Az első században elburjánzott az angyalokra és főangyalokra vonatkozó képzelgések sora.* Az ember szeret képzelegni, és ebből lesz sokféle vallás, mítosz, mindenféle gondolat. Mindez persze tiszteletreméltó, mert az ember vágyát fejezi ki, hogy keresi életének megoldását. A mai igeszakasz, és ez az egész levél azt hangsúlyozza, hogy Isten hosszú időn keresztül igazodott a népek, és saját népe körülményeihez, gondolkodásához, „kultúrájához”, ezért sokféleképpen megmutatta magát (1-4). Jézus Krisztusban azonban Isten konkrétan rámutatott az egyetlen megoldásra, a megváltásra; - akiben Atyánkká lett az Isten (5-6), - akiben kijelentette örökkévaló igazságát minden gonoszság ellenében (7-9), - aki által teremtette, fenntartja a világot, és akiben a sokféle „ruhában” megjelent Isten, most végérvényesen, változhatatlanul megmutatta magából azt, amit mi Őróla tudhatunk (10-12). Jézus Krisztus az, aki mellett minden isten-sejtés, képzelgés, mint a ruha, elavul, megmolyosodik; Ő pedig mindig ugyanaz marad (10-12).** Nem az Őróla való teológia marad ugyanaz, hanem Ő maga.

Ruth 2

118. zsoltár

* A szentíró hét ószövetségi Igén keresztül bizonyítja Jézus Krisztus fenségét, az angyalokhoz képest. Ezeket az Igéket főként az ószövetség görög fordításának ismeretében idézi; abból is többnyire a ma ismerttől eltérő szövegváltozatokat; de gyakran idéz emlékezetből is. Az idézett ószövetségi Igék az alábbiak, láthatóan leginkább a Zsoltárok könyvéből valók: Zsoltárok 2,7; 2Sámuel 7,14; Zsoltárok 97,7; Zsoltárok 104,4; Zsoltárok 45,6-8; Zsoltárok 102,26-28; Zsoltárok 110,1; Cselekedetek 2,34.

** Jézus Krisztusban győzte le az Isten azt a gonosz ellenséget, amely bennünk, körülöttünk; mindenkiben és mindenhol rombol (13-14). Az angyalok ezt az Urat szolgálják, Őrá mutatnak, ezért nem az angyalok, hanem a megváltó Úr és az üdvösségre szánt ember a fontos. Végre nem kell képzelegnünk, álmodoznunk, mert itt van az üdvösség ideje (2Korinthus 6,1-2).