Akik ebben a látomásban kiáltanak, azok az Isten Igéjéért szenvedtek, vállaltak halált, azt hirdették és megtartották (9). Mai keresztyénként mennyi szenvedést vállalnánk az Isten Igéjéért; nem Isten ügyéért, mert az sokféle lehet, hanem az Isten Igéjéből, annak szívéből, a krisztusi evangéliumból következő üzenetért? Oda tudnánk adni ezért akár az életünket is? Ezek a vértanúk nem bosszúért lihegnek (10), hanem a szent és igaz Urat szólítják meg, ezzel Őrá bízzák a harag napját (17). Kiáltásuk jelzi, nagy fájdalmakat, kínokat éltek át, ezeket azonban már letehetik az Úr elé: megnyugodhatnak (11). Kiáltásuk, a bosszú kívánása helyett inkább aggodalom a még e földön tanúskodó testvéreikért. Értük kiáltanak: meddig még, Uram? (10) Valóban, ne próbálj bennünket, Urunk, erő felett; de vértezz fel minket mennyei erővel, ha tanúskodnunk kell Igédről. A vértanúk kiáltása Istennek a Krisztus visszajövetelében és váltságának kiteljesedésében bekövetkező ítéletért könyörög – tehát a végső megoldásért, addig pedig a helytállásért.*

Jób 17,1-10

340. dicséret

* Ez a végső, kiteljesedő megoldás e világ elmúlásával jár együtt (12-14), de új ég és föld adatik majd (21,1-8). Kár, hogy ez a végső megoldás sokaknak a harag napjává lesz, mert még ekkor is menekülnének az elől, aki elől nem lehet elrejtőzni (16-17). Ne Őelőle, hanem Őhozzá fussunk!

Most csak a fehér lóról szólunk. János, ahogy ezt a 13. fejezet magyarázatánál is látni fogjuk, az antikrisztust úgy rajzolja meg, mint Krisztus ellenképét, aki éppen „krisztusszerű” vonásaival csábítja el a föld lakosait. A fehér lovas ilyen „krisztusszerű” vonásokkal rendelkezik, de nem krisztusi. Ez egy fontos üzenet: sokan jönnek majd Krisztus nevében, újat, élő hitet, megújulást, evangéliumot ígérnek; a régire nemet mondanak. Minden ilyen önigazult, magabiztos, régit mindenestül romboló megújulás hamis, nem krisztusi, így valójában a végidők jele, félelmetes, ítéletes, apokaliptikus. Manapság ez a „fehér lovas”, ez a hamis krisztus olyan sokféleképpen rombolja a Krisztus egyházát, benne minket is. Nem megújulás kell már, hanem az, hogy végre szeretetben, legalább egymásban felismerjük a Krisztust!

Jób 16

339. dicséret

* Most csak a fehér lóról szóljunk. Magyarázták ezt a képet a gonoszság hatalmai felett győztes Krisztusra, a dicsőségben visszatérő Krisztusra, általánosabb értelemben az evangélium diadalútjára. Kortörténeti értelemben a más népek leigázására törő, hódító, erőszakos hatalom jelképe lehet ez a lovas, amely az első század végén már a Római Birodalmat is fenyegette, hiszen keletről nyilas pártus seregek törtek a birodalomra. Minden hódító háború megnyomorítottá tesz hódítót és meghódítottat egyaránt, az életünk pedig tele van ilyen „háborúkkal”: győzni a másik felett, még a hitben, a kegyességben, a buzgóságban, a hitigazságokban, a megújulásban is. A Jelenések könyvének és e fejezetnek összefüggésében azonban egészen mást jelenthet ez a kép (lásd a magyarázatot).

Isten üdvözítő akaratát hirdeti a megöletett Bárány, aki feltámadott és él. A gonosz öl, de Isten éltet! Ezt a világkormányzó és üdvözítő akaratot dicsőíti a mennyei kar, majd minden teremtmény a világmindenségben. Ez az egységes ének hirdeti, hogy végre világossá lett, hogy mi Isten végzése a bűnös embervilág felől. Isten erőt, éltető gazdagságot, bölcsességet, hatalmat, tisztességet, dicsőséget, áldást ajándékozott Jézus Krisztusnak, hogy ezt ajándékozza tovább nekünk (12). Méltó erre Jézus Krisztus, hogy mi is méltóvá lehessünk az Isten megváltó szeretetére. Nem tudunk méltókká lenni, de magasztaljuk Őt a „seregekkel” együtt, mert Isten mégis „méltónak” tartott bennünket: ad erőt, valóságos gazdagságot, bölcsességet, szolgáló hatalmat, tisztességet, Isten teremtményének járó dicsőséget, áldást; azaz üdvösséget nekünk. Ebből a mennyei karból már nem marad ki senki (13). Mindenki ott lesz, akinek ott kell lennie. Ez bíztató, de már most megtérésre és hálára hív! Úgy legyen, ámen (14).

A tekercs tartalma nem egyes történeti eseménysorokat jelenít meg, hanem rávilágít a történelem folyamatának lényegére, miszerint Isten a világ kormányzója, Ő jelöli ki annak útját, történelemformáló akarata által. Ez az akarat pedig üdvszerző akarat. A látnok joggal sír (4), mert ha Isten önmaga maradéktalan boldogságának élne, minket felemésztene a gonosz mindenfajta tombolása. Áldott az olyan ember, aki tud sírni a gonosz benne, általa, körülötte szaggató valóságán. Isten azonban győzött a gonosz felett (5) és megvalósította az Őtőle elhajlott emberiség történetében örökkévaló üdvakaratát. A „látnok” látja a Bárányt, aki által mindezt az Isten megvalósította (6). A hét pecséttel lezárt könyvtekercs (7) Isten mindentudó és mindenható voltára utal, miszerint Ő képes arra, hogy megvalósítsa, ami abban van, vagyis véghezvigye Isten üdvözítő akaratát, minden nép és nemzet javára (9). Amikor tapasztaljuk a gonosz hatalmát, tekintsünk arra, aki győzött felette: el ne felejtsük, hogy a világ nem gazdátlan, Isten üdvözítő akarata érvényesül azokon, akik Őrá tekintenek (6). Ez most a virágvasárnapi örömhír.

Jób 15,1-16

330. dicséret

* A Jelenések könyvének olvasásakor mindig tisztázni kell, hogyan szemléljük helyesen ezt a könyvet (tisztázni kell írásmagyarázati elveket), egyébként mindenki azt gondol a jelenések mögé, amit csak akar, közben pedig Isten Igéjére hivatkozik; nincs ennél veszélyesebb, Isten Igéjéhez méltatlan visszaélés.

Három életmentő üzenet a mennyei istentisztelet kitáruló ajtaján át jut el hozzánk (1) – 1. Isten imádásának ideje. Ott szünet nélkül imádták az Urat. Isten boldogságot adó uralmának elismerése ott folytonos (8). A mi hitéletünk hullámzik, mint minden más, odaát azonban állandósul a „jó”, és nem lesz unalmas, fárasztó. - 2. Isten imádásának tartalma. Ott Isten Imádása nem érzelmesen üres, hanem tartalmas hódolat volt, mert minden mozdulatuk azt vallotta, hogy szent, mindenható és örökkévaló az Úr (8-9). Tökéletlen, tehetetlen, mulandó életünk Őutána kiált, Csak ennek beismerése teheti értelmessé az emberi életet. Minden érzelmeken alapuló hit esetében az ember gyarló saját magával próbálja pótolni az Urat, szentségét, mindenhatóságát, öröklétét. –  3. Isten imádásának lényege. Mindenki leborult és elismerte, hogy Ő méltó (11). Egyedül Ő méltó, hogy letegyünk elé mindent, Őtőle várjunk mindent. Mi méltatlanok vagyunk, a legméltóbbnak tűnő is hitvány közülünk. Egyedül Ő a méltó, és az Ő „takarásában” mi.

Jób 14

344. dicséret

Ha valaminek nincs tétje, az elbizakodottá, vagy közömbössé tesz; önhitt, vagy szürkén megállapodott keresztyénné lehetünk így. Belehasít a figyelmeztetés a gyülekezet életébe, miszerint az üdvbizonyosság nem tehet felelőtlenné: kiköphet az Úr, mint a langyos vizet, hogy észre térjünk (15-17). Az üdvösség bizonyossága naponta arra indít, hogy újra és újra elkérjük a napi aranyat, fehér ruhát, feddést és gyógyító írt (18-19). Itt a megtérésre hívás így értendő: naponta állj az Isten elé, Igéjére figyelve, könyörögve, kérve a „napi mennyei muníciót”. Megtérni egyszer lehet, az Ő kegyelméből elindulva az Úr útján, de aztán naponta oda kell fordulni Őhozzá. Ez a hívő élet szívverése, „tétje”. Naponta, sőt esetről esetre, újra és újra oda kell fordulni az Úrhoz. Az ajtón kopog az Úr: minden nap, minden történéssel kopog az Úr, hogy erre az odafordulásra figyelmeztessen. Kegyelmi állapotban van az, aki kinyithatja az ajtót (20). Jó azonban azt tudni, hogy odaát, Ővele vacsorálva már tényleg nincs „tétje” az „ügynek”, hiszen minden tét feszültség, a tét-nélküliség azonban ott már nem tehet langymeleggé. 

Isten nyitja ki az ajtókat, az üdvösség ajtaját ugyanúgy, mint életünk nagy feladatainak és lehetőségeinek ajtaját is. Minden kegyelem: „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9,16). Persze vannak tárt ajtók, amelyeket nem az Úr nyitott ki. Az Úr itt, hiszem, elhúzza előttünk a szúnyoghálót, hogy azon akadjunk fel, ha a tárt ajtó vonzana, de bent veszélyek leselkednek ránk. Ezért fontos az állhatatosság (10). A kép a mai napig előttem van, amikor sok évvel ezelőtt, egy szép nyári napon, a kislányom nagy lendülettel belépett a nyitottnak hitt ajtón, és ijedt ámulattal találta magát a szúnyogháló kellős közepében. A háló kiszakadt, neki nem fájt, de jelzést kapott: az ajtó nincs nyitva. Köszönjük Urunk, hogy így figyelsz ránk, egészen a megérkezésig, hogy senki el ne vehesse koronánkat, senki meg ne roppanthassa oszlopainkat, ki ne törölhesse neveinket (11-13).

Jób 13,1-12

334. dicséret

* – 1. Isten nyitja ki az ajtókat, az üdvösség ajtaját ugyanúgy, mint életünk nagy feladatainak és lehetőségeinek ajtaját is. Minden kegyelem: „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9,16). – 2. A hívő ember bemegy a nyitott ajtókon, él az Úrtól készített lehetőségekkel, soha nem elsősorban a maga, hanem mindig a másik ember javára, és Isten dicsőségére. – 3. A hívő ember mindig azzal a bizonyossággal és jó lelkiismerettel tesz mindent, hogy tudja, az Úr az üdvösség kapuját is kinyitotta számára, amit senki és semmi nem csukhat be előtte (7). Ez erőt ad kudarcaiban és tévesztéseiben is a tisztuláshoz, és ahhoz, hogy a kevés emberi erővel is megtartsa az Úr Igéjét (8). – 4. Az Úr ajtónyitása, „nyitottsága” arra késztet, hogy mi is nyissunk ajtókat, Isten eszközeiként, mások felé: adjunk lehetőséget másoknak az életre és az üdvösségre. A többi az Úr dolga. Ne legyünk önelégült, „zárt társaság” (9). – 5. Persze vannak tárt ajtók, amelyeket nem az Úr nyitott ki. Az Úr itt, hiszem, elhúzza előttünk a szúnyoghálót, hogy azon akadjunk fel, ha a tárt ajtó vonzana, de bent veszélyek leselkednek ránk. Ezért fontos az állhatatosság (10). A kép a mai napig előttem van, amikor sok évvel ezelőtt, egy szép nyári napon, a kislányom nagy lendülettel belépett a nyitottnak hitt ajtón, és ijedt ámulattal találta magát a szúnyogháló kellős közepében. A háló kiszakadt, a kislányomnak nem fájt, de jelzést kapott: az ajtó nincs nyitva. Köszönjük Urunk, hogy így figyelsz ránk, egészen a megérkezésig, hogy senki el ne vehesse koronánkat, senki meg ne roppanthassa oszlopainkat, ki ne törölhesse neveinket (11-13).

Döntő, alapvető írásmagyarázati kérdés, merjük-e az evangélium felől szemlélni az egész Szentírást. Többnyire nem. Így lesz a keresztyénség teherré, amely elhordozhatatlan súlyokat helyez emberekre, a hétköznapi sokféle nyűgök mellett; pedig a segítség, az erő, a megváltás evangéliumáról lenne szó. Példával szemléltetem az üzenetet. A thiatirai gyülekezet elleni panasz az volt, hogy megtűrte Jezabelt, a szabados teológiát hirdető tévtanítót (2,20). Egy kényes kérdést tegyünk fel: lehet-e úgy segíteni a másikon, hogy eltűröm? (20) A mai igeszakasz szerint nem. Mit mond Jézus Krisztus? „Óh, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket?” (Lukács 9,41) Ő nemcsak eltűrte, elszenvedte ezeket-minket, hanem meghalt érettük-érettünk. Nem lehet eltűrni istentelenségeket, de el kell szenvedni szeretetben az embert magát (Efezus 4,2), sőt közösséget lehet vállalni vele, - ezzel hívni hitre. Ez lenne a krisztusi, az evangéliumi (3). Ez az, ami számít és dicséretet érdemel az Úr előtt. Ő, aki mindent tud és lát, megfizet mindenkinek cselekedetei szerint (23). Nem a cselekedet üdvözít, de ez a cselekedet a hitből adatik.

Jób 12

8. zsoltár

Isten Fia, a feltámadott Jézus győztesként üzen. Ezt a győzelmet a korai egyház ítéletesnek látta, ezért vannak a feltámadott Úrnak mindent megemésztő, tűzlángúan szigorú szemei (18).* Itt minden mérlegre van téve, mindent tudnak, a mérhető cselekedetekre tekintenek. Elhangzik dicséret is, ez a gyülekezet gyarapodott, fejlődött (19), nem úgy, mint az Efezusi. De a dicséret mellett árad a panasz (20). Ez a panasz jogos. A városban jelen lévő pogány császárkultusztól való elhatárolódás nem határozott a gyülekezetben. A „nikolaiták” hatására ezek a keresztyének megalkudtak a szabados gondolkozással és teológiával, valamint a pogány, sokszínű környezettel, így fellazultak a határok gyülekezet és világ között; elegyedtek, keveredtek.** Itt az Úr tényleges megtérésre hív! Ez akkor, abban a pogány környezetben létkérdés volt. Mentő szeretet rejtőzik ebben a határozott, elhatárolódó, megtérésre hívó hangban. A Sátán mélységeivel ugyanis nem lehet cimborálni anélkül, hogy az magával ne rántana a mélységeibe. A szabadság megnyomoríthat. De mélyítsük el az üzenetet azzal, hogy kimondjuk, megnyomoríthat az állandó regula is. A krisztusi iga gyönyörű valósága, a szabadság és védőkorlát egysége, ez az élő, érett hit. Ez az, amire szükség van, hogy megtartsuk örömben azt a drága kincset, amink van, amíg Krisztus eljön (25).***

Jób 11

486. dicséret

* Tűzlángú szemek, nem összehasonlítható, de valamit sejtek e képes beszédből - apám nézett így rám, amikor tudta, hogy rosszat tettem, bár én titkolni próbáltam: átlátott rajtam. A győztes Krisztus átlát rajtunk.

 ** Ez a libertinizmus, szinkretizmus. Legnagyobb bűnük az volt, hogy eltűrték ezek tanítóját, a Jezabelnek nevezett asszonyt (20). Ez jelképes név (1Királyok 16,31), utalva egy vallás-erkölcsi szabadosságra.

 *** Fölösleges terhekre nincs szükség (24). Hiszem, a keresztyénség sokkal több, mint vallási, erkölcsi tisztaság, sokkal többről szól ez a szent ügy, mint arról, hogy mit szabad és mit nem szabad. A keresztyénség annak a megváltásnak az evangéliuma, amely az örök élet boldog szabadságának győzelme, a bűn, a halál és minden terhes ártó hatalom felett (26).

Kétélű éles kard az Úr szava (12). - Ez a kard szétválaszt. Rámutat arra, ami Istentől való és arra, ami sátáni. Rámutat arra, aki hű és arra is, aki hűtlen (13). Isten Igéje kimondja azt, ami dicséretes, de kertelés nélkül megfogalmazza azt, ami panaszra ad okot (14-15). - Ez a kard harcol értünk. Isten Igéjének kardja harcol az Övéiért, mígnem megtérésre segíti őket (16). Ő az, aki elkezdi, és el is végzi bennünk a jó munkát (Filippi 1,6). Isten Igéje nem valakik ellenében harcol, hanem mindig valakikért! Ez a harc evangéliumi értelme. – Ez a kard táplálékot arat nekünk. Az Úr Igéje „mannával” táplál (17): van táplálékunk mindenkor, van erőforrásunk, ami naponta frissen sütött kenyér. – Ez a kard az üdvösség jó hírét karcolja szívünkbe, értelmünkbe. Tiszta kövecskére véste Krisztus a nevünket, kitörölhetetlenül (17). 

Jób 10

37. zsoltár

Mindig fenyegette a keresztyénséget az a veszély, hogy olcsó erkölcsi kérdéssé silányítják egyesek az üzenetet.* Mindig elkeseredek, amikor primitív okfejtésekkel például a férfi-nő kapcsolatának tisztaságára, vagy bármiféle hitelességre redukálják ezt az ügyet. Pedig ez, a mai Ige szerint is a megváltás evangéliumának káromlása (9), amelynek első lépése, hogy felszínes és képmutató törvényeskedéssé fajul az egész ügy. Hiszen éppen az a probléma, hogy nem tudunk tiszták és maradéktalanul hitelesek lenni, csak az Úr tekinthet bennünket annak, és csak az Úr tehet bennünket azzá. Jézus Krisztus ügye az erkölcsi kérdéseknél sokkal magasabb és mélyebb (Róma 11,33), mert Ő azért jött, hogy az emberlét minden tekintetben nyomorúságos valóságát az élet teljességének óceánjába vezesse (9).** Ne féljünk a teljes evangéliumot, a valóságos Krisztus-ügyet képviselni (10), ha kell, vállaljunk ezért szenvedést, azzal a bizonyossággal, hogy Isten nemcsak megáldja hűségünket, hanem eleve megtart ebben a hűségünkben, és a győzelem már a miénk (10-11). Közben pedig egyre tisztábbak és hitelesebbek leszünk Őáltala.

Jób 9,13-35

130. zsoltár

* Ezt nem szabad, azt nem szabad, viselkedj jól, ahogy illik (és ahogy majd mi megmondjuk)!

** Ilyen értelemben is Ő az első és az utolsó, az élet kezdete és vége, aki halott volt, de életre kelt érettünk (8), hogy mi is éljünk, valóban éljünk, és ne nyomorúságosan vegetáljunk; legyen az cifra, vagy látványos nyomorúság; az élet teljességéhez, az üdvösséghez viszonyítva teljesen mindegy.

Efezus, egy sokszínű város, minden gondolat, és ebből következően sokféle tett jelen lehet itt. Ez ajándék és veszély egyszerre. Az a baj, ez is a „bűn” sajátja, hogy az ember nem tud élni az ajándékokkal, csak visszaélni tud azokkal, így a sokféleségből mindig káosz keletkezik, amely az életet rombolja. Nincs rosszabb a rabságnál, legyen az bármiféle rabság, de nincs nagyobb ajándék, mint amikor valaki a sokféleségben meglátja az élet útját, és tud „nemet” mondani arra, amitől az Isten  féltő szeretettel óvott (2 és 6). Nekünk kell a zabla, hogy ezt megélhessük. Urunk, szánkba a zablát! Add, hogy azt a zablát, aminek végét te tartod kézben, örömmel, állhatatosan (2), nem megfáradva (3), hanem az első szeretet tűzével (4), a helyünkön és a helyünkre visszaigazítva-rángatva (5) hordozhassuk. Hiszem, aki megtért, azt az Úr nem engedi kiesni szeretetéből, kizökkenni engedheti (5), de kellő időben megrántja a zablát. Nem tiltakozhatunk, minden ilyen „rántás” kegyelmi állapot!

Jób 9,1-12

5. zsoltár

Üzenetek sora a mai Ige is. Csak elkezdem mindegyiket, gondoljuk tovább. – 1. Társai vagyunk-e egymásnak a szenvedésben, ez ugyanis a „testvér” igei meghatározása (9). – 2. Vállalunk-e ma szenvedést Isten Igéjéért, annak igazságáért, Jézus Krisztusért, állhatatosan, akár evilági előremenetelt félretéve, „száműzetést” is vállalva. – 3. Jánost Patmosz szigetére száműzték. Lehet-e manapság „elszigetelődni”, ha a hamissággal való bármiféle közösségvállalás Isten Igéjének megtagadásához vezet? Szinte ki kellene ehhez vonulni a világból. Hogyan lehet tisztán, legalább „lelkileg” egészségesen, a hitben gazdagon megmaradni, miközben nem vonulunk ki a világból, hanem igenis közösséget vállalunk, de úgy, ahogy ezt Jézus tette a „vámszedőkkel”? – 4. Erőt ad Jézus királyságának bizonysága, az előtte való naponkénti leborulás, az Ő szava, annak ereje (10-18). Győztes Urunk van! Ez elég!

Jób 8

235. dicséret

Miről szól a Jelenések könyve? Arról, ami hamarosan meg fog történni (1). Mi az, ami meg fog történni? Az, hogy Jézus Krisztus eljön, akit keresztre feszítettek, de feltámadott, és meglátja Őt a föld minden nemzetsége (7). Isten követségében jön Ő, annak az Istennek követségében, aki az első és az utolsó, Örökkévaló és Mindenható (8). A Jelenések könyve a kor bevett „műfaját” követve, színes látomásokban leírja ennek a jövőnek részleteit, amelyek fontosak, Isten kijelentései ezek. De csak akkor szemléljük ezeket a részleteket helyesen és üdvösségesen, ha a részletek ebben az előbb említett krisztusi egészben állnak össze. Elveszni a részletekben, az is lehet halálos. A Jelenések könyve is azt üzeni: ne félj, Isten kinyilvánította, hogy Ő az élet Istene, ezért küldte el Fiát, és az Ő visszajövetelével az isteni élet, az élet teljessége győz minden halál-erő felett. Boldog, aki ezt olvassa, hallgatja és így értve az igeverseket, megtartja azokat (3); megtartani itt most nem cselekvést jelent, hanem ezt a boldog várakozást, amikor az ember a legnyomorúságosabb helyzetben is tud az eljövendő Krisztus mindent teljessé formáló ígéreteibe kapaszkodni.* Ebben a várakozásban ott van az a boldog reménység, hogy közelít az Úr, közelít az élet teljessége. Egy videón a karámból hosszú idő után kiengedett teheneket láttam, döbbenetes volt, milyen boldog örömmel ugrándoztak a legelőn ezek a hatalmas testű állatok: „Úgy ugrándoztok majd, mint a hízlalóból kiszabadult borjak” (Malakiás 3,20). Ez a jövő szól a Jelenések könyvéből, Isten népe számára mindenképpen. Így olvassuk minden részletét.

Jób 7

17. zsoltár

* Ez a boldog várakozás abban áll, hogy az ember nem engedi el, „megtartja” a korlátot, de valójában a korlát tartja meg őt. 

Jézus Krisztusban hinni, az Ő feltámadásának ajándékát megragadni és arról tanúskodni, tanítvánnyá lenni, nem emberi akarat dolga, hanem Isten Lelkének ajándéka. Ajándék hinni! Ajándék tudni, hogy Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, ez a hatalom pedig teremtő, újjáteremtő és megváltó hatalom. Ajándék tanúskodni, ugyanis aki ebben a szeretet-hatalomban részesült, az feladatot kap, hogy hirdesse az evangéliumot, ott ahová Jézus rendelte őt (16). A misszió azonban soha ne emberi hatalmi igény kifejezése legyen, hanem az Isten életet mentő, szolgáló, megváltó hatalmának meghirdetése, valamint megélése. Sajnos, misszió címén valójában „magunkat” akarjuk a másikra erőltetni, életünk pedig annyiszor ellene mond Jézus Krisztus szeretetének. Legalább szavainkkal bátorítsunk, bíztassunk, dicsérjünk, vigasztaljunk másokat; ha már többre nem futja, mert ez a hitre hívás első lépése. Akit szavainkkal bíztatunk, az lesz majd fogékony előbb-utóbb a tanításra, - az isteni, vitathatatlan, javunkat szolgáló igazságok befogadására. Ebben a szolgálatban azonban velünk az Isten (20; Máté 1,23).

Jób 6

151. dicséret

* A Jézus sírjánál virrasztó őrség nem lett Jézus feltámadásának hírnöke, pedig ők látták és hallották mindazt, ami történt; de mégsem lettek tanúkká és tanítványokká, sőt jó pénzért hazudtak, a csoda ellenkezőjét híresztelték, miszerint Jézus tanítványai lopták el Mesterük testét, ezért üres a sírja (11-15). Innen érthető igazán a missziói parancs.

Boross Géza áldott emlékezetű professzorom világosan, egyértelműen lelkünkre kötötte, milyen legyen a húsvéti igehirdetés. Hiszem, mindenki számára üzenet értékű lesz, ha mindezt summázom. – 1. A húsvéti igehirdetés a húsvéti hittudat erősítése legyen, a feltámadás csodájának meghirdetése, és nem magyarázata által. A húsvéti igehirdetés győzelmi jelentés, amelyben ott van az igehirdető és az igehallgató személyes bizonyossága, válaszként az egyetemes egyház hitvallására: Jézus feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként, legyőzetett a legnagyobb ellenség, megváltott emberek vagyunk, nincs már szívünk félelmére, nézni sírunk és életünk fenekére. – 2. A húsvéti igehirdetés a húsvéti hittudat tisztogatása legyen. Annyi ki nem mondott húsvéti kétely, szorongás, húsvéti félreértés terhel bennünket, az örök élet valóságát illetően.* – 3. A húsvéti igehirdetés a húsvéti gyülekezet ösztönzése legyen: ösztönzés hitre, örvendezésre, vigasztaló reménységre, szolgálatra: ahogy az asszonyok örömmel futottak és vitték a hírt a tanítványoknak (8).

Jób 5

265. dicséret

* Ezek a félreértések arra vonatkoznak, amit Jézus feltámadása, a mi feltámadásunk, a test feltámadása kapcsán, nem az Ige kijelentését követve kigondoltunk. Ide kapcsolódik minden „izgalmas” kérdés, az örök élet valóságáról: milyen a feltámadott test, mi lesz ezzel a testtel, halhatatlan-e a lélek, milyen a „köztes lét”, azaz a mi halálunk és a feltámadás közötti időszak, mi a „lelki halál”, micsoda a „második halál”, mi a kárhozat, van-e örök kárhozat, mi lesz ezzel a testtel?

Jézus halála tiszteletet ébreszt többekben. Ez a tisztelet reménységgel teli tisztelet, amely tudja, hogy ez a halál más, mint a többi. Nem tudják megfogalmazni, mi ez a „több”, de szolgálnak Jézus Krisztusnak, halálában is, úgy, mint akit nem győzhet le a halál: áldoznak időt, tulajdont, vagyont, utánajárást, drága kenetet (57-61). Jézus halála ugyanezért félelmet okoz sokakban. Mintha ők is sejtenék: ennek az „ügynek” még nincs vége. Ezért őriztetik a sírt, lepecsételik a sírboltot bezáró követ, nehogy a testet ellopják, és a feltámadását hazudják némelyek (62-66). Az Ő sírját azonban nem lehetett végleg lezárni. Azok Jézus Krisztus tanítványai, akik hihetik, hogy Jézus Krisztus valóban meghalt, valóban feltámadott. Mindezt nem „érzik”, hanem tudják, erről mindenkor hitvallást tesznek, és kételkedő, halálos mélypontjaikban is bizonyosság számukra, hogy az Úr soha nem hagyja el őket.

Jób 4

63. zsoltár

* Jézus temetése teológiailag is nagyon fontos feljegyzése az evangéliumoknak. Ezért említi egy tagmondatban az Apostoli Hitvallás is. - 1. Jézus Krisztus valóban meghalt, feltámadásában tehát valóban legyőzte a halált! Jézus temetése azt hirdeti, hogy van halál, rettenetes a halál, az odáig vezető út is gyötrelmes. Mi is mindnyájan meghalunk. De nem a halálé a végső szó. Van tovább! Jézus Krisztus ügye, és így a mi ügyünk: győztes ügy. Káromlás Őt csalónak nevezni, ne feledjük, minden kételkedésünk ugyanez (63). – 2. Jézus halála tiszteletet ébreszt többekben. Ez a tisztelet reménységgel teli tisztelet, amely tudja, hogy ez a halál más, mint a többi. Nem tudják megfogalmazni, mi ez a „több”, de szolgálnak Jézus Krisztusnak, halálában is, úgy, mint akit nem győzhet le a halál: áldoznak időt, tulajdont, vagyont, utánajárást, drága kenetet (57-61) – 3. Jézus halála ugyanezért félelmet okoz sokakban. Mintha ők is sejtenék: ennek az „ügynek” még nincs vége. Ezért őriztetik a sírt, lepecsételik a sírboltot bezáró követ, nehogy a testet ellopják, és a feltámadását hazudják némelyek (62-66). Az Ő sírját azonban nem lehetett végleg lezárni. – 4. Jézus elhívott tanítványai hol vannak most? Ez kérdés! Hol vannak ma? Azok Jézus Krisztus tanítványai, akik hihetik, hogy Jézus Krisztus valóban meghalt, valóban feltámadott, Ő az egyetlen élő Isten követe, mindenek fundamentuma, akinek mindig igaza van, és aki mindig jót akar! Mindezt nem „érzik”, hanem tudják, erről mindenkor hitvallást tesznek, és kételkedő, halálos mélypontjaikban is bizonyosság számukra, hogy az Úr soha nem hagyja el őket.

Itt, a kereszten lesz nyilvánvaló Jézus Krisztus küldetése, kiáltásában: „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (46) Ez a kárhozat: az Istentől elhagyatottság állapotának szörnyűsége. Ez valójában az ember alapállapota, nyomorúsága, valóságos baja, hogy Isten nélkül mindig ilyen mélyen van. Jézus Krisztus megjárta ezt, emberlétünk legmélyebb pontját is. Ez az aláhajlás az Isten megváltó szeretete. Ezen a szereteten az sem változtat, hogy vannak, akik az utolsó pillanatig kigúnyolják (47-49), és még gyermekkorban tanult imádságát (Zsoltárok 22,1), kínjában kilehelt szavait is félreértik (Éli helyett Illést értenek). Döbbenetes ez az isteni szeretet, amely elmegy a legvégsőkig, a velejéig, az utolsó percig romlott emberért, értünk. 

Jób 3

6. zsoltár

* A kereszt titka. – 1. Itt lesz valóságossá az ember állapota, félelmetes sötétség, nappal is, dél és három között is, az egész földön, mindenhol, nincs kivétel (45). – 2. Itt lesz nyilvánvaló Jézus Krisztus küldetése, kiáltásában: „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (46) Ez a kárhozat: az Istentől elhagyatottság állapotának szörnyűsége. Ez valójában az ember alapállapota, nyomorúsága, valóságos baja, hogy Isten nélkül mindig ilyen mélyen van. Jézus Krisztus megjárta ezt, emberlétünk legmélyebb pontját is. Ez az aláhajlás az Isten megváltó szeretete. Ezen a szereteten az sem változtat, hogy vannak, akik az utolsó pillanatig kigúnyolják (47-49), és még gyermekkorban tanult imádságát (Zsoltárok 22,1), kínjában kilehelt szavait is félreértik (Éli helyett Illést értenek). Döbbenetes ez az isteni szeretet, amely elmegy a legvégsőkig, a velejéig, az utolsó percig romlott emberért. – 3. Amikor Jézus Krisztus kilehelte lelkét (50), három jelentőségteljes esemény történt. A templom kárpitja, felülről (!) lefelé kettéhasadt (51): újból van út Istenhez. Az egész teremtett világmindenség beleremegett, még a sziklák is meghasadtak (51): új teremtés kezdődik. A sírok megnyíltak (52): örök életünk van. – 4. Nem marad más hátra, csak az egyetlen felismerés, amit a pogány római százados vall meg hittel: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó (54). Boldog, választott az, aki erre a felismerésre eljutott már. Aki pedig egyelőre távolról szemléli a nagypénteki eseményeket, az is jöhet közelebb (55-56). De halálban marad, aki végleg kívül marad!

A kereszt körül történt események tükrözik azt, hogy milyen az ember, aki kigúnyolja a neki kiszolgáltatott embertársát (31), mindenét elveszi (35), újjal mutogat, káromolja, gyalázza a szenvedőt (39). Ne tévesszük szem elől azt se, hogy itt nem egy „rabló” szenvedésének tanúi vagyunk, mint jobb és bal felől (38), hanem annak a Jézusnak kínjairól, aki tanított, gyógyított, csak jót tett, és egyetlen bűne az volt, hogy Istenről másként beszélt, mint ahogy azt a korabeli, megszokott vallási keretek engedték (40). Ezeket a vallási kereteket átszőtték önző, gyarló, hatalmi, nemzeti, politikai, evilági várakozások. Jézus Krisztus másként szólt az Istenről, Őróla igazán szólt. Ez volt a bűne! Az ördög akkor kelt nagy indulatot, ha valaki az Istenről igazán, hatalommal, és ezért nem a megszokott módon szól.** Ilyen az ember: magát felmenti, igaznak gondolja, bűnbakot keres, és arra hárítja minden baját, indulatát, korlátozottsága miatti feszültségét, agresszióját. Isten szeretetét mutatja, hogy Ő mindezt értünk Jézus Krisztusban elhordozta. Ez a „hordozás”, ez a megváltás (Bonhoeffer).

Jób 2

61. zsoltár

* Most ne csupán teológiai magasságokból nézzük Jézus megfeszítését, hanem induljunk el a tényleges történésekből, és a nagypénteki evangélium is felragyog majd előttünk.

** Aki öncélúan szól „nem megszokott módon az Istenről”, az magát szolgálja. Jézus Krisztus nem ilyen volt. Az már csak tetézi a vallásosok bűnét, hogy Jézus igehirdetését is politikai színezetűnek állították be, miszerint királlyá akarja tenni magát, ahogy ezt jelzi a felirat is (37), pedig ez valójában a vallásosok gondolata, akik Istent emlegetve is valójában maguk akarnak királyok lenni.

Pilátus megpróbál semleges maradni – ezért akarja kihasználni az ünnepenkénti helytartói lehetőséget: szabadon bocsáthat egy rabot, és ha Jézust így szabadon bocsátja, akkor rendeződik ez a „kellemetlen” ügy, anélkül, hogy neki állást kellett volna foglalnia. Jézus Krisztus ügyében azonban nincs semlegesség. Sok dolog van ezen a világon, nagyra felvert ügyek, amelybe beleprovokálnak bennünket, hogy foglaljunk állást, mert gyarló érdekek harcaiban eszközként akarnak használni minket: Tehát sok ügy van, amiből ki kell és lehet maradni, nem kell bennük állást foglalni; de Jézus Krisztus ügye nem ilyen. Pilátus felesége is ezt jelzi a helytartónak, igaz embernek nevezi Jézust, aki miatt sokat szenvedett álmában. Bár a feleség is semlegességre inti Pilátust; miközben az egész jelenet azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus ügye olyan ügy, amibe ha nem „avatkozunk” bele, ha nem leszünk részesei, akkor elvesztünk. Ez az egyetlen ügy, amibe érdemes beleavatkozni, és kegyelmi állapotban van az olyan ember, aki úgy avatkozik bele, hogy Jézus Krisztus oldalán áll. Pilátusnak végül mégis döntenie kellett, mert Jézus ügyében nincs semlegesség: megostoroztatta és kiszolgáltatta Őt (26).

Irigység – a bűn testet öltése, amely minden tettünk mögött ott rejtőzik, amikor a másik ellen fordulunk, és mindenre képessé tehet bennünket. Régóta figyelem, ahogy az emberek valami nemes ügy, vagy igazságot képviselő paragrafus mögé rejtőznek, hogy a saját irigységük gyilkos indulatának érvényt szerezzenek. Valójában nem az igazság, hanem az irigység hajtja őket, néha döbbenetes indulattal és habzó szájjal. Nem volt ez másként Jézus ügyében sem. A főpapok, a vének, a vallási hatalom hivatalos birtokosai irigy tehetetlenséggel szemlélték Jézus valóságos, életet szolgáló, szelíd hatalmát. Jézus nem bocsátkozott vitába, mert benne nem volt irigység (12-14). Akiben nincs irigység, az éles helyzetekben hallgat, tűr, nem vág vissza. Ám nem elég átlátni az irigy embereken; és nem elég látni az ember Jézus tisztaságát, hanem Őt, mint Megváltót kell befogadni – akkor az ember a saját életét, pozícióját, mindenét átadja annak az Úrnak; aki nemcsak kivehet a szívünkből minden irigységet, hanem sokszorosát adja vissza annak, amit mi odaadtunk Őneki: romlott életünk helyett új életet, odaát pedig az örök életet.

Jób 1,6-12

478. dicséret

Júdást minősíti az Ige (János 17,12). Ehhez nem tehetünk hozzá semmit. Nem az árulás volt itt a baj, sőt tettét is megbánta, de nem hitte el, hogy van bocsánat (5); emberi síkról nézve ennyit mondhatunk minderről, ám Júdás személye titok, Isten titokzatos döntése húzódik meg mindezek mögött. Mégis, ezen túl érdemes azért megtekinteni ennek a történetnek a másik oldalát is. Júdás megbánta tettét és kétségbeesve segítséget kért, ám a „hivatalos és ügyeletes hívőknek” mindössze ennyi volt a válaszuk felé: „Mit törődünk vele? A te dolgod.” (4). Sajnos ma sincs több szavunk egymáshoz, még testvérnek a testvér felé sincs több szava: aki megbotlott, attól elkülönülünk, mert mi tiszták vagyunk, ő pedig tisztátalan (6-8). Ezerszer láttam már ilyet, igazi ószövetségi szemlélet, de abból is a véglet, mert az Ószövetségben ugyanúgy ott van Isten megváltó szeretete, mint az Újszövetségben. Mit törődünk mi a másikkal, sőt! Barth mondja: „legtöbb szavunk hiábavaló és barbár szó” (Ember és embertárs), ha nem is jutunk el a tettlegességig. Mégis vigasztal, hogy Isten még ebben a mélységben is ura az eseményeknek, mert a történéseket Ő tartja a kezében, hogy mindezzel beteljesedjék Jeremiás próféta szava (Jeremiás 18,2; 32,3-15), és készülőben legyen megváltásunk! A megváltás lényege pedig éppen az, hogy törődik velünk az Isten, nem hagy magunkra, dolgainkat magára veszi, nem hagy elveszni: „Velünk az Isten” (Máté 1,23).

Jób 1,1-5

131. zsoltár

Péter tagadása minden mai tanítványt is alázatra int. Persze egyedül Péter volt abban a helyzetben, hogy szavakkal is megtagadja Urát, hiszen egyedül ő követte a főpap udvaráig, míg a többiek mind elfutottak (56). A félelem kiforgatja az embert, legszentebb ügyét is megtagadhatja. Amikor Péter pünkösdkor vette a Szentlelket, és Isten Lelke teljesen betöltötte őt, onnantól kezdve nem félt, illetve bizonyosan félt, mert nincs ember félelem nélkül, de Isten Lelke megerősítette őt arra, hogy ne legyen úrrá rajta és ne látszódjon rajta a félelem: attól kezdve nem a félelem, hanem Isten Lelke irányította. „Jővel Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket!” (370. dicséret) Isten Lelke, úgy tölts be minket, ahogy a víz a medrét, nincs ott egy picinyke hely sem, ami ne lenne vizes: teljesen tölts el (Mikeás 3,8). Péter keserves sírása már ezért a pünkösdért könyörög.

Náhum 3

192. dicséret

A vád: Jézus az Isten Fiának mondta magát. Úgy lépett fel, mint Úr, akivel lényegi dolgokban nem lehetett vitatkozni, de aki számos jelben mutatta meg, látható módon isteni hatalmát. Most ez a hatalom abban lett láthatóvá, hogy noha leköpik, megalázzák, kigúnyolják, bottal verik (66-68), mégsem lesz indulatos, tűr, mert Ő tudja mindennek mennyei célját. Micsoda hatalom: Ő valóban az Isten Fia. Ahogy a Nagytanács ezen botránkozott meg (63), ma is ez a botránykő: Ő Isten Fia? Mint példaadó, követésre méltó embert kétség nélkül sokan tiszteljük Őt, de mint Isten Fiát? Pedig mit segít rajtunk, ha Ő csak egy nagy ember? Volt és van „nagy” emberből sok, de a halál és a bűn hatalmát nem képes megoldani egyik sem, csak az Úr! Sőt, mindegyik „nagyról” kiderül előbb-utóbb sokféle gyarlóság (vagy kiderülhetne, csak mivel szeretjük a „mítoszokat”, elhallgatjuk ezeket). Egyedül Jézus Krisztus maradt makulátlan! Ő valóban Isten Fia, Megváltó!

Náhum 2

30. zsoltár

Jézus nem áll ellent, sőt másoknak sem engedi az ellenállást (51-52). Ő úgy tesz, ahogy hirdette (Máté 5,39), pedig ha valakinek, Őneki lett volna hatalma ellent állni (53), de Ő még ennél is nagyobb hatalmat kapott Istentől: nem élni a hatalommal, hanem szelíd megadással hagyni, hogy beteljesedjék az Írás. Krisztus engedelmes megadásának hatalma szabadít fel arra, hogy mi is merjünk másként! Csak így lenne értelme élni nekünk is, erre váltott meg az Úr! Beteljesedtek az Írások, hogy végre számunkra is legyen esély, beteljesedés: fegyver, hatalommal való visszaélés és képmutató árulás helyett, krisztusi döntés, minden helyzetben, értelmes élet és boldog megérkezés.

Náhum 1

95. zsoltár

*  Fegyveres csapat (47), Júdás csókja (48-49), Jézus szelídsége (50-52), valamint a történtek értelme (53-56): ez a mai Ige; ezekben ott van az egész emberi élet megromlottsága, de ugyanakkor Isten szabadító, megváltó krisztusi szeretete. A fegyveres hatalmat azért adta az Isten a vezetőknek, hogy féken tartsák vele a gonoszt és védjék a rendet, a nyugodt életet, mert egyébként mindent elemésztene a bűn; a legnagyobb bűn azonban éppen az, hogy a hatalom visszaél lehetőségeivel – az pedig a bűnök bűne, hogy az ellen támad, aki éppen azért jött, hogy a bűn hatalmát végérvényesen megtörje. A júdási csók nem, mint azonosítás lényeges, hiszen ismerték Jézust mindnyájan. A csók azt jelzi, eljött az idő, mindenkinek dönteni kellett: Jézus mellett vagy ellen. Egyszer pedig dönteni kell mindnyájunknak, hová tesszük a „voksot”. Júdás csókja azért visszatetsző, mert noha eljött az óra, dönteni kellett, de ez a döntés képmutató volt, szeretetet mutatott és gyilkos indulatot leplezett. Ezek, élükön a Nagytanács és Júdás, de más módon a menekülő tanítványok is szint vallottak arról, hogyan viszonyulnak Jézushoz (56).