MIBEN MUTATKOZIK MEG ISTEN MINDENHATÓSÁGA? – 1. Cáfolhatatlanul, részletesen írja le Jób beszéde mindazt, amit társadalmi igazságtalanságnak nevezünk.* – 2. Nehéz tudomásul vennünk azt, hogy Isten mindenhatósága elsőrenden nem a társadalmi igazságosságban mutatkozik meg. Isten igazságossága egyébként is más, valójában több, mint a mi emberi igazságosság utáni, indulatokkal teli vágyunk. Isten nem társadalmi reformer, végképpen nem forradalmár. Ezt a világot az Ő Szentlelke nem társadalmi reformok által járja át. – 3. A Filemon levél szerint, a megtért rabszolga továbbra is rabszolga marad, és megtért ura is marad Istentől rendelt helyén; – de ha mindketten megtértek, ez már nem jelent nyomorúságot, szenvedést, visszaélést, hierarchiát, hanem az Istentől rendelt helyünkön, Őt dicsérő életet. Vagyis Isten nem közvetlenül, hanem közvetetten igenis kihat a társadalmi igazságosságra is. – 4. Ennél azonban sokkal többet ad az Úr! Jézus Krisztust, örök életet, ezért elégedettséget az itteni világban (1Timóteus 6,6).** Ez az Ő mindenhatóságának igazi ajándéka.

Cselekedetek 25,1–5

35. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Leegyszerűsítve a gazdagság és a szegénység problémája ez, amely rettenetes könyörtelenséggel nyomorítja meg a világot, mióta eszmélünk.

– Sőt, ha a szegény lesz gazdag, akkor a szegényből lett gazdag sem veszi már észre kegyetlenségeit, elnyomó természetét.

– Ilyen nyomorult az ember.

** – Ennél azonban sokkal többet ad az Úr! Jézus Krisztust, örök életet, ezért elégedettséget az itteni világban (1Timóteus 6,6).

– Ez az Ő mindenhatóságának igazi ajándéka, amiből minden egyéb itteni társadalmi jó is következhetne.

– De ad ítéletet is, mert nem tűri azt sem, ha az ember minden határt túllépve embertársát semmibe véve tiporja az Ő dicsőségét (1)

Jób az Istennel akar találkozni, mert biztos abban, hogy Isten előtt mindent elmondhat, aki meghallgatja őt, ÉS IGAZOLNI FOGJA GYERMEKÉT. – 1. Mi pontosabban értjük már ezt a kifejezést, hiszen Jézus Krisztusra tekintve tudjuk, hogy éppen ez a kegyelem: igazol az Isten, igaznak tart az Isten, mellénk áll, és nem engedi el a kezünket, végleg fölmenti gyermekeit. Ez a megigazítás nem azt jelenti, hogy maradéktalanul igazunk van, mert nincs olyan feddhetetlen ember a földön, akire nézve ezt elmondhatnánk (7). – 2. Jób találkozni, beszélgetni akar az Istennel (2–7), mert még kínjai között sem hagyta el az Istenbe vetett reménysége. Az Istennel való vitatkozás is ebben az értelemben veendő. – 3. Jób ugyanis vallja, hogy Isten szándéka tökéletes és megváltoztathatatlan (12–17). Jób tehát végig kellő tisztelettel, szent istenfélelemmel beszél az Istenről (15), és végig Őbenne bízik (10). Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztusban mindent eldöntő, megoldó, megváltó módon találkozhattunk és találkozhatunk Ővele (8).

Cselekedetek 24,22–27

152. dicséret

AZ ÉLŐ, ÉRETT HIT ott kezdődik, amikor az „élet” fenekestől felfordítja hitismeretének és bizonyosságának sarokpontjait, akkor is a megváltó Úr marad az egyetlen kincse. – 1. Elifáz pontosan ismeri, hirdeti, továbbadja a szent tant, a vegytiszta tanítást. Elifáz azt hangsúlyozza, hogy aki megtér, annak megoldódik az élete, boldoggá, áldottá lesz. Érdemes megtérni, visszatérni az Úrhoz, beismerni vétkeinket, és lesütött szemmel kérve az Úr bocsánatát (29), csak Őbenne bízni! Elifáznak igaza van. Ez így van: érdemes megtérni (23). – 2. De a megtérés Isten ajándéka, és a megtért ember, Isten megtért népe a nyomorúságban is áldásokat tapasztal. Sőt, a hívő ember, Isten hívő népe a legnagyobb mélységekben, amikor már semmit sem ért, amikor már nem bírja a kínokat, akkor is hiszi, hogy élete megoldott élet, megváltott élet; – ezért ekkor is az Úr az életének egyetlen kincse. Jób ezt rendületlenül hitte, mindvégig; – akkor is, amikor őszintén kifakadt Istene előtt, látszólag vitába szállva Ővele; – éppen mert tudta, hogy csak a megváltó Úr maradt neki. – 3. Hol van ettől a mi hitünk?*

Cselekedetek 24,10–21

13. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Urunk, adj nekünk élő hitet, eleven hitet, érett hitet, minden vegytiszta tanításon és felszínes érzelgős kegyességen túl.

– Add nekünk, hogy mindenkor merjük hinni, hogy Jézus Krisztus él, Ő Úr, Ő Megváltó!

A RÁGALMAZÁSRÓL… – 1. Elifáz harmadik vádbeszédében megrágalmazza Jóbot. Elifáz szerint Jób súlyos bűnöket követhetett el, amelyeket az árgus szemek nem vettek észre; – de Isten mindent lát, és most megbüntette Jóbot (4; 10). – 2. Itt súlyos vádak hangoznak el: Jób zálogot vett atyjafiától, éhezni és szomjazni hagyta a nélkülözőket (4–11). – 3. Persze ezek súlyos bűnök. Jób soha nem tett ilyeneket. Ugyanakkor melyikünket ne lehetne megvádolni hasonlókkal? A rágalmazás természete éppen ez: Bármikor, bárkire igaz lehet. – 4. Persze, nem a bűn semmibe vétele a megoldás. Igenis, sok gonoszságunk van: mindenestül büntetést, halált és kárhozatot érdemelnénk. Isten megtartó kegyelme azonban egyre engedelmesebbé teszi gyermekeit, és a rágalmazástól is megvédi őket; – ahogy Jóbot sem engedte ki kezéből az Úr. – 5. A lényeg azonban itt most azon a gonosz lelkületen van, amelyik mindig támad, vádol, önös célok érdekében végképp. – Csak az Úr kegyelme tart meg!

Cselekedetek 24,1–9

12. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

A RÁGALMAZÁS olyan hurok, amely előbb-utóbb szép lassan megfojtja az embert.

Ezt a hurkot csak az Isten bogozhatja ki.

Ő is sokszor gyermekét a halálos káoszból hazahívó szavával teszi meg ezt a könyörületet.

– 1. Elifáz harmadik vádbeszédében valósággal megrágalmazza Jóbot.

Nem arról van itt szó, hogy senki sem lehet tökéletes az Isten előtt (15,14), hanem arról, hogy Elifáz szerint Jób súlyos bűnöket követhetett el, amelyeket az árgus szemek nem vettek észre; – de Isten mindent lát, és most megbüntette Jóbot (4; 10).

– 2. Itt súlyos vádak hangoznak el:

Jób zálogot vett atyjafiától, éhezni és szomjazni hagyta a nélkülözőket.

Arról van tehát szó, hogy Jóbot konkrét, tetten érhető bűnökkel érdemelte ki a büntetését (4–11).

– 3. Persze ezek súlyos bűnök.

Jób soha nem tett ilyeneket.

Ugyanakkor melyikünket ne lehetne megvádolni hasonlókkal?

Hol, kinél nem lehet találni konkrét bűnt, amivel akármikor meg lehet vádolni azt, akire éppen haragszunk.

A rágalmazás természete éppen ez: Bármikor, bárkire igaz lehet, ha a vádlót árgus szemekkel „megkapargatnánk”, akkor őrá is; – de most éppen nem ő van soron, hanem a vádlott.

– 4. Persze, nem a bűn semmibe vétele, relativizálása a megoldás.

Igenis, sok gonoszságunk van: mindenestül büntetést, halált és kárhozatot érdemelnénk.

Isten megtartó kegyelme azonban egyre engedelmesebbé teszi gyermekeit, és a rágalmazástól is megvédi őket; – ahogy Jóbot sem engedte ki kezéből az Úr.

– 5. A lényeg azonban itt most azon a gonosz lelkületen van, amelyik mindig támad, vádol, önös célok érdekében végképp, és soha nem könyörül, hanem „igazként” még élvezi is mások pusztulását (19).

Lám, az évszázadok mindig elsöpörték az álnok embert, mondja Elifáz (12–20); – de az önigazult, vádló rágalmazót is.

– Csak az Úr kegyelme tart meg!

A VIGASZTALÁSRÓL… – 1. A szenvedőnek nem az összefüggések feltárására, magasröptű gondolatokra van szüksége, hanem arra, hogy vigasztaló szeretettel meghallgassák, hazugságtól mentesen bátorítsák. A bölcs, tudós, hívő, kegyes ember nagy kísértése pedig mindig az, hogy beszéljen, csak ő beszéljen, lyukat beszéljen a haldoklóba is, amelyen keresztül az végül elbizonytalanodva elvérzik.* – 2. Jób kifakad, noha barátai nem hallgatják meg. Jób megosztja tapasztalatait, miszerint sok gonosz élvezi az életet, és sok hívő szenved (7–15). De ezzel nem azt akarja állítani, hogy akkor érdemesebb gonosznak lenni. Hiszen arra is van példa, hogy sok gonosz már ebben a világban is elnyerheti büntetését (16–22). A halál sem a nagy egyenlőségosztó (23–26). – 3. Jób vigasza csupán az, hogy Isten szabad. Őt nem passzírozhatjuk bele teológiánk bölcs rendjébe. Ő élő Úr, Ő szabad, Ő azt tesz, amit akar.** Éppen Isten szabadsága adja meg az események kiszámíthatatlanságában a bizonyosságot, mert Ő szabad arra, hogy életünk nyomorúságos idejének is csodálatos, nem várt fordulatot adjon, ahogy ezt meg is mutatta Jézus Krisztusban.

Cselekedetek 23,23–35

125. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A barátok beszédei ugyanis olyanok, hogy azok még a legszilárdabb bizonyosságú embert is elbizonytalaníthatnák, saját üdvösségét illetően.

** Az eseményeket nem lehet előre kiszámítani, és ebbe valóban bele lehet borzongani (6).

UGYANAZT A HELYZETET ALAPVETŐEN MÁSKÉNT ÉS MÁSKÉNT LÁTHATJUK, attól függően, hogy ki hol áll, és milyen helyzetből nézi azt. – 1. Az egész helyzet azután az egyetlen élő Isten után kiált, aki mindeneket együtt lát, mindeneket örökkévaló összefüggésből szemlél, és a vitathatatlanul igaz üdvösséges „rend” mentén értékel. – 2. Amit Cófár mond, a maga összefüggésében igaz is lehet. Cófár szemléletes képekben tárja elénk azt, ahogy a „bűnös” ember büszkesége, gazdagsága, a baj idején menekülése mind-mind hiábavaló; – mert gőgje (4–11), vagyona (12–23), oltalma (24–28) a büntetés idején (29) semmivé lesz örökre, mint a ganéj (7). – 3. Amit Cófár mond, mégiscsak részigazság. A szenvedő ember számára pedig nemhogy a részigazságok, önmagában az igazság sem jelent már semmit; – csakis az irgalom, könyörület, kegyelem és részvét lehet az egyedüli segítség és megoldás számára. – 4. Arról nem is beszélve, hogy Cófár ingerülten, indulatból, és nem kisebb gőggel tárja elő igazságának „gazdagságát”, mint amit beszédében ő maga is megítél (2–3). – Jöjj, megváltó Urunk, könyörülj rajtunk!

Cselekedetek 23,12–22

11. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

Jób és barátai vitájából szinte fájdalmasan hasít belénk a felismerés, miszerint UGYANAZT A HELYZETET ALAPVETŐEN MÁSKÉNT ÉS MÁSKÉNT LÁTHATJUK, attól függően, hogy ki hol áll, és milyen helyzetből nézi azt.

Cófár második megszólalását olvasva (1), és az eddigi párbeszédeket is szem előtt tartva, ez a felismerés már elevenné lesz számunkra.

– 1. Az egész helyzet azután az egyetlen élő Isten után kiált, aki mindeneket együtt lát, mindeneket örökkévaló összefüggésből szemlél, és a vitathatatlanul igaz üdvösséges „rend” mentén értékel.

– 2. Amit Cófár mond, a maga összefüggésében igaz is lehet, ahogy a másik két barát beszédének számos elemével is ez a helyzet.

Cófár szemléletes képekben tárja elénk azt, ahogy a „bűnös” ember büszkesége, gazdagsága, a baj idején menekülése mind-mind hiábavaló; – mert gőgje (4–11), vagyona (12–23), oltalma (24–28) a büntetés idején (29) semmivé lesz örökre, mint a ganéj (7).

– 3. Amit Cófár mond, mégiscsak részigazság. Ezt az olvasó a kerettörténetből is tudja.

A szenvedő ember számára pedig nemhogy a részigazságok, önmagában az igazság sem jelent már semmit; – csakis az irgalom, könyörület, kegyelem és részvét lehet az egyedüli segítség és megoldás számára.

– 4. Arról nem is beszélve, hogy Cófár ingerülten, indulatból, és nem kisebb gőggel tárja elő igazságának „gazdagságát”, mint amit beszédében ő maga is megítél.

Nem is veszi észre, hogy saját magát is megítéli, „kiprédikálja” (2–3).

– Jöjj, megváltó Urunk, könyörülj rajtunk.

Aki hiszi, hogy ŐT ISTEN NYOMORÍTOTTA MEG, vagyis az Úr hálójában van, annak elvehetetlen bizonyossága van.* – 1. Döbbenetes az ellentét, miszerint Jób hiába kér könyörületet barátaitól (2Sámuel 24,14), végül is kiderül, hogy egyedül az Istentől várhat könyörületet, senki mástól (21–22). – 2.  Ezt gyönyörű hitvallásában meg is vallja barátai előtt: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él…” (25).** A bizonyságtétel tartalma arra a Jézus Krisztusra mutat, akiben testünk feltámadásának (1Korinthus 15,20), és a „színről-színre látásnak” ígérete (1Korinthus 13,12) beteljesedett (25–27). – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Jób szavait, így ezt a hitvallást is följegyezték egy könyvbe, és minden időkre kősziklára vésték (24). A szenvedő Jób Isten kezében van, könyörületért kiáltó szavai Jézus Krisztus színe előtt hangoznak el, ő maga Jézus Krisztusban van, és aki Őbenne rejtőzhetett el, az ítélet idején is megáll (28–29).

Cselekedetek 23,1–11

347. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a hit. Isten a javunkra nyomorít meg, az Ő hálója végül is megtart. Ez krisztusi üzenet (6).

* Természetesen tiszteletben tartjuk a tudományos teológia ide vonatkozó felismeréseit, amelynek alapján „a megváltó” alatt egy a nyomorúságában szenvedő Jóbot mégis megsegítő, vagy könyörülettel ápoló rokont kell értenünk. Csakhogy az egész szövegösszefüggés pont az ellenkezőjét állítja, miszerint emberektől nem, csakis Istentől várhatunk könyörületet; – aki, ha csapásokkal is súlyt, mégsem hagy el végérvényesen!

Megrendített egy fiatal, neves színész nyilatkozata: „Az emberi létezésnek semmi értelme nincsen!” Különösképpen próbatételek idején kísérthet meg bennünket ez a gondolat. HOL LELHETŐ FEL AZ ÉLET ÉRTELME A NAGY BAJBAN? – 1. Döbbenetes leírást ad Jób újabb panasza. Az ember egyszer leépül, és folyamatosan leírja őt mindenki; sőt, a legközvetlenebb hozzátartozói számára is, ha hosszú ez az állapot, egy idő után a legnagyobb szeretet ellenére is teherré lesz. Jób kendőzetlenül szól arról, ahogy utálatossá lesz a büdösödő test (17), iszonyatossá és félelmetessé lesz a látvány, és gyalázatosan megalázóvá az egész (13–20). – 2. Az egészben az a legkínosabb, hogy egy idő után az egészséges emberből nem szánalmat vált ki a másik szenvedése, hanem „fölényt” (5), vagyis azt a mindig letagadott lelkiállapotot, amit itt Jób barátai is képviselnek, de amit akár egy orvos beteg viszonyban, vagy egy nővér beteg viszonyban is folyamatosan érzékelünk, noha tudom, ez a viszony igen bonyolult. Az ott a megalázott, én meg a nyeregből nézem (2–5).* – 3. Jób azonban tele van reménységgel, még most is (6). Erről majd holnap…

Cselekedetek 22,22–30

7. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az alaphelyzet eleve irgalmatlan, hiszen ehhez hozzájárul egy éppen akkor adott „tudásbeli, szakmai” fölény, és a másik oldalon ebből következő megalázó kiszolgáltatottság (9)…

Woody Allen „Bűnök és vétkek” című filmje (1992) felkavaróan szembesít bennünket TETTEN ÉRHETŐ BŰNEINK KESERVES KÖVETKEZMÉNYEIVEL. – 1. A film nyíltan vállalja az itt érvényesülő zsidó valláserkölcsi alapot: Légy jó, és jutalmad lesz, mert a rosszakat megbünteti az Isten. Jób barátai is ezt a tanítást képviselték. Bildád második beszéde mindezt már szinte fenyegetően tette. – 2. A fenti film megerősített abban, hogy Jób védelmében ne becsüljük le mindazt, amit Jób barátai képviselnek. Igenis, az elkövetett, tetten érhető bűnöknek fájdalmas következményei vannak. Isten tökéletessége és eredeti világrendje is ezt követeli, egyébként igent mondanánk a bűnre. Ezzel azt is állítjuk, hogy érdemes jónak lenni, és Istentől meg is kapjuk ehhez az erőt és a vezetést.* Amit Isten rossznak mond, azzal ne „kacérkodjunk”, mert beleroppanunk, mi is, és még sokan. A „gonoszság” itt szándékos, tetten érhető bűn. – 3. Jób panasza arra vonatkozik, hogy noha senki sem tökéletes (15,14–16), de ő ilyenfajta bűnt nem követett el, ezért nem érti Istent. – 4. A barátok valóban nyomorúságos vigasztalók (16,1), de mégsem játszhatjuk ki egymás ellenében Jób panaszát és a barátok tanítását, noha „leckeként” felmondott igazságuk kegyetlenné teszi őket.

Cselekedetek 22,1–21

27. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Mi már hadd fogalmazzunk úgy, hogy Jézus Krisztusban újjászül bennünket erre a szent igyekezetre az Isten Szentlelke.

A REMÉNYSÉGRŐL. – 1. Jób a halálra készül, és nincs többé reménysége. A holtak hazája Jób korában az élet végét jelentette, napjai elmúlnak, kínjai gyalázatban és megalázó helyzetben tartották. Az őt ért csapások minden reményét kitépték a szívéből, mint ahogy a vihar kitépi a sátor cövekeit. Jób barátainak tanácsai nem hoztak számára világosságot a szenvedés sötét éjszakájában. Nem azzal vitatkozik, hogy jónak kell lenni. Persze, hogy jól kell viselkedni, mert a rossznak bizonnyal következménye van. De ki a jó? De aki nem követett el tetten érhető bűnöket, az miért szenved? (11–12) – 2. Jób reménytelenségének egyetlen reménysége, hogy a holtak hazájában már pihenhet, mert ahol a férgek megemésztik, ott már nem kell szenvednie. Jób számára a megsemmisülés az egyetlen reménység, a megszűnés, a semmi, a sírgödör, a por (13–16). Persze maga is felteszi a kérdést, hogy hol van ebben a reménység? (15) De ez még mindig jobb, mint gyötrődni. – 3. Van ennél több? Létezik igazi reménység? Woody Allen minden filmje erre kérdez rá. Merjük kimondani, hinni, élni: Jézus Krisztus feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként (1Korinthus 15,20).

Cselekedetek 21,27–40

86. zsoltár

Jób negyedik válaszának vége valójában egy IMÁDSÁG – 1. Jób kiönti szívét Isten előtt, részvétlen barátai miatt (16,2–5).* Egyik ember a másiknak csak nyomorúságos vigasztalója lehet, mert a másik helyzete és fájdalma igazából soha nem lehet a miénk. Egy szenvedő előtt, a részvétteli konkrét segítség után következhetnek csak a szavak. Beszédünk ilyenkor emberséges szelídséggel csakis Isten szeretetéről tehet bizonyságot. – 2. Jób könyörög Istenhez, hogy Ő legyen kezese élete „perében”, harcaiban (3), ahol mindenki olyan magabiztos, gúnyolódó, gáncsoskodó, pletykálkodó, haszonelvű (2–6). Bizony a legkisebb alázat sincs bennünk, amíg a látszat szerint tiszta a kezünk és jól megy a dolgunk; – sőt, „becsületesként” elszörnyedünk mások bukásán, vélt erőnk megnő (8–9). – 3. Jób reménységet kér Istentől, a halál árnyékában (11–16). Jób szeret élni, de ha ilyen a világ, félve ugyan, de várja a halált, amely annyi kérdést vet fel. Hol van a reménység? Már itt megszólal ez a legfontosabb kérdés! Mi már tudjuk, Jézus Krisztusban van remény!

Cselekedetek 21,17–26

162. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Jób kiönti szívét Isten előtt, részvétlen barátai miatt (16,2–5).

Barátaihoz beszél, de Isten színe előtt.

Igen, egyik ember a másiknak csak nyomorúságos vigasztalója lehet, mert a másik helyzete és fájdalma igazából soha nem lehet a miénk (16,4).

Szavaink, még segítő szándékkal is üres szavak (16,2; 5).

Ezért egy szenvedő előtt, helyzetének keretei között, a részvétteli konkrét segítség után következhetnek csak a szavak, ha erre lehetőség nyílik.

Beszédünk ilyenkor emberséges szelídséggel csakis Isten szeretetéről tehet bizonyságot.

JÓBNAK CSAK ISTEN MARADT. – 1. Micsoda kegyelem alatt van Jób, aki kétségbeesett panaszában is végig számol Urával! – 2. Noha Jób nem ismerheti még azt a tágas teret, amit mi, mai olvasók nemcsak a kerettörténetből tudunk, hanem még inkább Jézus Krisztus feltámadásából; – miszerint Isten velünk van (Máté 1,23), minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20). – 3. Micsoda kegyelem alatt vagyunk, ha ez a reménység a nem enyhülő fájdalmak (6), a teljes kimerültség (7), a totális összetörettetés (12) idején is bizonyosságunk; – még akkor is, ha az képzik meg bennünk, hogy az Úr támadt ellenünk! (8–17) – 4. Hiszen amíg az Úr „üt rést rajtunk” (14), események és emberek által, addig nincs baj. Az Ő kezében lenni, a nyomorúság idején is üdvösség! (Ézsaiás 49,16) Csak ezt el ne felejtsük soha! Ő nem enged el akkor sem minket, ha mi elfelejtenénk is ezt a bizonyosságot (Róma 8,38). Van tanunk a mennyben, aki mellettünk bizonyít a magasságban! (19)

Cselekedetek 21,1–16

122. zsoltár

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Jób negyedik válasza először a barátokhoz szól (16,2–5), majd Istent szólítja meg (16,6–17,1), végül barátairól is Istennek beszél (17,2–16).

JÓB BARÁTAI FONTOS DOLGOKAT MONDANAK, noha a könyv teljes összefüggésében nem érthetünk egyet velük. Mégis, figyeljünk árnyaltabban szavaikra! Mit mond Elifáz, a második beszédében? – 1. A szenvedőt tanítani, kioktatni, vigasztalás és segítség helyett; – ez történik itt. Valóban, könnyebb egy biztos rendszer védelmébe menekülni, akár egy várba. Az elődöktől örökölt épület biztonsága ez (17–18), ahol nem tűrünk el „idegent” (19), kivetjük a bűnöst, aki az Isten ellen emelte kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött (25), és aki igazságosan veszett el ezért. Ez rettenetes szemlélet így önmagában (26–35). – 2. Ugyanakkor Elifáz második beszédének olvasata sem ilyen egyszerű. Igenis, kell az elődöktől örökölt épület biztonsága, még inkább az Isten Igéjének, az evangéliumnak elődök által megalapozott védelme, ahol az igazi fundamentum Jézus Krisztus, ahol nem hősködünk az Istennel szemben, ahol mindnyájan, „bölcs, bölcsebb és legbölcsebb” is belátja nyomorúságát, Isten igazságát, az Úr Jézus Krisztus kegyelmét, de ahol a szenvedőt nem kioktatjuk, hanem együttérző szeretettel segítjük, és ahol az „idegent” (19) sem szeretjük jobban a sajátjainknál!

Cselekedetek 20,17–38

447. dicséret

A „HATÁRÁTLÉPÉSEKRŐL” – 1. Elifáz szerint, ahogy Jób beszél, az egyáltalán nem vall bölcsre; – mert sem tartalmában, sem hangvételében nem így beszél egy „bölcs” (2–6). A bölcs kitaposott úton halad, a megszokott módon, „határátlépés” nélkül. – 2. Persze, tegyük hozzá, hogy nagyon fontos a kitaposott út, ezt manapság ismét kezdjük megtanulni, mert a folyamatos „határátlépések” szétszaggatják az élet rendjét. – 3. Jób „határátlépő” lett. Itt egy szenvedő ember áll előttünk, aki nem „jó dolgában” bölcselkedik, hanem kínjaiból kiált fel. Határhelyzetekben pedig könnyen megtörténik a határátlépés. Jób azon kétségbeesésének ad hangot, hogy az Isten őellene fordult. Elifáz pedig úgy érti Jób szavait, hogy Jób fordult Isten ellen. Elifáz szerint, ők próbálták Jóbot vigasztalni, megtérésre hívni, de ő semmibe vette a szelíd szót, és átadta magát szíve indulatának (11–12). Elifáz álnoknak nevezi Jóbot, mert noha egyetlen halandó sem hibátlan az Isten előtt; – de Jób, ahelyett, hogy megvallaná bűnét, Istent vádolja (14–16). – 4. Jób azért lépi át a tisztes határokat, mert megváltás után kiált Istenéhez. Áldott legyen az Isten, hogy Ő is átlépte a menny határát érettünk, Jézus Krisztusban!

Cselekedetek 20,13–16

91. zsoltár

Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19). – 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai. – 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6) – 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti. Akkor legalább hagyja egy kicsit békén még őt az Isten ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen! Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja. – 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18); – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14). Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!

Cselekedetek 20,7–12

500. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19).

– 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai, inkább megbotránkozhatunk azokon, mert olyanokról beszél, amit a hitben járva soha nem merünk már megfogalmazni; – pedig ott szorong bennünk.

– 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6)

Jób megfordítja a teológiai gondolatmenetet: Mivel ilyen korlátozott és reménytelen az emberi élet (7–12), ezért vergődik az ember, és ebben a vergődésben sok méltatlan dolgot elkövethet.

Szinte azt kiáltja: a halál zsoldja a bűn (18–22).

Még a fáknak, vagy a folyóknak is több reménységük van, mint az embernek (7–12).

Döbbenetes képek ezek.

– 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti.

Akkor legalább hagyja egy kicsit békén őt az Isten még ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen!

Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja.

– 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18), – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14).

Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!

Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is. Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak. Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is. – 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”. Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte. Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit. Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17) – 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22). Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18). Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül. – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is!

Cselekedetek 20,1–6

4. zsoltár

A teljes igemagyarázat:

Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is.

Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak.

Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is.

– 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”.

Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte.

Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit.

Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17)

– 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22).

Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18).

Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül.

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen.

Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is; – azt is, amit nem értünk; – mindent, ami felvetődik bennünk.

Áldott legyen az Isten, hogy erre Jób történetében, és a még inkább a feltámadott Jézus Krisztusban felbátorított bennünket; – akik Őnélküle korhadtan mállanánk szét, és molyrágta ruhaként, elsodort falevélként tűnnénk el; – de Őbenne megtart bennünket, kegyeleméből (23–28).

Ez a bizonyosság az élő hit, ami mindenestől ajándék és nem „bajnokság” kérdése.

A VITÁK szükségesek, mert mindegyik félben tisztázhatnak dolgokat. – 1. Ugyanakkor a vitáknak ez az áldása csak ritkán érvényesül, mert többnyire halálosan fárasztó csörtékké, lövöldözésekké torzulhatnak ezek, amelyekben mindenki saját elméjének nagyszerűségét fitogtatva önmagát védi. – 2. Hisszük, hogy a színről színre látásban nem lesz már vita, mert Jézus Krisztusban egyértelműek lesznek a dolgaink, és megtapasztaljuk azt, ami itt Jób kérése, aki magával a Mindenhatóval szeretne beszélni. Igen, ez a közvetlen tapasztalat csak „odaát” adathat nekünk; – addig pedig Isten elsőrenden az Ő kijelentésén, Igéjén, Szentlelkén keresztül szól hozzánk. – 3. Nagy ajándék Isten konkrét kijelentése, amit erre a világra nézve kaptunk az Úrtól. Egyetlen eligazodási lehetőségünk ez. De ebben is ott a veszély, hogy más–más Igék hangsúlyai alapján állítjuk fel a saját rendszerünket, és érveinket, ellenérveinket a saját meglátásaink alapján csoportosítjuk. – 4. Egy biztos: szenvedő embertársunk felett vitatkozni, főként teológiai vitát folytatni az irgalmatlanság netovábbja. – Jób, magával az Úrral akart beszélni, mert csak Őtőle vár megoldást!

Cselekedetek 19,23–40

100. zsoltár

A teljes igemagyarázat:

* A VITÁK szükségesek, mert mindegyik félben tisztázhatnak dolgokat.

– 1. Ugyanakkor a vitáknak ez az áldása csak ritkán érvényesül, mert többnyire halálosan fárasztó csörtékké, lövöldözésekké torzulhatnak ezek, amelyekben mindenki saját elméjének nagyszerűségét fitogtatva önmagát védi, miközben a felek egyre távolabb kerülnek egymástól, már nem jól hallják, vagy egyáltalán nem is hallják egymást, így gyakran indulat és „kenyértörő” gyűlölet kíséri és zárja le a folyamatot.

– 2. Hisszük, hogy a színről színre látásban nem lesz már vita, mert Jézus Krisztusban egyértelműek lesznek a dolgaink, és megtapasztaljuk azt, ami itt Jób kérése, aki magával a Mindenhatóval szeretne beszélni.

Igen, ez a közvetlen tapasztalat csak „odaát” adathat nekünk.

Addig pedig Isten az Ő kijelentésén, Igéjén, Szentlelkén keresztül szól hozzánk.

– 3. Nagy ajándék Isten konkrét kijelentése, amit erre a világra nézve kaptunk az Úrtól.

Egyetlen eligazodási lehetőségünk ez, amit másoknak is hirdetnünk kell.

De ebben is ott fenyeget a veszély, hogy más–más Igék hangsúlyai alapján állítjuk fel a saját rendszerünket; – és érveinket, ellenérveinket óhatatlanul a saját meglátásaink alapján csoportosítjuk.

– 4. Egy biztos: szenvedő embertársunk felett vitatkozni, főként teológiai vitát folytatni az irgalmatlanság netovábbja.

A szélsőséges teológia, akárcsak Jób barátai Istent akarják védeni a tanaikkal, a szenvedő Jób ellenében, miközben érveik nem pontosak, nem objektívek, nem is lehetnek azok, éppen ezért részrehajlóak (9), hazugok (4), személyválogatók (10).

Az élő Istent védeni embertelenséggel végképp nem lehet.

Isten nem szorul az ember védelmére.

– 5. Egy ponton túl, áldottabb az alázat, amely leborul a fenséges Isten előtt (11).

Egy ponton túl áldottabb az imádságos és cselekvő hallgatás (5), valamint a másikra való odafigyelés (6).

Ebben az áldott csendben a csoda is előbb „elkészül”: megszólal maga az Úr!

– 6. Jób, magával az Úrral akart beszélni, mert csak Őtőle vár megoldást!

JÓB TOVÁBBRA IS MEGFELEL BARÁTAINAK. Miért szólunk, ha szólunk? Milyen lélek indít szólásra bennünket? – 1. Jób azért szól, mert barátai megtörték a csendet, és kínjait olyan részvétlen szavakkal fogadták, amivel nem lehetett egyetérteni, tehát szólni kellett. – 2. Jób barátai azonban csak azért beszélnek, hogy fitogtassák, milyen tudósok ők, milyen jól ismerik a tant. De az, amit mondanak, semmit sem segít Jóbon, ez pedig a barátok teológiájának csődje, közismert tételek, „kegyes frázisok” puffogtatása. – 3. Döbbenetes üzenet ez, mert amíg jól megy sorunk, mi is így tekintünk minden szenvedőre, és kegyes szavaink nem segíthetnek semmit, ha abban még szeretet sincs (1–6). – 4. Jób kimondja a lényeget: Isten tetteit mi nem tudjuk felfogni, vagyis az Urat nem tarthatjuk a kezünkben, mint egy bálványt (6), így soha nem léphetünk fel úgy, mint akik mindent képesek megmagyarázni. Persze a ránk bízott üzenetet és igazságot mindenkor hirdetnünk és élnünk kell, de vannak olyan helyzetek, amikor csak a részvét az egyetlen megoldás, amely bízik abban, hogy az Úr mindent övéi javára cselekszik (János 13,7).

Cselekedetek 19,8–22

213. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÓB TOVÁBBRA IS MEGFELEL BARÁTAINAK, nem hagyja magát.

Hangsúlyozza, hogy ő is ismeri a korabeli kegyes bölcsesség tanítását, amit a barátok szajkóznak.

– 1. Miért szólunk, ha szólunk? Milyen lélek indít szólásra bennünket?

Jób azért szól, mert barátai megtörték a csendet, és kínjait olyan részvétlen szavakkal fogadták, amivel nem lehetett egyetérteni, tehát szólni kellett.

Jób barátai azonban csak azért beszélnek, hogy fitogtassák, milyen tudósok ők, milyen jól ismerik a tant.

De az, amit mondanak, semmit sem segít Jóbon.

Ez pedig a barátok teológiájának csődje, közismert tételek, „kegyes frázisok” puffogtatása.

Döbbenetes üzenet ez, mert amíg jól megy sorunk, mi is így tekintünk minden szenvedőre, és kegyes szavaink nem segíthetnek semmit, ha abban még szeretet sincs (1–6).

– 2. Jób rendkívülinek tartja a maga esetét; míg a barátok csak egy ügynek tartják Jób esetét a sok közül.

Mindig ez a helyzet.

Csak a magunkét tudjuk átérezni, a másé alig számíthat.

Ezt a helyzetet csak nyomorította az, hogy a korabeli bölcsek egy ember értékét az adott ember sorsa alapján határozták meg, ezért általában érzéketlenek voltak a másik szenvedése iránt.

Aki szerencsétlenül járt, az bűnös.

Nyilván, amíg biztonságban élt valaki, könnyű volt ezt kimondani (5).

Békesség van az ember szívében, amíg minden rendben megy körülötte, amíg ő dolgoztat, oktat másokat, és a felelősséget is folyton másokra nyomja.

– 3. Ugyanakkor Jób alapjaiban cáfolja a bölcsek tanítását, mert Isten teremtő (7–11) és gondviselő tetteire hivatkozva (12–25) hangsúlyozza, hogy ennek része az, hogy rablók békében élnek (6), kegyesek szenvednek, és egyáltalán bárki élete, legyen az gazdag, vagy szegény, egyik pillanatról a másikra megváltozhat (16–25).

Isten tetteit mi nem tudjuk felfogni, vagyis az Urat nem tarthatjuk a kezünkben, mint egy bálványt (6), így soha nem léphetünk fel úgy, mint akik mindent képesek megmagyarázni.

Magyarázataink esetében csak a „tant” képviselhetjük, miközben embertelenné leszünk.

Persze a ránk bízott üzenetet és igazságot mindenkor hirdetnünk és élnünk kell, de vannak olyan helyzetek, amikor csak a részvét az egyetlen megoldás.

A részvét sokkal áldottabb ennél a kegyetlen beszédnél, ami ugyanakkor a sajátjainál kezdi ezt a részvétet, és bízik abban, hogy az Úr, ha akkor éppen nem is értjük, mindent övéi javára cselekszik (János 13,7).

Jób három barátja, valójában a kínzója. Ezek közül CÓFÁR A LEGAGRESSZÍVEBB BARÁT. – 1. Ez az agresszivitás a szenvedő Jóbot látva nem megenyhül, hanem még durvább lesz. Szerinte Jób kevesebb büntetést kapott, mint amennyit érdemelne, hiszen még él. Jóbot istenkáromló fecsegőnek tartja, aki nem tekinthet bele a bölcsesség titkaiba, ma így mondanánk, hogy a kijelentés, az Ige titkaiba (1–6). – 2. Ez az agresszivitás tovább folytatódik, amikor Cófár teológusként részletezi: Jób baja, hogy nem adatott meg neki „az igei ismeret”, amely olyan magas, mély, széles és hosszú, hogy csak az Úr ajándékaként ismerhető meg az. Enélkül az ember üresfejű „tökfej” marad, mondja Cófár, és annyi az esély erre a valódi ismeretre, Isten nélkül, mint a vadszamárnak embert a világra hozni. – 3. Az agresszivitás csúcsa, amikor a kínok közötti Jóbot megtérésre hívja Cófár, mert akkor majd minden meg fog oldódni (13–20). – Önmagában Cófár minden szava igaz, de akinek, amikor, ahogy mondja, az soha, semmikor nem lehet kedves az Úrnak. Valójában ma is sok Cófár van közöttünk. 

Cselekedetek 19,1–7

372. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Sok ezer éves történet Jób könyve, de azóta valójában semmit nem változott egymáshoz való viszonyunk.

– Vannak-e barátaink? Vannak-e olyan barátaink, akik a baj idején is mellettünk maradnak? Vannak-e olyan barátaink, akik számára nem leszünk teherré akkor sem, ha kiderülne, hogy bűneink miatt zuhant ránk a nyomorúság? 

Mielőtt megbotránkoznánk Jób panaszán, amelyben kutatja szenvedése okát, tisztázzuk azt, hogy JÓB ITT VALÓJÁBAN IMÁDKOZIK, csak ez az imádság a mai ember számára szokatlan. Pedig sok példát találunk az ilyen jellegű imádságra a Zsoltárok könyvében. – 1. Ez az imádság őszinte, de őszinteségében is leborul Isten előtt, mint aki bizonyos abban, hogy az Úr felett már senki más nincs, ezért csak Őneki lehet elmondani panaszunkat, elsírni kínjainkat, feltenni kérdéseinket. Jób kétségbeesett panaszáradata, amely első olvasatra perlekedő számonkérésként hat, valójában a legnagyobb hit, amely a legnagyobb nyomorúságban is hisz az Isten hatalmában, vagyis nem hátat fordít az Istennek, hanem a legreménytelenebb helyzetben is, még Istennel szemben is, Istenhez fordul. – 2. Így fogadjuk ennek az imádságnak legmegbotránkoztatóbb részét, az elejét (1–10), amelyben csak azért tesz fel megbotránkoztató kérdéseket Istennek, hogy ezeket az Úr színe előtt megfogalmazva végleg megszabaduljon ezektől a feltételezésektől.*

Cselekedetek 18,24–28

231. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Vagyis nem lehet Jób szenvedésének oka az, hogy Isten élvezi Jób szenvedését (3); – sem az, hogy Isten is testi szemekkel lát, mint az ember (4–5), hiszen Isten nemcsak többet lát, hanem a teljes valóságot látja (Példabeszédek 16,2); – sem az nem lehet Jób szenvedésének oka, hogy Isten úgy kutatja az ember bűnét, mint ahogy Jób barátai Jób bűneit kutatták, noha Jób semmi konkrét bűnt nem követett el, vagyis ilyen értelemben volt Jób feddhetetlen, ami nem tökéletességet jelent (6–7).

– 3. Jób, szenvedései miatt megutálta életét, de még ebben a teljes elkeseredettségében is Isten szabadító keze után nyúl (1).

Jézus Krisztusban Isten szabadító keze mindenkor megragadható.

A KÉTSÉGBEESÉS HITVALLÁSA EZ. – 1. Jób, felfoghatatlan szenvedései között is vallja Isten létét, jelenlétét, hatalmát. Jób végig vallja azt, hogy Őneki Istennel van dolga, mert övéi életében minden Istentől jön. Jób végig hitvalló marad, kétségbeesésében is az Úr színe előtt áll. De messze van ettől a mai, jóléti társadalmak embere. – 2. Jób ezzel a hittel vallja, hogy a világot teremtő és fenntartó hatalmas Istennel szemben sem neki, sem a barátainak nem lehet igaza (1–12). Az Úr igazát ember nem kutathatja ki, mint ahogy ezt a bölcsek gondolták (10). Isten azt tesz, amit akar, ezt nem lehet az emberek által felismert isteni igazsággal lemérni, még akkor sem, ha az kijelentésen alapul, mert Istent az ember soha nem birtokolhatja. – 3. Jób végig elismeri Isten hatalmát, de kétségbeesve panaszolja el, hogy nem érti Istent (13–24).* – 4. Jób nem hallgat el! Ez is hitvallásának része. Jób valójában kegyelemért könyörög, Jézus Krisztust hívja (33–35).**

Cselekedetek 18,18–23

409. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Isten esetleges jogos haragja sem jelent megoldást Jób számára a szenvedések között (13); – hiszen, ha mégis rejtett bűnei miatt kapta a büntetést, azokat meg nem történtté tenni nem tudja (29–31).

– Jób nem érti az Istent és nem látja a megoldást, miközben kínjai egyre nehezebbek, és az idő úgy rohan, hogy a szenvedő számára mégis megáll (25–28).

** De jó, hogy Jób nem hallgatott el, és nem hagyta, hogy a „kegyetlenül kegyes” bölcsek szorongassák „kockába” a világot és az Istent!

Farkas József indította úgy egyik evangélizációs sorozatát, hogy a biblia erdejében mindenki megtalálja az a fütyköst, amivel Istenre hivatkozva JÓL FEJBE VÁGHATJA A MÁSIKAT.* Bildád beszéde ezt a gondolatot igazolja. – 1. Itt egy egyszerű, de világos és biztos szemlélet áll előttünk: A feddhetetlenek jutalmat kapnak, a gonosztevők pedig büntetést nyernek (2–7; 20–22).** Ez a szemlélet az életben eligazodási pontokat ad, mert a fekete-fehér gondolkodás leegyszerűsíti ezt a bonyolult világot. – 2. Ez az egyszerű szemlélet az elődök valamiféle hagyományán alapul, amiből tanrendszer lesz, amit idézünk, amire hivatkozunk, és aszerint ítélünk másokat, gyönyörű képekkel szemléltetve a mondanivalót (8–19). Ez a tanrendszer szinte még az Istent is köti, – szerintünk! –3. Ennek az egyszerű szemléletnek, így Bildád beszédének is sok részigazsága lehet. Sőt, valljuk, hogy van igazság! A szenvedő emberrel szemben azonban igazságról beszélni értelmetlen és embertelen. Isten igazsága a Jézus Krisztusban megmutatott megváltó szeretete, amelynek elfogadása is kegyelem. Felette nagy titok ez! Itt megállunk!

Cselekedetek 18,1–17

172. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ebből a játékból pedig jobb kiszállni.

** Belegondolok, gyakorlatilag ma is erre a srófra jár az agyunk. Látható ez akkor, amikor valaki bajba kerül körülöttünk, mi pedig a feddhetetlenek sterilitásával tartjuk távol magunkat az ügytől, még ha látványosan talán segítünk is a bajba jutottnak.

Jób panaszát csak az érti, AKI MÁR A SAJÁT BŐRÉN ÁT TAPASZTALTA A SZŰNNI NEM AKARÓ TESTI ÉS LELKI KÍNOKAT. – 1. A szenvedés tapasztalata nem hiábavaló, mert érzékenyít mások szenvedéseire: „…emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban!” (5Mózes 5,15) – 2. A szenvedés rádöbbent a bűnrontotta világ hiábavalóságára, a küzdelmekre, a nappali és éjszakai szorongásokra, a napos oldalon is látva az árnyékokat (2–4). Mindig napszámosok vagyunk itt (1), ebben a szétesett világban. Ezt csak tetézi a testi lelki szenvedés, a múló idő, a halál titokzatossága, amiről alig valamit tudunk? (7–10) – 3. A szenvedés kínja „balgává” is tehet, de övéit ezáltal sem veheti ki a gonosz az Isten kezéből. Jób megszólítja Istent, légszomja, csontsovány teste, rémálmai miatt (11–21), de végig következetes abban a bizonyosságában, hogy szenvedéseiben is az Istennel van dolga. – 4. Ne botránkozzunk meg más kínjain és kiáltásán, hanem adjunk hálát, hogy Isten a feltámadott Jézus Krisztusban nekünk már végső választ adott, értünk megváltó hatékonysággal egyszer és mindenkorra cselekedett.

Cselekedetek 17,22–34

153. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Jób panaszát csak az érti, AKI MÁR A SAJÁT BŐRÉN ÁT TAPASZTALTA A SZŰNNI NEM AKARÓ TESTI ÉS LELKI KÍNOKAT.

Aki ebből még alig, vagy csak keveset tapasztalt, az megbotránkozhat Jóbon.

Ne botránkozunk meg!

– 1. A szenvedés tapasztalata nem hiábavaló, mert érzékenyít mások szenvedéseire: „…emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban!” (5Mózes 5,15)

– 2. A szenvedés rádöbbent a bűnrontotta világ hiábavalóságára, a küzdelmekre, a nappali és éjszakai szorongásokra, a napos oldalon is látva az árnyékokat (2–4).

Mindig napszámosok vagyunk itt (1), ebben a szétesett világban.

Ezt csak tetézi a testi lelki szenvedés, a múló idő, a halál titokzatossága, amiről alig valamit tudunk? (7–10)

Ez nem valami kedélybeteg életszemlélet, hanem még a legszebb időkben is maga a valóság.

Hogyan lehetnénk jókedvűek, amíg egy ember is a bűn és önzés miatt nyomorog ezen a világon?

– 3. A szenvedés kínja „balgává” is tehet, de övéit ezáltal sem veheti ki a gonosz az Isten kezéből.

Jób megszólítja Istent, légszomja, csontsovány teste, rémálmai miatt (11–21), de végig következetes abban a bizonyosságában, hogy szenvedéseiben is az Istennel van dolga.

A ma világias, jóléti embere többnyire úgy perli az Istent, hogy ezt nem hiszi, amit Jób rendületlenül végig hitt, ezért a ma embere ezzel a perlekedéssel hitetlen istenkáromlást követ el.

Jób, még balgává lett, Istent számonkérő szavaiban is szabadulásért kiált, amit egyedül csak Istentől remél.

Ebben azt kéri, hogy ha már nem élhet itt egy kicsit még örömben (6–8), akkor hadd haljon meg (15–16), mert a korabeli ember számára a halál szinte a megszűnés seoli semmijével volt egyenlő, és ez is jobb a szenvedésnél.

Jób kétségbeesve kéri, felfoghatatlan kínjai között, Isten segítségét.

Jób könyörög, hogy ne bánjon vele az Isten mitológiai tengeri szörnyként, ne állítson őrséget ellene (12), ne bánjon vele céltáblaként (20). Isten inkább ne tartsa rajta a szemét (18), mert számára ez már nem a gondviselő szeretet jele (Zsoltárok 8,5); – inkább hagyja békén (17–18); – ha már megbocsátani nem lehet neki a „bölcsességteológia” szerint emlegetett bűnei miatt (20–21).

Ki ne értené Jóbot, aki már valaha is igazán, hosszan és reménytelenül szenvedett.

Nagy baj, ha mindezt nem értjük, vagy nem akarjuk érteni. Akkor vagy el vagyunk kényeztetve, vagy igen érzéketlenek lettünk, akik soha nem lesznek képesek más szenvedéseit átérezni és az irgalmasság krisztusi cselekedeteit teremni.

– 4. Ne botránkozzunk meg más kínjain és kiáltásán, hanem adjunk hálát, hogy Isten a feltámadott Jézus Krisztusban nekünk már végső választ adott, értünk megváltó hatékonysággal egyszer és mindenkorra cselekedett.

Ezzel a hálával lássuk meg mindig a jót, és bízzunk abban, – hogy Isten nem terhel bennünket erőnk felett, – vagy pedig ad erőt az erőfeletti úthoz (1Királyok 19,7), – végül pedig a kellő időben hazahív oda, ahol a halál, Őbenne nem megsemmisülés, de nem is kárhozat, hanem az üdvösség kiteljesedése, bűnbocsánat, örök élet.

A Rómeó és Júliában döbbenetes az a jelenet, ahogy Lőrinc barát, látva a sirboltban a két fiatal tragédiáját, kétségbeesve rohan el: „Én nem merek maradni!” A hit embere fut, nemhogy segíteni nem tud, de még az együttérzés, A RÉSZVÉT BÁTORSÁGA sincs meg benne, ahogy gyakran bennünk sincs meg ez. – 1. Akkor is szüksége van a szenvedőnek a szeretetre, ha ő maga elhagyta az istenfélelmet; – és aki megvonja szenvedő barátjától a szeretetet, az elhagyta az istenfélelmet (14). Jób nem is konkrét, gyakorlati segítséget kér barátaitól, hanem együttérzést, részvétet, szeretetet. Ezt megvonni a szenvedőtől, bárki legyen is az illető, az semmiképpen sem egyeztethető össze az istenfélelemmel (21–23).* Jób barátai félnek Jóbbal együtt szenvedni, gyötrődni, ezért inkább vitába szállnak vele.** – 2. Az itt szereplő eredeti kifejezés (14), a „heszed” a megbocsátással, megértéssel, együttérzéssel teli, mindenkor hűséges szeretetet jelenti. – 3. Isten ezzel a hűséges szeretettel szeret bennünket, az Ő népét, noha mi gyakran hűtlenek vagyunk, de Isten szeretete sokkal több, mint részvét, mert Ő az egyetlen, aki valóságos segítséget, szabadítást ad, a megváltó Jézus Krisztusban.***

Cselekedetek 17,16–21

101. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Legyünk azonban tekintettel a fent említett szeretet kapcsán az emberi bűnre, így ne ringassuk magunkat illúziókban.

– Tehát a szeretet kapcsán egyetlen esetben beszélhetünk kivételről, gyarló lényünket figyelembe véve: ha a szeretetünkkel körülvett személy minden tekintetben visszaél részvétünkkel, és az életünkre tör, valamint a ránk bízottakat veszélyezteti.

– Jézus Krisztus azonban ebben az esetben is önfeláldozóan szeretett.

– Mi azonban nem vagyunk Krisztusok, legfeljebb krisztusiak lehetünk.

– Ez a szeretet tehát ebben a világban mégiscsak a kölcsönösség valamiféle elve mentén működhet „hatékonyan”.

– De az tény, hogy hol az egyikünk, hol a másikunk szorulhat rá erre a szeretetre.

** – Elifáz olyanná lett Jób számára, mint a szomjazó számára télen a jég alatt, nyáron pedig a sivatagi szárazságban eltűnő patak vize, ami miatt halálra eped a „karaván”.

– Lám, Jób is tud bölcs és szép képeket alkotni mondanivalója számára, még kínjai közepette is, akárcsak barátai (15–20).

– Ez a kreatív, költői szépség azonban semmit sem ér a kínok között.

*** Összegezve a fejezetet:

– Jób barátaitól nem konkrét segítséget, hanem részvétet remélne (14–23).

– Így még lehetne vigasza Jóbnak (8–13), – mert azt Jób világosan látja, hogy rajta csak az Úr tud ténylegesen segíteni, aki most egy másik arcát mutatta meg neki, amit eddig istenfélőként még nem ismert, de akinek most is a kezében van (1–7).

– Ezért Jób továbbra is biztos abban, hogy neki van igaza (24–30). Ez a bizonyossága nem önhittségéből, hanem Istenébe vetett hitéből táplálkozott.

A JÓZAN KEGYESSÉG RIDEG DIADALA – ez Elifáz beszéde. – 1. A mindig tipp-topp, „steril” emberek gőgös közönye ez, akiknél mindig minden rendben van; – legalábbis látszólag. Ehhez járul még a hit: és az egész maga a „tökély”. Ezek felülről néznek mindent. Ostobának és bukásra méltónak tartják az őszintén kiáltót, a hevest, a bosszúst (1–7), miközben ők maguk úgy „nyitottak”, hogy „kijelentenek” (27). – 2. Istenhez kell fordulni, mondják, és minden megoldódik (8–16), alázattal el kell hordozni Isten feddését, és Ő majd bekötöz: vagyis nem szabad panaszkodni (17–27). Milyen dogmatikussá, részvétlenné, tapintatlanná tud lenni az a kegyesség, amit Elifáz képvisel; aki semmit nem tud a másikról, ez esetben Jóbról, hiszen ebben a beszédében is Jób fiait emlegeti, akik már meghaltak (3). – 3. Soha nem panaszkodott! – mondják gyakran, dicsérve embereket. Igen, de olyan mogorva volt, hogy menekült előle mindenki. Bárcsak panaszkodott volna, kiáltozott volna; – így emberibb, „fegyelmezettebb”, tisztább, áldottabb élete lehetett volna. – Nagy kérdés, mit jelenthet Isten „jövőre” vonatkozó ígérete a szenvedésekkel teli „jelenben”?

Cselekedetek 17,10–15

241. dicséret