Jézus Krisztus a főpapi imádságában szólt így: Atyám, azt a dicsőséget, amit nekem adtál, azt én a tanítványoknak adom (János 17,22). - Isten dicsősége megjelent Jézus Krisztusban, földi életének minden mozzanatában, elfogatásakor, hiszen az érte érkezők a földre estek, és itt szenvedéseinek kezdetén is. Amikor egy templomszolga Jézus arcába vágott, mert szerinte tiszteletlenül felelt a főpapnak (22-23), Ő nem jött indulatba, csak megkérdezte, hogy miért ütötték meg. Igen, ez mennyei erő: amikor valaki a legsúlyosabb helyzetben is megmarad hitben, szelídségben és békességben; nem vág vissza. Ekkor is felragyogott Jézus Krisztusban az Úr dicsősége. - Péterrel, a főpap udvarában az ellenkezője történt. Már az Úr elfogatásakor is elragadta az indulat, lecsapta a főpap szolgájának fülét (11); itt pedig megijedt, legyőzte a félelme, ezért nem tett bizonyságot arról, hogy Ő az Úr követője, sőt, megtagadta Jézus Krisztust. - Péteren nem ragyogott fel az Úr dicsősége. Most még nem, később azonban igen, mert beteljesedett rajta is az Úr főpapi könyörgése. Isten ugyanis azt akarja, hogy Isten dicsősége láthatóvá legyen tanítványain, akkori és mai követőin is. Rajtunk felragyog-e az Úr dicsősége, megváltó szeretete, a legszorongatóbb helyzetekben is?

Zsoltárok 120

120. zsoltár