„Amikor a vakolat csapdossa a kőművest”, „amikor a farok csóválja a kutyát” - ismerjük ezeket a mondásokat, amelyek akkor fogalmazódnak meg, amikor a „rend” alapvető értékei is összekeverednek, és a fejük tetejére állnak a dolgok. Isten népe hitetlenné lett, nem az Úrra támaszkodik, vezetői istentelen gőggel, jogtalanul kormányoznak, és hatalmukkal visszaélve terhelik a népet (1-4). De Isten ítéletének eszköze, Asszíria még gőgösebb.* Az Úr elhatározta, hogy azt mondja: elég volt (23). Ez az összevisszaság nem tűrhető tovább: amikor a fejsze dicsekszik a favágó ellenében, amikor a fűrész visszavág a fűrészelőnek, és a bot üti a suhogtatóját (15).** Az Úr megítélte saját népét ugyanúgy, mint Asszíriát. Isten soha nem téved! Ítéletében pedig ott van a kegyelem, a maradék számára: „Ne félj népem… véget ér a kárhoztató haragom… lekerül a teher a válladról!” (25-27) Ha ezt meghallod, komolyan veszed, a maradékhoz tartozol! Feladatod pedig az, hogy ennek meghallására bíztass másokat. Halljuk meg ezt a bíztatást, mint Egyház is, - a legnehezebb, leggőgösebb időkben is (13-14). 

Cselekedetek 10,23b-48

172. dicséret

* Asszíria túllépi azt a határt, amit Istentől kapott, nem is ismeri az Urat, akinek ez a nép is mindent köszönhet: ezért számos nemzetet akar még, szíve szerint kiirtani, és kincseiket elrabolni (5-14).

**  Sem Isten népe, sem Asszíria nem tudja, hogy mindketten az Úr eszközei; az egyik elfelejtette, a másik meg még nem ismerte fel! Ez az ítéletes szakasz mégis olyan, mint a felkelő nap, mert noha az Úr ítéletéről olvasunk benne, mégis hihetjük, hogy az Úr jól határozott, még az ítéletében is (23).