Minden intés akkor kedves Istennek, ha abban érződik a féltő szeretet és a jövőbe vetett reménység, valamint a megújulás lehetősége. A próféták bátran figyelmeztették Isten népét, és képviselték Isten akaratát egy megromlott világban; de soha nem mulasztották el vigasztalni és bátorítani népüket, hogy van értelme megváltozni, mert Isten boldog jövőt készített nekik.* A záróakkord meghatározó: Isten felállítja azt, ami összedőlt; kijavítja, helyreállítja, fölépíti összeroskadt népét (11,12). Sőt nemcsak saját népét éri el a boldog jövendő, hanem más népeket is az Úrról neveznek el (12). Ez a boldog jövendő konkrét, minden nélkülözéstől mentes, legfőbb jellemzője az öröm, a bőség, az unalom nélküli békesség és minden ártó veszély nélkülözése (13-15). Isten megígérte, véghez is viszi ezt; - hangsúlyozza a próféta (12). Mi már tudjuk, hogy Isten Jézus Krisztusban ígéretét beteljesítette. Ez a boldog jövendő már itt van, hit által már a miénk. Az ember nagy nyomorúsága, hogy nem hiszi ezt a boldog jövendőt, ezért itt, ebben a világban akar mindent, azonnal, gátlástalanul, határtalanul; - ezért nem ismer sem Istent, sem embert; az intést nem hallja meg, a jövőben nem hisz, csak a jelenben akar élni. Az örök életbe vetett hit nélkül nincs megújulás ebben a világban. Urunk, adj hitet, adj megújulást, mert csak Te segíthetsz; sem reformok, sem forradalmak, sem emberi hatalmak, sem pénz, sem bölcsesség valójában nem old meg itt semmit. Hisszük, hogy a hatalmas Isten cselekszik, fölépíti azt, amit mi szétromboltunk és az Ő eredeti gondolata szerint minden olyanná lesz, mint hajdan.

1Timóteus 5,21-25

103. zsoltár

* Milyen fontos kifejezéseket használ Ámósz próféta itt, amikor erre a boldog jövendőre mutat rá; - még Ámósz is, aki könyvének eddigi fejezeteiben csak ítéletes próféciákat mondott.

Az Ige figyelmezteti Isten mindenkori népét, annak hűtlenségére. Ez a hűtlenség abban áll, hogy Isten népe sem nem szeret, vagyis nem vállalja a szeretet krisztusi kockázatát; - sem nem képviseli egyértelműen az Úr ügyét a világban; - hanem az Isten nevét emlegetve ugyan, pontosan ugyanazt teszi, amit Isten a világban már megítélt. Ezért a próféta Isten népéhez joggal szól keményen; rájuk kiált, hogy az Ő jogos ítélete elől nem tudnak elmenekülni (2-4). Valójában Isten ítélete elsőként Isten hűtlen népét éri el, először saját népének üt oda az Úr (1), és csak utána rendíti meg az egész földet (5-6). Soha ne felejtsük azonban, hogy Isten mindig féltő szeretettel szól rá Övéire, a megmentés szándékával; megrostál, de nem pusztít el; megpróbál, hogy felrázzon (7-10). Figyeljük meg, milyen gyönyörű ez a kép, megrostál, hogy megtisztuljunk, feléledjünk, megelevenedjünk; de egy szem sem eshetik le közülünk a földre (9).

1Timóteus 5,17-20

265. dicséret

Közel a vég (2). A prófécia a rothadó gyümölcs képével (1-3), a gátlástalan „kereskedés” megelégelésével (4-6), pusztító és félelmetes természeti jelenségekkel (7-9), gyásszal (10), éhínséggel (11) figyelmeztet erre. Isten hívő népe azonban tudja, hogy a „vég” nyomorúságát elhordozta a mi Urunk, aki meghalt és feltámadott. Mi tehát nem várunk kárörvendően, „szaftos szenvedést”, amit egyébként minden vallás elkötelezett hívei várnak, szinte betegesen gyönyörködni akarván mások kínjaiban. Lesz persze ítélet, mert határtalanul tombol a gonosz; de ennek levezénylése az Úr szuverenitásához tartozik. Mi védelem alatt vagyunk, mások szenvedésében sem akarunk gyönyörködni; tehát azért könyörgünk, hogy eljöjjön az a fajta éhség, amikor a földön nem kenyérre, hanem az Úr Igéjére éheznek tengertől tengerig (11-12). Ez a könyörgés méltó Isten megváltott népéhez. Az Úr pedig mindent szépen intéz majd.

1Timóteus 5,1-16

455. dicséret

Ámósz, elhívott próféta, és Amacjá, hivatalos próféta vitája több megoldatlan kérdésre mutat rá.* Az elhívás fontos, minden esetben, ha az Úr szolgálatáról van szó; most mégsem ez a fő üzenet itt, hanem a megélhetés és a hivatalos egyházi szolgálat kapcsolatának kérdése. Sem Ámószt, sem Amacját nem védjük itt, amikor kimondjuk, hogy nehéz helyzetben vannak azok, akik a „prófétai” hivatásból keresik meg a kenyerüket. Bár többen idézzük az Igét, hogy az ilyen munkás is méltó a maga bérére (1Timóteus 5,18), mégis ez többféle módon jelenthet kiszolgáltatottságot.** Valójában a hivatalos egyházi szolga, egzisztenciálisan nem függhetne azoktól, akik között szolgál, akiknek Isten beszédét szólja. Nem tudjuk, hogy a gyakorlatban hogyan oldható fel ez az ellentmondás, de az igei üzenet most mégis ez.

1Timóteus 4,12-16

129. zsoltár

* Az alapképlet az lenne: a hivatalos szolga nem elhívott szolga, hiszen pénzért szolgálja az Urat, hamisan, érdekből szól, akadályozza az elhívott szolga szavának felhangzását, ezzel az Úr szavának megszólalását korlátozza (12-13); ezért pedig megítéli őt az Úr (17).

** Nem a kiszolgáltatottsággal van baj, mert ez mindnyájunk életének alapvető nyomorúsága, ebben a világban; hanem az okozza a gondot, hogy a „hivatalos egyházi szolga” ilyenfajta kiszolgáltatottsága hogyan hat ki magára a szolgálatra. A mai igeszakasz, és még sok hasonló igehely egyértelművé teszi, hogy bizony ott leselkedik a veszély, hogy a hivatalos egyházi személy, mivel nincs más megélhetése, „udvari prófétává lesz”, fizetett személlyé; és amint ezt mások észreveszik, máris „csavarnak egyet rajta”.

Isten megelégelte népe hitetlenségét és hűtlenségét. Sáskaraj lepte el őket. A próféta közbenjáró könyörgést mondott Isten népéért, töredelmes szívvel bocsánatot kért a bűnökért, s féltő szeretettel könyörgött a hitetlenségében kicsinnyé és erőtlenné lett „gyülekezetért”. Isten meghallgatta imádságát, és könyörült népén (1-3). – Isten népe azonban újból hűtlenné lett. Ezért Isten tüzet, perzselően nyomorúságos helyzetet teremtett számukra, ítéletként. A próféta ismét közbenjáró könyörgést mondott népéért. Isten meghallgatta az imádságot, és könyörült népén (4-6). – A nép azonban nem változott. Isten függőónnal a kezében megmérte a népet, és kiderült, „dől” Isten népe, már majdnem „ledől”, sőt, már le is „dőlt”. A próféta által Isten kihirdeti, hogy lejárt a kegyelmi idő, nincs többé bocsánat (7-9). – II. Jeroboán izraeli király uralkodása alatt (Kr. e. 787-747) jólét uralkodott az északi országrészben, és nagy hitetlenség. Nem is kell aktualizálnunk ezt a mondatot. Az Ige most azt üzeni nekünk, hogy ne hagyják abba a „maradék hívők” az Isten népéért való közbenjáró könyörgést. Rázz fel bennünket Urunk, tarts meg bennünket Istenünk!

1Timóteus 4,6-11

234. dicséret

Vegyük hozzá ehhez a diagnózishoz az Úr Igéjét, miszerint a bizonyos ponton túl megélt jólét istentelenné, embertelenné tesz, mondjuk ki, semmivé tesz, ahol az érdek felülír minden „önazonosságot”. A gondtalanság, az elbizakodottság, a gőgös előkelőség, a heverészés, terpeszkedés, danolászás minden tekintetben megöl (1-4). Higgyük el, hogy áldás alatt van az, akinek meg kell küzdeni minden napjáért, de akit az Úr megáld ebben a küzdelemben. Ugyanakkor átok, ítélet alatt vannak azok, akik „mások nyáját erőszakkal elragadva” gazdagodnak meg, és kapcsolataik, meg mindenféle „tőkéjük” révén csúcsokra jutnak, és amikor énekelnek, még el is hiszik, hogy énekük olyan szép, mint Dávidé (3-4). A diagnózis csúcsa az a mondat, amikor a próféta kimondja, hogy mindenük megvan, de az Úr ügyével nem törődnek. Persze az Úr önmagának is elégséges, Ő nem igényli, hogy törődjünk Ővele, erre nekünk van szükségünk, hogy valóban éljünk. „József romlása”, az Úr ügyének romlását, valójában a mi romlásunkat jelenti (6).**

1Timóteus 4,1-5

278. dicséret

* Rólunk szól, nekünk szól a mai Ige. A keresztyénség krisztusi szeretetből fakadó nyitottsága tette lehetővé a különböző megújulási mozgalmak, írásértelmezések, kegyességi irányzatok egymás mellett élését, amelynek számtalan össztársadalmi hozadéka lehetett: demokrácia, szabadságjogok, az ember méltóságának felfedezése, és mindenki számára, aki valamit akar tenni saját élete érdekében, a viszonylagos jólét is a keresztyénség nyitott, krisztusi szeretetprogramjából következhetett. Minden áldása mellett ma már látjuk ennek óriási veszélyeit, miszerint egy határon túl a nyitott szeretet gyilkos és öngyilkos szeretet. A nyitott szeretetre nem alkalmas a „bűnös” ember, ezért kell Isten törvényének szigora. Az ember bűnének igazi mélységét az mutatja, hogy még az Isten igazságát és az ember javát szolgáló isteni törvényt is képesek lennénk halált hozó méreggé tenni, hamisan nyitott, érzelmeskedő szeretetünkkel, ha az Úr azt hagyná (12-14).

** A próféta figyelmeztet, felsorol észak-szíriai, filiszteus városokat (2), valamint a Jordán keleti partján található településeket (13), amelyeknek a nevük is üzenetet hordoz (semmi, önhitt erő), és amelyeket az asszírok már elfoglaltak (Kr. e. 738.): nincs tehát messze a romlás. Ez a romlás teljes pusztulást jelent, Őelőle nem lehet elbújni (8-11). Csak a Jézus Krisztusban való szent elrejtettség az egyetlen védelem (10).

Emeljük ki most bátran a szövegösszefüggésből egy gondolat erejéig ezt az igeverset. Isten üzenete szerint is vannak olyan gonosz idők, amikor a bölcs ember hallgat, mert nem lehet jót és jól szólni, sőt minden szavunk félreérthető lesz, gyűlöletet támaszt, és csak ront a helyzeten. Ámósz próféta felsorolja az akkor, és sajnos ma is „jól ismert” bűnöket: a társadalmi igazságtalanságokat (10-12), valamint a lélektelen istentiszteletet, amely nemcsak a szertartások külső, de lélek nélküli elvégzését jelenti, hanem minden vallást, amely embertelenné lesz, valamilyen istenre hivatkozva és „erőforrás” helyett elhordozhatatlan teherré lesz (21-27). Hallgatni azonban csak egy ideig lehet, mert eljön a szólás ideje. Ámósz próféta sem hallgathat. Milyen szépen hangzik: „A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr…” (14). Isten kijelentette ezt a jót, a törvényében. Az embernek nem marad más, csak a sírás, a gyász és az ítélet, ha az Isten életet szolgáló törvényét nem tartja be (14-20). Urunk, adj bölcsességet, hogy mikor hallgassunk, mikor szóljunk; és ha szólunk, akkor azt a jót szóljuk, amely a Te akaratod szerint való.

1Timóteus 3,14-16

178. dicséret

Még sokan nem látják a bajt, pedig nagy a baj, ezért halottsirató énekbe kezd a próféta (1), jelezve Izráel állapotát: elesett, nem tud felkelni (2). Istenem, milyen elesettek vagyunk, csak veszíthetünk Nélküled (3). Nincs ember, aki felemeljen, könyörülj Urunk! Szűznek néz ki Izráel (2), de már régen nem az, sőt, sokakkal paráználkodott. Nincs ennél nagyobb csalódás, mint amikor a legtisztábbnak tűnőről is kiderül, hogy nem tiszta. Ne legyenek illúzióink, itt nincs tisztaság, csak az Úr közelében lehet megtisztulni. Az Urat keressük, és élünk; az élő Isten az, aki Lelke által éltet, újjászül, hogy törvényét ne tegyük méreggé, igazságát ne tiporjuk földre, és az életet szolgáljuk, ne a halált (4-7). Őnála nincs nagyobb, csak Ő a megoldás, aki a legerősebbet is pusztulással sújthatja, de a leggyengébbet is felemelheti (9).

1Timóteus 3,8-13

434. dicséret

Van baj elég.* A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy hiába minden nyomorúság, az ember nem változik; legyen az éhínség (6-9), dögvész és sokféle pusztulás (10-11), az ember nem tér meg. Az Úr azonban nem hagyja annyiban, istentelen népét szándéka szerint megmenti (12-13). Készülj Istened elé (12). A mostani idők is erre figyelmeztetnek. Az ember rettenetes, így bűnösen: rettenetes a hitetlen jólét; rettenetes a vallási fanatizmus; rettenetes az önzésből fakadó nyomor, a hatalomvágyból fakadó rombolás, az irigységből és agresszivitásból fakadó durvaság. Készüljünk az élő Isten elé; jaj, nekünk, ha nem lesz kegyelmes hozzánk. Megfordítom, kegyelem alatt áll az, aki látja az idők jeleit, és az Úrhoz menekül.

1Timóteus 3,1-7

24. zsoltár

* Az asszonyok gazdag férjük fölé nőttek és rájuk telepedtek, mint tehenek a legelőre; férjükkel együtt pedig sanyargatták a szegényt (1-3). Közben eljönnek a szent helyekre, és áldozatukkal mindent letudnak, majd folytatják ezt az egészet (4-5). Persze a nagyobb baj az, hogy ha a szegény lesz gazdaggá, ugyanezt teszi, vagyis nem lesz más a helyzet. Közben mindig ott van a háttérben a férfi és a nő; a nő elnyomottként is irányítóként, illetve a kielégíthetetlen és durva férfi; valamint a háttérben mindig ott „mozgat” a vallás, még tagadva is annak fontosságát.

A fényűzés mindig bűnös, ameddig nyomor van a földön. Az a probléma, hogy amikor fényűzésben élünk, akkor nem a nyomorultakra tekintünk, hanem azokra, akik még gazdagabbak, mint mi. Isten népe sem mentes ezektől a kísértésektől. Ördögi folyamatok ezek. A próféta figyelmezteti erre a kísértésre népét, valamint a fényűzésből fakadó zűrzavarra, elnyomásra, erőszakra és zsarolásra (9-11). Továbbá arra figyelmeztet az Ige, hogy a fényűzés, és az ezzel járó hatalom mindig csak időleges, és eljön az a nap, amikor mindent elvesztünk, még nyomunk sem marad, legfeljebb annyi, mint az oroszlán által felfalt állatból egy fülcimpa (12). Minden gazdagot felfal, megemészt a saját gazdagsága.*  Az igazi baj mindig akkor kezdődik, gazdagnál és szegénynél is, amikor menekülne, és nincs hova, mert nincs élő hite, nincs Istene; amikor letörnek számára még „az oltár szarvai” is, az irigység, a pénz, a hatalom oltárai (13-15). Ebben pedig nincs különbség az irigykedő, frusztrált, agresszív „szegény” és irgalmatlan, fényűző, lelketlen és gonosz „gazdag” között; mert Isten nélkül nincs segítség sem üdvösség (236. dicséret), és mindkettő ugyanoda jut, a „vége” ugyanaz (Prédikátor 6,6).

1Timóteus 2,8-15

47. zsoltár

* A baj azonban megint nagyobb, mint pusztán egy társadalmi, vagy erkölcsi kérdés, ez esetben a szegénység és gazdagság megoldhatatlan kérdése.

- 1. Aki többet kapott, azon többet kérnek számon. A talentumok példázata is erről szól, aki ötöt kapott, annak még ötöt kellett hozzátenni a „vagyonához” (Máté 25,14-30). Akit Isten kiválasztott, annak lehet boldog bizonyossága, de ugyanakkor soha nem lehet gőgös, mert ez még több szolgálatot és felelősséget jelent (1-2). - 2. Példák sorával szemlélteti ezt az üzenetet a próféta: akit az Isten elhívott, az nem hallgathat, mint ahogy ordít az oroszlán, amikor nem lel zsákmányra (3-8). Ok és okozat kapcsolata ez, Isten megmutatta rajtunk szeretetét, és ezt tovább kell adnunk másoknak; minél többet kaptunk az Úrtól, annál többet kell adnunk másoknak. - 3. Ez eddig szép, de csupán olcsó humanizmus, moralizmus az egész. Semmit nem ért a Bibliából az, aki a Jézus követéséből a szeretet olcsó, értelmezhetetlen következményét vonja le csupán. Jézus nem egy „szeretet-modell”, akit az ember követni tud (Köntös László). Éppen ez az ember bűne, hogy nem tud szeretni. Jézus a Krisztus, az emberi élet megváltója, aki szeretetre is képtelen életünket megszabadítja.*

1Timóteus 2,1-7

275. dicséret

* - 4. Szándékosan egyes szám első személyben fogalmazok most: Uram, nem tudom mindenemet odaadni a másiknak; sőt, nem fogom másoknak átadni azt, amiért keservesen megdolgoztam én és a szüleim; sőt mi több, megvédem azt, ami az enyém, amit, hitem szerint Tőled kaptam; megvédem a kultúrámat, a beléd vetett bizonyosságomat. Igen, ennyire szeretetlen vagyok. Megváltásra szorulok; de az is, aki jogot formál arra, hogy magát rám erőltesse, és a szeretettel takaródzva csúnyán becsapjon, vagy éppen saját magam és kultúrám árulójává tegyen.

Izráel bűne ugyanaz, mint déli testvérének, Júdának: megvetették az Úr törvényét (4-5). Mindezt részletezi is a próféta, hiszen Isten törvényének minden alapvető rendelkezését megszegték: szociális, erkölcsi, kultuszi bűnökről egyaránt szó van itt (6-8). Pedig milyen hatalmasan segítette ezt a csenevész, gyenge népet az Úr ereje (9-12). Nem marad el a büntetés, úgy fognak meginogni, mint a kévékkel megrakott szekér (13-16). A legnagyobb bűn tehát nem az, hogy nem törődünk a szegényekkel, és erkölcstelenül élünk, valamint a legszentebb dolgokat is tönkretesszük, az oltár közelében isszuk a bort, zálogba vett ruhán heverészve (8); - a legnagyobb bűn az, hogy elhagytuk az Urat, a többi bűn ennek „csak” következménye. Isten nélkül pedig a helyzet rosszabb lehet, de nem változhat. Megtérésre van szükség, az egész földtekén, Isten népének és az idegen népeknek is, mindenkinek; ez nem kulturális kérdés, legfeljebb „tudományosan” okoskodhatjuk annak, miközben elevenen szétrothad az életünk. Ébressz Urunk, ne hagyj elveszni, ha kell, ingasd meg alattunk a földet (13).

1Timóteus 1,12-20

427. dicséret

*  Amíg másnak szól a feddés, addig még mi magunk is mutogathatunk arra, akit megintettek. De ha egyszer csak ránk mutatnak: mi sem vagyunk különbek; az már érzékenyen érint bennünket. Isten egyik nép esetében sem tűri az istentelenséget, így Móáb pogány tetteit is megítéli (1-3). Az idegen népek elleni próféciák sorában fokozatosan közelít a fenyegető prófécia, annak tényleges címzettjéhez, Izráelhez.

Minden durvaság, tettlegesség: istentelen; - hivatkozzon bármilyen istenre, vagy igazságra; és valójában az élő Isten ítélete alatt áll, halálban van. Ámósz Jeruzsálemből származott, de az északi országrészben prófétált, II. Jeroboám izráeli király ideje alatt (Kr. e. 787-747), főként Samária fővárosában. Amószt akkor hívta el az Úr, amikor az északi országrészben gazdasági fellendülés, jólét uralkodott és nemcsak Izráel, hanem annak szomszédjait is magabiztossá, jóllakottá és istentelenné tette. Az ilyen ember az embertársaihoz kegyetlen, durva, hatalmával visszaél. Ámósz először a környező népek embertelen durvaságát ítéli el, mint Isten követe.* Három, sőt négy vétke van ezeknek; azaz halmozzák a tetten érhető vétkeket, nem segítik, hanem bántják egymást. A helyzet ma is ugyanez, irgalmatlanabb az ember, mint az állat, legyen az bármelyikünk, csak „alkalom” kérdése az egész. Amíg Jézus Krisztus irgalma nem járja át az emberi szíveket, addig nem is lesz ez másként.**

1Timóteus 1,1-11

370. dicséret

* …Arámot, azaz Szíriát és annak fővárosát (2-5), a filiszteus Gázát (6-8), a főniciai gazdag kereskedővárost, Tíruszt (9-10), a testvérnép Edómot (11-12), végül a mai Jordánia fővárosában lakó ammóniakat (13-15).

** …addig ítélet és nem kegyelem alatt vagyunk, és ez jólétben és nyomorban, vagyis minden helyzetben meglátszik rajtunk. Nem vallás és valamiféle „igazság” kérdése a Krisztus ügy; mert ez ténykérdés; - hiszen megzabáljuk egymást, legyünk vallásosak, vagy istentelenek, nem számít, ha Jézus Krisztus irgalma nem lesz úrrá az emberi élet felett.

A mai igeszakasz, a reformáció ünnepén fontos üzenetben figyelmeztet bennünket. A korinthusi gyülekezet a szűkölködő jeruzsálemi gyülekezetnek gyűjtött adományokat (1-4). Isten Igéje szerint először mindig a sajátjainkról kell gondoskodni, házastárs, család, gyülekezet, keresztyén testvéreink, vagyis a „szentek” számára gyűjtsünk segítséget. Csak ezek után léphetünk tovább más kultúrák felé. Ugyanis más kultúráknak is megvan a lehetőségük arra, hogy gondoskodjanak egymásról. De amíg saját magunkról nem gondoskodunk, sőt saját magunkkal nem törődve fordulunk idegenek felé, eláruljuk azokat, akiket az Isten különösképpen ránk bízott. Mindenkit szeretünk, de amíg saját elesettjeinkről nem tudunk gondoskodni, mit akarunk a többiekkel? Segíteni kell mindenkin, úgy, hogy mindenki a saját háza népén kezdi. Isten erre adott nekünk erőt és lehetőséget; de ezt más kultúráknak is megadta. A világ összes baját magunkra venni öngyilkosság. Ez pedig nem érzelmi kérdés. Józan, legfelsőbb szinten való összefogásra van szükség mostani problémánk kezelésében is.

2Királyok 25

390. dicséret

* - Az apostol rendszeresen látogatta, pásztorolta gyülekezeteit. Így Korinthusba is szeretne újból ellátogatni, sőt tartósabban ott is kíván majd maradni, ami szükséges is a problémák megnyugtató rendezése miatt (5-9). Amíg erre nem kerülhet sor, addig elküldi Timóteust. Tehát a gyülekezet pásztorolása folyamatos (10-12).

- Timóteus mellett ott van a gyülekezetben Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz, valamint a szomszédos gyülekezetek is imádsággal gondolnak a korinthusiakra (15-20). Ez is a pásztoráció része, hogy Isten népének tagjai lakóhelytől függetlenül, egységes testvéri szeretettel erősítik és számon tartják egymást. Itt is először sajátjaink testi-lelki gondozásáról van szó. A világ összes baját magunkra venni öngyilkosság. Ez pedig nem érzelmi kérdés. Józan, legfelsőbb szinten való összefogásra van szükség mostani problémánk kezelésében is.

- Bármi történik, álljunk meg a hitben, lehetünk férfiak és erősek az Isten kegyelméből; de az Isten az, aki mindvégig megőriz bennünket a Jézus Krisztusban (Filippi 4,7), valamint abban, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe (13-14), és megszomorítás helyett felüdítsük egymást, még a legnehezebb helyzetben is (18).

A test feltámadása a keresztyén üzenet lényeges eleme, Isten szeretetének ajándéka, amellyel konkrét valósággá teszi számunkra az örök életet. - Ez a földi test elrothad (50), de feltámad egy olyan test, amelyen többé nem úr a bűn, a romlás és a halál. Ez a „lelki” test azt hirdeti, hogy az ember az örök életben is megőrzi személyazonosságát, egyediségét (49), megérinthetőségét (János 20,27), annak bűn nélküli teljességében (35-41), Isten „Ádámról” való eredeti gondolata szerint (45-48). - Milyen gyönyörű gondolatpárhuzamokban fejezi ki az apostol a mostani és az akkori test közötti különbséget: romlandóság, romolhatatlanság; gyalázat, dicsőség; erőtlenség, erő; érzéki test, lelki test (42-44). A részleteket nem jelentette ki nekünk a mi Urunk, tehát ezekről ne spekuláljunk, mert Isten titkai ezek (51-53). A lényeg azonban biztos zengésű harsonaként megszólalt (52), miszerint Isten Jézus Krisztusban teljes diadalt aratott a bűn fullánkja, a halál fölött, betöltve az Isten törvényét (54-57). - Ezért tehát a hívő ember minden körülmények között szilárdan és buzgón végzi feladatát, Isten dicsőségére; bizonyosságként, hogy életének minden körülmények között van értelme. Jézus Krisztus feltámadott, az élet soha nem hiábavaló (58).

2Királyok 24

79. zsoltár

Ha Jézus Krisztus nem támadt fel, a halottak feltámadásának zálogaként, akkor semmit sem ér az „egész” (17), és „csak” ez az élet marad; vagyis szánalomra méltók vagyunk (12-19). - De Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és utána, a maga sorában mindenki feltámad, hogy a végítéletben minden ártó fejedelemséget, hatalmat és erőt eltöröljön az Úr, hogy aztán Isten legyen minden mindenekben. Ne vesszünk el a részletekben, hanem abba a reménységbe kapaszkodjunk bele, hogy ha Isten lesz minden mindenekben, akkor az csak „jó” lehet; ez a mi reménységünk (Róma 8,24), amely üdvösségre szól (20-28). - Csak az örök élet reménysége ad erőt, hogy az életet, minden babonaság nélkül, hitben elhordozzuk (29), hogy Jézus Krisztus nevéért vállaljuk az üldöztetéseket (30-32), valamint a tiszta erkölcsben megmaradjunk (32-34).

2Királyok 23

121. zsoltár

Isten Igéje és Lelke naponta eszünkbe juttatja azt az evangéliumot, amelyet az előttünk járt testvérektől átvettünk, és amelyben mi magunk is megmaradhattunk (1). Urunk, juttasd eszünkbe naponta a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló örömhírt (2Timóteus 2,8), és adj erőt, hogy abban mindvégig megmaradjunk (Márk 13,13). Az üdvösség bizonyossága erőt ad mindenhez (Filippi 4,13), hogy kitartsunk, szívünk utolsó dobbanásáig, bizonyságul arra nézve, hogy nem elhamarkodottan lettünk „hívőkké” (2).*

2Királyok 22

204. dicséret

* - Az evangélium üzenetének lényege: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették, feltámadt a harmadik napon, és megjelent. Mindezekben az Írások ígérete teljesedett be (3-5).

- Itt egy újabb feljegyzést olvashatunk arról, hogy a feltámadott Jézus Krisztus még kiknek jelent meg, mennybemenetele előtt: Péternek, a tizenkettőnek, ötszáz testvérnek, Jakabnak, legutoljára pedig az apostolnak (5-8).

- Az apostol a legkisebbnek nevezi magát ebben a sorban, hiszen üldözte az Isten egyházát. De éppen az ő megtérése a bizonyság arra, hogy Isten kegyelmének ereje bárkit újjászülhet (9-10).

- A feltámadott Jézus Krisztus ma is megjelenik Igéje és Lelke által, itt van közöttünk, eszünkbe juttatja az üdvösséges evangéliumot, hogy bármi történik, megmaradhassunk hűséggel az Ő követésében. Mi is az Ő megjelenése által lettünk hívőkké, az Ő kegyelme által vagyunk azok, akik vagyunk (11), és Ő, aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt (Filippi 1,6).

Az asszonyokat ebben külön is figyelmezteti az Ige; nemcsak azért, mert hajlamosak többet beszélni a kelleténél, hanem azért is, mert amíg, az Isten teremtési rendje szerint különbség lesz férfi és nő között, addig elsősorban a férfi feladata a nyilvánosság előtti megszólalás és megjelenés. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő asszony egyáltalán nem szólalhat meg a gyülekezetben, de a nők szolgálata elsősorban más, a gyülekezetben és otthon is. A hallgatás nem értéktelenebb, mint a megszólalás, hanem „csak” más; sőt, a hallgatás akár fontosabb is, mint a férfi direkt beszéde. Hiszen, amit a nő adhat a gyülekezetben és az élet minden területén, az nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Ugyanakkor gondoljunk csak bele, hogy mennyi zavar támadt már abból, hogy a férfi és női szerepeket összekevertük. A nők „nyilvános” szereplése ma sem problémamentes. Tehát okkal figyelmeztet az Ige. Bizony, sok veszélyt rejt magában a nők „nyilvános” szereplése. Kár, hogy ezt egyáltalán nem látjuk be. Legalább a gyülekezet állítsa helyre az Istennek kedves rendet. Persze, ez az intés sok egyéb kérdést vet fel, mi mégis vegyük komolyan.

2Királyok 21

508. dicséret

* A gyülekezetben mindenki aktív, valamilyen szolgálattal bizonyságot tesz a hitéről (26). De nemcsak hozzászólással lehetek aktív. Aki azonban bizonyságot akar tenni, az ékes rendben teheti azt (40), mert ha csak versengünk és túllicitáljuk egymást a bizonyságtételekkel, abból káosz lesz, és fárasztó, hosszú összevisszaság. Bizony, mindig a rendben elmondott „kevés” a „több” (31-33). Mivel tehát nem szólalhat meg mindig mindenki, ezért a „hallgatás” is áldott szolgálat lehet, amely hagyja a másikat is szóhoz jutni, mert tud várni és a kellő időben megszólalni (28-30).

Építeni, bátorítani, vigasztalni (3); másokat is, nemcsak önmagamat; - ez a prófétálás lényege (1). A prófétai beszéd érthető, világos, egyértelmű, mint ahogy a különböző hangszerek hangját is felismerjük egy zenekarban, a nagy egészben is, tehát az „összhangban” sem mosódnak össze a dolgok (6-7). A prófétai beszéd hallható, hiszen Isten akaratát közli egy adott helyzetben; de amikor int, azt mindig szeretettel teszi (1), az építés, bátorítás, vigasztalás szándékával. A prófétai beszéd arra is vonatkozik, aki azt továbbadja. Vagyis, amikor keményen megfeddem a másikat, azt is csak úgy tehetem, hogy nem saját frusztrált életem tör ki agresszióban, hanem rajtam keresztül az Úr int, és ez a prófétai szó nemcsak a másikat, hanem engem is megint, aki éppen tolmácsolom ezt az intést. A prófétai beszéd, különleges helyzetekben bátran riadót fúj, mint a trombita (8): érthetően szól, nem a levegőbe beszél, nem marad idegen a hallgató számára; sőt, harcra hív (8-11).*

2Királyok 20

71. zsoltár

* A prófétai lelkülettől idegen minden rajongás, ehelyett konkrét, értelmes beszéd és életforma az, amely számol a tökéletlen, romlott valósággal, és életet mentve, építeni akarja a romokat (12-16). A prófétai beszéd elsősorban nem „szép”, hanem életmentően hasznos (17). Ma pedig megint olyan korban élünk, amikor sokan szép és ködös „rajongásba” menekülnek a problémák elől, igazából azonban prófétálásra lenne szükség, tehát inkább öt szót értelemmel, mint sokat „érthetetlen nyelveken” (19). Ha pedig valaki az értelmes prófétai beszédet sem érti, abban nem hallja meg az Isten féltő szeretetéből fakadó riadót; annak jellé lesz a beszéd, hitetlenségének jelévé (20-25). - Sajnos, nem halljuk a riadót!

A szeretet legkonkrétabb meghatározása olvasható itt. Lehetek hívő (2), kegyelemi ajándékaimmal buzgón, áldozatosan szolgáló keresztyén (1); lehetek bölcs, okos és tehetséges ember (2), vagy egy „nemes” ügy mellett halálig, meggyőződésesen elkötelezett (3). - Szeretet nélkül mindennek semmi haszna (3), önmagamat „hizlalom” csupán ezekkel, és a másiknak akár kárára is lehetek. - Az itt leírt szeretet, Jézus Krisztus szeretete, az itt olvasható igeversek Jézus Krisztusról szólnak. Ő volt az, akinek a szeretete, hogy csak a felsorolás csúcsát idézzem, mindent eltűrt, mindent elfedezett és soha el nem múlik (7-8). Mi csak az Ő újjászülő kegyelme által lehetünk ilyenekké, ha a feltámadott Úr kiábrázolódik bennünk; egyébként alig van, amit eltűrünk egymásnak; sőt, nem elfedezzük a másik hibáit, hanem vizslatjuk azokat; és szeretetünk azonnal elmúlik, amint nem úgy táncol a másik, ahogyan mi fütyülünk. - Segíthet szeretni, ha az Úr színe előtt, az Ő világosságában megállva rádöbbenünk, hogy minden „büszkeségünk” eltűnik, megszűnik, eltöröltetik; mert az itteni világ töredékes, gyermekded, homályos (9-12). Éppen ezért segít szeretni az a hitből fakadó reménység (13), hogy egyszer eljön a homályos helyett a színről színre látás, a töredékes helyett a tökéletes, és a halál sem más, mint az, hogy felnőtté érünk az Isten oldalán.

2Királyok 19

27. zsoltár

* Itt Isten, aki mindent tud rólunk, és igazán ismer bennünket, kegyelmébe fogad, és minden tudás birtokába fogad bennünket is: itt úgy ismerünk majd, ahogy az Isten ismert és ismer bennünket (12). Ez egy irgalmas mindentudás; de gondoljunk bele, hogy e nélkül csak gyűlölni vagyunk képesek, mert a rész szerintit tesszük egésszé, és abba belefojtjuk egymást. Az egyetlen maradandóhoz (13), Jézus Krisztushoz menekülve lehetséges a szeretet.

Vegyük sorra az igeszakasz gondolatmenetét. - Az egyház egy élő test, a feltámadott Jézus Krisztus teste, amelynek sok tagja van, de mindegyik fontos, és a főt szolgálja (12-21); sőt, a „legalacsonyabb és ékesség nélküli tag” a legszükségesebb, ezért azt nagyobb tisztességgel vesszük körül (22-24). - A tagok nem lázadhatnak fel egymás ellen, mert meghasonlik a test (25); hanem együtt szenvednek, együtt örülnek, majd egy dicsőségben részesülnek, hiszen egy főt, a Jézus Krisztust szolgálják (26-27). - A fejezet végén az apostol ismét felsorolja a kegyelmi ajándékokat (28-31). Ez a felsorolás némiképpen eltér a korábbiaktól (9-10; Róma 12,6-8), de azért, mert soha nem teljes a „lista”, ezek inkább kiemelt példák. A lényegi sorrend azonban mindig ugyanaz: igehirdetés (apostolok, próféták, tanítók), szolgálat (irgalmasság gyakorlása, vezetés), csodatétel (gyógyítás, nyelveken szólás); mindezek fölötti ajándék azonban a szeretet (31). - Urunk, formálj bennünket egy testté, a Te testeddé!

2Királyok 18

70. zsoltár

A Lélek munkája „könnyen” megtapasztalható, mert ahol Isten Lelke jelen van, ott „áldott haszon” jár a nyomában: épülés, hit, remény, szeretet; soha nem pusztán rombolás, vagy bármiféle agresszió. Tehát nem biztos, hogy aki Jézus Krisztus nevét emlegeti, de közben nem épít, hanem mindig csak rombol, abban Isten Lelke munkál. A Lélek ugyanis mindig arra adatik, hogy üdvösségesen és a mindennapokban is használjunk azzal másoknak és önmagunknak, Isten dicsőségére (7). A különböző kegyelmi ajándékok, mind-mind csak erre az „áldott haszonra” adatnak (8-11). Ha tehát te bölcsességeket szólsz, de a többiek ezt állandó kioktatásnak veszik, akkor nem a Lélek által vagy bölcs. Ha prófétálsz, de a többiek csak megijednek, és nem látnak kiutat, akkor nem a Lélek által prófétálsz. Ha nyelveken szólsz, és vannak, akik őrültnek tartanak, akkor nem mások haszonára teszed ezt. Jöjj, Szentlélek Úr Isten, add most nekünk a hitvallás bátorságát, a Téged mindenkor Úrnak megvalló erőt; ez ugyanis a hit, mint kegyelmi ajándék, amire most a legnagyobb szükségünk lesz (9).

2Királyok 17

35. zsoltár

* Isten Lelkének ajándéka az, ha valaki Jézus Krisztust Úrnak vallhatja (1-3). Akiben munkál Isten Lelke, az felismeri, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó; de az ilyen ember azonnal elindul, hogy szolgálja Jézus Krisztus ügyét. Különböző kegyelmi ajándékokkal, különböző módokon végezzük ezt a szolgálatot (8-11), de ugyanaz a Lélek munkál bennünk, ugyanannak az egyetlen Istennek a Lelke (4-6).

Méltatlanná lenni, az úrvacsorát tekintve, főként azt jelenti, hogy nem készülök fel, nem gondolom át, hogy mi történik itt (27). Nem a bűneink tesznek bennünket méltatlanná, hiszen az úrvacsora a bűnbocsánat és az örök élet bizonyosságát jelenti, hanem az, hogy nem vizsgáljuk meg magunkat, és úgy élünk azzal, bűnbánat, töredelmes szív nélkül (28). Ez egy „szent étkezés”, amit meg kell különböztetnünk minden más étkezéstől (29). Betegek, halálosan erőtlenek vagyunk, mert nem vesszük komolyan ezt a valós állapotunkat, és nem vesszük komolyan azt, hogy ebből van szabadulás; aki pedig ezt nem tudja, az belehal az életbe, nem csupán meghal. Önmagunkat megítélni: minden gyógyulás itt kezdődik. Amíg folyton másokra és Istenre mutogatunk, addig „beteges” az élet. Amikor az Úr megpróbál bennünket (32), összetör, hogy töredelmes szívünk legyen. Urunk, könyörülj, hogy amikor mentő szeretettel összetörsz, hogy eljussunk önmagunk megítélésére, azaz a bűnbánatra; amikor saját bőrünkön tapasztaljuk a szenvedést; akkor azt szerető kezed simogatásaként élhessük meg.

2Királyok 16

111. zsoltár

Az asztalközösségben sokféle problémára fény derülhet. Minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál nagyobbak lehetnek a megoldandó feladatok egymással kapcsolatban. Korinthusban első renden a gazdag és a szegény közötti különbség lett nyilvánvalóvá, még a keresztyén gyülekezeti összejöveteleken is, és lám, a gazdag itt is gazdagként viselkedett, a szegény pedig háttérbe lett szorítva. Tudjuk, hogy ma is, a testvérek közösségében is, mindenki hozza a maga itteni világban nyert sokféle „érdemét” (20-22).  - Pedig Isten színe előtt egyek lehetünk: mint megváltás után kiáltó bűnösök. Erre mutat rá az apostol, amikor, minden vitát megelőzendő, idézi az utolsó vacsorán elhangzott szereztetési Igéket, ahogy azt a mi Urunk elmondta (23-26). - Valóban, amikor az Úr szent asztalához járulunk, attól kezdve nem számít, hogy kivé, mivé lettünk ebben a világban, mert mindannyian kegyelemre szoruló, de megváltott bűnösök vagyunk. Ezért cselekedjük mindezt, az értünk meghalt Jézus Krisztus emlékezetére, miközben Igéje, a kenyér és a bor jegyei, valamint Szentlelke által, a meghalt és feltámadott Úrral és egymással lehet üdvözítő közösségünk (26). Ez javunkat és nem kárunkat szolgálja (17).

2Királyok 15

19. zsoltár

*  - Az asztalközösség az emberek közötti kapcsolat egyik legfontosabb, bizalmat, szeretetet és összetartozást kifejező formája.

- A hellenista világhoz tartozó Korinthusban ezek az asztalközösségek többnyire kultikus étkezések, vacsorák voltak. Ezt a szokást a korinthusi gyülekezet is átvette. A keresztyén összejövetel Korinthusban is közös étkezéssel kezdődött, a testvérek közös vacsorájával, majd a vacsora átment igehirdetésbe, bizonyságtételbe, és befejeződött az utolsó vacsora megismétlődésével.

- Az asztalközösség azonban nemcsak az egyik legbizalmasabb kapcsolat emberek között, hanem mindig hordozza magában azt a veszélyt, hogy a szorosabb érintkezés előhozza a különbségeket, vitákat, ellentéteket, és ennek nyomán a közösség sérül, szétesik. Éppen ez az ember egyik legnagyobb nyomorúsága, amely szintén bizonyítja, hogy megváltásra szorulunk, miszerint minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál több a feszültségforrás (18).

- Így van ez Isten népe között is. Ezt fájdalommal állapítja meg az apostol, ezért nem dicsérheti őket, mivel sokféle szakadás támad ennek nyomán a gyülekezetben, és a szakadások soha nem építenek, hanem rombolnak. Tartsunk önvizsgálatot, hogy javunkra vagy kárunkra jövünk-e össze? (17)

A szakadásokat azonban Isten felhasználhatja javunkra is, hiszen ha meghasonlás támad egy közösségben, ez egyben próbatétel is, mert nyilvánvalóvá lesz, hogy a gyülekezetben ki hova tartozik. Ennek a nehéz helyzetnek tehát van egy tisztító funkciója is. Emiatt mondja az apostol, szükséges, hogy szakadások legyenek közöttünk, hogy nyilvánvalóvá legyen ki az, aki kipróbált közöttünk (19)

Isten teremtési rendje világos; az asszony feje a férfi, a férfi feje Krisztus, Krisztus feje az Isten (3). Ne hierarchikus viszonyként értelmezzük ezt a mondatot, hanem úgy, hogy életünk akkor áldott, ha mindenki az Isten által rendelt helyén áll. A férfi és az asszony, mindketten Isten képe és dicsősége (7). Mindketten az egymáshoz való tartozásban élhetnek az Isten dicsőségére. Az asszony függ a férjétől, ami valójában a férjéhez való tartozást jelenti (10); a férfi pedig a feleségétől függ, mert felelősséggel tartozik érte. Tehát, valójában kölcsönösen függnek egymástól, mindketten pedig az élő Istentől függnek, a megváltó Jézus Krisztus szeretetében. Ezt világosan ki is mondja az apostol, hiszen az Úrban csak kölcsönös függés létezik, miközben mindenki tudja a helyét, feladatát, szerepét (11). Ki van kiért, a férj és asszonya viszonyában? Ebben a viszonyban az asszony van a férfiért, de ez a megállapítás mégis az asszony fontosságát húzza alá, aki az asszonya szeretete nélkül senki és semmi (8-9).*

2Királyok 14

505. dicséret

* A férfiak fedetlen feje, az asszonyok kendője ennek a kölcsönös, Istentől és egymástól való függésnek a kifejezése; - abban a korban ezt így „jelezték”, ma másként. Azonban akkor is elsősorban az istentiszteleteken volt ennek szerepe. Miért az istentiszteleten? Azért, mert az istentiszteletre azért jövünk össze, hogy ott Istent dicsőítsük, szavából, Igéjéből töltekezzünk, ne pedig egymást nézegessük. - Azóta azonban ezt az Igét is jobban értjük, hiszen hol, ha nem a szent helyen pillanthatná meg élete hívő párját valaki? Ezért vonatkozik ez a kitétel, az istentiszteleti helyen, az elkelt asszonyokra, de nem a még szabad, hívő lányokra. - Pál, a fentiek helyes értelmezését feltételezve, Isten teremtési rendjét nem bocsátja vitára (17). - Egy idősebb barátom említette, hogy három dolog lett fontossá számára a mindennapokban: az állandó szellemi és fizikai aktivitás, valamint a női nem jelenléte az életében, ez utóbbi „tiszta” értelemben. -