Efezus, egy sokszínű város, minden gondolat, és ebből következően sokféle tett jelen lehet itt. Ez ajándék és veszély egyszerre. Az a baj, ez is a „bűn” sajátja, hogy az ember nem tud élni az ajándékokkal, csak visszaélni tud azokkal, így a sokféleségből mindig káosz keletkezik, amely az életet rombolja. Nincs rosszabb a rabságnál, legyen az bármiféle rabság, de nincs nagyobb ajándék, mint amikor valaki a sokféleségben meglátja az élet útját, és tud „nemet” mondani arra, amitől az Isten  féltő szeretettel óvott (2 és 6). Nekünk kell a zabla, hogy ezt megélhessük. Urunk, szánkba a zablát! Add, hogy azt a zablát, aminek végét te tartod kézben, örömmel, állhatatosan (2), nem megfáradva (3), hanem az első szeretet tűzével (4), a helyünkön és a helyünkre visszaigazítva-rángatva (5) hordozhassuk. Hiszem, aki megtért, azt az Úr nem engedi kiesni szeretetéből, kizökkenni engedheti (5), de kellő időben megrántja a zablát. Nem tiltakozhatunk, minden ilyen „rántás” kegyelmi állapot!

Jób 9,1-12

5. zsoltár