A fényűzés mindig bűnös, ameddig nyomor van a földön. Az a probléma, hogy amikor fényűzésben élünk, akkor nem a nyomorultakra tekintünk, hanem azokra, akik még gazdagabbak, mint mi. Isten népe sem mentes ezektől a kísértésektől. Ördögi folyamatok ezek. A próféta figyelmezteti erre a kísértésre népét, valamint a fényűzésből fakadó zűrzavarra, elnyomásra, erőszakra és zsarolásra (9-11). Továbbá arra figyelmeztet az Ige, hogy a fényűzés, és az ezzel járó hatalom mindig csak időleges, és eljön az a nap, amikor mindent elvesztünk, még nyomunk sem marad, legfeljebb annyi, mint az oroszlán által felfalt állatból egy fülcimpa (12). Minden gazdagot felfal, megemészt a saját gazdagsága.*  Az igazi baj mindig akkor kezdődik, gazdagnál és szegénynél is, amikor menekülne, és nincs hova, mert nincs élő hite, nincs Istene; amikor letörnek számára még „az oltár szarvai” is, az irigység, a pénz, a hatalom oltárai (13-15). Ebben pedig nincs különbség az irigykedő, frusztrált, agresszív „szegény” és irgalmatlan, fényűző, lelketlen és gonosz „gazdag” között; mert Isten nélkül nincs segítség sem üdvösség (236. dicséret), és mindkettő ugyanoda jut, a „vége” ugyanaz (Prédikátor 6,6).

1Timóteus 2,8-15

47. zsoltár

* A baj azonban megint nagyobb, mint pusztán egy társadalmi, vagy erkölcsi kérdés, ez esetben a szegénység és gazdagság megoldhatatlan kérdése.