Tanítani! Óriási felelősség. Isten dolgaira tanítani pedig duplán az.* - Tehát több alázatot: szenvedjük meg a mondanivalót, mielőtt szólunk, bármivel kapcsolatban tesszük is ezt. Többszörösen igaz, ha emberek ügyeit véleményezzük, vagy éppen döntjük el. A legnagyobb alázat szükségeltetik azonban akkor, ha Isten dolgaihoz szólunk hozzá. Itt több véglet tapasztalható, ide sorolva az istenkáromló tévedéseket ugyanúgy, mint a szent ügy mindenféle gúnyolását, de a taszító magabiztosságot is. Mindegyik ítéletes! Több alázatot. - Ugyanakkor több bátorságot! A megszenvedett, Istentől elkért mondanivalót ki kell mondani, hirdetni kell, tanítani kell, mert ezzel embereket, egy következő generációt mentünk meg, az Isten eszközeként. Ez igazi prófétai szolgálat.**

Zsoltárok 134

134. zsoltár

* Mindig csodálattal tölt el azoknak bátorsága, akik „ex katedra” kijelentenek, állást foglalnak, leteszik a voksot, társadalmi, közéleti, teológiai kérdésekben. Persze le kell tenni a voksot, igennel és nemmel kell szólni; de előtte nekünk is meg kell harcolni a mondanivalót: mit mondok, mit tanítok, miért, hogyan? Mi áll a tanításom mögött? Milyen érdekek kényszerítenek, kit képviselek, merre viszik a szavaim a következő generációt, merek-e képviselni a pillanatnyi érdekeken túl örökkévaló értékeket, akár önmagamat is megtagadva? A második vers megszívlelendő: sokat vétkezünk ezen a területen!

**  - Több felelősséget a hétköznapi beszédben is. Mi minden visszakerül, amit rólunk beszélnek, ma az internet korában főként. Keresztyén emberek, internetes fórumokon a nyilvánosság legalját is felhasználják. Urunk, zablát a szánkba! (3) A tanító felelősen beszél, és ilyen beszédre nevel. Minden fölösleges és rosszindulatú fecsegést, amivel pedig tele van az életünk, eleve fékezzünk meg. 

- Több krisztusi szeretetet! A keresztyén ember krisztusi szeretetével ugyanis összeférhetetlen, hogy egyszerre édes és keserű vizet adó forrássá legyen (11). Nem áldhatjuk Istent ugyanazzal a nyelvvel, amivel átkozzuk a másikat.