– 1. Az élő Istenbe vetett hit annak jele, hogy az Úréi vagyunk, és az Úr nem hagyja elveszni az Övéit. Mózes ugyan nem mehetett be a földi Ígéret földjére, mert sok engedetlenséget követett el még ő is, de Isten megőrizte őt a mennyei Ígéret földjének, és megőrizte arra, hogy elvégezze küldetését. – 2. Az élő Istenbe vetett hit: Krisztus-hit. A levél írója nem kertel: Mózes akár tudta, akár nem, Krisztusért cselekedett (26). Hit által látta a Krisztust, amikor elrendelte a páskát (28); hit által nem félt, hit által kitartott, hit által látta a láthatatlant (27), hit által kelt át a tengeren (29). – 3. Az élő Istenbe vetett hit tudja a határokat. Egykor ismert, már meghalt, magyar művészekre kerestem rá, a hetvenes évekből, mert kerestem egy adatot; döbbenetes információk birtokába jutottam, róluk és másokról is. A következő pillanatban azonban hálát adtam: Uram, én is tele vagyok nyomorúsággal, de köszönöm, hogy itt, ebben a világban soha nem engedtél és nem is kívánkoztam az általad meghúzott határokon túl. Köszönöm a bizonyosságot, amivel tudom, hit által enyém az Ígéret földje, mint ahogy Mózesé is volt, a Krisztusban; noha látványosan Ő sem jutott be oda.

Ézsaiás 14

282. dicséret

* Hit által rejtegették Mózest, hogy aztán Mózes hit által választhassa az Isten népével való szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét (25). A hit elrejt, óv, megvéd; mintha Isten rejtegetne. Megvéd attól is, hogy olyan útra tévedjünk, amelyik gyönyörűséges, izgalmas, látványos, de amelynek a vége váratlan és halálos szakadék. A kép közhelyesen ismerős, de annál valóságosabb.

Az esztendő utolsó napján hálát adunk a hitért, amely mindenestől Isten ajándéka. Köszönjük, Urunk, hogy Jézus Krisztusban könyörültél rajtunk, így hitünknek a lehangoló láthatókon túl is van reménysége. Köszönjük, hogy nap, mint nap növelted a mi hitünket, Lelked által. Köszönjük, a hit hőseit, akik a Te ígéreteidre tekintve, el tudták engedni, ha kellett, az itteni „birtokaikat”, és hűséggel követtek Téged: Ábel, Énók, Nóé, Ábrahám, Jákób, József, Mózes; és kifogynánk a szóból, ha sorolnánk a többieket, nemcsak a bibliai hithősöket, hanem néped történetéből sokakat. Köszönjük, hogy minden nyomorúságunk, a világ és a Te néped minden fogyatékossága ellenére, Te munkálsz, minden napon, a világ végezetéig (Máté 28,20). Köszönjük a személyes hitet, néped hitét; és a hitből következő reménységet, a Jézus Krisztusban. Ez a reménység a következő esztendőben sem szégyenít meg bennünket (Róma 5,5).

Ézsaiás 13

280. dicséret

Mindennek ez a kezdete, és mindennek ez ajándékoz értelmet és bizonyosságot: „Megragadott a Krisztus Jézus!” (12) A többi csak akkor lehetséges igazán: mennyei cél, igyekvés, akarás, nekifeszülés; - ha az Úr már könyörült rajtunk, és az Ő kezében vagyunk, mert Ő már lehajolt érettünk. Megragadni az ígéretes jövőt, elfelejtve a múlt sérelmeit csak akkor lehetséges, ha Ő már megragadott bennünket. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az Úr megragadó kegyelme nélkül; - vagy lekezeljük egymást; - vagy az élet értelmetlensége legyőz bennünket, és marad a közömbösség, netán az „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” lelkülete (1Korinthus 15,32). Micsoda bizonyosság, ugyanakkor milyen szent alázat csendül ki egyszerre az apostol szavaiból: nem mondom, hogy már elértem, de igyekszem, hogy megragadjam azt a mennyei ajándékot, ami Jézus Krisztusban már bizonnyal az enyém és a tiétek.

Zsoltárok 2

2. zsoltár

Teljes bizalmunk van arra nézve, hogy Jézus Krisztusban megérkeztünk: mégpedig a zsidó gondolkodás nyelvén, szentélybe való bemenetelre (19-21). Járuljunk az Úr elé, éljünk Őelőtte. – 1. A hívő ember tiszta lelkiismerettel él, megszabadulva a nyugtalan lelkiismerettől. A lelkiismeretünk nem vádol többet; ez a lényeg (22). – 2. A hívő ember nyugodt lelkiismeretéből igazi szabadság fakad, ami a korlátokat is szabadsággal fogadja, mert a korlát az úton tart. Másként megfogalmazva: az igazi szabadság nem él vissza a drága véren szerzett kegyelemmel (26-31). – 3. A hívő ember tiszta lelkiismerettel, szabadságban, felülről való erővel érleli meg a mai Ige parancsait! - Hitvallásunkhoz hűségesen ragaszkodjunk, mert Ő hűséges (23). - Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeressük (24). - Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, hanem bátorítsuk egymást (25). - A Krisztusért való szenvedést erővel vállaljuk, mert nekünk mindennél értékesebb vagyonunk van (32-34). – 4. Ezért állhatatosságunk, megigazító hitünk, bizalmunk kitart még arra a kevés időre, amíg visszajön az Úr, és betelik az idő (35-38). Tehát nem vagyunk a meghátrálás emberei (38-39).

Ézsaiás 12

149. zsoltár

Isten nem gyönyörködik az áldozatokban. Az ember gonosz szíve akarja az áldozatot, a másik beáldozását, hogy ő maga elégtételt nyerjen. Isten, ehhez a gyarló gondolathoz igazodott, hogy Önmagát kijelentse, törvényével utaljon az Ő rendjére, és végül népét megváltsa (5-7), az egyetlen, tökéletes áldozattal (Zsoltárok 40,7-9). Isten Igéje ezt pontosan kimondja a 40. zsoltárhoz fűzött prédikációban: nem a bikák és a bakok vére törli el a bűnöket (4); sőt, Isten nem kedveli az áldozatot. Micsoda szeretet: Isten nem kedveli az áldozatot, de mégis elküldi egyszülött Fiát, aki engedelmesen felvállalja a küldetését, hogy értünk feláldozza önmagát, és ezzel megnyugtasson, megváltson bennünket, rámutatva arra, hogy nem kell több áldozat (8-10). Isten új szövetséget ad népének; törvényét pedig, amely az életet szolgálja, szívükbe és értelmükbe írja; a bűneiket eltemeti, elfelejti (Jeremiás 31,33-34). Ettől kezdve nem kell elégtételért lihegni, hanem az „itt vagyok” engedelmességével és szeretetével lehet élni (7).

Ézsaiás 11

109. zsoltár

* A törvény, az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem pedig a mennyeiek valósága, ezért a napi áldozatokkal nem tudjuk tökéletessé tenni magunkat (1). Erre bizonyíték, hogy az áldozatokat újra és újra be kell mutatni, mert nem szerez tökéletes engesztelést (2-4).

Most egy „furcsát” mondok, de megmagyarázom. A mennyei világ előképe az is, amikor indulatos leszek, és legszívesebben megszorongatnám azt az embert, aki már annyi, de annyi fájdalmat okozott nekem. Ez is a mennyei világ előképe a hívő ember számára, jelezve, hogy félre minden indulattal, mert valaki már megfizetett azért a sok rosszért is, amit az ellenségem nekem okozott, vagy éppen én okoztam másoknak; tehát én megbocsáthatok. Mit mond az Ige? Vér nélkül nincs bocsánat (22): ez a parancs is „árnya” a mennyei valóságnak. Bizony a „vérontás” sokféle módját gyakoroljuk mindaddig, amíg hit által Jézus Krisztus megváltó vérét el nem fogadjuk elégtételként. Csak az Ő vére ad megnyugvást, megbocsátást, új életet minden szintéren, csak az Ő vére ad megoldást, üdvösséget. Ez azonban, ismét mondom, azt is jelenti, hogy a megváltó vér kiontatott, nincs szükség újabb vérontásra: ne légy indulatos, ne lihegj igazságérzettől fűtötten, bosszúvágytól gőzösen; hanem kölcsönösen nyugodjunk meg, bocsássunk meg, és éljünk végre másként.

Ézsaiás 10

49. zsoltár

* A magyarázat teljes szövege:
A földieket összeveti Isten Igéje a mennyeiekkel, amelyből egyértelműen kiderül, hogy sok itteni tapasztalatunk a mennyei világ „ELŐKÉPE”, nem pontos kiábrázolása a mennyeinek, de jelzés arról, utalás arra (32).
– 1. Az ószövetségi istentisztelet is ilyen „jelzés” volt, a maga korában arról, hogy eljön majd az áldozat nélküli istentisztelet (19-21), ahol már tiszta lelkiismerettel készülhetünk a mennyei istentiszteletre, a beteljesedésre, mint megváltott emberek (15); sőt, addig is úgy élhetünk, hogy egymást sem kell feláldoznunk semmiféle ügyért és igazságért, mert „az igazság” már megszabadított bennünket (János 8,32).
– 2. Most egy „furcsát” mondok, de megmagyarázom. Ennek a mennyeinek előképe az is, amikor indulatos leszek, és legszívesebben megszorongatnám azt az embert, aki már annyi, de annyi fájdalmat okozott nekem. Ez is a mennyei világ előképe a hívő ember számára, jelezve, hogy félre minden indulattal, mert valaki már megfizetett azért a sok rosszért is, amit az ellenségem nekem okozott, vagy éppen én okoztam másoknak; tehát én megbocsáthatok.
– 3. Mit mond az Ige? Vér nélkül nincs bocsánat (22): ez a parancs is „árnya” a mennyei valóságnak. Bizony a „vérontás” sokféle módját gyakoroljuk mindaddig, amíg hit által Jézus Krisztus megváltó vérét el nem fogadjuk elégtételként. Csak az Ő vére ad megnyugvást, megbocsátást, új életet minden szintéren, csak az Ő vére ad megoldást, üdvösséget. Ez azonban, ismét mondom, azt is jelenti, hogy a megváltó vér kiontatott, nincs szükség újabb vérontásra: ne légy indulatos, ne lihegj igazságérzettől fűtötten, bosszúvágytól gőzösen; hanem kölcsönösen nyugodjunk meg, bocsássunk meg, és éljünk végre másként.
– 4. A testamentum, a végrendelet is előkép, jelzés arra, hogy a végrendelkező halála után lép életbe, a végrendelet kedvezményezettjei számára (16-17). Az Ótestamentum „végrendelkezője” meghalt, öröksége a miénk. Ő aztán fel is támadt, hogy ezt a bizonyosságot végérvényesen megerősítse bennünk. Egyszer és mindenkorra elintézett az ügyünk, minden gondunk, halálos bajunk: nem kell félni sem haláltól, sem ítélettől azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak (24-28).

A „szentély” az élő Istennel való találkozás helye. – 1. Csak Őelőtte rendeződhetnek dolgaink tökéletesen és véglegesen. Minden emberi próbálkozás, erőlködés, „ügyeink” tényleges megoldására: valójában illúzió. – 2. Nagy ára van annak, hogy egy időre megállapodjanak a dolgok: temérdek áldozattal jár a „tisztulás” (1-8), újból és újból, és csak pillanatnyi ajándék a „szentély”, az Isten közelsége. (9-10). – 3. Isten megfizette a legnagyobb „árat” értünk; Ő a legnagyobb áldozatot hozta népéért. Véglegesen megnyílt a szentélybe, az Isten közelségéhez vezető út (8), Jézus Krisztus megváltó hatalma, szeretete által (11-13). Tehát megváltott emberek vagyunk: van út, nyitott az út, azon járunk; nem kell félnünk, erőlködnünk, „görcsölnünk”, másokban félelmet keltenünk; nem kell nyugtalan lelkiismerettel, másokat is zsarolva élnünk, és túlbuzgó „holt cselekedetekkel” fárasztanunk az Urat és egymást (14). A Krisztust követő szabadságból bizonyosság, élő hit és hiteles cselekvés fakad.

Ézsaiás 9

110. zsoltár

* A teljes magyarázat szövege:
A „SZENTÉLY” az élő Istennel való találkozás helye.
– 1. Csak Őelőtte rendeződhetnek dolgaink tökéletesen és véglegesen. Minden emberi próbálkozás, erőlködés, „ügyeink” tényleges megoldására: valójában illúzió. Mindennapi tapasztalataink is ezt támasztják alá, mert miközben állandóan azt szajkózzuk, hogy megújulás kell; közben ugyanazok a problémák, ha másként is, de újratermelődnek; sőt, gyakran „a bevált régit” elhagyva, még rosszabb helyzetbe jutunk.
– 2. Isten népének szent sátora, majd később a jeruzsálemi templom tagolása is ezt fejezte ki (1-8). Nagyon nagy ára van annak, hogy egy időre megállapodjanak a dolgok: temérdek áldozattal jár a „tisztulás”. Újra és újra be kell jutni a szentélybe, Isten színe elé, hogy egyáltalán lehetséges legyen számunkra a következő lépés. Isten segítsége nélkül pedig nem csupán eleve reménytelen a helyzet, hanem felemészt mindent a gonosz. A zsidó kultuszban évente egyszer megnyílt a szentélybe vezető út, de a sok áldozat ellenére, „a megoldás” csak időleges volt, a lelkiismeretet nem tudta tökéletessé tenni, ezért újrakezdődött az egész. Minden külső rendelkezést megtartva is csak egy-egy pillanatra lehetett átélni az Isten közelségéből fakadó megoldás biztonságát (9-10).
– 3. Isten megfizette a legnagyobb „árat” értünk; Ő a legnagyobb áldozatot hozta népéért. A karácsonyi evangélium a mostani vasárnapon is eleven, mert a Szentlélek által azt jelenti ki Isten Igéje, hogy végre láthatóan megnyílt a szentélybe, az Isten megváltó közelségébe, kegyelméhez vezető út (8). Ezt az utat Ő nyitotta meg nekünk, Jézus Krisztus megváltó hatalma, szeretete által (11-13). Ettől kezdve minden templom, minden igehirdetés, minden keresztyén megnyilvánulás ezt az örömhírt hirdeti: megváltott emberek vagyunk, van út, nyitott az út, azon járunk; tehát nem kell félnünk, erőlködnünk, „görcsölnünk”, másokban félelmet keltenünk, nem kell nyugtalan lelkiismerettel, másokat is zsarolva élnünk, és túlbuzgó „holt cselekedetekkel” fárasztanunk az Urat és egymást (14). A Krisztust követő szabadságból bizonyosság, élő hit és hiteles cselekvés fakad; nem pedig valamilyen formában „beteg” emberek sokasága.

– 1. Karácsony előzménye: Jézus Krisztus megszületéséig minden csak „árnyéka” volt annak, amit Isten ajándékozott nekünk: főpap, szentély, áldozat, törvény (1-5). Jézus Krisztusban nem a mennyei világ árnyéka, „kivetített vágya”, hanem maga a menyei világ valósága ölelte körül ezt a világot; de Őnélküle továbbra is a halál árnyékának völgye itt minden, egyházastul és vallásostól is. – 2. Karácsony üzenete: Különb, jobb, új az, amit Isten készített nekünk a Jézus Krisztusban (6-8). Pontosabban fogalmazva: legkülönb, legjobb, mert nem „történhet” már ennél újabb. Ezért öncélú, gyalázatosan önmegvalósító, avulásra ítélt újítgatás minden, amely nem az „eredetre”, Jézus Krisztusra mutatva „reformál” (13). – 3. Karácsony távlata: Eljön majd a megváltás teljessége, amikor Isten népe nem hagyhatja el többé irgalmas és bűnbocsátó Urát, közülük mindenki maradéktalanul megismeri Őt (9-12).

Ézsaiás 8

315. dicséret

– 1. Jézus Krisztusnál nincs nagyobb (4-7). A mindenható Isten jött el közénk Őbenne. Ez a bizonyosság bátorító karácsonyi örömhír. – 2. A zsidó, rögzült gondolkodásból kiindulva ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nagyobb Ábrahámnál, Melkisédeknél, valamint a lévita papságnál is. Jézus Krisztus felette áll minden vallási cselekménynek, minden papságnak, áldozatnak, ahogy Melkisédek felette áll a Lévita papságnak (4-10).** Ábrahám Melkisédeknek adott tizedet, annak a valakinek, aki nem közülük származott. Jézus Krisztus sem a Lévi törzséből származott (6), jelezve ezzel is, hogy minden Ő „papság” fölött áll, vallások fölött, az egyház fölött, mindenek fölött; aki, mint egyetlen főpap adja oda magát mindezekért (11-28). – 3. Tehát az Újszövetség népénél többről, „jobbról” van szó (22): Jézus Krisztus nagyobb minden gyarló emberi és vallásos igazságnál, hamis békességnél, nagyobb még a halálnál is.

Ézsaiás 7

182. dicséret

* Megszületett! Minden másodpercben világra jön valaki ezen a földtekén; - ez akkor miért rendkívüli? Kicsoda az a Jézus, aki karácsonykor megszületett? A mai igeszakasz erre a zsidó gondolkodás alapján válaszol, ami ma nekünk nehezen követhető gondolatmenetet jelent, de a lényeget összefoglaljuk.

** …hiszen amikor Ábrahám tizedet adott neki, azaz alárendelte magát neki, ezt késői leszármazottai, a lévita papi rend nevében is tette (9-10).

Melkisédek olyan, mint Jézus Krisztus, mert neve az igazságra, királysága a békességre utal (1-2).* – 1. Jézus Krisztus az igazság királya (2), aki igazságosan uralkodik, közli velem igazságát, bűnbocsátó szeretetével pedig megmutatja rajtam igazságát; ezzel az irgalmas igazsággal pedig lehetetlen visszaélnie annak, aki ebben részesült. – 2. Jézus Krisztus a békesség királya (2), akinek hatalma van a külső békesség munkálásában ugyanúgy, mint a belső békesség fenntartásában; akkor is, amikor a külső békességért még küzdeni, harcolni kell. Az Ő eljövetele azonban a menny békességének előíze. Ott majd zavartalan, de nem unalmas békességünk lesz Istennel, önmagunkkal és egymással. – 3. Jézus Krisztus az örök élet királya. Amit a lévita papok áldozatai nem tudtak megoldani, ezért újra és újra bemutatták az engesztelés áldozatát: azt a karácsonykor született Jézus Krisztus halálból való feltámadása elrendezte. Őróla ugyanis bizonyosságunk van, hogy él (8).**

Ézsaiás 6

318. dicséret

* Egykor Ábrahám találkozott egy Melkisédek nevű királlyal és pappal, aki megáldotta őt, Ábrahám pedig tizedet adott neki mindenéből (1-2). Melkidésekről többet nem tudunk (3), csak annyit, hogy Sálem királya volt (1).

** Az Ő áldása mindenre elégséges, mi pedig nemcsak tizedünket, hanem mindenünket átadjuk Őneki, hiszen az örök élet ajándéka által úgyis minden a miénk; vagyis nem veszíthetünk (Zsoltárok 25,1-3).

– 1. Most éljük át igazán a bábeli zűrzavart, az ebből fakadó káoszt: mindenki mondja a magáét; a másikét pedig nem hallja. Barth Károly említi az „Ember és embertárs” című írásában, hogy legtöbb szavunk felelőtlen és barbár szó, amely figyelmen kívül hagyja a másik embert, mert eleve nem az Isten Igéjéből táplálkozik. Így lesz életünk Lélektelen és lelketlen. – 2. Egyetlen „Valaki” van még, aki nemcsak szól, hanem azonnal cselekszi is azt, amit kimondott: Igéje szó és tett egyszerre. Karácsonynak éppen ez az üzenete: Isten megígérte, hogy Megváltót küld nekünk; amint megígérte, azonnal elkezdte ígéretét beteljesíteni. – 3. Számunkra, Jézus Krisztusban már beteljesedtek az ígéretek. Ne legyünk tehát türelmetlenek a részletek beteljesedésével kapcsolatban, mert a megváltás már a miénk (15). – 4. Figyeljünk Isten naponta megszólaló Igéjére, mert Ő mindig önmagára esküszik, amikor szól. Kell-e ennél nagyobb kezesség (16-17), kell-e ennél nagyobb bátorítás (18), kell-e ennél biztosabb reménység, amely ezen az életen is túlmutat (20); sőt, ebben az életben is erős horgony (19).

Ézsaiás 5,8-20

327. dicséret

* A teljes magyarázat:
Ahogy fejlődnek a tömegkommunikációs eszközök, és gyakorlatilag mindenki felelősség nélkül mondhatja a magáét, úgy értékelődik le a kimondott szó és benne rejlő gondolat.
– 1. Most éljük át igazán a bábeli zűrzavart, az ebből fakadó káoszt: mindenki mondja, mondja, mondja; a másikét pedig nem hallja, nem is akarja meghallani. Egyre több olyan ismerősöm van, aki órákon keresztül mondaná nekem a sajátját, de amikor levegőt vennék, hogy válaszoljak, arra már nem kíváncsi. Barth Károly említi az „Ember és embertárs” című írásában, hogy legtöbb szavunk felelőtlen és barbár szó, amely figyelmen kívül hagyja a másik embert, mert eleve nem az Isten Igéjéből táplálkozik. Így lesz életünk Lélektelen és lelketlen.
– 2. Egyetlen „Valaki” van még, akinek hitelt adhatunk, akinek szava életünk szilárd horgonya, még a viharzó tengeren is. Ő az, aki nemcsak szól, hanem azonnal cselekszi is azt, amit kimondott: Igéje szó és tett egyszerre. Karácsonynak éppen ez az üzenete: Isten megígérte, hogy Megváltót küld nekünk; amint megígérte, azonnal elkezdte ígéretét beteljesíteni. Karácsony az Ábrahámnak, és minden népnek (1Mózes 12,3) tett ígéret beteljesedése (13). Isten szava, ígérete magában hordja a beteljesedés csíráját mindenkor.
– 3. Számunkra, Jézus Krisztusban már beteljesedtek az ígéretek. Mi a beteljesedett ígéretek gyermekei vagyunk, akiket gazdagon megáldott az Isten (14). Ne legyünk tehát türelmetlenek a részletek beteljesedésével kapcsolatban, mert a megváltás már a miénk (15).
- 4. Figyeljünk Isten naponta megszólaló Igéjére, mert Ő mindig önmagára esküszik, amikor szól. Kell-e ennél nagyobb kezesség (16-17), kell-e ennél nagyobb bátorítás (18), kell-e ennél biztosabb reménység, amely ezen az életen is túlmutat (20); sőt, ebben az életben is erős horgony (19).
– 5. Mi nem sodródunk, bár erősek az áramlatok, és félelmetesek az örvények körülöttünk. A balatoni vitorlások lehorgonyozva nyújtják a legszebb látványt, kikötve, partot érve; ha pedig jön a tél, akkor gondosan kiemelik őket a hideg vízből, mert a fagy szétroppanthatja azokat. Amikor a szelek szárnyán suhannak, az „életüknek” csak kis hányada. Azért, hogy futhassanak a vízen, ahhoz kell a horgony, kell a part, és télen kell a biztos szárazföld. Bizony, karácsonyi üzenet ez: a Jézus Krisztusban kapott reménység lelkünk biztos és erős horgonya.

Milyen értelemben van itt szó elesésről, visszaesésről? – 1. Jézus Krisztus üdvbizonyosságot ajándékozott övéinek, minden körülmények között (9). Jézus Krisztusban szabadok vagyunk bűntől, betegségtől, haláltól; szabadok vagyunk minden hívő „produkciótól”, tartalmatlan vallási szertartásoktól; szabadok vagyunk az örök ítélettől (1-2). Szabadok vagyunk, hogy örömhírt hirdessünk, és hogy nemet mondjunk minden gonoszra. – 2. Lehetetlen, hogy ha valaki megismerte az üdvösség nagykorú szabadságát, az újból a keresztyén kiskorúság igájába hajtsa a fejét, vagy pedig visszaéljen a Jézus Krisztus drága véren szerzett kegyelmével. – 3. Igen, lehetetlen! Ezért nem félünk, amikor „szuperhívő testvérektől és közösségektől” figyelmeztetést kap az Ige népe: nincs bennetek hit, élet. Éppen ezek akarnak visszarántani a „régibe”, az üdvbizonyosság nélküli bizonytalanság kiskorúságába – 4. Lehetetlen ugyanis, hogy akikkel az Úr megismertette, örök, kiválasztó kegyelme által önmagát, azok kegyességek, tanok martalékává legyenek (4-6). Az elbukás itt nem erkölcsi értelemben értendő, hanem az üdvbizonyosság értelmében.*

Ézsaiás 5,1-7

326. dicséret

* A teljes magyarázat:
Milyen értelemben van itt szó elesésről, visszaesésről? Ezt azért fontos tisztázni, mert azt hangsúlyozza az Ige, hogy azok számára, akik már egyszer megismerték az eljövendő világ erőit, lehetetlen hogy esetleges elbukásuk után ismét megújuljanak (4-6). Önmagában félelmetes ez a gondolat. Ezért fontos, hogy pontosan, jól értsük.
– 1. Jézus Krisztus üdvbizonyosságot ajándékozott övéinek, minden körülmények között (9). A mennyei világ erőiből részesültünk, amikor a feltámadott Urat megismertük. Ez persze látszik egész életünkön, noha e testben soha nem leszünk tökéletesek (10-12), bár törekszünk rá (1). Jézus Krisztusban szabadok vagyunk bűntől, betegségtől, haláltól; minden hívő „produkciótól”; szabadok vagyunk a képmutató és holt farizeusi cselekvésektől, az önmagában üres, külsőleg gyakorolt, tartalmatlan vallási szertartásoktól; szabadok vagyunk az örök ítélettől (1-2). Szabadok vagyunk, hogy örömhírt hirdessünk, és hogy nemet mondjunk minden gonoszra.
– 2. Lehetetlen, hogy ha valaki megismerte az üdvösség nagykorú szabadságát, az újból a keresztyén kiskorúság igájába hajtsa a fejét, vagy pedig visszaéljen a Jézus Krisztus drága véren szerzett kegyelmével. Ezért nem félünk, amikor „szuperhívő testvérektől és közösségektől” figyelmeztetést kap az Ige népe: nincs bennetek hit, élet, irgum-burgum; nézzetek ránk, így kell hinni és élni. Éppen ezek akarnak visszarántani a „régibe”, a kiskorúságba, az üdvbizonyosság nélküli bizonytalanságba, ahol majd ők akarnák megmondani, osztogatni az üdvösséget. Nem!!! Nekünk már üdvösségünk van.
– 3. Lehetetlen ugyanis, hogy akikkel az Úr megismertette, örök, kiválasztó kegyelme által önmagát, az kegyességek, tanok martalékává legyen (4-6). Az elbukás itt nem erkölcsi értelemben értendő, hanem az üdvbizonyosság értelmében. Éppen ezek a szuperhívő kiskorú kegyesek vigyázzanak! Több ilyennek prófétai hangon meg kellene egyszer mondani, hogy az a bajod, hogy noha folyamatosan emlegeted az Igéket, a tanítást, az Urat, de még nem tértél meg, az ó-embered tarol mindent.

Először is bevallja a levél írója, hogy Jézus Krisztus főpapságának, helyettes elégtételének befogadása nem könnyű: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni…” (11). – 1. Valóban, a keresztyénség egész rendszerének átlátása, megértése, befogadása nagyon nehéz, emberi logikával lehetetlen, a modern ember számára különösen, mert gyakran az ellentmondásokat, a mindennapi élet számára idegent, a puszta ésszel felfoghatatlant láthatjuk benne. Más világvallások, tanításaikban egyszerűbbek, megélhetőbbek; persze ettől semmivel sem igazabbak, sőt! – 2. Azt is bevallja a levél írója, hogy a keresztyén üzenetet tanítani kell, meg kell magyarázni másoknak; de amíg a hívők is bizonytalanok, vagyis kisgyermekek a hitben, akiket csak tejnek italával lehet táplálni, és nem kemény eledellel, addig különösen nehéz helyzetben van a keresztyén tanítás ügye (12-14). – 3. A lényeg azonban nem ez, mert a keresztyénség elsősorban nem egy tanítás; nem is a jó és a rossz megkülönböztetéséről van szó, mert a keresztyénség nem csupán erkölcsi szabályok gyűjteménye, hogy illedelmesen viselkedő emberek legyünk. A keresztyénség egy élő személy, a feltámadott, megváltó Jézus Krisztus, Őt pedig nem megérteni kell, hanem a Szentlélek által újjá lehet születni, irgalmában.*

Ézsaiás 4,2-6

329. dicséret

* - A bibliai szöveghez való hozzáférés nehézségét még inkább tapasztaljuk akkor, ha a különböző felekezetek, kegyességi irányzatok, különböző korokban támadt bibliamagyarázatait is ide soroljuk. Még képzett teológusok számára is nagy feladat a Biblia üzenetének helyes megéretése, továbbadása.
- Akit igazán szeretnek, az mássá lesz; amennyiben ez a valaki is valóban igényli és elfogadja ezt a szeretetet; főleg ha ez a szeretet az Isten mindenható szeretete (Interjú Kari Györgyi színművésszel).
- Szentlélek Úr Isten, nyisd meg eltompult hallásunkat (11), szívünket, kapcsolatainkat, életünket; ne a megértésre, hanem a Jézus Krisztussal való üdvözítő kapcsolat megtapasztalásának lehetőségére.

Jézus Krisztus a végérvényes és egyetlen főpap; - ez a levél másik nagy főtémája. Akkor sokan értették ezt a képet, hogy „főpap”. A mai ember számára ez a szakasz nehéz, „idegen”, érthetetlen. – 1. Évente egyszer a főpap, a magáért is elvégzett tisztulási szertartások után bemehetett a szentek szentjébe (2-3), hogy a népért bemutatott engesztelő áldozat vérét bevigye oda (2), és embertársaiért is rendezze az Isten elé tartozó dolgokat (1). – 2. Jézus Krisztus ugyanezt tette, mint ember, mint elhívott főpap; de Isten fiaként végérvényesen és tökéletesen, mint legfőbb főpap, örök üdvösséget szerezve azoknak, akik engednek Őneki. – 3. Miről van itt szó? Arról, hogy van valaki, aki tökéletesen, egyszer és mindenkorra, örökre rendezi dolgainkat (1); mindazt, amit mi Istennel szemben, és ennek nyomán egymással szemben is halálosan elrontottunk. Jézus Krisztus rendezte dolgainkat, azzal az isteni hatalommal, amely még a halál felett is Úr; ugyanakkor tökéletes emberként, könyörgésekkel, esedezésekkel, erős kiáltásokkal és könnyek között (7).

Ézsaiás 3,1-4,1

328. dicséret

* - Senki sem lehetett főpap, csak Isten elhívása szerint, ez még Jézus Krisztus esetében is így volt (4-6; Zsoltárok 2,7; Zsoltárok 110,4). A főpap maga is ember volt, aki tudta, mit jelent az „emberlét”, és könyörgésekkel, esedezésekkel járult a hatalmas Isten elé, akinek van hatalma szabadulást adni (7-10).
- Emberként még Ő is a szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet (8), Istenként azonban mindvégig tökéletesen engedelmes maradt, szíve utolsó dobbanásáig. Számunkra pedig szól az evangélium: feltámadott, legyőzte a halált. Micsoda öröm, rendezve vannak a dolgaink; élhetünk Isten dicsőségére és egymást szeretve.

Az egyház egyetlen feladata Isten Igéjének hűséges hirdetése.* Amennyiben ezt teszi, az Igén keresztül, maga az élő Isten elvégzi a többit. Így értendő, hogy Isten Igéje élő és ható; mert általa Isten cselekszik; aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból. - Isten Igéje „kard”: egyértelműen szétválasztja az össze nem illő dolgokat, lefejti szívünkről a kérget, áthatol rajtunk, egészen a „velőkig”, a legrejtettebb gondolatokig (12-13). Isten Igéje „kard”, lecsap ránk, megadásra kényszerít bennünket, rámutat gyengeségünkre, tehetetlenségünkre. - A „kard” azonban csak kép Isten Igéjéről. Jézus Krisztusban Isten Igéje emberé lett. Jézus Krisztus pedig meg tud indulni erőtlenségeinken, mert átélte az emberi élet minden kínját; kivéve a bűnt. Ez fontos: kivéve a bűnt, mert a bűnnel szemben továbbra is kardként emelkedik fel az Ige. De Jézus Krisztusban, aki megnyitotta az eget, világossá lett, hogy Isten Igéje mindenekelőtt nem fenyeget, hanem féltő szeretettel int és hordoz. Bizalommal fogadhatjuk tehát Isten Igéjét (14-16). **

Ézsaiás 2,6-22

316. dicséret

* A 95. zsoltárról mondott igehirdetés (3,7-4,11) váltja ki ezt a himnuszt, magasztalva Isten Igéjét, benne az Ószövetség és az Újszövetség egységét. Ezzel zárul a levél első nagy szakasza, amelynek témája Isten Fiának dicsőítése, aki nagyobb az angyaloknál, Mózesnél, mindeneknél (1,5-3,6).

* Igen, mindezt tudja a hívő ember; mégis, mondjuk ki, hogy akinek egy kicsit is „egészséges” a lelkülete, annak így önmagában nem túl bizalomgerjesztő a „kard” képe, minden teológiai igazsága ellenére sem.

Felpörögött, nyugtalan világban élünk. Isten azonban nyugalmat ígért népének, ahogy Ő maga is megnyugodott a világ teremtése után (4). Jézus Krisztus által ismét megnyitotta az utat az Ő nyugalmába, amelynek csak árnyéka az Ígéret földje (8). Ez a nyugalom még nem teljesedett be rajtunk (9), de ígérete már a miénk (1). Azok maradhatnak le erről a nyugalomról, akik hallhatják az evangéliumot, de nem hittel fogadják azt. Isten gyermekei hittel hallgatják az Igét (3). Isten tudatja velünk azt, hogy rajtunk kívül is vannak még, akik majd hittel fogadják az Igét, noha kezdetben hitetlenül viszonyultak ahhoz (6). Ezek számára még tart a „ma”, hogy hallva Isten hangját, nyitott szívvel fogadják azt (7). Igyekezzünk bemenni az Ő nyugalmába. Ha az Ő gyermekei vagyunk, az Úr megáldja igyekezetünket. Akiben pedig minden másra van igyekezet, az evangéliumot azonban semmire sem becsüli, mi arról sem mondunk le, mert még az ő számára is tarthat az Isten „mája”, azaz kegyelmi ideje.*

Ézsaiás 2,1-5

325. dicséret

*- Olyan ez a földgolyó, mint a szervezet, szívinfarktus előtt.

Az elkeseredés, a keserűség miatt kérgesedik meg a szív. Ez a keserűség manapság nem csak félelemben, vagy közömbösségben mutatkozhat meg, hanem gyakran ölt testet indulatokban, agresszivitásban. Keserűvé lehet Isten népe is, állandóan panaszkodva, egymással acsarkodva, csak a rosszat látva, mindig „vészharangot” kongatva. Tartsunk bűnbánatot: bizony fogva tart bennünket a keserűség, a megkeseredés, amely valójában hitetlenség és hűtlenség a minket hordozó és vezető Isten iránt. - A mai igeszakasz a 95. zsoltárhoz fűzött prédikáció, amely intő példaként állítja elénk Isten akkori népét a pusztában, akik noha megtapasztalták az Isten szabadítását, mégis folyton csak keseregtek, panaszkodtak (7-11); ezzel pedig szívük gonoszul megkeményedett, elszakadtak Istentől (12); ezért az ő nemzedékük nem mehetett be a nyugalom helyére (16-19). - Hisszük, hogy Isten, minket kiválasztó kegyelme nem hagy bennünket megkeseredve elszakadni az Ő szeretetétől. Legyünk bármilyen elkeserítő helyzetben, Ő nem engedi el a kezünket, nem hagyja, hogy úrrá legyen rajtunk a csüggedés (14).*

Ézsaiás 1,18-31

324. dicséret

* - Félelmetes az intés: vigyázzunk (12), amikor az Úr szavát halljuk, szabadító tetteiről, amelyet tapasztalattá tett számunkra a Jézus Krisztusban, akkor közben meg ne keményítsük a szívünket, mint ezek, az elkeseredéskor (15).
- Ha innen nézzük az intést, akkor abbahagyunk minden panaszt, és bárki-bármi törne ránk, nem csüggedünk, hanem egymást buzdítva követjük az Urat (13). Még azon sem keseredünk el, hogy jelenleg egymást sem tudjuk buzdítani; sőt, faragatlanul viselkedünk saját hittestvéreinkkel. De nem maradhat ez így. Isten gondoskodik róla, hogy „rendbe szedje” népét.
- Hiszen részesei lettünk a Krisztusnak. Ő gondot visel rólunk, hogy ha egy időre eltévelyednénk is, az irányt soha ne téveszthessük szem elől, és mindvégig kitartsunk.

Az a hitvallás, amelyet a testvérek együtt vállalnak, minden körülmények között. - 1. Ennek a hitvallásnak „tárgya” Jézus Krisztus, akit apostolnak és főpapnak nevez az Ige. Jézus Krisztus küldött, apostol, aki a legtökéletesebben mutat rá a küldőre, az élő Istenre. Jézus Krisztus „életházunk” újjáépítője, hűséges gazdája (3-6), akihez képest az angyalok, Mózes és minden „nagyság” szolgák csupán (2). – 2. Ennek a hitvallásnak azonban nemcsak a tárgya Jézus Krisztus, hanem az alanya is, vagyis Ő nyit ajtót nekünk az üdvösségre, az élő hit által. – 3. A hitvallás élő hitből fakad. Az élő hit soha nem rombol, hanem mindig épít. Az élő hit soha nem bánt, hanem mindig szeret. Az élő hit önmagát adja a másikért, de erre a nagy áldozatra a hívők közösségében nincs szükség, mert elve mindenki figyel a másikra; valamint, mert Jézus Krisztus egyetlen tökéletes „főpapi” áldozata valóságos szeretetet, kölcsönös odafigyelést virágzik bennük és közöttük. Nem nevezhető hitnek az, hiába emlegeti Isten nevét, amelyik cselekedeteiben erőt fitogtatva rombol, pusztít, öl.*

Ézsaiás 1,1-17

323. dicséret

* - Rövid utalás olvasható itt a levél írójáról, aki egy a Jézus Krisztust követő „szent” testvérek közül: mindannyian mennyei elhívás részesei. A levél írója számára fontos az a hitvallás, amelyet a testvérek együtt vállalnak, minden körülmények között.

- Szokatlan Jézus Krisztusra vonatkoztatva az apostol kifejezés, pedig Ő az Isten igaz küldötte (Ézsaiás 6,8; Zsoltárok 40,7). Isten a tulajdon Fiát küldte el érettünk (Róma 8,3).

- Jézus Krisztusra figyeljünk, Ő hitvallásunk alanya és tárgya, földi életünk egyetlen megújítója, örök életünk ajándékozója (1). Nincs Őnála nagyobb; Őhozzá képest az angyalok, Mózes és minden „nagyság” szolgák csupán (2). Ő mindenek építője; az Ige képével élve, Ő a ház építője, mi pedig az Ő háza vagyunk (3-5); és a háznál nagyobb tisztessége van a ház építőjének. Ő a gazda, mi pedig az Ő tulajdonai vagyunk. A ház építője hűséges a maga házához (6). A mi gazdánk, az Úr Jézus Krisztus nagysága bizalmat, reménységet, dicsőséget ajándékoz nekünk; hogy mindvégig szilárdan megálljunk (6).

A levél címzettjei nem tudták elfogadni, hogy Isten ilyen lealacsonyodásban, a szenvedés és a halál formájában mutatta meg magát, mint ahogy ezt Jézus Krisztusban tette (5). Ez a megdöbbenés vezethette el őket arra, hogy Isten angyalait nagyobbra értékelték Jézusnál, és inkább ezektől a mennyei lényektől várták a segítséget. A szentíró a 8. zsoltárból vett szakasz segítségével teszi világossá, hogy éppen Jézus Krisztus alázata, szenvedése, önátadó halála által láthatjuk meg az élő Isten valódi arcát (6-7). Jézus Krisztus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, testvéreihez (11-13), kivéve a bűnt; ugyanakkor feltámadásában megmutatta istenségét, hogy engesztelést szerezzen nekünk (17). Gondoljunk csak bele, ma is lenézünk minden gyengeséget, valójában elfordítjuk a tekintetünket a szenvedés sokféle arca előtt; sőt „a széptől és erőstől” várjuk a megoldást. Valójában, mind a mai napig megbotránkozunk a gyengén, miközben nincs engesztelés, nincs megoldás, és mindig újabb és újabb halálos „bombákat” dobálva támad ránk a gonosz.*

Ruth 4

321. dicséret

* - Nem csupán Jézus szenvedése és halála volt megbotránkoztató számukra, hanem maga az a tény, hogy Jézus Krisztus az emberek között emberként volt jelen, teljesen magára vette a földi életfeltételeket, azonosult az emberrel, örömökkel, kísértésekkel, szenvedésekkel, egészen a halálig; átélve ezzel az emberlét minden kínját, „rabságát” (14-18).
- Jézus Krisztus ezzel az aláhajlással közösséget vállalt velünk, hogy megszentelje életünket. Itt a megszentelés azt jelenti, hogy Isten a megváltó Úr Jézus Krisztusban elkülönített bennünket a maga számára, vagyis mennyei erejével megszabadította, megváltotta az emberi életet. Most ugyan még nem látjuk a maga teljességében az Ő szeretetének uralmát, de minden hívő emberben ott hajt már Isten országának csírája: legyünk tehát jó reménységgel, óvjuk a növekedő magot, és hintsük azt mások életének talajára is.
- A szentíró a 8. zsoltárból vett szakaszt Jézus Krisztusra alkalmazza, és szolgai formájának beteljesedése után feltámadását és dicsőségét a Filippi 2,8-9 Krisztus himnuszának gondolataival tárja elénk.
- A levél idézi a Zsoltárok 22,23-t, amelynek egy másik szakaszát a mi Urunk Jézus Krisztus a kereszten imádságként mondott el. Ezt a zsoltárt szintén Jézus Krisztusra vonatkoztatja a levél írója, kihangsúlyozva, hogy mi Jézus Krisztus testvérei vagyunk (12); ugyanez a célja a levél írójának az Ézsaiás 8,17-18 idézésével is: mi Isten gyermekei vagyunk, akiket Isten az Ő Fiának adott (12-13).
- Jézus Krisztus az egyetlen, aki hatalmát (10) szolgálatban, alázatban, szenvedésben, a másokért való önfeláldozásban mutatta meg; és ezzel jelezte nekünk, hogy milyen az egyetlen élő Isten, aki tőlünk is ezt a szolgáló lelkületet várja. A hatalomnak minden más formáját megítéli az Isten, de aki szolgál, azt Jézus Krisztushoz hasonlóan, az Ő érdeméért felmagasztalja. Isten ugyanis csak rövid időre tette Őt „testi szemekkel kicsivé” a szenvedésben, mert aztán dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg, miután megízlelte a halált. (8-9).

Hogyan menekülünk meg? – kérdezi Isten Igéje (3). Ezzel azt is kifejezi ez az igeszakasz, hogy menekülnünk kellene, mert nagy bajban vagyunk; de ezt vagy nem érzékeljük, és úgy gondoljuk, minden a legnagyobb rendben van; vagy a másik véglet szerint, csak a saját erőnkből kiindulva akarjuk megoldani a gondjainkat, ami túlfeszített erőlködéshez, vagy reménytelen csüggedéshez vezet. Mi úgy menekülünk, hogy az Úrhoz menekülünk (Zsoltárok 11,1-2), tehát maradunk a helyünkön, mert bármekkora vihar, vagy áradat rohan ránk, nem sodródhatunk el.* Nem a mi erőnk, az Ő ereje a garancia a megmenekülésre. Csodákat tapasztal meg az olyan ember, az a nép, aki az Úrral járhat. Ezeket a csodákat akarata szerint adja az Úr; minden időben másként, minden embernek máshogy; akkor, annak és olyan módon, ahogyan azt Ő akarja (4). Ma például nekem az volt a csoda, a jel, Isten Lelkének ajándéka, hogy a mai napot méltósággal, türelemmel és baj nélkül végigcsinálhattam, anélkül, hogy elsodort volna az indulat és a csüggedés.

Ruth 3

320. dicséret

* Ezért tehát még jobban figyeljünk Isten Igéjére (4), komolyan vesszük az Úr szavát, abban megszólaló üzenetét. Isten Igéje, az abban kijelentett üdvösséges kegyelem olyan erős, hogy minden törvényszegést és engedetlenséget eltöröl, mintha homokba írták volna azokat (2). - De ha nem törődünk az Úrral, az Ő igehirdetésével, vagyis Jézus Krisztussal, hiszen Ő az Isten szava felénk; akkor elveszünk, akkor nincs esélyünk (3).

Az első században elburjánzott az angyalokra és főangyalokra vonatkozó képzelgések sora.* Az ember szeret képzelegni, és ebből lesz sokféle vallás, mítosz, mindenféle gondolat. Mindez persze tiszteletreméltó, mert az ember vágyát fejezi ki, hogy keresi életének megoldását. A mai igeszakasz, és ez az egész levél azt hangsúlyozza, hogy Isten hosszú időn keresztül igazodott a népek, és saját népe körülményeihez, gondolkodásához, „kultúrájához”, ezért sokféleképpen megmutatta magát (1-4). Jézus Krisztusban azonban Isten konkrétan rámutatott az egyetlen megoldásra, a megváltásra; - akiben Atyánkká lett az Isten (5-6), - akiben kijelentette örökkévaló igazságát minden gonoszság ellenében (7-9), - aki által teremtette, fenntartja a világot, és akiben a sokféle „ruhában” megjelent Isten, most végérvényesen, változhatatlanul megmutatta magából azt, amit mi Őróla tudhatunk (10-12). Jézus Krisztus az, aki mellett minden isten-sejtés, képzelgés, mint a ruha, elavul, megmolyosodik; Ő pedig mindig ugyanaz marad (10-12).** Nem az Őróla való teológia marad ugyanaz, hanem Ő maga.

Ruth 2

118. zsoltár

* A szentíró hét ószövetségi Igén keresztül bizonyítja Jézus Krisztus fenségét, az angyalokhoz képest. Ezeket az Igéket főként az ószövetség görög fordításának ismeretében idézi; abból is többnyire a ma ismerttől eltérő szövegváltozatokat; de gyakran idéz emlékezetből is. Az idézett ószövetségi Igék az alábbiak, láthatóan leginkább a Zsoltárok könyvéből valók: Zsoltárok 2,7; 2Sámuel 7,14; Zsoltárok 97,7; Zsoltárok 104,4; Zsoltárok 45,6-8; Zsoltárok 102,26-28; Zsoltárok 110,1; Cselekedetek 2,34.

** Jézus Krisztusban győzte le az Isten azt a gonosz ellenséget, amely bennünk, körülöttünk; mindenkiben és mindenhol rombol (13-14). Az angyalok ezt az Urat szolgálják, Őrá mutatnak, ezért nem az angyalok, hanem a megváltó Úr és az üdvösségre szánt ember a fontos. Végre nem kell képzelegnünk, álmodoznunk, mert itt van az üdvösség ideje (2Korinthus 6,1-2).

Isten a „végső időkben” Jézus Krisztus által szólt az emberhez. Ez azt jelenti, hogy nincs többé okunk arra, hogy új kijelentésre várjunk, mert amit Isten elmondott önmagáról egyszülött Fiában, az befejezett, a legtökéletesebb kinyilatkoztatás (1-2).* Jézus Krisztus az, aki hordozza a mindenséget és bennünket, embereket; akinél nincs nagyobb, hiszen Őbenne megmutatta magát az Isten, bűneinktől megváltott, örökkévaló mennyei világába helyezett (2-4). Jézus Krisztus az angyaloknál is nagyobb (4); - mindeneknél nagyobb, az Isten Fia, hiszen a Felséges jobbján ül (3). De jó, hogy Ő a mi Urunk, nincs mitől félni.

Ruth 1

314. dicséret

* Amikor azt olvassuk, hogy a Fiú az Atya dicsőségének visszatükröződése, ezt úgy értsük, hogy az Atya dicsősége mindaddig láthatatlan számunkra, amíg Jézus Krisztusban fel nem ragyog előttünk. Amikor pedig arról van szó, hogy a Fiú az Atya valóságos képmása, mert Isten méltósága mindaddig rejtve marad előttünk, amíg magát, mintegy képmásba vésve meg nem mutatja (3). Itt nem azt akarja hangsúlyozni az Ige, hogy miféle hasonlóság van az Atya és a Fiú között, hanem azt, hogy tanuljuk meg: Isten nem nyilatkozik meg másként előttünk, csakis Krisztusban (Kálvin).

- 1. Az utolsó időkben a külső ellenség támadásánál nagyobb próbatétel lesz az, hogy Isten népének tagjai is egymásra támadnak, miközben legyőzött ellenségeik kincseit gyűjtik (14). - 2. Az utolsó időkben mindenki megzavarodik: Isten népe, ellensége, az állatvilág, az ember által megrontott teremtett világ (15); és ebbe a zavarodottságba bele lehet pusztulni, minden külső erőszak nélkül is. - 3. De Isten ezt nem engedi vég nélkül, mert a végső időkben Ő egyértelművé teszi a dolgokat. Akik megmaradnak, azok leborulnak az Úr előtt (16-19), nemcsak Izráelből, hanem minden nép közül, szentté lesznek, az Úr tulajdonaihoz méltóan. - 4. Az utolsó időkben az Úr majd megfizet. Isten előtt át fogjuk élni azt a fájdalmat, amit másoknak okoztunk. A krisztusi aranyszabály végidőkbeli értelme ez. Aki szándékosan megbántotta, bántalmazta, netán megkínozta a másikat; az nem fogja megúszni, hogy valamilyen formában átélje, amit a másiknak okozott. Isten nem „jogász”, nem fogja meghatni semmiféle vallás, ott már nem lehet magyarázkodni; csak itt kegyelmében megkapaszkodni, és megváltozni.

Jakab 5,13-20

313. dicséret

* Mi jellemző az utolsó időkre?
Mindig azért imádkozom, hogy amikor az ide vonatkozó igerészeket magyarázzuk, akkor az élet pártján álljunk, mások életének pártján is; és ne azt várjuk a „végidőktől”, hogy az nekünk győzelem, az ellenségeinknek pedig odavág az Isten. Erős, szinte elviselhetetlen indulattal tör elő a prófétából az ellenség pusztulásának leírása. Emberileg érthető; ha sok a szenvedés, az ember, saját kínzójának eleven megrothadását kívánhatja. Itt ugyanis szó szerint ezt olvassuk, és még rettenetesebbeket (12-13). Isten megpróbálja népét, de ez nem szülhet bennünk gyilkos indulatot. Mindenesetre ez a gyilkos indulat az utolsó idők jele, bizonyosan; és van bennünk ebből bőven; ez lehet jogos, lehet érthető, de soha nem lehet Isten előtt kedves.
- A próféta leírja Isten népének, a „szent városnak” veszélyeztetettségét és megszabadulását. Az utolsó időkben mindez megtörténik majd, de végül Isten bevonul népe közé (1-5), megszabadulunk mindattól, ami ebben a világban gyötört, hidegtől és melegtől, nappali lélektelen robottól és éjszakai félelmektől, szárazságtól és éhínségtől (6-9).
- Elég annyit hinni: az Úr majd megfizet, lesz végső elszámoltatás, „kiegyenlítődik a világ” az isteni rendben: Isten előtt át fogjuk élni azt a fájdalmat, amit másoknak okoztunk – ezért jól vigyázzunk, mit cselekszünk a másikkal. A krisztusi aranyszabály végidőkbeli értelme ez. Aki szándékosan megbántotta, bántalmazta, netán megkínozta a másikat; az nem fogja megúszni, hogy valamilyen formában átélje, mit okozott a másiknak.
- Elgondolkodtató, ahogy kifejezi ezt a szentséget az Ige: nem kereskednek többé, sem az Úr házában, sem a mennyei világban (21).

A hűséges pásztor, Isten akaratából, a nyáj hűtlenségének áldozatává lesz (7).* Belegondoltunk már valaha, hogy a mi hűtlenségünk, gazemberségünk miatt mások szenvednek, akik tisztábbak, hűségesebbek, mint mi vagyunk; de semmiképpen sem rosszabbak nálunk; nekünk mégis több jut. Ám, nagyobbról van itt szó: Istenünk, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban, a hűséges pásztorban nemcsak megjelenítette a helyettes szenvedést, hanem „hatékonnyá”, „üdvösségessé” tette azt számunkra, hiszen Ő Isten Fia volt. A mi szenvedésünk ugyanis nem változtat semmit a világ állapotán: igei, teológiai értelemben nincsenek hősök, mert áldozatuk, ha az adott korban nem is volt mindig hiábavaló, de a világ „folyásán”, irányán nem változtatott. Ehhez a megváltó változáshoz az élő Isten hatalma kell, aki a világ „folyásának” irányán változtat; sőt, vizet fakaszt a pusztaságban, amely éltet és megtisztít (1), templomot, prófétát, Isten népét és az embert magát (8-9). Isten megpróbálja népét, mint az aranyat, megtisztítja, megeleveníti őket, az egyetlen hűséges, „feltámadott” pásztor által. Ez kristálytiszta evangélium, az Ószövetségben.

Jakab 5,7-12

312. dicséret

* Hűtlenek itt még a próféták is, megbízhatatlanok azok is, akik az Urat emlegetve szólnak (2-6); hát akkor a többiek? Ha pedig nincs „hívő-hiteles” pásztori vezetés; aki szelíden, de ha kell, bottal terelget; akkor szétszéled a nyáj, szétesik minden (Máté 26,31). Ezt látjuk manapság is.

Evangélium ez a fejezet, az Ószövetségben. A halom hasított fahasábokként fetrengő világ számára az üdvösséges rendeződés ígéretét olvassuk itt; mint amikor szépen, védett helyre, sorban, rendben elhelyezzük a hasábokat. - 1. Megnyugtató, bátorító olvasni ezt a látomást, amely képekkel szemlélteti azt, hogy mennyire vigyáz az Úr az Ő városára és népére (2-6).* - 2. Ígéretes ebben a látomásban az, hogy Isten nemcsak oltalmazza népét, hanem népén belül is üdvösséges rendet teremt, ahol nem dicsekedik egyik hívő a másikkal szemben (7).** - 3. Isten nem engedi elveszni az övéit, még ha szenvedni engedi is őket; ezért Isten népe vállalhatja a szeretet kockázatát. Nagy kérdés ez manapság: vállalhatjuk-e a krisztusi szeretet kockázatát?*** - 4. Még ennél is magasabbra jut ez az igeszakasz, amely valójában minden nép számára, minden ember számára, minden kultúra javára üzenet lehetne (10-14): rátekinteni arra, akit igaztalanul bántottunk. Isten Lelkének munkája az, ha villámként hasít szívünkbe a felismerés: irgalmatlanok és igazságtalanok vagyunk egymáshoz. Jézus Krisztus halála a bűnbánattól az egyetlen lehetséges megoldásig, az üdvösségig vezet (János 19,37). Nézzünk fel a golgotai keresztre, nézzünk fel Jézus Krisztusra (Zsidókhoz írt levél 12,2).****

Jakab 5,1-6

310. dicséret

* Jeruzsálem részegítő pohárrá lesz a körülötte lévő, ellenséges népek számára; amelyhez, ha mások hozzá mernek nyúlni, tehetetlenné merevednek, mint amikor a részeg elfekszik az árokparton (2). Jeruzsálem súlyos kővé lesz azoknak, akik ellene mernek fordulni: aki fel akarja emelni, megszakad bele, mert még a föld minden népének ereje sem bánhat el vele (3). Isten népe senkit nem bánt, de ha őt bántják, akkor az ellenség még a „várfalak" előtt, minden erejét latba vetve is megzavarodik (4). Bizony, megég az, aki a tűzzel játszik (6). Aki minket bánt, az Urunkat bántja (2,12).

** Isten népe megtapasztalja az Úr oltalmazó szeretetét (8), ezért minden támadás ellenében békében marad a maga helyén (6), sőt a botladozó is megerősödik, az Isten oltalmazó szeretetének láttán (8). Isten népe nem lehet elbizakodott (5). Isten népe szent alázatban marad, mert tudja, hogy itt nem emberi erő cselekszik, hanem az ő erejük Istenükben, a Seregek Urában van (5).

*** Urunk, jöjj segítségünkre, mutasd meg magad, oltalmazó hatalmadat, hogy merészelhessünk szeretni; mert oltalmazó hatalmad megtapasztalása nélkül ez nem fog sikerülni. Ennél még mélyebbre megy ez az Ige, vagy másként fogalmazva, újszövetségi, evangéliumi magasságokig ível. Isten népe ugyanis, megtapasztalva Isten határtalan, oltalmazó, mindenre elégséges szeretetét, végre rádöbben arra, hogy Isten könyörülete őt bűnbánatra, valódi megtérésre, más népek szeretetére indítja. Isten ugyanis nem engedi elveszni az övéit, még ha szenvedni engedi is őket; ezért Isten népe vállalhatja a szeretet kockázatát. Nagy kérdés ez manapság: vállalhatjuk-e a krisztusi szeretet kockázatát? Urunk, jöjj segítségünkre, mutasd meg magad, oltalmazó hatalmadat, hogy merészelhessünk szeretni; mert oltalmazó hatalmad megtapasztalása nélkül ez nem fog sikerülni.

**** Még ennél is magasabbra jut ez az igeszakasz, amely valójában minden nép számára, minden ember számára, minden kultúra javára üzenet lehetne (10-14): rátekinteni arra, akit igaztalanul bántottunk. Isten Lelkének munkája az, ha villámként hasít szívünkbe a felismerés: irgalmatlanok és igazságtalanok vagyunk egymáshoz. Jézus Krisztus halála a bűnbánattól az egyetlen lehetséges megoldásig, az üdvösségig vezet (János 19,37). Nézzünk fel a golgotai keresztre, nézzünk fel Jézus Krisztusra (Zsidókhoz írt levél 12,2).