, egészen direkten úgy fogalmaz, hogy Ő a szőlőtő, és mi vagyunk a szőlővesszők: aki a szőlőtőn marad, az terem, a venyigét azonban megégetik (János 15,1-8). 

***  Isten szeretetének határa a mi megátalkodottságunk Ezért vegyük csak komolyan az Isten haragját, terméketlen életünk felett. A termékeny élet ugyanis nem az önmaga eredményeit kereső élet, hanem az Isten dicsőségét szolgáló élet. Még több szeretete ilyen életre vált meg.