A kereszt körül történt események tükrözik azt, hogy milyen az ember, aki kigúnyolja a neki kiszolgáltatott embertársát (31), mindenét elveszi (35), újjal mutogat, káromolja, gyalázza a szenvedőt (39). Ne tévesszük szem elől azt se, hogy itt nem egy „rabló” szenvedésének tanúi vagyunk, mint jobb és bal felől (38), hanem annak a Jézusnak kínjairól, aki tanított, gyógyított, csak jót tett, és egyetlen bűne az volt, hogy Istenről másként beszélt, mint ahogy azt a korabeli, megszokott vallási keretek engedték (40). Ezeket a vallási kereteket átszőtték önző, gyarló, hatalmi, nemzeti, politikai, evilági várakozások. Jézus Krisztus másként szólt az Istenről, Őróla igazán szólt. Ez volt a bűne! Az ördög akkor kelt nagy indulatot, ha valaki az Istenről igazán, hatalommal, és ezért nem a megszokott módon szól.** Ilyen az ember: magát felmenti, igaznak gondolja, bűnbakot keres, és arra hárítja minden baját, indulatát, korlátozottsága miatti feszültségét, agresszióját. Isten szeretetét mutatja, hogy Ő mindezt értünk Jézus Krisztusban elhordozta. Ez a „hordozás”, ez a megváltás (Bonhoeffer).

Jób 2

61. zsoltár

* Most ne csupán teológiai magasságokból nézzük Jézus megfeszítését, hanem induljunk el a tényleges történésekből, és a nagypénteki evangélium is felragyog majd előttünk.

** Aki öncélúan szól „nem megszokott módon az Istenről”, az magát szolgálja. Jézus Krisztus nem ilyen volt. Az már csak tetézi a vallásosok bűnét, hogy Jézus igehirdetését is politikai színezetűnek állították be, miszerint királlyá akarja tenni magát, ahogy ezt jelzi a felirat is (37), pedig ez valójában a vallásosok gondolata, akik Istent emlegetve is valójában maguk akarnak királyok lenni.