Ámósz, elhívott próféta, és Amacjá, hivatalos próféta vitája több megoldatlan kérdésre mutat rá.* Az elhívás fontos, minden esetben, ha az Úr szolgálatáról van szó; most mégsem ez a fő üzenet itt, hanem a megélhetés és a hivatalos egyházi szolgálat kapcsolatának kérdése. Sem Ámószt, sem Amacját nem védjük itt, amikor kimondjuk, hogy nehéz helyzetben vannak azok, akik a „prófétai” hivatásból keresik meg a kenyerüket. Bár többen idézzük az Igét, hogy az ilyen munkás is méltó a maga bérére (1Timóteus 5,18), mégis ez többféle módon jelenthet kiszolgáltatottságot.** Valójában a hivatalos egyházi szolga, egzisztenciálisan nem függhetne azoktól, akik között szolgál, akiknek Isten beszédét szólja. Nem tudjuk, hogy a gyakorlatban hogyan oldható fel ez az ellentmondás, de az igei üzenet most mégis ez.

1Timóteus 4,12-16

129. zsoltár

* Az alapképlet az lenne: a hivatalos szolga nem elhívott szolga, hiszen pénzért szolgálja az Urat, hamisan, érdekből szól, akadályozza az elhívott szolga szavának felhangzását, ezzel az Úr szavának megszólalását korlátozza (12-13); ezért pedig megítéli őt az Úr (17).

** Nem a kiszolgáltatottsággal van baj, mert ez mindnyájunk életének alapvető nyomorúsága, ebben a világban; hanem az okozza a gondot, hogy a „hivatalos egyházi szolga” ilyenfajta kiszolgáltatottsága hogyan hat ki magára a szolgálatra. A mai igeszakasz, és még sok hasonló igehely egyértelművé teszi, hogy bizony ott leselkedik a veszély, hogy a hivatalos egyházi személy, mivel nincs más megélhetése, „udvari prófétává lesz”, fizetett személlyé; és amint ezt mások észreveszik, máris „csavarnak egyet rajta”.