Akik ebben a látomásban kiáltanak, azok az Isten Igéjéért szenvedtek, vállaltak halált, azt hirdették és megtartották (9). Mai keresztyénként mennyi szenvedést vállalnánk az Isten Igéjéért; nem Isten ügyéért, mert az sokféle lehet, hanem az Isten Igéjéből, annak szívéből, a krisztusi evangéliumból következő üzenetért? Oda tudnánk adni ezért akár az életünket is? Ezek a vértanúk nem bosszúért lihegnek (10), hanem a szent és igaz Urat szólítják meg, ezzel Őrá bízzák a harag napját (17). Kiáltásuk jelzi, nagy fájdalmakat, kínokat éltek át, ezeket azonban már letehetik az Úr elé: megnyugodhatnak (11). Kiáltásuk, a bosszú kívánása helyett inkább aggodalom a még e földön tanúskodó testvéreikért. Értük kiáltanak: meddig még, Uram? (10) Valóban, ne próbálj bennünket, Urunk, erő felett; de vértezz fel minket mennyei erővel, ha tanúskodnunk kell Igédről. A vértanúk kiáltása Istennek a Krisztus visszajövetelében és váltságának kiteljesedésében bekövetkező ítéletért könyörög – tehát a végső megoldásért, addig pedig a helytállásért.*

Jób 17,1-10

340. dicséret

* Ez a végső, kiteljesedő megoldás e világ elmúlásával jár együtt (12-14), de új ég és föld adatik majd (21,1-8). Kár, hogy ez a végső megoldás sokaknak a harag napjává lesz, mert még ekkor is menekülnének az elől, aki elől nem lehet elrejtőzni (16-17). Ne Őelőle, hanem Őhozzá fussunk!