Döbbenetes ez a jelenet. Jézus Krisztus elmegy a legvégsőkig, hogy ezt a kételkedő embert hitre segítse, mert az Övéit nem engedi veszni (János 17,12).* Külön csak érte megjelenik a feltámadott Úr, nem feddi meg kételkedéséért. Joó Sándor úgy fogalmaz, hogy Jézus a kételkedő Tamásnak a sebeit mutatja, és nem az öklét. Mi az, ami hitre segíti Tamás? A sebek látványa, a látás, a bizonyítékok győzik meg Tamást? Megérintette ujjával a szegek helyét, odatette kezét Jézus felsebzett oldalára? Nem! Erről nem ír a Szentírás, hanem csak arról tudósít, hogy Tamás leroskadt a feltámadott Úr előtt. Tamást nem a sebek látványa, nem a testi látás győzte meg, ahogy bennünket sem ezek segítenek el a hitre. Nem a testi látás, nem a kézzel fogható bizonyítékok, hanem egyedül Jézusnak ez a határtalan, soha el nem múló szeretete az, amely Tamást elsegítette a bizonyosságig: ennyire szeret engem kételkedőt, és állhatatlant az én Uram. Jézusnak ez a szeretete, Isten kiválasztó kegyelméből fakad, amely egyedül képes embereket hitre segíteni.

Zsoltárok 127

127. zsoltár

* Minden istentiszteleten, igehirdetésben és az úrvacsorai közösség során is ez Isten kegyelmes szándéka felénk: „csak ne légy hitetlen, hanem hívő”.