A hívő feleség küldetése, hogy hiteles életével, alázatos engedelmességével megnyerje férjét is a hitnek. Ige nélkül is lehet Igét hirdetni (1-2). A hívő feleség eme szolgálata ma is aktuális, hiszen sokkal több nő áll az Ige hatalma alatt, mint férfi - noha az igazi arányt csakis az Úr ismeri. A keresztyén feleség odafigyel külsejére, de igazi éke mégsem a külseje, hanem a hite, mert senki számára nem akar a kísértő eszköze lenni (3-5). Persze a nem kihívó külső is kiemelheti a szépséget, és a hitet; valamint a kettő együtt is lehet "szemrevaló". Sokféle "románcot" láttam már, amely ilyen keretek között zajlott. Mindenféle ilyen kísértés ellen egyetlen biztos védelem, a saját házasságunkban jelenlévő Krisztus, a házasságunkat összetartó krisztusi szeretet, és az abban megjelenő naponkénti kegyesség. Nincs nagyobb dolog annál, mint egyetlen földi társunkkal együtt megharcolni az életet, és közben megtapasztalni az Úr kegyelmét (7). Ez az egy, az élő házasság véd meg mindenféle kísértéstől. 

Zsoltárok 142

306. dicséret

Leragadtam a képnél: Isten népének lelki házzá kell felépülnie. Jézus Krisztus egyik példázata toronyépítésről szól (Lukács 14,28). Talán nem is a számvetés a leglényegesebb ebben a példázatban, mint inkább az a tény, hogy a mi Urunk toronyról beszél és nem viskóról. Épüljünk fel ilyen lelki házzá, toronnyá. Minden tornyunk erre figyelmeztet. Tornyot, vagy szánalmas viskót látnak, ha ránk tekintenek? Régi bakterházak roskadoztak sokáig a vasútvonalak mentén, de a fénysorompós  technika megjelenésével lakatlanok, elhagyatottak lettek, ezért el is dózerolták jó részüket. A jeladó tornyok azonban ma is állnak, még akkor is, ha más a funkciójuk egy megváltozott világban. A viskó összedől, a torony azonban áll, mert látható, tiszteletre méltó, mert másokat is panorámával ajándékoz meg, mert tudja, hogy az ég nálánál is magasabban van. Felépülhetünk lelki házzá, mert megtapasztaltuk, hogy jóságos az Úr (1-3). Messziről látható karcsú toronnyá kell emelkednünk, ahol minden építőkő megtalálta a helyét. Ennek a toronynak a tartása Krisztus (6).

Egyedül Isten szent, a világ szentsége Isten jelenléte a világban (15-16). A szentség nem az enyém, hanem az Istené, ezért az én esetemben a szentség soha nem tökéletesség, hanem mindig kegyelmi állapot, Krisztus ajándéka (17-21). Ezért a szentség nem tehet önhitté, világtól elkülönülővé, hanem mindig szeretettel teljes azok felé, akik még gazosnak tűnnek (22). A szeretet nélküli szentség képmutatás, gőg, öncélú hit; - a szentség nélküli szeretet pedig tisztátalan, ösztönös, sikamlós, érdekvezérelt és ideig tartó. A kettő egysége az újjászületett ember ismertetőjele. Csak az tud ilyenné lenni, akiben a halál rontását legyőző és a fojtó gazosodást „megkapáló” Krisztus él és munkál (23-25). Ez az evangélium: Őáltala szentek lehetünk!

Zsoltárok 140

304. dicséret

A mennyről „csak” annyit tudunk, hogy sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23). Helyünk van a mennyben (4). Ez a bizonyosság boldoggá teszi a készülődést, az „ittlétet”. Bocsánat a profán képért, de olyan ez, mint amikor valaki egy színházjegyet kapott ajándékba (Filippi 3.20), és ez a „helyzet” ettől kezdve készülődővé teszi a megajándékozottat, mássá teszi, várakozóvá, elevenebbé. Ez az élő reménység (5), amelyet Isten, Jézus Krisztus feltámadásában ajándékozott nekünk (3). Tehát megajándékozottak vagyunk, éppen ezért készületben vagyunk, amelyhez az Ige egy garanciát kapcsol: Isten hatalma vigyáz ránk, egészen az üdvösségig (5). Így ez az élő reménység soha nem hagyhat el bennünket, sőt, minden körülmények között ujjongunk. Még akkor is, ha a próbák, kísértések között okunk lenne megszomorodni (6).

Az Úr eljövetelének ígérete erőt ad a hívő embernek ahhoz, hogy másként éljen, mint ahogy élne; érdemes türelemben, panasz nélkül, egymásra sem panaszkodva, a Krisztusért való szenvedést is felvállalva élni, hiszen az Úr „időben” megérkezik, és kisimít minden ráncot (7-11). Az Úr eljöveteléig van erőnk cselekedni az Úr akaratát, nemcsak fogadkozni, hanem igent mondani arra, ami Őneki kedves, és nemet mondani arra, amit Ő nem tanácsol (12). Az imádság az a biztonsági öv, amely Krisztus eljövetelének bizonyosságában tart meg bennünket (16). Az imádság, egymásért, bűneink bocsánatáért (13-20), örömben és betegségben, a hívő élet lélegzetvétele. Az Úr mindent rendező eljövetele az a perspektíva, amely értelmet ad a földi életnek. Az Ő eljövetelének reménysége nélkül nincs cél, beleragadunk a sárba, előbb-utóbb megfulladunk a mocsárban. Azt éljük át, ahogy Csáth Géza „befejezte „igen döbbenetes” Naplóját: „Azután jöttem rá, hogy halálos beteg vagyok, és nincs segítség”.

Zsoltárok 138

312. dicséret

Félre ne értsük az Igét, nem a szegény az igaz (6), a gazdag meg a gonosz;* mindketten rafinált gonoszok. Csak egyedül az a Valaki igaz, akit megvádoltak, és nem állt ellent (6), egészen a keresztig. Őrá tekintve a szegény nem irigykedik, hanem tud örülni, annak, amije van; megtesz minden tőle telhetőt, és neki is több lesz; a gazdag pedig képessé lesz adni, nemcsak dőzsölni, nemcsak földi kincseket gyűjteni. Ez a valóságos társadalmi megújulás felülről adatik.

Zsoltárok 137

137. zsoltár

*  A gazdagok ítélete többes. Először is az a büntetésük, hogy nemcsak vagyonuk rothad meg, hanem őket magukat is megemészti a vagyon (3). Büntetésük az a magány is, ami ezzel az állapottal jár, a vagyon ugyanis a tulajdonosa ellen tanúskodik (3): az emberek látják a „vagyont”, irigylik és gyűlölik azt, akinek náluknál több van. 

Mi a gazdagok bűne? Nem a puszta gazdagság, ami nagyon is viszonylagos. Bűnük az, hogy múlandó kincseket gyűjtve várták a megoldást; még az utolsó napokban is (3). Ez döbbenetes mondat, még a megtérésre hagyott utolsó életszakaszban is, csak az evilági több, az ebből fakadó harc kötötte le őket, az Úrhoz fordulás és „mindenek elengedése” helyett. Ne csak egyes személyekre gondoljunk, ez egy kortünet is. A gazdagság tetten érhető bűne azonban mindig az, hogy úgy gazdag valaki, hogy közben mások nyomorognak, szűkölve panaszolnak. A szegénység oka persze összetett, de vegyük komolyan azt az okát, amit megnevez és nekünk szegez az Írás; mások visszatartott és eldőzsölt jussa került hozzánk. Ami másoknak járt volna, az Úr akarata szerint, mint „mindennapi kenyér”, azt mi elvettük, eldőzsöltük (5). A szorgalmas munka jussa lehet „több”, mint ami másnak került: ez is az áldás egy fajtája. Ennek ellenére adott a kérdés, hogy amíg alapvető bajokban nyomorognak körülöttünk, addig üdülhetünk-e nyugodtan a tengeri homokban?

Feszítenek az érdekeink, sajognak a sérelmeink; ez a kettő elég ahhoz, hogy egymásnak essünk, és egyik fél sem enged egy jottányit sem (1-2). Mi lehet a mi válaszunk minden történésre? Közeledni még jobban Istenhez (7), ellent állni az ördögnek (8); gyötrődve, sírva, gyászolva bűnbánatot tartani, magunkat megalázva (9-10).* Isten tanácsa ez minden válsághelyzetre, amikor egymást akarjuk saját érdekeink oltárán beáldozni. Legyen bármelyik oldal előttünk, nincs igaza egyiknek sem: hazug, önző mindegyik. Bonhoeffer világosan fogalmazott. Az egyház egyetlen lehetősége Isten Igéjének tárgyilagos magyarázata, hiteles megélése, amely független a kor történéseitől. Az „idői-történeti szituáció” ugyanis mindig kétértelmű, abban ugyanis ezernyi módon működik a kísértő. Az „egyetlen valóságos szituáció” a bűnös ember szituációja, amelyre a válasz Jézus Krisztus megváltó kegyelme. Az egyház mindig csak ezt az evangéliumi üzenetet képviselheti, válaszként minden történésre. Éppen így lesz érdekeken túl aktuálissá. Válaszunk ezért csak egy lehet: János 3,16.**

Zsoltárok 136

136. zsoltár

* A csatározásban aztán mindegyik fél kér másokat is, még az Istent is, támogatásra (3). Ilyen helyzetben állásfoglalásra kényszerítenek mindenkit, hogy saját önző harcaik kapcájaként használhassanak sokakat; aki pedig nem foglal állást, az gyáva. Pedig minden önző és haszonlesően élvezeti csatározásban való részvétel nemcsak elvtelen lepaktálás valamelyik oldal világával (4), hanem engedés az ördögnek (7). Nem a magunk gyártotta ellenségeknek kell ellent állni, hanem az ördögnek (7).

** Bonhoeffert felakasztották, mert a krisztusi válasz nem kellett akkor sem; nem kell ma sem! Pedig ha nem ez az egyház válasza, minden történésre, akkor igaz lesz ránk az Ige: „Isten a kevélyeknek ellenáll” (6).

A reformátori igehirdetés-értelmezés szerint az igemagyarázat annyi, mint „újramondani” az Igét. Ez megment attól, hogy mi bármit is belemagyarázzunk az Igébe, azaz elkezdjünk uralkodni az Ige felett. Közben ebben az újramondásban Isten Szentlelke kibontja az Igéből az üzenetet. Mondjuk így újra a mai Igét is. - Legyünk Isten szerint bölcsek és értelmesek minden helyzetben, azaz legyünk bölcsen szelídek (13). - A keserű irigység, az ebből fakadó viszálykodás nem a hívő ember eszköze; mert ahol viszálykodnak, ott szembe mennek az igazsággal, hiába dicsekszik mindenki a maga igazával, valójában senkinek sincs igaza. Aki viszálykodik, eleve vesztes (14). - Ez a magatartás földi, testi, ördögi! Még ha Istent, Krisztust, Igét, törvényt, jogot, igazságosságot is emlegetnek az érintettek. Ez nem felülről való, hanem ördögi bölcsesség (15). - Ahol irigység és viszály feszít, ott zűrzavar támad, és ebben a zűrzavarban zavarossá lesz minden, megzavarodik mindenki, és gonosz tettek sorozatát követik el, azaz a gonosz hatalma alá kerülnek (16). - Urunk, adj felülről való bölcsességet, add Szentlelkedet nekünk: tisztaságot, méltányosságot, engedékenységet, irgalmat, pártatlanságot, békeszerzést (17-18). Hitünk már van, de halott, meddő hit ez, teremni akarunk!

Zsoltárok 135

135. zsoltár

Tanítani! Óriási felelősség. Isten dolgaira tanítani pedig duplán az.* - Tehát több alázatot: szenvedjük meg a mondanivalót, mielőtt szólunk, bármivel kapcsolatban tesszük is ezt. Többszörösen igaz, ha emberek ügyeit véleményezzük, vagy éppen döntjük el. A legnagyobb alázat szükségeltetik azonban akkor, ha Isten dolgaihoz szólunk hozzá. Itt több véglet tapasztalható, ide sorolva az istenkáromló tévedéseket ugyanúgy, mint a szent ügy mindenféle gúnyolását, de a taszító magabiztosságot is. Mindegyik ítéletes! Több alázatot. - Ugyanakkor több bátorságot! A megszenvedett, Istentől elkért mondanivalót ki kell mondani, hirdetni kell, tanítani kell, mert ezzel embereket, egy következő generációt mentünk meg, az Isten eszközeként. Ez igazi prófétai szolgálat.**

Zsoltárok 134

134. zsoltár

* Mindig csodálattal tölt el azoknak bátorsága, akik „ex katedra” kijelentenek, állást foglalnak, leteszik a voksot, társadalmi, közéleti, teológiai kérdésekben. Persze le kell tenni a voksot, igennel és nemmel kell szólni; de előtte nekünk is meg kell harcolni a mondanivalót: mit mondok, mit tanítok, miért, hogyan? Mi áll a tanításom mögött? Milyen érdekek kényszerítenek, kit képviselek, merre viszik a szavaim a következő generációt, merek-e képviselni a pillanatnyi érdekeken túl örökkévaló értékeket, akár önmagamat is megtagadva? A második vers megszívlelendő: sokat vétkezünk ezen a területen!

**  - Több felelősséget a hétköznapi beszédben is. Mi minden visszakerül, amit rólunk beszélnek, ma az internet korában főként. Keresztyén emberek, internetes fórumokon a nyilvánosság legalját is felhasználják. Urunk, zablát a szánkba! (3) A tanító felelősen beszél, és ilyen beszédre nevel. Minden fölösleges és rosszindulatú fecsegést, amivel pedig tele van az életünk, eleve fékezzünk meg. 

- Több krisztusi szeretetet! A keresztyén ember krisztusi szeretetével ugyanis összeférhetetlen, hogy egyszerre édes és keserű vizet adó forrássá legyen (11). Nem áldhatjuk Istent ugyanazzal a nyelvvel, amivel átkozzuk a másikat.

A hit üdvözít egyedül, de az élő hit, amely mindig cselekedetekben mutatkozik meg. Amint újjászülethetett az ember, azonnal cselekszi az Atya akaratát. Nem tökéletesen, nem maradéktalanul, de cselekszi az Atya akaratát. Képpel élve, nem terméketlen, nem meddő (17), hanem terem; ha nem is mindig egyformán és nem is mindig kifogástalanul, de ehető gyümölcsöt terem. Egy sereg példát hoz erre az Ige (16-23).* A halott hit (17) azonban elmélet, szép szavak, gyönyörű rendszerek egysége.** A halott hit „az elméleti, az intellektuális igaznak tartás” (Ravasz László). Egy magányos vitorlást láttam november elején, a Balatonon, le is fényképeztem, még nyilván használják, hamarosan azonban kiemelik. Hajóbakra fektetve is vitorlás, de haszontalan. Vannak azonban olyan nagy hajók, amelyeket nem tudnak kiemelni; ezek vízen maradnak télen is, ezért a nagy hidegekben állandóan megtörik körülöttük a jeget, hogy szét ne roppantsa őket a fagy; de a vízen maradnak, akár lakják is őket, és ezek futnak ki legkorábban, ha int a tavasz. Íme, élő és holt hit. Ne légy Krisztus megváltó szeretetéből kiemelt, haszontalan, rideg, elméleti református; ne légy közömbös keresztyén se; Isten a hideg idején is megtöri a jeget!

Zsoltárok 133

133. zsoltár

* A szegényt nem elég békességgel bíztatni (16), hanem meg kell etetni, aztán sürgősen meg kell tanítani élelmet termelni; ez az utóbbi a nagyobb segítség. Ábrahám azonnal elindult az Ígéret Földje felé, sőt fiát is felajánlotta az Úrnak (21), bár az Úr csak próbára tette, hogy önmagát valóban átadta-e Őneki (1Mózes 22,1-14). Ráháb az életét kockáztatta (23), ezzel bizonyította hitét (Józsué 2,8-24).

** Lehet ez bármiféle tan, dogmatika, akár a kálvinizmus is; miközben süt belőle az agresszió. Bizony lehet krisztológiánk Krisztus nélkül.

Jézus Krisztusba vetett hitünk konkrétan láthatóvá lesz ebben a világban. Ezek közül a mai Ige kiemeli, hogy a hívő ember nem személyválogató. Mit jelent ez? Be kell látnunk, hogy sokféleképpen vagyunk személyválogatók. Ennek leghétköznapibb példája az, hogy nem igazán keressük a kapcsolatot a velünk nem egyező emberekkel, ha nem muszáj.* Az Ige azonban nem erről a helyzetről beszél, hanem arról, amikor az érdekeink szerint válogatjuk az embereket, és nyilván a társadalmi megegyezés általi és az érdekeink szerinti atyánkfiait részesítjük előnyben: a gazdagot, a hatalomban lévőt, az okosat, a szépet, a tehetségeset; és elfordulunk a szegénytől, a befolyás nélkülitől, a szerintünk butától, csúnyától és tehetségtelentől. Pedig nincs buta, csúnya és tehetségtelen ember; a gazdagság és szegénység múlandó és viszonylagos állapotát most nem is említem; ezért óriási bűn, mondja az Ige, ha ilyen megkülönböztetést teszünk, márpedig teszünk, mi keresztyének is. Még a gyülekezetet is egyre inkább így választjuk magunknak. Ez még akkor is hiba, ha nem tagadhatjuk, hogy egy gyülekezetben tapasztalható áldások sora emberileg nagyban személyfüggő.**

Zsoltárok 132

132. zsoltár

* Vannak olyan emberek, „akik nem szimpatikusak”, akiket nehezen tudunk elviselni, így ha rendszeresen kell érintkeznünk velük, akkor komoly próbatétel és keresztyén feladat az elhordozásuk. Ez csak bonyolódik, ha ők egyáltalán nem látják, vagy nem akarják látni, hogy miben kellene változniuk, és miben terhes másoknak a jelenlétük. Nem kötelező ezekkel az emberekkel kapcsolatot keresni, hiszen már hétmilliárd ember él a földön, így keresztyén lehetőség az is, hogy megtaláljuk a hozzánk illőket; ugyanakkor, ha a mindennapok kötelezettségei hoznak össze minket ezekkel, akkor tekintsük Istentől való feladatnak szeretetben való elszenvedésüket és formálásukat.

** Az a baj, hogy a megtérésünknek nincsenek látható gyümölcsei! Jakab ennek tarthatatlanságára mutat rá.

Mit jelent gyorsnak lenni a hallásra? - Mindenekelőtt azt vegyem figyelembe, amit Isten akar mondani nekem.* Mielőtt saját magam gondolatai, gyarló igazsága, vagy éppen kétségbeesése eluralkodnának felettem, halljam meg az Úr szavát. Gyorsnak lenni a hallásra azt jelenti, hogy rendszeres kapcsolatom van Isten Igéjével, szelíden fogadom azt (21), hagyom, hogy saját „énem” helyett az Ő szava vezessen! - Másodszor azt jelenti a gyors hallás, hogy meghallgatom és meg akarom érteni a másikat, belehelyezkedem atyámfia nézőpontjába; vagyis érdekel a másik! Nem megy ez nekünk. Csak önmagunkkal vagyunk tele, saját magunk örömeivel, bajaival, igazságával és teológiájával. Pedig az Ige megtartása mindig a másik emberhez való viszonyomban igazolódik (22). - Harmadszor, a gyors hallásból következik a késedelmes szólás. Ez a felelős, indulattól mentes, higgadt, meggondolt beszéd és véleménynyilvánítás ajándéka, amely egyedül méltó a hívő emberhez. Ilyenkor az ember azt is tudja, mikor hallgasson, mikor szóljon, mit hogyan mondjon. Ez a lelkület minden haragot kizár, mert nekünk csak szeretni és megbocsátani lehet, majd az Isten az, aki igazságot szolgáltat.** Az Urat is csak így várhatjuk!

Zsoltárok 131

131. zsoltár

*  Az Úr pedig elsősorban nem rendkívüli módon szól.

** Arról is olvasunk itt, hogy a hívő ember a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele (Jakab 1,25). Annyira vágyunk a szabadságra. Íme, a szabadság valósága ez, gyors hallás, késedelmes szólás és harag. A szabadság törvény, szabályok rendszere. Aki Krisztus üres sírjába tekintett, az a szabadság tökéletes törvényének világába került, az örök élet üdvözítő rendjébe, már itt, ebben a világban. Nincs ennél nagyobb szabadság és boldogság (25). Ebben a boldogságban még az özvegyek és árvák számára is van hely (27).

Isten senkit sem kísért, de szentséges jelenléte fegyelmez, tilt, mert az emberi természet ösztönélete mindent elemészt (Ravasz László). Az ösztön, az ebből fakadó vágy a miénk, Isten teremtésének része; betegséggé akkor lesz, ha elfojtjuk, bűnné akkor lesz, ha határtalanul kiéljük, áthágva az isteni védőkorlátokat; ahelyett, hogy feldolgoznánk azt. A vágy feldolgozásának lépéseiről beszél itt az Ige. - Az első lépés: könyörgés állhatatosságért a próbák idején (2-8). - A második lépés: könyörgés alázatért, akkor is, ha éppen „gazdagon” jól megy sorunk, tudva, hogy minden ideig való (9-11). - A harmadik lépés a vágy feldolgozásának folyamatában: könyörgés megelégedettségért, hiszen akinek Krisztusa van, az minden jó adományt megkapott felülről, nem kell tehát neki jobb, több, újabb. Egyedül ez a megelégedett lelkület veszi elejét minden kísértésnek, már a folyamat elején, a kívánságnál. Tehát nem a kívánsággal van a baj, hanem velünk, miszerint azt nem hitben és nem jól kezeljük (12-18). - Aki ezeken a lépéseken végighaladt, az „bölcs” emberré lett (5-8). Bölcs az, aki fel tudta dolgozni még az emberileg feldolgozhatatlant, a halált is, hiszen a halál hatalmából fakad lényegében minden itt és most tapasztalható vágy-kiélés. A halál mégsem kikerülhetetlen, mert találkoztunk egy „arccal”, Krisztussal (Pilinszky János: Elég).*

*  Aki ezeken a lépéseken végighaladt, az „bölcs” emberré lett az Ige szerint. Bölcs az, aki hullámzásában is megbízható (5-8). Bölcs az, aki fel tudta dolgozni még az emberileg feldolgozhatatlant, a halált is, hiszen a halál hatalmából fakad lényegében minden itt és most tapasztalható vágy-kiélés. A halál mégsem kikerülhetetlen, mert találkoztunk egy „arccal”, Krisztussal (Pilinszky János: Elég).

Jézus Krisztus megszólítja Pétert, sőt a háromszori kérdésben szeretetéről biztosítja őt.* Egy csúfos kihátrálás, tagadás után ez a következmény? Ez a kegyelem.** – Ugyanakkor értsük jól a kérdést. Nem egyszerűen azt kérdezi az Úr, hogy szereti-e Őt Péter, hanem azt, hogy jobban szereti-e Őt a többieknél? A hangsúly azon van, hogy jobban szereti-e Őt mindennél és mindenkinél? A kérdés arra irányul, hogy mi, illetve ki áll életpiramisunk csúcsán? Ez döntő, mindent eldöntő kérdés! A többiek valóságos szeretete is ettől a választól függ; hiszen ha nem a feltámadott Úr irányítja életünket, értelmünket és érzelmeinket, akkor csak önzésre telik tőlünk, minden szeretet leple alatt is. Pásztorolni a másikat, csak Krisztust mindennél jobban szeretve lehet (15).*** - Péter most is kitérne Jézus elől (15), ezért a szeretett tanítvány, János sorsa felől érdeklődik, csak, hogy elterelje magáról a figyelmet. Az Úr azonban határozott: mi közöd ehhez, Te kövess engem! (22).

*  Hiszen csak az kérdezi, hogy szeretsz-e, akiben szeretet van a másik iránt.

** A feltámadott Úr megszólítja Pétert. Gondoljunk csak bele, szóba állunk-e azzal, aki a legnagyobb bajban ellenünk támadt?

*** A válasz annyi lenne: te tudod, hogy szeretlek

Feltámadott az Úr! Ez a felismerés minden valóságosan „új” forrása. E felismerés nélkül a megújulás csak átmeneti, az ember igyekszik vissza a régibe, ahol semmit sem fog, és senkit sem lát magán kívül, miközben éhezik; ez a „nincs” tapasztalata (1-5). – A krisztusi felismerés az engedelmességgel kezdődik (6), nem jó a régi, és az Úrtól várom, engedelmes szívvel az újat, csakis Őtőle (6). Akkor alapjaiban változik meg minden, lesz hal, lesz áldás, lesz Urunk! – Elmélyítem az üzenetet. A feltámadott Úr jelenléte az egyetlen esély arra, hogy az ember a még jelenlévő régit, az itteni „nincsent” is megújult szívvel fogadja. Tehát nem robbanásszerű a változás a régi és az új között. Éppen az a lényege ennek a váltásnak, hogy a meglévő régit is már megújult szívvel éljük meg, nem ragadunk bele, már nem annak uralma alatt raboskodunk. – Egy bizonyos: feltámadott az Úr, testben támadt fel, valóban legyőzte a halált, valóban él, konkrét az örök élet, mint ahogy feltámadott testében is megette a kenyeret és a halat! Ennél hatalmasabb, valódi megújulást ajándékozó üzenet nem létezik.

Zsoltárok 128

128. zsoltár

Döbbenetes ez a jelenet. Jézus Krisztus elmegy a legvégsőkig, hogy ezt a kételkedő embert hitre segítse, mert az Övéit nem engedi veszni (János 17,12).* Külön csak érte megjelenik a feltámadott Úr, nem feddi meg kételkedéséért. Joó Sándor úgy fogalmaz, hogy Jézus a kételkedő Tamásnak a sebeit mutatja, és nem az öklét. Mi az, ami hitre segíti Tamás? A sebek látványa, a látás, a bizonyítékok győzik meg Tamást? Megérintette ujjával a szegek helyét, odatette kezét Jézus felsebzett oldalára? Nem! Erről nem ír a Szentírás, hanem csak arról tudósít, hogy Tamás leroskadt a feltámadott Úr előtt. Tamást nem a sebek látványa, nem a testi látás győzte meg, ahogy bennünket sem ezek segítenek el a hitre. Nem a testi látás, nem a kézzel fogható bizonyítékok, hanem egyedül Jézusnak ez a határtalan, soha el nem múló szeretete az, amely Tamást elsegítette a bizonyosságig: ennyire szeret engem kételkedőt, és állhatatlant az én Uram. Jézusnak ez a szeretete, Isten kiválasztó kegyelméből fakad, amely egyedül képes embereket hitre segíteni.

Zsoltárok 127

127. zsoltár

* Minden istentiszteleten, igehirdetésben és az úrvacsorai közösség során is ez Isten kegyelmes szándéka felénk: „csak ne légy hitetlen, hanem hívő”.

Magdalai Mária most válságban van. Ezt az asszonyt Jézus súlyos megkötözöttségből gyógyította meg (Márk 16,9). Magdalai Mária boldog volt Jézus követésében, akiben egy emberi, evilági kapaszkodót látott. Most válságban van, mert ez a kapaszkodó nincs többé, Jézus meghalt. A válság mindig ez, eltűnnek a kapaszkodók és az ember élete halálosan bizonytalanná válik. Hogyan kezeli Jézus Krisztus ezt a válságot? Arra kell rácsodálkoznunk, hogy Jézus egyszerűen csak nevén szólítja ezt a válságban lévő asszonyt: Mária! Ezzel azt mondja: ismerlek téged, te fontos vagy nekem, úgy szeretlek, ahogy vagy, abban az állapotban, amiben vagy. Semmit nem tanácsol neki, pusztán rákérdez, mi a baj? Ez a feltámadott, krisztusi hang a megoldás kezdete minden válsághelyzetben.* 

* Magdalai Mária jön-megy, betekint a sírba, bemegy a sírboltba, kijön a sírboltból, megfordul, hátrafordul, izeg-mozog. Ezek a mozgást jelentő igék azt illusztrálják, hogy nyugtalan, tele van feszültséggel, válságban van az élete, nem tudja, hogyan tovább? 

Jézus Krisztus szeretetére megnyílt Mária szeme, és megnyílt a szíve is. Észre vette, hogy akit a kertésznek gondolt, az Jézus. Akiről azt gondolta, hogy meghalt, feltámadott a halálból, ott áll mellette. Igazából ez az asszony nem akkor újult meg, amikor meggyógyult a bajából, és elkezdte Jézust követni; akkor csak meggyógyult valamiféle testi vagy lelki nyomorúságából; de valójában itt, a feltámadott Jézussal való találkozásában újult meg igazán. A feltámadás nem elmélet, hanem mindig a feltámadott Jézus Krisztussal való találkozás. Tehát nem az értelmünkkel kell felfognunk, mi a feltámadás, hanem a feltámadott Jézus Krisztus fogja meggyőzni az értelmünket a vele való találkozásban. Ő segít ki bennünket mindenféle válságból.

Feltámadott az Úr! A „kő el van véve” (1), ami elzárta az utat, ami lepecsételte sírbolt életünket. Háromféle módon viszonyulhatunk ehhez a csodához, mint ahogy itt Magdalai Mária, Péter és János is „lát”, de mindegyik másként. Nem véletlen, hogy a görögben is három különböző kifejezés adja vissza a látást. - Az első látás felszínes látás, amikor látok valamit, és azonnal indulok, szólok, véleményezek. Magdalai Mária látta, hogy a kő nincs ott a sír száján, és anélkül, hogy belegondolt volna abba, amit lát, már futott is a többiekhez (2). - Péter már megfontoltabb, bement a sírba, látta az összehajtott lepleket, ami Jézus testét fedte a sírban (6). Ő már teoretikusan (pontosan ez a kifejezés szerepel itt) szemügyre vett mindent, mérlegelt, következtetett. - Ezután János is belépett a sírba, látott és hitt (8); eszébe jutott Jézus Igéje haláláról és feltámadásáról. Ez a hit látása, amikor az ember Isten ígéreteiből kiindulva lát és gondolkodik. - Melyik látás az enyém; a felszínes látás, amikor látok és azonnal beindulok; vagy az okos ember látása, aki sok mindent tud, de az egészleges valósághoz semmi köze; vagy enyém a hit látása, amely Isten Igéjéből kiindulva fogad mindent? Jézus Krisztus feltámadása csak a harmadik látás számára észlelhető; a feltámadott Jézus Krisztus nélkül azonban lehetünk akár zsenik is, valójában azonban szánalmasan beszűkült az életünk. Isten pedig tágas térre akar kivinni bennünket (Zsoltárok 18,20).

Elvégeztetett az Atya akarata és a megváltás munkája: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, hogy bevégezzem az Ő munkáját.” (János 4,34). Elvégeztetett, azt jelenti, hogy üdvösségünk már kész, a Szentírásban olvasható ígéret valósággá lett (36).* - Ez az igazi valóság, és nem az, amibe itt belefeledkezünk, küzdve és gürcölve, nem látva a fától az erdőt. Persze van még „szomjúság” (28); és vannak olyan „szomjúságok” amikor nekünk embereknek kell a kábító „ecet” is, hogy elviselhetőbb legyen, amikor „a nyelvünk a szájpadlásunkhoz tapad”. Ezt a szomjúságot azonban úgy éljük át, hogy a forrás már felfakadt, és nemsokára merítik számunkra az enyhet adó élő vizet. - Elvégeztetett, azt jelenti, hogy előállhatunk, mint Nikodémus (39); színt vallhatunk Jézus Krisztus mellett.**

Zsoltárok 124

124. zsoltár

* - Elvégeztetett, azt jelenti, hogy beteljesedett az Írás. Beteljesedett az, hogy az igazi áldozati báránynak, aki elveszi a világ bűneit, nem törik össze a csontját (2Mózes 12,46). Jézus Krisztus előbb meghalt, minthogy a katonák vasdoronggal összetörték volna a lábszárcsontját, hiszen az ünnep közeledte miatt nem maradhatott haldokló a kereszten, ezért így gyorsították a halál beálltát (31-34). Egyébként több napon át is haldoklottak a keresztre feszítettek. Ez tehát nem irgalmassági cselekedet volt, hanem emberi szempontból „gyakorlatiasság”, kezdődött az ünnep, a katonák előbb hazamehettek, miután kifosztották a halottat; isteni szempontból azonban jel volt mindez: Ő az!

** Elvégeztetett, azt jelenti, hogy előállhatunk félelemből, sötétségből, magas rangból és ismeretlenségből is kilépve, mint Nikodémus (39), vagy a Nagytanácsból való Arimátiai József (38), vagy éppen János, az evangélista (35). Mindnyájan színt vallottak Jézus Krisztus mellett. Nem volt mitől félni, csak reménységre volt okuk, mert elvégeztetett. Isten eredeti szándéka - az emberrel - céljához ért.

Pilátus valójában le akarta rázni magáról ezt a Jézus ügyet, megkorbácsoltatta, királyi gúnyában kigúnyoltatta Jézust, a tömeg elé vezettette, kijelentette, hogy semmi bűnt nem talált benne; hátha megszánják és elengedik (1-4). Pilátus félt (8): ki ez, akiről azt mondják, hogy Isten Fiává tette magát? Felesége kijelentést kap Jézusról, mint igazról (Máté 27,19). Pilátus már végképp szeretett volna kihátrálni e nehéz szituációból; igyekezett Jézust szabadon bocsátani (12). A helyzet azonban csak fokozódott; mindaddig fokozódik is, amíg kihátrálunk az Úr színe elől, és nem lekuporodunk elé. A zsidók ekkor megzsarolták Pilátust: ha Jézust elengedi, szembe száll a császárral, hiszen itt valaki a császár tudta nélkül tette magát királlyá. Pilátus visszavágott, amikor a saját önérzetükkel próbált a zsidók előtt érvelni, amire döbbenetes választ kapott a zsidóktól: „nem királyunk van, hanem császárunk” (15). Ezek mindent feladtak, hogy elveszítsék Jézust, aki valójában a Krisztus. Micsoda képmutatás és gyűlölet, eddig lázadtak a császár ellen, most váltanak. Ez a bűn természete, mindent bevetni a cél érdekében; semmi sem számít. A bűn elvadít és elvakít. Itt teljességében tombol a gonosz. Ezt a gonoszt jött legyőzni az Úr, a kereszten! A történet vége nem halál, hanem élet; nem bukás, hanem győzelem; ünnep!

Az Úr a pogány Pilátust is felhasználta, mert ekkor hangzott el valami több, Jézusra mutatva, éppen Pilátus által: „Íme, az ember!” (5) - Pilátus úgy értette ezt a mondatot, hogy „ettől az embertől féltek, ettől a megalázott, komikus alaktól, ez mondja magát a zsidók királyának? Ártalmatlan.” - Ám ez a három szó akaratlanul is rámutat Jézus Krisztus személyének titkára. Ő az ember, aki Ézsaiás próféciája szerint utált, elhagyatott volt, fájdalmak férfija, betegség ismerője; aki igazán ismerte a fájdalmat, mert bűneink miatt kapott sebeket, hogy az Ő sebei árán gyógyuljunk meg (Ézsaiás 53,1-7). - Ő az ember, akiben Isten eredeti szándéka megmutatkozik az emberről: Istenképű ember. Ilyen emberekké formál újjá bennünket az Úr. - Jézus bűne, hogy Isten Fiává tette magát. Jézus Krisztus egész jelenléte Pilátus előtt; ereje, szavai annak bizonysága, hogy Ő valóban Isten Fia. Nincs ember, aki szenvedést, megaláztatást így hordoz, egészen a halálig, csak Ő! Több Ő, mint ember; Isten Fia, maga az Isten. - Pilátus kijelentése ihletett, noha Ő nem tud róla. Erre az ihletett kijelentésre ihletett válasz jár. „Semmi hatalmad nem volna énrajtam, ha nem adatott volna meg neked felülről” (11). Ez nemcsak az államhatalom felülről való eredetét hirdeti meg, hanem azt, hogy Isten tartja kezében az eseményeket, de ez még nem teszi semmissé az ember felelősségét, hiszen csak annak nagyobb a bűne Pilátusnál, mondja Jézus, aki őt Pilátus kezébe adta. Nagy a felelősségünk, különösen azoké, akik az Ő közelében lehetnek!

Zsoltárok 122

122. zsoltár

Mit felel Jézus Pilátus kérdéseire? Ha az én országom e világból való lenne, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki. Fontos kijelentés ez, ha merjük jól érteni. Aki Krisztust követve az Isten országának polgára, az nem harcol az igazáért; szelíd határozottsággal képviseli, azaz nem adja fel soha a rá bízott üzenetet, de saját magáért nem harcol. Ezt a krisztusi lelkületet a mai napig nem értjük és nem gyakoroljuk. Pedig a Pilátus előtti jelenetnek éppen ez a lényege. Jézus Krisztus képviseli az Isten ügyét, az igazságot (37-38), de nem védi önmagát, nem harcol az igazáért, azt majd az Úr érvényesíti; - ezúttal a golgotai kereszten.* 

Zsoltárok 121

121. zsoltár

* - A zsidók nem mehettek be a római helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká pogány ember házában (28). Aztán jelezték, hogy ők nem ölhetnek meg senkit, ezt tiltja a törvényük, ezért Jézust Pilátus ítélje halálra (31). Ők tiszták! A „koszos” munkát végezze el más, ők ölni akarnak, de nem ölhetnek, ezért öletnek. Tisztaság? Ki tiszta itt? Ki tiszta közülünk? Csak Isten kegyelme az a „mosoda”, amely kívül-belül megtisztít, és koszosan sem taszít el. Éppen ezért indul el az Úr a kereszt felé, hogy legyen számunkra valóságos megtisztulás, és keresztje tövében feltűnjön végre az, ami retkes, koszos, foltos. 

- A római hatóság is próbálta visszadobni a labdát, mert hangsúlyozza a ma is érvényes elvet, hogy „vallási” ügyekben minden közösség maga döntsön, a maga törvényei szerint (31). Jól van ez így, de mégis az elgondolás mögött ott van a „vallás” lesajnálása: a nem e világból való dolgok komolytalanná nyilvánítása (36). 

Jézus Krisztus a főpapi imádságában szólt így: Atyám, azt a dicsőséget, amit nekem adtál, azt én a tanítványoknak adom (János 17,22). - Isten dicsősége megjelent Jézus Krisztusban, földi életének minden mozzanatában, elfogatásakor, hiszen az érte érkezők a földre estek, és itt szenvedéseinek kezdetén is. Amikor egy templomszolga Jézus arcába vágott, mert szerinte tiszteletlenül felelt a főpapnak (22-23), Ő nem jött indulatba, csak megkérdezte, hogy miért ütötték meg. Igen, ez mennyei erő: amikor valaki a legsúlyosabb helyzetben is megmarad hitben, szelídségben és békességben; nem vág vissza. Ekkor is felragyogott Jézus Krisztusban az Úr dicsősége. - Péterrel, a főpap udvarában az ellenkezője történt. Már az Úr elfogatásakor is elragadta az indulat, lecsapta a főpap szolgájának fülét (11); itt pedig megijedt, legyőzte a félelme, ezért nem tett bizonyságot arról, hogy Ő az Úr követője, sőt, megtagadta Jézus Krisztust. - Péteren nem ragyogott fel az Úr dicsősége. Most még nem, később azonban igen, mert beteljesedett rajta is az Úr főpapi könyörgése. Isten ugyanis azt akarja, hogy Isten dicsősége láthatóvá legyen tanítványain, akkori és mai követőin is. Rajtunk felragyog-e az Úr dicsősége, megváltó szeretete, a legszorongatóbb helyzetekben is?

Zsoltárok 120

120. zsoltár

Ez a jelenet azt mutatja meg,* hogy a názáreti Jézus a Krisztus. Amikor az Úr azt felelte, hogy Ő az, akit keresnek (5), akkor az ellene érkezők megtántorodtak és a földre estek (6). Ez a hatalom a Krisztusé, és azoké, akiket Ő elküldött; ez a hatalom nem támad, nem pozícionálja magát, de letagadhatatlan. Ott van-e ez a krisztusi „hatalom” az egyház jelenlétében, szolgálatában, igehirdetésében, amely minden ügyeskedés nélkül meggyőz, ledönt önhittségünk lábairól, mint Sault a damaszkuszi úton? Jézus Krisztus tehát előállt, amikor eljött az Ő órája, megmutatta már most hatalmát, amely a megváltó szeretet hatalma. Ez a „hatalmas szeretet” az, amely most sem magával foglalkozik, hanem védelmébe veszi az övéit: „engedjétek ezeket elmenni” (8).

Zsoltárok 119,113-176

503. dicséret

*  Mit tett Jézus az elfogatása előtt: Jézus imádkozott, tanítványaival elvonult, amikor eljött az óra, előlépett, rákérdezett a katonai csapatnál jövetelük céljára, és bizton válaszolt, hogy Ő az, akit keresnek (1-5). „Amikor ellenséges erők vonulnak fel, az Úr Jézus Krisztus nyugalmával, erejével állhatunk elő; Ő megadhatja.” (Victor János) Nem kell keresni a bajt, de aki küldetésben jár, az engedelmes, és ha ez próbatétellel együtt adatik, akkor nem menekül gyáván. Aki hisz, az nem menekül el (Ézsaiás 28,16). Vigyázzunk azonban, mert rendkívüli időkben kapunk küldetést, egyébként „csak” szolgálatban vagyunk. 

Felragyogott előttem Jézus Krisztus főpapi imádságának egyik gyöngyszeme, amikor az imádság vége felé ismét megszólítja az Atyát: „Igazságos Atyám” (25). - Mindennek a sarokpontja ez a tény, hogy az élő, egyetlen Isten vitathatatlanul igazságos. Ez itt azt jelenti, hogy Isten „igaz”; neki mindig igaza van, hiszen Ő minden tudás birtokában van. Ő az egyetlen, aki mindent „objektíven”, maradéktalanul lát. Ő „igaz” Isten, a rend Istene; Őelőtte rendeződnek végérvényesen a dolgaink; Őnélküle pedig hullik szét minden, feltartóztathatatlanul érvényesül az entrópia, a bűn nehézségi ereje. - Aki Istennek igazat ad, leborul előtte, dicsőíti az Urat; abban az emberben, minden nyomorúsága ellenére felragyog az Ő dicsősége (22), mint a pocsolyában a napfény, mint ahogy a mély-sötétzöld tavakban kinyílik a tavirózsa, és a levelei elfedik a szigorú-szürke vizet. - Az egyház akkor a szentek közössége, ha felragyog bennük Isten dicsősége, kiábrázolódik bennük a Krisztus; és ez látható egységben is valósággá lesz (23).* 

Zsoltárok 119,65-112

489. dicséret

* Ravasz László hangsúlyozza: „…a szentek egymással is olyan egységben élnek, mint a Krisztussal. Azt lehet mondani, nincsenek a Krisztussal élő egységben, ha egymással meg vannak hasonolva”. 

- Pontos a fogalmazás, nem feltétlenül szervezeti, intézményi egység ez az egység, de ahol meghasonlás, szakadék, közömbösség, vagy gyűlölet támad a Krisztus-követők között, ott nincs jelen az Isten dicsősége, és botránnyá leszünk a világ számára. Hiteltelenül pedig nem lehet képviselni az evangélium közös ügyét. Jézus 

- Krisztus nemcsak azokért könyörög, akik már tanítványok, hanem azokért is, akik majd a tanítványok szolgálata által lesznek azokká (20); azaz Jézus Krisztus könyörög az egyház szolgálatáért, hogy Őbenne, és a szolgálat egységében lehessenek jelen a világban. 

- Isten igaz voltából következik igazságossága is. Ám nem úgy, ahogy ezt mi képzelnénk, nem a felszabadítás teológiák forradalmisága értelmében, nem társadalmi átrendeződés, vagy valami értelmezhetetlen egyenlőség értelmében, hiszen Isten úgy igazságos, hogy nem igazságos (szőlőmunkások példázata), hanem irgalmas. 

- Mi csak ezzel az irgalommal tekinthetünk az emberekre, azokra is, akik már felismerték az igazságot, és azokra is, akik még nem. 

- Igazság és irgalom találkozik Isten kiválasztó tettében, a többi pedig nem a mi dolgunk. Isten itt is mindent szépen intéz. Mi azonban mindenkire az Isten igaz voltából fakadó igazságos irgalommal, szeretettel tekinthetünk (26), csak úgy, mint akiket az Isten a Fiúnak adott (24). 

- Isten igazsága megmutatkozik abban, hogy az itt elkezdődött gyógyító közösség odaát kibontakozik: „akiket nekem adtál, azok ott legyenek velem” (24). Még egy kis idő (16,16), és minden zötyögés megszűnik. Az Ige üzenetének tárgya nem a „novum”, hanem az „aeternum” (Bogárdi Szabó István) – ami a földi életet is beragyogja.