Építeni, bátorítani, vigasztalni (3); másokat is, nemcsak önmagamat; - ez a prófétálás lényege (1). A prófétai beszéd érthető, világos, egyértelmű, mint ahogy a különböző hangszerek hangját is felismerjük egy zenekarban, a nagy egészben is, tehát az „összhangban” sem mosódnak össze a dolgok (6-7). A prófétai beszéd hallható, hiszen Isten akaratát közli egy adott helyzetben; de amikor int, azt mindig szeretettel teszi (1), az építés, bátorítás, vigasztalás szándékával. A prófétai beszéd arra is vonatkozik, aki azt továbbadja. Vagyis, amikor keményen megfeddem a másikat, azt is csak úgy tehetem, hogy nem saját frusztrált életem tör ki agresszióban, hanem rajtam keresztül az Úr int, és ez a prófétai szó nemcsak a másikat, hanem engem is megint, aki éppen tolmácsolom ezt az intést. A prófétai beszéd, különleges helyzetekben bátran riadót fúj, mint a trombita (8): érthetően szól, nem a levegőbe beszél, nem marad idegen a hallgató számára; sőt, harcra hív (8-11).*

2Királyok 20

71. zsoltár

* A prófétai lelkülettől idegen minden rajongás, ehelyett konkrét, értelmes beszéd és életforma az, amely számol a tökéletlen, romlott valósággal, és életet mentve, építeni akarja a romokat (12-16). A prófétai beszéd elsősorban nem „szép”, hanem életmentően hasznos (17). Ma pedig megint olyan korban élünk, amikor sokan szép és ködös „rajongásba” menekülnek a problémák elől, igazából azonban prófétálásra lenne szükség, tehát inkább öt szót értelemmel, mint sokat „érthetetlen nyelveken” (19). Ha pedig valaki az értelmes prófétai beszédet sem érti, abban nem hallja meg az Isten féltő szeretetéből fakadó riadót; annak jellé lesz a beszéd, hitetlenségének jelévé (20-25). - Sajnos, nem halljuk a riadót!