A VIGASZTALÁSRÓL… – 1. A szenvedőnek nem az összefüggések feltárására, magasröptű gondolatokra van szüksége, hanem arra, hogy vigasztaló szeretettel meghallgassák, hazugságtól mentesen bátorítsák. A bölcs, tudós, hívő, kegyes ember nagy kísértése pedig mindig az, hogy beszéljen, csak ő beszéljen, lyukat beszéljen a haldoklóba is, amelyen keresztül az végül elbizonytalanodva elvérzik.* – 2. Jób kifakad, noha barátai nem hallgatják meg. Jób megosztja tapasztalatait, miszerint sok gonosz élvezi az életet, és sok hívő szenved (7–15). De ezzel nem azt akarja állítani, hogy akkor érdemesebb gonosznak lenni. Hiszen arra is van példa, hogy sok gonosz már ebben a világban is elnyerheti büntetését (16–22). A halál sem a nagy egyenlőségosztó (23–26). – 3. Jób vigasza csupán az, hogy Isten szabad. Őt nem passzírozhatjuk bele teológiánk bölcs rendjébe. Ő élő Úr, Ő szabad, Ő azt tesz, amit akar.** Éppen Isten szabadsága adja meg az események kiszámíthatatlanságában a bizonyosságot, mert Ő szabad arra, hogy életünk nyomorúságos idejének is csodálatos, nem várt fordulatot adjon, ahogy ezt meg is mutatta Jézus Krisztusban.

Cselekedetek 23,23–35

125. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A barátok beszédei ugyanis olyanok, hogy azok még a legszilárdabb bizonyosságú embert is elbizonytalaníthatnák, saját üdvösségét illetően.

** Az eseményeket nem lehet előre kiszámítani, és ebbe valóban bele lehet borzongani (6).