– 1. Jézus Krisztusnál nincs nagyobb (4-7). A mindenható Isten jött el közénk Őbenne. Ez a bizonyosság bátorító karácsonyi örömhír. – 2. A zsidó, rögzült gondolkodásból kiindulva ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nagyobb Ábrahámnál, Melkisédeknél, valamint a lévita papságnál is. Jézus Krisztus felette áll minden vallási cselekménynek, minden papságnak, áldozatnak, ahogy Melkisédek felette áll a Lévita papságnak (4-10).** Ábrahám Melkisédeknek adott tizedet, annak a valakinek, aki nem közülük származott. Jézus Krisztus sem a Lévi törzséből származott (6), jelezve ezzel is, hogy minden Ő „papság” fölött áll, vallások fölött, az egyház fölött, mindenek fölött; aki, mint egyetlen főpap adja oda magát mindezekért (11-28). – 3. Tehát az Újszövetség népénél többről, „jobbról” van szó (22): Jézus Krisztus nagyobb minden gyarló emberi és vallásos igazságnál, hamis békességnél, nagyobb még a halálnál is.

Ézsaiás 7

182. dicséret

* Megszületett! Minden másodpercben világra jön valaki ezen a földtekén; - ez akkor miért rendkívüli? Kicsoda az a Jézus, aki karácsonykor megszületett? A mai igeszakasz erre a zsidó gondolkodás alapján válaszol, ami ma nekünk nehezen követhető gondolatmenetet jelent, de a lényeget összefoglaljuk.

** …hiszen amikor Ábrahám tizedet adott neki, azaz alárendelte magát neki, ezt késői leszármazottai, a lévita papi rend nevében is tette (9-10).

Szerző: refdunantul  2015.12.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása