A levél címzettjei nem tudták elfogadni, hogy Isten ilyen lealacsonyodásban, a szenvedés és a halál formájában mutatta meg magát, mint ahogy ezt Jézus Krisztusban tette (5). Ez a megdöbbenés vezethette el őket arra, hogy Isten angyalait nagyobbra értékelték Jézusnál, és inkább ezektől a mennyei lényektől várták a segítséget. A szentíró a 8. zsoltárból vett szakasz segítségével teszi világossá, hogy éppen Jézus Krisztus alázata, szenvedése, önátadó halála által láthatjuk meg az élő Isten valódi arcát (6-7). Jézus Krisztus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, testvéreihez (11-13), kivéve a bűnt; ugyanakkor feltámadásában megmutatta istenségét, hogy engesztelést szerezzen nekünk (17). Gondoljunk csak bele, ma is lenézünk minden gyengeséget, valójában elfordítjuk a tekintetünket a szenvedés sokféle arca előtt; sőt „a széptől és erőstől” várjuk a megoldást. Valójában, mind a mai napig megbotránkozunk a gyengén, miközben nincs engesztelés, nincs megoldás, és mindig újabb és újabb halálos „bombákat” dobálva támad ránk a gonosz.*

Ruth 4

321. dicséret

* - Nem csupán Jézus szenvedése és halála volt megbotránkoztató számukra, hanem maga az a tény, hogy Jézus Krisztus az emberek között emberként volt jelen, teljesen magára vette a földi életfeltételeket, azonosult az emberrel, örömökkel, kísértésekkel, szenvedésekkel, egészen a halálig; átélve ezzel az emberlét minden kínját, „rabságát” (14-18).
- Jézus Krisztus ezzel az aláhajlással közösséget vállalt velünk, hogy megszentelje életünket. Itt a megszentelés azt jelenti, hogy Isten a megváltó Úr Jézus Krisztusban elkülönített bennünket a maga számára, vagyis mennyei erejével megszabadította, megváltotta az emberi életet. Most ugyan még nem látjuk a maga teljességében az Ő szeretetének uralmát, de minden hívő emberben ott hajt már Isten országának csírája: legyünk tehát jó reménységgel, óvjuk a növekedő magot, és hintsük azt mások életének talajára is.
- A szentíró a 8. zsoltárból vett szakaszt Jézus Krisztusra alkalmazza, és szolgai formájának beteljesedése után feltámadását és dicsőségét a Filippi 2,8-9 Krisztus himnuszának gondolataival tárja elénk.
- A levél idézi a Zsoltárok 22,23-t, amelynek egy másik szakaszát a mi Urunk Jézus Krisztus a kereszten imádságként mondott el. Ezt a zsoltárt szintén Jézus Krisztusra vonatkoztatja a levél írója, kihangsúlyozva, hogy mi Jézus Krisztus testvérei vagyunk (12); ugyanez a célja a levél írójának az Ézsaiás 8,17-18 idézésével is: mi Isten gyermekei vagyunk, akiket Isten az Ő Fiának adott (12-13).
- Jézus Krisztus az egyetlen, aki hatalmát (10) szolgálatban, alázatban, szenvedésben, a másokért való önfeláldozásban mutatta meg; és ezzel jelezte nekünk, hogy milyen az egyetlen élő Isten, aki tőlünk is ezt a szolgáló lelkületet várja. A hatalomnak minden más formáját megítéli az Isten, de aki szolgál, azt Jézus Krisztushoz hasonlóan, az Ő érdeméért felmagasztalja. Isten ugyanis csak rövid időre tette Őt „testi szemekkel kicsivé” a szenvedésben, mert aztán dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg, miután megízlelte a halált. (8-9).

Szerző: refdunantul  2015.12.15. 04:00 komment

süti beállítások módosítása