AZ EMBERTELEN KEGYESSÉGRŐL. – 1. A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás. Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni. – 2. Elifáz a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviseli. Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11). Elifáz a saját tanítását védi, a szenvedő Jóbbal szemben. – 3. Jézus Krisztus határozottan visszautasította ezt a „lelkületet”, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság, amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3). Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Cselekedetek 17,1–9

225. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

– 1. A három barát közül a legidősebb, Elifáz szólal meg először.

A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás.

Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni.

– 2. A barátok, így Elifáz is, a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviselik.

Elifáz arra bíztatja Jóbot, hogy saját kegyességére támaszkodjon, hiszen az istenfélelemre lehet építeni.

Csak azok vesznek el, akik bűnösök, gonoszok.

Ezeknek vesztéről a bölcsek kifejező képekkel tudtak szólni, mint ahogy itt Elifáz is teszi (8–11).

– 3. Elifáz a saját tanítása tekintélyét nemcsak az atyáktól örökölt tanítás biztosítja, hanem ő maga is kapott saját kinyilatkoztatást.

Valamiféle titokzatos, suttogó, álomszerű, félelmetes látomásról beszél, amiben egy homályos alak halk hangon szólt hozzá, és igazolta eddigi nézeteit (12–16).

Igen, mi álmunkban is a saját nézeteink igazolását látjuk, de az álmok többnyire gyarló lényünk termékei.

Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11).

Elifáz beszédéből kiderült, hogy őt nem a szenvedő Jób érdekli, hanem a saját teológiája, és valójában azt keresi, hogy miként lehet mégis igaz az a tanítás, amire ő egész életét építette.

Elifáz számára az vált fontossá, hogy a saját tanítását védje Jóbbal szemben.

Ez az embertelenség csúcsa, és mindennapos.

Az a kérdés is felvetődik, hogy mire alapozzuk tanaink igazolását.

– 4. Ki kell mondani, hogy a barátok beszédeiben, így Elifáz beszédében is, nehezen lehet logikai gondolatmenetet találni, noha a beszédek szándéka egyértelmű. Amik itt elhangoznak, az összefüggésből kiemelve, akár igaz állításként is elfogadhatóak lennének.

Bizony a hívő ember gyakran int és erősít másokat, de kétségbeeshet, ha őt éri próbatétel. Elifáz ezt kéri számon Jóbon. Pedig tudomásul kell venni, hogy a hívő ember is ember, nyomorúságában ugyanúgy intésre, bátorításra és vigasztalásra szorul, mint bárki más (1–6).

A korabeli „bölcsességteológia” tipikus tanítása olvasható a beszéd második szakaszában, állítva, hogy minden baj valami konkrét bűn büntetése. Vagyis ártatlanul senki sem szenvedhet (7–11). Jézus Krisztus határozottan visszautasítja ezt a gondolkodásmódot, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság (Ézsaiás 38,7), amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3).

Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Jób KIFAKADÁSÁBAN IS HÍVŐ EMBER MARAD, aki mindvégig bízik Urában (1–2). – 1. Jób nem azt kérdezi, hogy miért szenved, hanem azt, hogy miért nem halt meg mindjárt a születésekor, hiszen mi értelme van kínokkal terhelt életének (3–10). Az akkori halálértelmezés szerint a halál nyugalom, alvás, békesség. Mindenesetre Jézus Krisztusban bízva, igenis a feltámadásig reméljük a halál nyugalmát. Bizony ránk fér az a jó kis alvás a küzdelmes, hívő élet után. – 2. Értsük pontosan Jób panaszát: nem a halált kívánja, hanem a nyugalmat; nem az élet ellen tiltakozik, hanem a kibírhatatlan szenvedés ellen (11–19). – 3. Jób hite azonban itt is egyértelművé lesz, miszerint nyomorúságában is vallja, hogy őt Isten kerítette be, vagyis Isten cselekszik így vele. Jób hiszi, hogy Isten gyermekeinek életében semmi sem történik az Úr akarata nélkül; – az Úr akarata pedig tökéletes akarat. Ezt akkor is vallja, ha adott helyzetében ez nem ad neki megnyugvást és megoldást. Ilyen az igaz hit (20–26).

Cselekedetek 16,11–40

270. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Az élő Istenbe vetett hit nem azt jelenti, hogy az ember nem fakadhat ki, főként, ha számára érthetetlen szenvedés éri.

Jób azonban KIFAKADÁSÁBAN IS HÍVŐ EMBER MARAD, aki mindvégig bízik Urában (1–2).

– 1. Jób nem azt kérdezi, hogy miért szenved, hanem azt, hogy miért nem halt meg mindjárt a születésekor, hiszen mi értelme van kínokkal terhelt életének (3–10).

Az akkori halálértelmezés szerint a halál nyugalom, alvás, békesség.

A legnagyobb titok, amire pontos kijelentésünk sincs, hogy mi történik velünk a halában az utolsó ítéletig, az úgynevezett „köztes létben”.

Ne találgassunk.

Jób korabeli gondolata szerint a halál nyugalmával mindenki egyforma lesz.

Mindenesetre Jézus Krisztusban bízva, igenis a feltámadásig reméljük a halál nyugalmát.

Bizony ránk fér az a jó kis alvás a küzdelmes, hívő élet után.

Őszinte emberi gondolat ez, ami lehetetlen, hogy Istennél ne találjon visszhangra övéi számára.

– 2. Értsük pontosan Jób panaszát: nem a halált kívánja, hanem a nyugalmat; nem az élet ellen tiltakozik, hanem a kibírhatatlan szenvedés ellen (11–19).

– 3. Jób hite azonban itt is egyértelművé lesz, miszerint nyomorúságában is vallja, hogy őt Isten kerítette be, vagyis Isten cselekszik így vele.

Jób hiszi, hogy az Úr gyermekeinek életében semmi sem történik az Úr akarata nélkül; – az Úr akarata pedig tökéletes akarat.

Ezt akkor is vallja, ha adott helyzetében ez nem ad neki megnyugvást és megoldást. Ilyen az igaz hit (20–26).

JÓB SZENVEDÉSEINEK HÁTTERÉRŐL mi, olvasók sokkal többet tudunk, mint maga Jób. Isten Igéjéből mindig ez a „több”, életünk tágasabb, végső összefüggése tárul elénk (1–6). – 1. Jób hite rendületlenül vallja, hogy Isten eddig jót adott, most valamiért rosszat ad, de a hívő ember számára mindkettőt az Isten adja. Ez pedig döntő szempont, mert nem az a fontos, hogy Isten mit ad, hanem az, hogy Ő adja; vagyis a hívő embernek a szenvedésben is Istennel van dolga. – 2. Isten pedig végezetül soha nem engedi a rosszat diadalmaskodni. Jézus Krisztus feltámadásában ezt a diadalt egyértelműen kijelentette nekünk az Isten. Jób ezért nem enged felesége szavának, aki Jób számára a halált látja egyetlen megoldásnak, ami az akkori felfogás szerint a nem létezést, így a szenvedés hiányát is jelentette (7–10). – 3. A fentiek egyben azt is jelentik, hogy nem azért érdemes kegyesnek lenni, hogy kiérdemeljük a jót, hanem azért, hogy a rosszban is lássuk ezt a diadalt. Ezen túl pedig semmiféle emberileg logikus magyarázatot ne keressünk mindazokra, amelyek velünk ebben a világban történhetnek (11–13).

Cselekedetek 16,6–10

370. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÓB SZENVEDÉSEINEK HÁTTERÉRŐL mi, olvasók sokkal többet tudunk, mint maga Jób.

Isten Igéjéből mindig ez a „több”, életünk tágasabb, végső összefüggése tárul elénk (1–6).

– 1. Ebből a tágabb összefüggésből kiderül az, amit Jób hite rendületlenül vall, hogy Isten eddig jót adott, most valamiért rosszat ad, de a hívő ember számára mindkettőt az Isten adja.

Ez pedig döntő szempont, mert nem az a fontos, hogy Isten mit ad, hanem az, hogy Ő adja; vagyis a hívő embernek a szenvedésben is Istennel van dolga.

– 2. Isten pedig végezetül soha nem engedi a rosszat diadalmaskodni.

Jézus Krisztus feltámadásában ezt a diadalt egyértelműen kijelentette nekünk az Isten.

Jóbnak, a maga kora szerinti módon Krisztusba vetett hite volt.

Ezzel a hittel életünket és halálunkat is az Úrra bízzuk, mert egyedül Őnála vagyunk jó helyen.

Jób ezért nem enged felesége szavának, aki Jób számára a halált látja egyetlen megoldásnak, ami az akkori felfogás szerint a nem létezést, így a szenvedés hiányát is jelentette (7–10).

– 3. A fentiek egyben azt is jelentik, hogy nem azért érdemes kegyesnek lenni, hogy kiérdemeljük a jót, hanem azért, hogy a rosszban is lássuk ezt a diadalt.

Ezen túl pedig semmiféle emberileg logikus magyarázatot ne keressünk mindazokra, amelyek velünk ebben a világban történhetnek.

A barátok, látva Jób szenvedését, nem azért sírnak, és nem azért maradnak szótlanok egy hétig, mert barátjuk kínjait látják, hanem mert ezzel saját világképük, teológiájuk, kegyességük dőlt össze, miszerint a feddhetetlent megjutalmazza az Isten.

Ezek magukat siratják, illetve a saját meglátásukat.

Ebben sem változtunk semmit (11–13).

MI A HIT? – 1. Lehetséges-e igen nagy nyomorúságokban is megállni a hitben? Lehetséges-e akkor is hinni, ha a hitéletünkben „nem az üzleti szemlélet” érvényesül, miszerint hiszek Istenben, előírt parancsait megtartom, látványosan nem hágom át azokat, tehát jár nekem a látható áldás? Jóbot valóban megáldotta Isten. – 2. Aztán egy csapásra minden megváltozott, elveszítette vagyonát, gyermekeit, mindenét. Igen, egy váratlan fordulat, és minden megváltozhat.* Kipukkan az a láthatatlan burok, amiben éltünk, és szétszóródik, elvész minden.** Jób a csapások idején is bízott mennyei Urában, mert hitte, hogy a csapások idején is Ő az Isten, és továbbra is szereti őt. Ezért magát megalázta, mennyei Urát pedig magasztalta, a csapásokat az Úr kezéből fogadta el. – 3. Tette ezt Jób kezdettől fogva azzal a reménységgel, hogy Istene nem hagyja Őt tartósan ebben a „pokolban”, hanem megszabadítja Őt. – 4. Csakis ez a hit, amely mindenkor számol a szabadító Úrral, ezért a nyomorúságot is Isten áldásának tartja. Tehát bízz az Úrban akkor is, ha nem vagy „sikeres”, mert ilyenkor még jobban szeret az Isten!

Cselekedetek 16,1–5

369. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Döbbenetesen vágja arcunkba ezt a mindent elsodró fordulatot A. G. Inarritu „Korcs szerelmek” című filmje.

** A különböző veszteségek kínját, fájdalmát csak az tudja, aki átélt már legalább hasonlót ehhez. Vigyázzunk, mert csak a saját hús-vér valónkban megtapasztalt fájdalom a fájdalom, tehát mások fájdalmához mi soha nem tudunk érdemben hozzászólni.

AZ ISTENI KEGYELEM OKÁN VAN MINDENÜNK. Ez pünkösdi felismerés. – 1. Jób istenfélő, tetten érhető bűnöktől mentes, feddhetetlen, kegyességét gyakorló ember volt. Ennek jeleként az Úr gazdagon megáldotta Jób életét: népes családdal, vagyonnal, tekintéllyel (1–5). – 2. A Sátán azonban megrágalmazta Jóbot, hogy ő csak „érdekből” ilyen, mert ez neki „kifizetődő” (6–12). Okkal, érdekből jó az ember, mégpedig a jutalomért! – 3. A rágalom azonnal gyanút szült a „mennyei tanácsban”, kivéve Istent, aki engedi, hogy próbára tegyék Jóbot, de őt magát nem adja ki a kezéből (12). Isten nem engedi el a kezünket, még akkor sem, ha csak érdekből, számításból fogjuk az Övét; – de akkor sem, ha mi már rég eltaszítottuk magunktól az Ő kezét. – 4. Jézus Krisztus az Isten kegyelmesen kinyújtott keze mifelénk. Ha jól megy sorod, jusson eszedbe, hogy mekkora kegyelem alatt vagy; – ha rosszul menne sorod, akkor is jusson eszedbe, hogy mekkora kegyelem hordoz! Nem érdem, kegyelem! Az isteni kegyelem okán van mindenünk.

Cselekedetek 15,36–41

375. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Jób könyve a babiloni fogság utáni kor bölcsességirodalmának alkotása, noha maga a történet jóval korábban játszódik.

– A korábbi kegyességi gondolkodás csődöt vallott, miszerint az egyes ember életének alakulása az egyén magatartásának eredménye. Aki jól viselkedik, az jutalmat kap, aki pedig rossz volt, annak büntetés jár. Jób könyve mélyebbre megy ennél. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a mai napig alig jutottunk túl ezen a primitív sémán, mert a 21. század elején sem gondolkodunk másként. Észrevettem, hogy milyen nagy élvezettel csámcsogunk mások kudarcain, és meg is magyarázzuk, hogy mit rontott el az illető, hogy ide jutott, és ténylegesen is ezt érdemelte. Szemléletünk alig változott az évszázadok alatt.

– Jób könyvében azt is látjuk, hogy a közösség sorsának alakulása mellett az egyén életének alakulása is az érdeklődés színterére került.

– A hagyományos tanítások, örökölt hitbeli tartalmak, és a megtapasztalt valóság ellentmondása is izgalmas kérdésként került elő itt.

Dávid három csapás közül választhatott, bűne büntetéseként (11–13), de ő AZ ÚR IRGALMÁRA BÍZTA MAGÁT (14). – 1. Isten irgalma most abban látható, hogy „csak” dögvész tört ki, amely hetvenezer életet követelt (15). Mennyi ember halálát okozta ismét Dávid. Minél felelősebb egy vezető, annál több emberre hat ki életfontosságúan minden döntése. – 2. Isten irgalma abban is megmutatkozott, hogy Dávid leborulva vallotta meg bűnét (17), amikor Jeruzsálem közelébe ért a pusztítás. Itt Aruna szérűjét megvásárolva, oltárt épített az Úrnak, ahol áldozatot mutatott be, hogy kiengesztelje Istent, és megszűnjön a csapás (18–25). – 3. Isten irgalmas, ezért Ő megengesztelődött, a csapás megszűnt.* Az ember elégtételt követel, ha sérelem éri, de az embert soha nem lehet kielégíteni. Isten az, akit ki lehet engesztelni, aki elfogadja az ember bűnbánatát, noha csak az Ő nagy kegyelme adhat „tiszta lapot”. Jézus Krisztus áldozata után nem kell kiengesztelni sem Istent, sem embert; – hanem új emberként lehet élni. Aki még mindig elégtétel után liheg, az a régiben, a halálosban van. Jöjj, Szentlélek Úr Isten!

Cselekedetek 15,22–35

374. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ezen a helyen ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, hiszen Aruna szérűje a Móríjjá hegyén feküdt (1Mózes 22,2), ezen a helyen építette fel Salamon a templomot.

DÁVID ÚJBÓL VÉTKEZETT, amikor saját erejét akarta felmérni és fitogtatni, ezzel pedig Istenbe vetett hite megkérdőjelezhetővé lett (11–13). Mindig ez az érzésem, amikor felmérjük a saját „egyházi” nyomorúságunkat, és azonnal soroljuk rá az emberi gyógymódokat, stratégiákat, technikákat, mert mi majd megoldjuk, megújítjuk magunkat. Igaz, hogy nyomorultak vagyunk, de mind a mai napig vagyunk, tehát minden megújulás valójában ott kezdődne, hogy áldjuk az Úr megtartó kegyelmét és örömmel arra hagyatkozva hűséggel szolgálunk Őneki. Nekünk is, Dáviddal együtt meg kell vallanunk: vétkeztünk, és a mi önhittségünk miatt sokan szenvednek, egyházban és világban egyaránt (17). Ugyanakkor Dáviddal együtt azt is valljuk, hogy egyedül az Úr kegyelme tart meg, ezért ettől kezdve nem emberekben, nem önmagunkban bízunk, hanem csakis az Úrban. Egymásban való bizalmunk forrása egyedül csak az Úrba vetett hitünk lehet (14–16).

Cselekedetek 15,12–21

117. dicséret

EZEK A STATISZTIKÁK! Tendenciákat, tényeket mutatnak, meg késztetést arra, hogy a tényeknek higgyünk, és ne a mi Urunk hatalmának, aki hatalmával legyőzte a halált is. Ha a statisztikáknak hinnénk, meg a tényeknek, akkor a megváltás csodája, és minden abból fakadó, alapvető reménységünk is semmissé lenne. A statisztikák fontosak lehetnek, rövidtávon esetleg, de a Sátán késztetése az, ha azokból hosszútávú és végső jövendőnkre nézve vonnánk le következtetést (1). Itt is a nagy kísértő vitte rá erre Dávidot, aki még Jóáb figyelmeztetése ellenére sem állt el az ördögi kísértéstől, hogy északról, nyugatra és délnek haladva megszámolja hadviselő férfiainak számát (4–7). Az adatok egyébként, más helyekkel összevetve, harmonizálhatók (1Krónikák 21,5–6; 27,1–15). Dávid a maga erejében akart bízni, dicsekedni; – pedig az Úrnál van minden győzelmünk záloga, ahogy ezt, milyen szégyen Dávidra nézve, Jóábnak kellett megfogalmaznia: Az Úrnak van hatalma a népet „megszaporítani”, illetve „kicsinyként” is megsegíteni (3).*

Cselekedetek 15,6–11

368. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Egyébként, ez a nyolcszázezer északi és ötszázezer déli, tehát összesen egymillióháromszázezer harcos valójában semmi a környező népek hadseregének nagyságához képest (8-9).

– Így járunk, ha dicsekedni akarunk: valójában az derül ki, milyen picik és szánalmasak vagyunk.

– Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék (Ézsaiás 10,15; 2Korinthus 10,17).

– Dávid végül kénytelen döbbenni nyomorúságára és leborulva az Úr előtt, kénytelen elhordozni újabb bukásának következményét (10).

Mi tette hőssé ezt a 37 vitézt? MI TESZ HŐSSÉ, Istennek kedvesen? – 1. Semmiképpen sem az, hogy ki hány ellenséges katonát ölt meg (8). Nem az a hős, aki erejével, leleményével győzelmet arat. Minden győzelem emitt, nagy veszteség amott, és fordítva. Arról nem is beszélve, hogy minden győzelem ebben a világban csak átmeneti diadal. Idő kérdése, és fordul a kocka. – 2. Ezek a vitézek attól lettek hősök, hogy Isten eszközei voltak, és az Úr használta őket az Ő felkentjének és az Ő ügyének védelmében. Ezek a vitézek ebben a szolgálatban áldozatot hoztak, életüket kockáztatták (13–15). Ezek védelmezték a rájuk bízott kincset (2Timóteus 1,14), és nem támadtak másokat. Ezek a győzelmet nem maguknak tulajdonították. – 3. Egyszerre elkeserítő és felháborító, ahogy a jóléti keresztyénség elárulja Urát, Felkentjét, kincsét. Érthetetlen, hogy ezt a problémát sokan nem értik. Ezért nem kerülhetett a listára az engedetlen, áruló Jóáb hadseregparancsnok, aki Dávid minden kérése ellenére megölte a király lázadó fiát, Absolont (39).*

Cselekedetek 15,1–5

198. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– Ugyanakkor ott szerepel a lista végén Uriás (39), aki pedig Dávidot emlékeztette bűnére, és alázatban tartotta őt, ahogy sok minden alázatra indíthatja Isten népét is.

– Az alázat azonban soha nem gyengítheti meg a hitvallásunkat; – sőt, inkább felvértez arra. Jézus Krisztus feltámadása óta nem hősökre, hanem odaszánt és alázatos szolgákra van szükség.

– Az árulókat azonban továbbra is megvetjük.

Most nem magyarázom az igeszakaszt, hanem arra indítom az olvasót, ha eddig nem tette volna, akkor vegye végre kézbe a Bibliát, és OLVASSA EL A MAI IGESZAKASZT. Az Ige mellett rovat ugyanis csak az adott bibliai rész elolvasása után lehet üzenetté. Gyerekkoromból emlékszem arra a gyakori élményre, hogy éjszaka esett, reggelre verőfényesen ragyogott a nap, kivirágzott a cseresznyefa, sarjadt az élet, az öröm, a reménység (4). Ritka élmény ez manapság? Ha ritkának gondoljuk már ezt az élményt, ha nem így látjuk a világot, akkor figyeljünk Dávidra, aki nagyon megfáradt, és az Úrra tekintve, megfáradva is énekelt, hálát adott, ragyogott, bíztatott… Az ember egy idő után megfáradhat (Áprily Lajos, A Finálé). Így történt ez Dáviddal is. A belviszályok, az utódlás körüli versengések, az ellenség elleni állandó harcok, és saját bűnei miatt is; – Dávid elfáradt; – arról nem is beszélve, hogy egyszer majdnem megölték, ezért ettől kezdve nem engedték ütközetbe (21,15–17). De Dávid éppen ezért mindenestül az Úrhoz fordult: ezután imádságokat írt.

Cselekedetek 14,21–28

397. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Most nem magyarázom az igeszakaszt, hanem arra indítom az olvasót, ha eddig nem tette volna, akkor vegye végre kézbe a Bibliát, és olvassa el a mai igeszakaszt. Az Ige mellett rovat ugyanis csak az adott bibliai rész elolvasása után lehet üzenetté.

Gyerekkoromból emlékszem arra a gyakori élményre, hogy éjszaka esett, reggelre verőfényesen ragyogott a nap, kivirágzott a cseresznyefa, sarjadt az élet, az öröm, a reménység (4).

Ritka élmény ez manapság?

Ha ritkának gondoljuk már ezt az élményt, ha nem így látjuk a világot, akkor figyeljünk Dávidra, aki nagyon megfáradt, és az Úrra tekintve, megfáradva is énekelt, hálát adott, ragyogott, bíztatott…

Az ember egy idő után megfáradhat (Áprily Lajos, A Finálé).

Így történt ez Dáviddal is. A belviszályok, az utódlás körüli versengések, az ellenség elleni állandó harcok, és saját bűnei miatt is: Dávid elfáradt, egyszer majdnem megölték, ezért ettől kezdve nem engedték ütközetbe (21,15–17).

De Dávid éppen ezért mindenestül az Úrhoz fordult: ezután imádságokat írt.

Akkori lelkiállapotát tükrözi, hogy utolsó szavainak nevezi ezt a „költeményt”.

Mégis, inkább hálaadó imádságnak nevezhetjük ezt az éneket!

Bizony kerülhetünk ilyen lelkiállapotba, mint amilyenbe Dávid került.

Isten gyermeke az, aki minden nyomorúsága ellenére, utolsónak gondolt szavaiban is így tud énekelni.

Tessék csak kézbe venni, és elolvasni ezt az éneket, forgatni az értelemben, a szívben, megállni imádságos szívvel az Ige mellett…

– 1. Dávid magasra emelt férfinak nevezi magát. Valóban, Isai fiából, az egyszerű betlehemi pásztorból Izráel költő tehetséggel megáldott királya lett.

– 2. Ennél azonban sokkal többről van szó: Dávidot az Úr emelte magasra, amit maga Dávid megvall, ezért ő több, mint egy király, végképp több, mint egy költő (1): Isten elhívott, felkent eszköze Dávid, mint király és mint költő is, vagyis az Úr szólt és cselekedett általa (2); az Úr tette őt alkalmassá, kősziklává a szolgálatra (3), hogy olyanná lehessen, mint a fölkelő nap a felhőtlen reggelen, amelynek sugarától eső után fű zöldül (4). Valóban, akit magasra helyezett az Úr, annak napként kell ragyognia sokakra, hogy növekedhessenek, élhessenek általa a népek (4). Ez a ragyogás az Úr ragyogása felkent szolgája által.

– 3. Dávid az Úrnak tulajdonít mindent, aki mindent elrendezett, mindent biztosított, örök szövetségének védelmével vette körül őt. Bizony kellett is, mert Dávid sokszor átlépte a határokat, de az Úr nem engedte el választottját. Minden javunk, minden örömünk, életünknek értelme az Úrtól való, csakis Őtőle (5). Igen, az Isten, Jézus Krisztusban mindent elrendezett!

– 4. Dávid még azt a bölcsességet is megkapta, hogy az elvetemültekkel is tudjon bánni! Ez nagy ajándék. Bizony nem kell őket „fogdosni”, ahogy a tövist sem fogdossuk. Ha pedig tövis kerül útunkba, akkor csak bottal és vassal tudunk közelíteni ahhoz, vagy van más esélyünk is? Jézus Krisztus által igen. (6–7). De leginkább nem kell tövises helyen járni.

A 18. zsoltárban is olvashatjuk Dávid énekét, aki halálos nyomorúságában felkiáltva megtapasztalta az Úr szabadítását, ezért MAGASZTALJA KŐSZIKLA ISTENÉT (1–7). – 1. Isten cselekszik! Isten megjelenik (8–16). Lenyúl, kihúz, megment, tágas térre visz. Ő a mi támaszunk (17–20). Isten megjelenése nem dörgedelmes, hanem irgalmas; – ahogy, amilyennek Jézus Krisztusban megmutatta magát. – 2. Isten kegyelmez! Valóban így van: Isten a hűségeshez hűséges (26), és a hamisnak ellenáll (27). De ennél a szimpla egyenletnél (21–25) Isten sokkal hatalmasabb: Ő ugyanis a nyomorultat is megsegíti (28), és mindazokat, akik az Ő mécsesének világosságában alázattal rádöbbennek saját méltatlanságukra (29). – 3. Isten oltalmaz! Velünk van, és Ővele a lehetetlen is lehetségessé lehet. Ő megszólít, vezet, utat mutat, falakon is átemel, felemel, oltalmaz és megerősít. Csak Ő az Úr! Csak Ő az egyetlen irgalmas menedék (30–37).*

Cselekedetek 14,8–20

138. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 3. Az Úr oltalma azt is jelenti, hogy végérvényesen soha nem győzhetnek ügyének ellenségei, nem alázhatják meg népét.

Ő elégtételt vesz és méltó győzelemre vezet.

De az elégtétel és a győzelem mikéntjét hagyjuk meg Őneki (38–43).

– 4. Isten megszabadít!

Ő él, és mi is élni fogunk!

Ő nemcsak ellenségeink kezéből szabadít meg.

A legtöbbet adja, örök életet és üdvösséget a Jézus Krisztusban.

Ez a bizonyosság már ebben a világban boldoggá tesz minket, ezért mindenkor ezt hirdetjük a népek között (47–51).

Folytassuk a tegnap megkezdett gondolatokat, hiszen erre Dávid hálaadó éneke is lehetősége ad. Dávid, harcai végén MAGASZTALJA AZ URAT, MERT KIMENTETTE ŐT minden ellensége kezéből (1). – A harc mindig „óriások” ellen folyik. Itt nemcsak arról van szó, hogy a filiszteusok valóban nagy termetű emberek lehettek (talán valamilyen genetikai hiba miatt, ahogy erre a 20. vers is utal), hanem arról is, hogy mindenkinek a maga harca az „óriási” (18–21). Vannak persze a mindennapiaktól elkülönülő látványos harcok, a megszokottnál is nehezebb harcos időszakok, és van értelmes, minőségi küzdelem is, ilyen a hit harca (2Timóteus 4,6–8). A harc "óriási" abban is, hogy nálunknál erősebb a végső ellenség. – Dávidot és Isten népét védi, oltalmazza, megmenti az Úr, végül Jézus Krisztusban megszabadítja minden ellenségtől, bűntől, betegségtől, haláltól (22,1–7). Sőt, a nehéz időszakokban emberi eszközöket is állít mellénk, ahogy az elfáradt Dávidra is vigyáztak emberei. Isten ugyanis nem engedi kioltani az Ő mécsesét. Ezt Jézus Krisztus feltámadása egyértelművé tette számunkra (16–17). Ő erősebb minden itteni „óriásnál”.*

Cselekedetek 14,1–7

3. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

*– A „Bates Motelt” eladták!!!

MINDIG MEGÚJUL A HARC Isten népe és a filiszteusok, Isten népe és „más népek” között. – Egyáltalán, földi életünk nyomorúságos jellemzője a harc. Hisszük, hogy Jézus Krisztusban Isten országa közelített el, és visszajövetelével ennek az országnak a valósága fog kiteljesedni, miszerint Isten országa igazság, békesség és öröm a Szentlélek által (15–22). – Ebbe a harcba azonban előbb-utóbb mindenki belefárad, még Dávid is elfáradt a sok küzdelemben. Nemcsak a látványos harc fárasztó, hiszen az élet még a nyugalmasnak tűnő, „jóléti” időszakokban is súlyos harcokkal terhelt. Ezeknek a harcoknak nagy része öncélú, értelmetlen küzdelem. Csehov „Sirály” című drámája döbbenetes erővel ábrázolja a mindenféle harcok ürességének és értelmetlenségének tényét, miközben az ember hiába próbál kitörni az értelmesebb, tartalmasabb, boldogabb életre (15). (Holnap folytatjuk a gondolatsort…)

Cselekedetek 13,38-52

395. dicséret

Van valami rettenetes abban, ahogy ELÉGTÉTELT AKARUNK legkisebb sérelmünkért is, a bosszúról nem is beszélve! – 1. Saul megölt néhány gibeóni embert (1), noha a gibeóniakat régi szövetség védte (Józsué 9,15–21). Ezért aztán a gibeóniak elégtételként azt kérték, hogy Dávid akasztasson fel hetet Saul fiai közül. – 2. Ez az emberi logika: ha bármiféle „kár” ért bennünket, akkor megfelelő engesztelés kell, hogy valamennyire megnyugodjunk. Jogi gondolkodásunk is ezt tükrözi. Nincs bocsánat és nincs irgalom. – 3. Az emberi bűn mindent leromboló, határtalan gonoszsága miatt a törvényi védelemre szükség is van, nem is beszélve a vitathatatlan örök értékek isteni rendjét védő törvényről. – 4. De ettől még az engesztelésért lihegő ember igen szánalmas, mert ez a lelkület azt feltételezi az elégtételt követelőről, hogy ő tökéletes.* – 5. Isten a mi gondolkodásunkhoz igazodva, elküldte egyszülött Fiát, hogy bosszúért lihegő természetünk végre kielégüljön, és megnyugodjunk Őbenne. Köszönjük, hogy egyszer és mindenkorra elégtételt szereztél nekünk. Szülj bennünket újjá, Urunk, hogy dicsérhessük a Te örök rendedet, élhessünk a Te dicsőségedre és mások javára.

Cselekedetek 13,23–37

421. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Noha egyedül csak az Isten tökéletes, egyedül Ő követelhetne engesztelést az embertől, megszámlálhatatlan nyílt és rejtett gonoszságáért. Csakhogy Istennek nem olyan gyarló, elégtételért lihegő a gondolkodása, mint az emberé.

A. G. Inarritu „Korcs szerelmek” (2000) című filmje drámaian mutatja be, hogy MENNYI NYOMORÚSÁGOT OKOZ, HA ELTÉRÜNK AZ ISTENI RENDTŐL. Egy házasságtörés után az új pár gyorsan felújított lakásában egy helyen beszakad az álpadozatra hanyagul ledobált parketta. Az ott tátongó lyuk apró, de rettenetes dolgokat okoz. Csak nagyobb és nagyobb lesz az üreg, szinte szimbolikussá nő. – Dávid vétke is számos, egyre nagyobb nyomorúságokat okozott, neki és sokaknak, élete végéig. Soha nem távozott el Dávid házától a fegyver (12,10). Már-már egyesülne Isten népe, de mégsem! Absolon után, most az aljas Seba lázadt Dávid ellen, maga köré gyűjtve az északi törzseket (1–3).* – Ki itt az elvetemült ember? Dávid, Seba, Jóáb, Amászá, vagy a történetben szereplő „okos” asszony? Mert az „okos” könnyen lehet egyben elvetemült is. Mindenki az, mindenki elvetemült. Tátong a lyuk, mindig beszakad a széle, nagyobb és nagyobb lesz, ki tudja miféle patkányok rohangálnak alatta, amíg végül elnyel a lyuk? Könyörülj Jézus Krisztus!

Cselekedetek 13,13–22.

161. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Seba lázadás (1–3); – majd Dávid hadseregparancsnokainak (Dávid két féltestvére gyermekeinek, Jóábnak és Amászának) egymással való gyilkos harca (4–10); – aztán Jóáb Seba elleni ügyes, de aljas cselvetése (11–22) mutatja a közállapotokat, amelyeket Dávid kénytelen volt eltűrni. Ez a tisztségviselők felsorolásából is kiderül, hiszen ott szerepel Jóáb neve is (23–26).

MIÉRT MENT MENNYBE A MI URUNK? – 1. Ő a mennyben, az Atya színe előtt közbenjárónk. Ő, mint a mi fejünk, minket tagjait szintén fel fog vinni oda. Ő Lelkét küldi nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján (Heidelbergi Káté 49.).  – 2. A mai Ige szerint is nagy szükségünk van az Úr Jézus Krisztus közbenjárására, amit népéért mond. Nagy szükségünk van a mennyei reménységre és Lelkének erejére, mert Isten népét kezdettől fogva sokféle széthúzás gyengíti. Már itt, Júda törzse és a többi törzsek, összefoglaló néven az izráeli törzsek összevesztek egymással, most éppen Dávid királyon. – 3. Milyen gyerekes ez a veszekedés, és mégis halálosan komoly, amely aztán Isten népének kettészakadásához, és sok nyomorúsághoz, méltatlan állapotokhoz vezet. Ma sem különb a helyzet. Veszekszünk azon, hogy ki a hívőbb, kinek van tökéletesebb teológiai látása, ki az igazabb, kihez áll közelebb a „király”; – és közben olyan „belterjesekké” lettünk, hogy a világ elrohant mellőlünk. A világ nagy bajba kerül az élő hit nélkül. Viszont ezt az Úr rajtunk kéri majd számon!

Cselekedetek 13,1–12

359. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MIÉRT MENT MENNYBE A MI URUNK?

– 1. Ő a mennyben, az Atya színe előtt közbenjárónk.

Ő, mint a mi fejünk, minket tagjait szintén fel fog vinni oda.

Ő Lelkét küldi nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján (Heidelbergi Káté 49.). 

– 2. A mai Ige szerint is nagy szükségünk van az Úr Jézus Krisztus közbenjárására, amit népéért mond.

Nagy szükségünk van a mennyei reménységre és Lelkének erejére, mert Isten népét kezdettől fogva sokféle széthúzás gyengíti.

Már itt, Júda törzse és a többi törzsek, összefoglaló néven az izráeli törzsek, összevesztek egymással Dávid királyon.

Az izráelieket bosszantotta, hogy a júdaiak kisajátítják a királyságba visszatérő Dávidot (42).

Amikor a júdaiak azzal érveltek, hogy Dávid közülük való (43), akkor az izreáliek tízszeresen nagyobb voltukra hivatkoztak (44).

Akik támogatták a Dávid elleni lázadást, most nagy hangon követelték maguknak Dávid királyt (44).

– 3. Milyen gyerekes ez a veszekedés, és mégis halálosan komoly, amely aztán Isten népének kettészakadásához, és sok nyomorúsághoz, méltatlan állapotokhoz vezet.

Ma sem különb a helyzet.

Veszekszünk azon, hogy ki a hívőbb, kinek van tökéletesebb teológiai látása, ki az igazabb, kihez áll közelebb a „király”; – és közben olyan „belterjesekké” lettünk, hogy a világ elrohant mellőlünk.

A világ nagy bajba kerül az élő hit nélkül.

Viszont ezt az Úr rajtunk kéri majd számon!

– 4. Ígéretünk van, hogy megállhatunk Őelőtte!

Ez a kegyelem azonban arra indít bennünket, hogy abbahagyjuk a sok ostobaságot, és egymás helyett a ránk bízott drága kincsre vigyázzunk!

A kincsre pedig továbbadva lehet igazán vigyázni! Erre a kincsre, az evangéliumra mindenképpen csak így lehet vigyázni (2Timóteus 1,14).

NAGY AJÁNDÉK A JÓZANSÁG LELKE (2Timóteus 1,7). – 1. A legmeghatóbb történetet is először a józanság Lelkével kell szemlélni, letisztítva róla minden „ékszert, sminket”. – 2. Itt ugyanis arról van szó, hogy ebben a világban támogatók nélkül, pénz nélkül igen kevésre juthatunk. Mi lett volna a menekülő Dáviddal a gileádi Brazillaj nélkül, mert amíg Mahanaimban lakott, addig ez a tekintélyes, vagyonos, idős ember nélkülözhetetlen támasza, gazdasági mecénása volt Dávidnak és egész kíséretének (32–34). – 3. Hisszük azt, hogy Jézus Krisztus visszajövetelével ez a gyarló módszer megszűnik. Addig azonban hisszük azt is, hogy Isten mindig ad az övéi mellé olyan hívő és tehetős támogatókat, akik számára fontos az Úr ügye, de akik ezzel a támogatással soha nem élnek vissza. – 4. Olyan megnyugtató olvasni Brazillajról, aki hitből fakadó békességgel utasítja vissza Dávid háláját,* mert támogatásáért semmi konkrét hálát nem vár, legfeljebb fia iránti jóindulatot kér, hiszen Dávidnak az Úr ügye szolgálatában kell hűségesnek maradnia (35–38).**

Cselekedetek 12,20–25

178. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A gileádi Brazillaj esetében látjuk azt, hogy MIT JELENT EBBŐL A VILÁGBÓL HITBEN ELMENNI.

– 1. A 90. zsoltár szerint, és a mai Ige szerint is nyolcvan esztendősen az ember igen megöregedett.

Vagyis emberi számítás szerint eljött az idő.

Még a tehetős embereknél is eljön az elmenetel ideje, mert ebben a világban nem a vagyonunk tart meg, ugyanakkor felelősek vagyunk azért, hogy az Istentől kapott javainkkal hogyan éltünk.

Brazillaj az Isten dicsőségére, Dávid király támogatásával az Isten ügyét szolgálva élt a vagyonával (33).

Brazillaj pontosan tudta, hogy neki már nem érdemes fölmenni a királlyal Jeruzsálembe, ő ragaszkodott a saját földjéhez (35).

– 2. Megragadóan írja le az öregedést Brazillaj.Micsoda ajándék, valóban a józanság Lelkének ajándéka, ha valaki idősen ilyen higgadtan tudja kívülről nézni magát, mert valóban szánalmas, amikor valaki erről elfeledkezve nyolcvan évesen is negyvennek gondolja magát.

Brazillaj tudja, hogy már nem szabad lényegi ügyekbe belekezdenie, mert nem tud különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi az ízeket, nem okoz neki gyönyörűséget semmi, még az ének és az énekesnők sem.

Brazillaj tudta, hogy már csak terhet jelenthet másoknak (36).

– 3. Ugyanakkor Brazillaj a maga földjén, a maga helyén, amíg csak tehette, próbált még hasznossá lenni, így bízta a fiát Dávid jóindulatára (38).

** Az egyháznak nincs működő vagyona. Ezért ma is támogatásra szorul, de az egyház soha nem adhatja fel prófétai szolgálatát a rá bízott ügyhöz, Isten Igéjéhez, Jézus Krisztushoz való hűségét.

HOL REMÉLHETÜNK MEGBOCSÁTÁST? – A júdaiak egy emberként visszahívták Dávidot királyuknak, sőt útnak indítottak egy küldöttséget, amely a Jordánnál találkozott a királlyal, és segített neki átkelni a folyón (16–18). – A küldöttek között ott volt Simei (17), aki korábban szitkokat szórt a menekülő Dávidra, csúfosan gyalázva őt (16,5–8). Simei most kénytelen leborulni a visszatérő Dávidtól, és bocsánatot kérni tőle (19–21). – Dávid „most” megbocsátott Simeinek, pedig többen a bosszút várták tőle. Dávid elutasította a kísértést, és nem bántotta Simeit (22–24). Dávid be is tartotta ígéretét, és az ő életében nem kellett meghalnia a gyalázkodó Simeinek. – De ez a megbocsátás csak időleges volt, mert Dávid a fiának, Salamonnak utasításba adta Simei kivégzését (1Királyok 2,8–9), és Simeit ki is végezték (1Királyok 2,36–46).* Létezik ebben a világban ténylegesen bocsánat?** – Persze nem vagyunk makulátlanok. Mindannyian büntetést, halált, kárhozatot érdemlünk.*** – Jézus Krisztusnál várhatunk egyedül kegyelmet.

Apostolok Cselekedetei 12,6–19

394. dicséret

Hozzáfűzés az igeszakasz magyarázatához:

* Olyan ez, mint a nagy szabadság Amerikájában, ahol 25 évet ül egy gyilkos, aztán mégis kivégzik.

** – Mefibóset is gyanúba keveredett, ezért sűrű magyarázkodásba kellett kezdenie Dávid visszatérésekor, hogy nem akarta apja, Saul dinasztiája számára visszaszerezni a hatalmat (16,1–4).

– Mindenesetre Dávid úgy döntött, hogy nem bízhat teljesen Saul fiában. Ezért a korábban, megbocsátása jeleként neki ígért birtok felé kapja csak meg Mefibóset (25–31).

– Jaj annak, akinek magyarázkodnia kell, már a gyanú is elég ok arra, hogy „végezzenek velünk”.

– Hol lehet itt valóban megbocsátásról beszélni?

*** Vegyük tudomásul, ebben a világban, és embereknél nincs bocsánat. Bizony szomorú tapasztalata, hogy itt mindent levernek rajtunk az adott pillanatban, még azt is, amiről csak úgy gondolják, vagy úgy hallották, hogy elkövettük. Egyedül csak Jézus Krisztus a mi oltalmunk és szabadítónk!

DÁVID AZ ÚRTÓL RENDELT IDŐBEN CSELEKEDETT. Aki pedig az Úrtól rendelt időben és módon cselekszik, addig pedig nem tesz semmi különöset, csak szorgalmasan teszi a mindennapi dolgát, vagyis tud várni; – azt az Úr megáldja. Az ilyen ember megnyeri mások jóindulatát (15), de soha nem a maga, hanem mindig az Úr ügyének érdekében. Absolon seregének életben maradt tagjai hazatértek. Vezérük meghalt. Elismerik Dávid korábbi érdemeit, a filiszteusok elleni győzelmeit, és azt, hogy méltatlanul kellett elmenekülnie Absolon miatt. Mit tegyenek most? (9–11) Dávid észrevette az északi törzsek határozatlanságát, árvaságát, látta félelmeiket. Dávid Júda véneihez küldte Cádók és Ebjátár papokat, de ezzel az északi törzseket is bátorította: Hívják vissza bátran őt, nem lesz bosszúállás, hanem egység és békesség köszönt majd az egész országra, ahol végre észreveszik egymásban a hús és vér összetartozást (13). Jézus Krisztus előfutára ebben is Dávid, hiszen az Úrban jóindulat, megbocsátás, egység és békesség adatik nekünk, az Ő vére által.

Cselekedetek 12,1–5

388. dicséret

MENNYIRE RENDÜLHET MEG EGY „KIRÁLY”? – 1. A „király” is ember. Most Dávid számára a bánat és a gyász ideje jött el. Bement a belső szobájába, és keservesen sírt, hangosan meghalt fia nevét emlegetve. A „királynak” is joga van arra, hogy legalább a belső szobájában emberként viselkedjen (1–5). – 2. Dávid király azonban hívő ember volt, minden nyomorúsága ellenére is. Ezért tudta azt a fiát is így megsiratni, aki őt halálosan gyűlölte és az életére támadt (Máté 5,11). Dávid király hite abban is megnyilvánult, hogy pontosan tudta, hol van személyes fájdalmának határa, és fiát, valamint bánatát elengedve mikor kell felállnia, és újból királyként viselkednie. Isten megerősítette ebben is Dávid királyt (8–9). – 3. Akkor ugyanis „királyát” tisztelte és követte a népe. Amikor Dávid bánkódott, hadi népe is lopakodva járt-kelt a városban (2–4). Jóáb azonban figyelmeztette Dávidot, hogy álljon újra népe élére, és beszéljen szívhez szólóan azokhoz, akik az életüket kockáztatták érte. A nép tiszteli „királyát”, de a „királynak” minden körülmények között szeretnie kell népét, és értük kell élnie.

Cselekedetek 11,27–30

392. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MENNYIRE RENDÜLHET MEG EGY „KIRÁLY”?

– 1. A „király” is ember.

Most Dávid számára a bánat és a gyász ideje jött el.

Gyászolta fiát. Bement a belső szobájába, és keservesen sírt, hangosan meghalt fia nevét emlegetve.

A „királynak” is joga van arra, hogy legalább a belső szobájában emberként viselkedjen.

Aki még itt a belső szobájában is szerepet játszik, az nagy bajban van (1–5).

– 2. Dávid király azonban hívő ember volt, minden nyomorúsága ellenére is.

Ezért tudta azt a fiát is így megsiratni, aki őt halálosan gyűlölte és az életére támadt.

Bizony van példa arra, hogy szülő és gyermek ebben a világban soha nem békülnek meg egymással.

Nincs ennél nyomorúságosabb helyzet.

Élő hit kell ahhoz, hogy a minket gyűlölőket szeretni tudjuk, még ha az a vérszerinti gyermekünk is (Máté 5,11).

Dávid király hite abban is megnyilvánult, hogy pontosan tudta, hol van személyes fájdalmának határa, és fiát, valamint bánatát elengedve mikor kell felállnia, és újból királyként viselkednie.

Isten megerősítette ebben is Dávid királyt (8–9).

– 3. Akkor ugyanis „királyát” tisztelte és követte a népe.

Amikor Dávid bánkódott, hadi népe is lopakodva járt-kelt a városban (2–4).

Jóáb azonban figyelmeztette Dávidot, hogy álljon újra népe élére, és beszéljen szívhez szólóan azokhoz, akik az életüket kockáztatták érte.

A nép tiszteli „királyát”, de a „királynak” minden körülmények között szeretnie kell népét, és értük kell élnie.

– 4. Eljön aztán majd az az idő, amikor a „király” sem lesz már „király”, és akkor pöszmöröghet a saját személyes dolgaival.

Akkor viszont foglalkozzon azzal, és már ne akarjon „királykodni”.

Sokan összekeverjük ezeket, nyugdíjasként is „pörgünk”, nem találjuk helyünket elmaradt személyes dolgaink között, pedig lenne ott mit tenni.

Élő hit kell ahhoz is, hogy el tudjuk engedni a „királyságot”, amikor annak eljön az Istentől rendelt ideje.

A HÍRNÖKÖKRŐL! – 1. Két hírnök is viszi a hírt Dávidnak. Versenyt futnak, Achimaac és egy névtelen etiópiai küldött. Akkor menjünk, ha küldenek! (19–23). – 2. De amikor Achimaac odaért, nem mondott semmit, csak általánosságokat (28–30). Minek ment, minek szólt? Jaj a hírnöknek, ha maga lesz fontossá, és nem az általa hozott hír, aminek ő csak hűséges szolgája, továbbadója lehet. Olyan ez, mint egy üres prédikáció, „blabla”. – 3. A tényleges hírt a névtelen, nem jegyzett etiópiai mondja el, ő világosan beszél, nem is tudva, milyen kockázatot vállal, de mondja (30–32). Ez a fontos, mondja, érthetően, konkrétan a rá bízott hírt! – 4. Az is kérdés, hogy ezek a hírnökök jó hírt visznek, vagy rosszat? Dávid serege győzött, a fia pedig meghalt (24–27). – 5. Egy győzelem van, egyetlen jó hírre van szükségünk: ez Jézus Krisztus feltámadása (János 20,1–8).

Cselekedetek 11,19–26

378. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A HÍRNÖKÖKRŐL!

– 1. Két hírnök is viszi a hírt Dávidnak.

Versenyt futnak, Achimaac és egy névtelen etiópiai küldött.

Az utóbbit, a névtelen etiópot Dávid hadseregparancsnoka, Jóáb küldte, féltve a fiatal parancsnokot, Achimaacot a kedvezőtlen fogadtatástól (19–23).

Achimaac azonban túlbuzgó volt, és a tiltás ellenére elindult.

Akkor menjünk, ha küldenek!

– 2. De amikor Achimaac odaért, nem mondott semmit, csak általánosságokat (28–30).

Minek ment, minek szólt?

Jaj a hírnöknek, ha maga lesz fontossá, és nem az általa hozott hír, aminek ő csak hűséges szolgája, továbbadója lehet.

Olyan ez, mint egy üres prédikáció, „blabla”.

Olyan ez a konkrétumok nélküli „beszéd”, mint a minap az április végi hóakadályban ráadásul még elektronikus hibától is megbénult autóm számára a kiérkező szerviz ekként cselekedett: számítógép, itt a hiba, enter, kész. – De nem megy! – mondom! – Pedig ők megjavították! – hangzott a válasz, és otthagytak. Illetve a szakadó hóban még megtoltam a gyorsszervíz kocsiját.

– 3. A tényleges hírt a névtelen, nem jegyzett etiópiai mondja el, ő világosan beszél, nem is tudva, milyen kockázatot vállal, de mondja (30–32).

Ez a fontos, mondja, érthetően, konkrétan a rá bízott hírt!

– 4. Az is kérdés, hogy ezek a hírnökök jó hírt visznek, vagy rosszat?

Dávid serege győzött, a fia pedig meghalt (24–27).

A király számára nem számított a győzelem, bement a belső szobájába, és sírt.

Bűnei felett is sírt.

Mit ér az egész élet minden győzelme, ha ránk bízott szeretteink vesznek el…

– 5. Egy győzelem van, egyetlen jó hírre van szükségünk: ez Jézus Krisztus feltámadása (János 20,1–9).

ILYEN AZ ISTEN KEGYELME: megérdemelnénk a végső büntetést, és az Isten szándéka mégis az, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen (János 3,16). Dávid szeretete a saját atyja ellen lázadó fia iránt csak „előképe” Isten szeretetének (1–5), amit Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban megmutatott népe iránt. Jóáb, Dávid hadseregének vezetője minden tiltás ellenére megölte Absolont (6–15). Dávid hadseregparancsnokának minden engedetlensége ellenére Isten ítélete teljesedett be a lázadó fiún. Jézus Krisztus a mi lázadó életünk bűneit hordozta el, de Őt nem lehetett legyőzni, mert Ő győzte le még a halált is, és minden gyarló emberi erőlködést, amely ebben a világban mindenáron nevet akar szerezni magának, és Isten népe ellen támad (16–18). Isten csak egy határig engedi el a gonoszt, népét nem adja, ahogy Dávidot sem adta!

Cselekedetek 11,1–18

373. dicséret

A HÍR, AZ INFORMÁCIÓ HATALOM – mondogatjuk gyakran, és élvezzük is, ha adott helyzetben mi több „információval”, „tudással” rendelkezünk a másiknál.* – 1. Sok kérdés vetődik fel itt. – Kedves-e Istennek, híreket vinni a másikról? – Tudunk-e inkább hallgatni, bármelyik oldalon állunk is, mint híreket vinni, amikor olcsó fecsegés, netán aljas árulás szólni, vagy éppen embertelen... – Egyáltalán, milyen ügyben, kinek az oldalán vagyunk mi hírvivők? – 2. Ez az utóbbi döntő kérdés, hiszen Isten népe egyetlen ügy kapcsán szólalhatna csak meg, az evangélium, a megváltás krisztusi örömhíre kapcsán, amely minden más szavát és tettét is meghatározza (15–17); ezért vállal veszélyeket (18–22); ezért lemond minden gyarló, gyilkos és öngyilkos hiúságról (23); ezért védelmezi és segíti az Úr szolgáit (24–29); de még ezért az ügyért sem folyamodik soha sem aljas eszközökhöz (24–26). – 3. Érdemes lenne egyszer bűnbánatot tartani, hogy miért, milyen ügyben, milyen lelkülettel hordjuk mi a híreket? Mert hordjuk…

Cselekedetek 10,23b–48

298. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

A tudás is relatív, mert egy informatikus tudása semmitérő például éhínség idején, a kétkezi munkát végző földműves tudásához képest.

Nincs olyan ember, akit a SAJÁT HIÚSÁGÁVAL ne lehetne megfogni. – 1. A hívő embert ez mindig imádságra és alázatra inti, nem pedig hiúságának kegyes leplezésére, mert nincs ennél visszataszítóbb.* – 2. Ebben az igerészben is, Absolont, és annak tanácsadóját, Ahitófelt, a hiúságuk alapján kapja el és húzza csőbe az árki Húsaj, Dávid beépített embere. Bizony, Húsaj pontosan tudja, hogy ez a módszer eredményre vezet. Ahitófel ugyanis maga akarná vezetni a döntő csatát, amikor rajtaütnének Dávid elcsigázott csapatán, így övé lehetne a dicsőség, és Dávid megölésével az egész nép Absolonhoz csatlakozna (1–4). Húsaj ezért Absolont bíztatja meg, hogy ő maga vezesse a csatát (11), mert a döntő ütközet győzelmére csak ő képes, senki más (5–13). Absolon megeszi a csalit. – 3. Isten így rendelte mindezt, mert védte választottját, Dávidot (14). Ez a tény azonban nem ad okot arra, hogy beépített, hazug embereket vegyünk igénybe. Jézus Krisztus óta ez nem lehet módszer. Vigyázzunk, mert ma is tele vagyunk „beépített” emberekkel, nem feltétlenül direkte, hanem úgy, hogy például az egyházban sem lehet semmit úgy kimondani, hogy az ne kelne azonnal szárnyra, jól megtoldva… Ehhez még társul a kegyes mázzal leöntött óriási és hiú „én”. Kegyelem hordoz bennünket, mindezek ellenére, de ez a kegyelem valóságos megtérésre hív.

Cselekedetek 10,17–23a

478. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Az Istentől nyert önbecsülésünk, amely segít bennünket ahhoz, hogy az Úrtól kapott feladatunkat betöltsük, nem hiúság; – de bármikor észrevétlenül is azzá lehet, amikor az Úrtól kapott feladat már csak egy eszközzé silányul saját magunk fényezésére.

MENNYI NYOMORÚSÁGOT OKOZOTT DÁVID VÉTKE BETSABÉVAL. – 1. Csak sorolom ezeket. – Simei vérengző gyilkosnak kiáltotta ki Dávidot (5–14); – saját fia, Absolon ellene lázadt (15), és bement apja másodfeleségeihez (20–23), mert ez is a büntetés része volt (12,11–12); – barátja, Húsaj kénytelenné lett Dávid érdekében cselhez és ügyeskedéshez folyamodva hazudni (16–19); – miközben Absolon házában mindenki száguldott lefelé a lejtőn, ide értve az „istenként” tisztelt hamis tanácsadókat, például Ahitófelt (23). – 2. Egy kis tiltott élvezet, és dől minden: ez így van étellel és itallal is, de folytathatnánk még sort. Egyszer azt mondta nekem cinikusan valaki: „Isten minden élvezetet lever rajtunk előbb-utóbb. Valójában semmit nem szabad, ami jó.” – 3. Értem, értem, de mégis vitatkoznék a fentiekkel, mert Isten gyermeke számára egyszerre más tartalmat és értelmet nyer a „jó”, és eleve nem tudja örömét lelni abban, ami Istennek nem kedves, miközben azt is belátja, hogy amivel Isten tiltása ellenére élünk, annak ebben a világban valóban mi is kárát látjuk egyszer.

Cselekedetek 10,1–16

512. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MENNYI NYOMORÚSÁGOT OKOZOTT DÁVID VÉTKE BETSABÉVAL.

– 1. Csak sorolom ezeket.

– Simei vérengző gyilkosnak kiáltotta ki Dávidot (5–14);

– saját fia, Absolon ellene lázadt (15), és bement apja másodfeleségeihez (20–23), mert ez is a büntetés része volt (12,11–12);

– barátja, Húsaj kénytelenné lett Dávid érdekében cselhez és ügyeskedéshez folyamodva hazudni (16–19);

– miközben Absolon házában mindenki száguldott lefelé a lejtőn, ide értve az „istenként” tisztelt hamis tanácsadókat, például Ahitófelt (23).

– 2. Egy kis tiltott élvezet, és dől minden: ez így van étellel és itallal is, de folytathatnánk még sort.

Egyszer azt mondta nekem cinikusan valaki: „Isten minden élvezetet lever rajtunk előbb-utóbb. Valójában semmit nem szabad, ami jó.”

– 3. Értem, értem, de mégis vitatkoznék a fentiekkel, mert Isten gyermeke számára egyszerre más tartalmat és értelmet nyer a „jó”, és eleve nem tudja örömét lelni abban, ami Istennek nem kedves, miközben azt is belátja, hogy amivel Isten tiltása ellenére élünk, annak ebben a világban valóban mi is kárát látjuk egyszer.

– Valamit nem értünk itt, hogy miért nem szabad, de mégis elfogadjuk az Úr döntését, mert ezek nem ránk tartoznak (10).

– De a hívő ember alázattal hordozza bűnei büntetését is, ahogy Dávid Simei szidalmaira, és mindenre, ami itt történt, ezzel az alázattal válaszolt (10–12).

– Ugyanakkor Isten ember tudja, hogy eljön majd a „nagy vacsora” örömteli, szabad időszaka, az Úr jelenlétének örömében (Lukács 14,15–16).

– Sőt, Isten gyermekének abban is bizonyossága van, hogy Istene még a saját nyomorúságait is a javára tudja fordítani, beépíti tervébe, ahogy ezt a nyomorúságos vétket is felhasználta az Úr, Dávid és sokak javára.