Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19). – 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai. – 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6) – 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti. Akkor legalább hagyja egy kicsit békén még őt az Isten ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen! Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja. – 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18); – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14). Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!
Cselekedetek 20,7–12
500. dicséret
* A teljes igemagyarázat:
Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19).
– 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai, inkább megbotránkozhatunk azokon, mert olyanokról beszél, amit a hitben járva soha nem merünk már megfogalmazni; – pedig ott szorong bennünk.
– 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6)
Jób megfordítja a teológiai gondolatmenetet: Mivel ilyen korlátozott és reménytelen az emberi élet (7–12), ezért vergődik az ember, és ebben a vergődésben sok méltatlan dolgot elkövethet.
Szinte azt kiáltja: a halál zsoldja a bűn (18–22).
Még a fáknak, vagy a folyóknak is több reménységük van, mint az embernek (7–12).
Döbbenetes képek ezek.
– 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti.
Akkor legalább hagyja egy kicsit békén őt az Isten még ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen!
Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja.
– 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18), – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14).
Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!
