A JÓZAN KEGYESSÉG RIDEG DIADALA – ez Elifáz beszéde. – 1. A mindig tipp-topp, „steril” emberek gőgös közönye ez, akiknél mindig minden rendben van; – legalábbis látszólag. Ehhez járul még a hit: és az egész maga a „tökély”. Ezek felülről néznek mindent. Ostobának és bukásra méltónak tartják az őszintén kiáltót, a hevest, a bosszúst (1–7), miközben ők maguk úgy „nyitottak”, hogy „kijelentenek” (27). – 2. Istenhez kell fordulni, mondják, és minden megoldódik (8–16), alázattal el kell hordozni Isten feddését, és Ő majd bekötöz: vagyis nem szabad panaszkodni (17–27). Milyen dogmatikussá, részvétlenné, tapintatlanná tud lenni az a kegyesség, amit Elifáz képvisel; aki semmit nem tud a másikról, ez esetben Jóbról, hiszen ebben a beszédében is Jób fiait emlegeti, akik már meghaltak (3). – 3. Soha nem panaszkodott! – mondják gyakran, dicsérve embereket. Igen, de olyan mogorva volt, hogy menekült előle mindenki. Bárcsak panaszkodott volna, kiáltozott volna; – így emberibb, „fegyelmezettebb”, tisztább, áldottabb élete lehetett volna. – Nagy kérdés, mit jelenthet Isten „jövőre” vonatkozó ígérete a szenvedésekkel teli „jelenben”?

Cselekedetek 17,10–15

241. dicséret