Először is bevallja a levél írója, hogy Jézus Krisztus főpapságának, helyettes elégtételének befogadása nem könnyű: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni…” (11). – 1. Valóban, a keresztyénség egész rendszerének átlátása, megértése, befogadása nagyon nehéz, emberi logikával lehetetlen, a modern ember számára különösen, mert gyakran az ellentmondásokat, a mindennapi élet számára idegent, a puszta ésszel felfoghatatlant láthatjuk benne. Más világvallások, tanításaikban egyszerűbbek, megélhetőbbek; persze ettől semmivel sem igazabbak, sőt! – 2. Azt is bevallja a levél írója, hogy a keresztyén üzenetet tanítani kell, meg kell magyarázni másoknak; de amíg a hívők is bizonytalanok, vagyis kisgyermekek a hitben, akiket csak tejnek italával lehet táplálni, és nem kemény eledellel, addig különösen nehéz helyzetben van a keresztyén tanítás ügye (12-14). – 3. A lényeg azonban nem ez, mert a keresztyénség elsősorban nem egy tanítás; nem is a jó és a rossz megkülönböztetéséről van szó, mert a keresztyénség nem csupán erkölcsi szabályok gyűjteménye, hogy illedelmesen viselkedő emberek legyünk. A keresztyénség egy élő személy, a feltámadott, megváltó Jézus Krisztus, Őt pedig nem megérteni kell, hanem a Szentlélek által újjá lehet születni, irgalmában.*

Ézsaiás 4,2-6

329. dicséret

* - A bibliai szöveghez való hozzáférés nehézségét még inkább tapasztaljuk akkor, ha a különböző felekezetek, kegyességi irányzatok, különböző korokban támadt bibliamagyarázatait is ide soroljuk. Még képzett teológusok számára is nagy feladat a Biblia üzenetének helyes megéretése, továbbadása.
- Akit igazán szeretnek, az mássá lesz; amennyiben ez a valaki is valóban igényli és elfogadja ezt a szeretetet; főleg ha ez a szeretet az Isten mindenható szeretete (Interjú Kari Györgyi színművésszel).
- Szentlélek Úr Isten, nyisd meg eltompult hallásunkat (11), szívünket, kapcsolatainkat, életünket; ne a megértésre, hanem a Jézus Krisztussal való üdvözítő kapcsolat megtapasztalásának lehetőségére.

Szerző: refdunantul  2015.12.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása