Az Úr szabadítást készített népének: királynévá tette a zsidó Esztert, és naggyá tette a zsidó Mordokajt, aki a király második embere lett, így mindenben kereshette népe javát és békéjét (3). Mai szóhasználattal azt mondanánk, mekkora sikertörténet Mordokaj pályája: az elveszettek halálos mélységéből emelkedett ki, naggyá lett, tekintélyessé, népét megsegítette, nevét megörökítik (2). Csak ne lenne ott az előző fejezet, amit tegnap olvastunk. Mindig a mások veszte a mi sikerünk alapja? Mordokaj Isten eszköze volt, övéi szabadulásában. Ennek ellenére sok még a kérdésünk. Ugyanakkor hisszük, Te jobban tudod, Uram, Neked mindig igazad van. Te ismered e romlott világ természetét, és Te tudod a módszert is, hogy adott helyzetben hogyan lehet elejét venni az emberi gonoszság áradatának. Krisztusban megmutattad a Te eredeti szándékodat, kijelentetted az Isten országa alkotmányát, de az Ő visszajöveteléig kemény kézre van szükség, bizonnyal. 

Cselekedetek 4,1-12

357. dicséret

Megjegyzés: A zsidó nép számára megtartó erő volt, hogy „kötelezően” (9,21) megemlékeztek Isten szabadító tetteiről. Így a Púrim ünnep keretében emlékeztek meg arról, hogy Ahasvéros király sorsot (púr) vetett arról, hogy melyik napon pusztítsák el a zsidókat; és ennek nyomán az Úr, hogyan készített szabadulást számukra.

Szerző: refdunantul  2013.04.13. 04:00 komment

süti beállítások módosítása