- 1. Az utolsó időkben a külső ellenség támadásánál nagyobb próbatétel lesz az, hogy Isten népének tagjai is egymásra támadnak, miközben legyőzött ellenségeik kincseit gyűjtik (14). - 2. Az utolsó időkben mindenki megzavarodik: Isten népe, ellensége, az állatvilág, az ember által megrontott teremtett világ (15); és ebbe a zavarodottságba bele lehet pusztulni, minden külső erőszak nélkül is. - 3. De Isten ezt nem engedi vég nélkül, mert a végső időkben Ő egyértelművé teszi a dolgokat. Akik megmaradnak, azok leborulnak az Úr előtt (16-19), nemcsak Izráelből, hanem minden nép közül, szentté lesznek, az Úr tulajdonaihoz méltóan. - 4. Az utolsó időkben az Úr majd megfizet. Isten előtt át fogjuk élni azt a fájdalmat, amit másoknak okoztunk. A krisztusi aranyszabály végidőkbeli értelme ez. Aki szándékosan megbántotta, bántalmazta, netán megkínozta a másikat; az nem fogja megúszni, hogy valamilyen formában átélje, amit a másiknak okozott. Isten nem „jogász”, nem fogja meghatni semmiféle vallás, ott már nem lehet magyarázkodni; csak itt kegyelmében megkapaszkodni, és megváltozni.

Jakab 5,13-20

313. dicséret

* Mi jellemző az utolsó időkre?
Mindig azért imádkozom, hogy amikor az ide vonatkozó igerészeket magyarázzuk, akkor az élet pártján álljunk, mások életének pártján is; és ne azt várjuk a „végidőktől”, hogy az nekünk győzelem, az ellenségeinknek pedig odavág az Isten. Erős, szinte elviselhetetlen indulattal tör elő a prófétából az ellenség pusztulásának leírása. Emberileg érthető; ha sok a szenvedés, az ember, saját kínzójának eleven megrothadását kívánhatja. Itt ugyanis szó szerint ezt olvassuk, és még rettenetesebbeket (12-13). Isten megpróbálja népét, de ez nem szülhet bennünk gyilkos indulatot. Mindenesetre ez a gyilkos indulat az utolsó idők jele, bizonyosan; és van bennünk ebből bőven; ez lehet jogos, lehet érthető, de soha nem lehet Isten előtt kedves.
- A próféta leírja Isten népének, a „szent városnak” veszélyeztetettségét és megszabadulását. Az utolsó időkben mindez megtörténik majd, de végül Isten bevonul népe közé (1-5), megszabadulunk mindattól, ami ebben a világban gyötört, hidegtől és melegtől, nappali lélektelen robottól és éjszakai félelmektől, szárazságtól és éhínségtől (6-9).
- Elég annyit hinni: az Úr majd megfizet, lesz végső elszámoltatás, „kiegyenlítődik a világ” az isteni rendben: Isten előtt át fogjuk élni azt a fájdalmat, amit másoknak okoztunk – ezért jól vigyázzunk, mit cselekszünk a másikkal. A krisztusi aranyszabály végidőkbeli értelme ez. Aki szándékosan megbántotta, bántalmazta, netán megkínozta a másikat; az nem fogja megúszni, hogy valamilyen formában átélje, mit okozott a másiknak.
- Elgondolkodtató, ahogy kifejezi ezt a szentséget az Ige: nem kereskednek többé, sem az Úr házában, sem a mennyei világban (21).