Félre ne értsük az Igét, nem a szegény az igaz (6), a gazdag meg a gonosz;* mindketten rafinált gonoszok. Csak egyedül az a Valaki igaz, akit megvádoltak, és nem állt ellent (6), egészen a keresztig. Őrá tekintve a szegény nem irigykedik, hanem tud örülni, annak, amije van; megtesz minden tőle telhetőt, és neki is több lesz; a gazdag pedig képessé lesz adni, nemcsak dőzsölni, nemcsak földi kincseket gyűjteni. Ez a valóságos társadalmi megújulás felülről adatik.

Zsoltárok 137

137. zsoltár

*  A gazdagok ítélete többes. Először is az a büntetésük, hogy nemcsak vagyonuk rothad meg, hanem őket magukat is megemészti a vagyon (3). Büntetésük az a magány is, ami ezzel az állapottal jár, a vagyon ugyanis a tulajdonosa ellen tanúskodik (3): az emberek látják a „vagyont”, irigylik és gyűlölik azt, akinek náluknál több van. 

Mi a gazdagok bűne? Nem a puszta gazdagság, ami nagyon is viszonylagos. Bűnük az, hogy múlandó kincseket gyűjtve várták a megoldást; még az utolsó napokban is (3). Ez döbbenetes mondat, még a megtérésre hagyott utolsó életszakaszban is, csak az evilági több, az ebből fakadó harc kötötte le őket, az Úrhoz fordulás és „mindenek elengedése” helyett. Ne csak egyes személyekre gondoljunk, ez egy kortünet is. A gazdagság tetten érhető bűne azonban mindig az, hogy úgy gazdag valaki, hogy közben mások nyomorognak, szűkölve panaszolnak. A szegénység oka persze összetett, de vegyük komolyan azt az okát, amit megnevez és nekünk szegez az Írás; mások visszatartott és eldőzsölt jussa került hozzánk. Ami másoknak járt volna, az Úr akarata szerint, mint „mindennapi kenyér”, azt mi elvettük, eldőzsöltük (5). A szorgalmas munka jussa lehet „több”, mint ami másnak került: ez is az áldás egy fajtája. Ennek ellenére adott a kérdés, hogy amíg alapvető bajokban nyomorognak körülöttünk, addig üdülhetünk-e nyugodtan a tengeri homokban?