Izráel bűne ugyanaz, mint déli testvérének, Júdának: megvetették az Úr törvényét (4-5). Mindezt részletezi is a próféta, hiszen Isten törvényének minden alapvető rendelkezését megszegték: szociális, erkölcsi, kultuszi bűnökről egyaránt szó van itt (6-8). Pedig milyen hatalmasan segítette ezt a csenevész, gyenge népet az Úr ereje (9-12). Nem marad el a büntetés, úgy fognak meginogni, mint a kévékkel megrakott szekér (13-16). A legnagyobb bűn tehát nem az, hogy nem törődünk a szegényekkel, és erkölcstelenül élünk, valamint a legszentebb dolgokat is tönkretesszük, az oltár közelében isszuk a bort, zálogba vett ruhán heverészve (8); - a legnagyobb bűn az, hogy elhagytuk az Urat, a többi bűn ennek „csak” következménye. Isten nélkül pedig a helyzet rosszabb lehet, de nem változhat. Megtérésre van szükség, az egész földtekén, Isten népének és az idegen népeknek is, mindenkinek; ez nem kulturális kérdés, legfeljebb „tudományosan” okoskodhatjuk annak, miközben elevenen szétrothad az életünk. Ébressz Urunk, ne hagyj elveszni, ha kell, ingasd meg alattunk a földet (13).

1Timóteus 1,12-20

427. dicséret

*  Amíg másnak szól a feddés, addig még mi magunk is mutogathatunk arra, akit megintettek. De ha egyszer csak ránk mutatnak: mi sem vagyunk különbek; az már érzékenyen érint bennünket. Isten egyik nép esetében sem tűri az istentelenséget, így Móáb pogány tetteit is megítéli (1-3). Az idegen népek elleni próféciák sorában fokozatosan közelít a fenyegető prófécia, annak tényleges címzettjéhez, Izráelhez.