Mi az Úr tulajdonai vagyunk. Ő szent, mi is legyünk szentek, mint ahogy a fürdőkád sem lehet gyakran száraz, mert akkor nem tölti be rendeltetését. A fürdőkád azonban önmagában soha nem lehet vizes, csak ha „felülről” beletöltik a vizet. Az ember önmagában soha nem lehet szent, csak ha az Úr megtölti az embert szentségével. Ezt hangsúlyozza az Ige, miszerint ez a szentség nem az ember teljesítménye, hiszen az Úr az, aki kihoz minket a sokféle tisztátalanság fogságából a tisztaság szabadságára, ahogy népét kihozta Egyiptomból (45). Ezért a tiszta és tisztátalan állatok megkülönböztetése csak egy része azoknak a rendelkezéseknek, amelyek megtartása által Isten népe kinyilváníthatta a hozzájuk közeledő Isten iránti ragaszkodását. Az itt tisztátalannak minősített állatokat idegen kultuszokban tisztelték, Izráel fiainak ezért tisztátalanok ezek.* A tisztaság azonban nem az evésen múlik, mert nem az fertőzi meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami onnan kijön (Máté 15,11; Cselekedetek 10,15). A tisztaság több, mint étkezés és szabályok betartása. A szentség kegyelem, vitathatatlan Istenhez tartozás. Ez a bizonyosság azonban megtisztít.

Róma 5,12-21

295.dicséret

* …miközben az ősi higiénia nyomai is felfedezhetők a tetem fertőző voltára utalva (39).

Milyen legyen Isten szolgája?* – 1. Isten szolgái önhatalmúlag, felhatalmazás nélkül, önkényesen és ötletszerűen semmit sem tehetnek. Valóban halálos kísérlet ez, olyan, mint amikor Áron két fia, Nádáb és Abíhú az ételáldozathoz nem az állandóan lobogó égőáldozati oltárról hozták a tüzet, a rendelkezések szerint. Belegondolok, ma mennyi, a rendünket figyelmen kívül hagyó, önhitt és önhatalmúan cselekvő „szolgája” van az Úrnak. „Halálos” káoszt okoz ez közöttünk (1-3). – 2. Isten szolgája nem foglalkozhat a saját dolgával, érzéseivel, azokat mindig alá kell rendelnie az Úr ügyének! Ez a legnehezebb! Áronnak két fia halt meg, ezért megdöbben és lemerevedik, de még hozzájuk sem érhet, hogy tisztátalanná ne legyen, és míg fiai tetemeit a ganéra, a táboron kívülre viszik, neki szolgálatban kell maradni. Sokszor sajgó szívvel érezhetnénk, hogy mindenünk rámegy a szolgálatra, mindent feladunk érte; de legyünk erősek, a legjobb helyen vagyunk az Úr szolgálatában, az áldás és a kárpótlás nem marad el (3-7). – 3. Isten szolgája mindig tiszta legyen, ruhájában és tudatában mindenképpen, a többit az Úr kegyelme adja. Részegítő ital a szolgálatban tilos. A módosult tudatállapot hiteltelenít, tanításra és döntésre képtelenné tesz, főként az Úr dolgai tekintetében (8-11).**

Róma 5,1-11

352.dicséret

* Ha már az egyetemes papság elvét valljuk, miszerint minden hívő ember pap, akkor többünkre vonatkoznak az alábbiak; hiszen az Úrhoz közel állókról szól az Ige, kihívott népéről, nemcsak Áronról és fiairól.

 ** – 4. Áronnak maradt még két fia, Elezár és Itamár. Ők is követtek el hibát, de ezek formai hibák voltak, amelyeket a vétekáldozat bemutatása kapcsán követtek el; hiszen a vétekáldozati húst meg kellett volna enniük a szentélyben, de sem az áldozati állat vérét nem locsolták az oltárra, sem az áldozati húst nem fogyasztották el az előírások szerint. Az Úr azonban tud különbséget tenni formai és lényegi hiba között, nem úgy, mint a jog: ezért Áron másik két fia nem lakol halállal. Ennek ellenére, lám nem könnyű Isten szolgája gyermekeinek lenni. Urunk, szenteld meg a körülöttünk élők életét általunk, hogy szolgálatunk ne halálukká, hanem életükké lehessen, főleg ha azok a vér szerinti gyermekeink.

Nem az áldozatok bemutatásának következménye az Úr megjelenése, hanem pont fordítva: ezeket az áldozatokat éppen azért mutatták be, mert azt az ígéretet kapták, hogy hamarosan találkoznak az Úr dicsőségével. Ezek az áldozatok nem kieszközölni akarják az Úr dicsőségét, hanem készülnek arra. Az ember ugyanis az Úr jelenlétét soha nem tudja kikényszeríteni, hiszen az minden emberi cselekvést megelőz, mindenestül kegyelem. Ezt a kegyelmet kaptuk meg Krisztusban, akiben nemcsak láttuk az Atyát, hanem azt is megláttuk, hogy milyen az Isten; a bűnt megemészti (24), de a bűnös embert nem; helyette saját Fiát emésztette meg, egyetlen tökéletes áldozatként. Az Úr megjelenése ezért számunkra a szabadulás és a megoldás valóságát jelenti. Az „áldozatok” és Isten megjelenése között annyi reményteli kapcsolat mégiscsak lehetséges, hogy bizonnyal hihetjük, amikor mi megjelenünk az Úr színe előtt, azt Ő nem fogja megváltó válasz nélkül hagyni, bármilyen reménytelennek tűnik is a helyzet. Aki ugyanis rászorultságát belátva állhat meg az Úr előtt, az már kegyelmi állapotban van.

Róma 4,13-25

425.dicséret

* Áron önmagáért, majd a népért bemutatta az áldozatokat, sorrendben a vétek, égő, étel és békeáldozatokat. Közben az egész ünnepség, a békeáldozatból következően egy áldozati lakomába érte el tetőpontját. Ennek elején Mózes és Áron megáldották a népet (22-23), miközben megjelent előttük az Úr dicsősége (23-24). Ezt kell látnunk: sok minden érthetetlen, kultusz és hétköznapok, áldozatok és események; de ha életünk az Úr színe felé halad, akkor nem történhet nagy baj.

Áron és fiainak felszentelését maga Mózes végezte (6), megmosta és felöltöztette őket (6-13), az előírások szerint (2Mózes 29,1-23), bemutatta értük a felszentelési áldozatokat (14-29), majd felkente őket olajjal és áldozati vérrel (30), ezután elkülönítette őket hét napig (31-36). Ez az elkülönítés azt jelentette, hogy nem távozhattak el a kijelentés sátrának bejáratától a hét nap leteltéig. Ezen a héten, minden nap ugyanúgy bemutatták értük az áldozatokat, mint az első napon (34), miközben ők folyamatosan, éjjel és nappal az Úr előtt álltak. Ez a hét nap, mint a szent szolgálatba való indulás, az elcsendesedés és odaszánt szolgálat egységét húzza alá. Intenzív hét ez, kikapcsolódás a mi cselekvésünkből, és bekapcsolódás az Isten értünk való cselekvésébe. Aki időközönként tartósabban kilép az élet, a szolgálat „sodrásából”, hogy megálljon az Úr előtt, az tudja az Urat megjeleníteni a világban. Amikor a patak megpihen egy tavacskában, másként folyik tovább. Erre Isten elhívott szolgáinak különösen szükségük van. 

Róma 4,1-12

479.dicséret

Igazolva látjuk itt, hogy a pap megélhetését biztosítani kellett. Ez a fejezet arra is utal, hogy kezdetben a papoknak megélhetési gondjaik lehettek, ezért szabályozni kellett, hogy az áldozatból mi lehet az áldozatot bemutató papé. Égőáldozat esetében csak az állat bőre, ételáldozat esetében a maroknyi áldozaton kívül minden, békeáldozat esetében a szegy és a jobb hátsó comb illette a papot. Ezek a szabályok azonban be is korlátozták a papnak járó részt, tehát nem válogathatott a húsok között, hanem csak a neki járó részt vehette el (1Sámuel 2,12-17). Az áldozati állat kövérje (zsírja), mint akkor a legértékesebb rész, és a vér pedig csak az Urat illette. Halál fia volt, aki ezeket megszegte (25). Isten gondoskodik elhívott szolgáiról, mindazokról, akik hivatásukban az Úr dicsőségére élnek és cselekszenek. A papok megélhetnek a szolgálatukból, nem nélkülözhetnek, de nem is dúskálhatnak, hanem elégedettek lehetnek (1Timótheus 6,6), miközben Isten dicsőségét és javait sem ők, sem senki nem rabolhatta meg, mert azt joggal irtották ki a nép közül. 

* A papok részét tisztázza ez a fejezet, miközben megemlíti a békeáldozat közösségi elfogyasztásának szabályait (15-21).

Az égő, étel és vétekáldozatok pontos rendjét olvassuk itt. Olyan megnyugtató a minden területre, mozdulatra kiterjedő utasításokat olvasni. Ez a szent és a profán közötti különbség, a profán-hétköznapi területen mindenki mondja a magáét, úgy csinálja, ahogy tudja és akarja; a szent területen azonban az ember leveszi a saruját és leborul (2Mózes 3,5), itt nem vitázik, nem okoskodik, hanem mindenben engedelmeskedik. Ide kapcsolódva, az Ige kihangsúlyozza, hogy a „lelki élet” őrei, a papok a bemutatott ételáldozatból, emlékeztetőül csak egy marokkal szórtak az oltárra, a többi lisztet és olajat elhasználhatták saját fenntartásukra. Ezzel soha nem élhettek vissza, mert cserében hűséggel kellett forgolódniuk a szent dolgokban, Isten tiszteletében, hogy a nép is megálljon az Isten útján. Pál az Újszövetségben ugyanezt megfogalmazta: „Méltó a munkás a maga bérére” (1Timóteus 5,18). Ma mindent eláraszt a profán, kiürült a szent; így az Ige őreiről sem gondoskodnak, miközben az Ige őrei egyre világiasabbak lesznek. Egymást gerjesztő, de valójában félelmetes folyamatok ezek.

Róma 3,1-20

388. dicséret

Az elkövetett bűnért nemcsak engesztelést kellett szerezni az Úr előtt, vagyoni helyzet szerinti véres áldozattal,** hanem jóvátételként meg kellett téríteni az okozott kárt, és ez felett még annak ötödét (24) Nem elég tehát az engesztelés és a bocsánatkérés, jóvá kell tenni, amit elrontottunk! Ezt az Újszövetségből is igazolhatjuk, gondoljunk csak Zákeus történetére (Lukács 19.1-10). A sorrend azonban világos: először az Úr a kegyelmébe fogadta Zákeust, ezután változott meg Zákeus, olyannyira, hogy a megnyert bocsánat jóvátételre indította őt. Isten kegyelme ugyanis mindenre elégséges, még erre a konkrét változásra is. Néhány „apróságra” figyeljünk még! Minden bűnt jelenteni kellett, egyébként bűnrészessé vált a hallgató (1). Minket azonban többnyire nem a tisztaság iránti vágy jó lelkiismerete indít a másik bejelentésére, hanem az irigy és rosszindulatú bosszú (bár nemes üggyel igyekszünk álcázni mindezt). Az ilyet pedig az Úr Igéje, minden zsarolással együtt aljas cselekedetnek tartja (21), akárcsak azt, amikor romlottságunk még az Úr dolgait sem kíméli, és a szentet is befogja a saját céljainak, önző, hiú fogatába, ezzel meglopva azt (14-16). Nem maradhatunk ilyenek, valójában meg kell térnünk!

* A jóvátételi áldozat rokonságot mutat a vétekáldozattal, amennyiben nem szándékos bűnökről van szó, de itt már említést olvasunk arról is, hogy az elkövetett bűn később tudatosulhat (3-4). Valóban, minden bűnnek, a nem szándékosan elkövetett vétkeknek is, előbb-utóbb látható következményük lesz, így tudatosul (1), kitudódik, ezért konkrétan megvallható, amiben vétkeztünk, nem lehet azt elmaszatolni (5). 

** …nagyon szegényeknél vértelen áldozattal, amit az Úr véres áldozatnak tekintett (7-13).

A vétekáldozatokat a nem szándékosan elkövetett vétkek engeszteléséért mutatták be.* Valóban léteznek azonban olyan helyzetek, amikor valaki nem tehet mindarról, ami történt, „és mégis ő a felelős”. Például a vezetők esetében (22-26).** A fokozatok fontosak. Így az Ige is aláhúzza a felelősségi köröket, kezdve a papok, mint lelki vezetők, majd az egész nép közössége, aztán folytatva a világi vezetők, végül a közember vétkeivel. Ezek a felelősségi körök értékrendet is tükröznek. Bizony ma más a sorrend, és van is bajunk belőle. Az Isten tiszteletében serénykedő lelki vezetők a legfontosabbak (1-12), tisztogasd őket Urunk. Majd tisztogasd Urunk az egész közösséget (13-21), tedd a Te népedet hitelessé, mert az Ige soha nem az egyént, hanem először mindig a közösséget, a szentek közösségét emeli ki. Aztán tedd áldottá a világi vezetőket (22-26) és mindenkit (27-35). Vedd ki szívünkből a gonosz szándékot, amely előbb-utóbb tetté érik, és őrizz meg attól, hogy tudtunkon kívül bántsunk valakit.***

Róma 2,11-16

358. dicséret

 * Vannak tehát szándékosan elkövetett és nem szándékosan elkövetett vétkek (4Mózes 15,30 és 25,16-34). Isten Igéje különbséget tesz a kettő között, bár mindegyik bűn és mindegyik engesztelést kíván. Érdemes lenne önvizsgálatot tartani, hogy vétkeink mennyiben szándékosak és mennyiben nem azok. - A felelősségi szintek csökkenésével lesz kevésbé értékes a feláldozandó állat (bika, bikaborjú, kecskabak, nőstény kecske vagy bárány), valamint az áldozat bemutatásának helye a szentélyből egyre inkább kifelé halad, a kinti égőáldozati oltár felé. 

 ** A dél-koreai kompbaleset tragédiája után a miniszterelnök lemondott. - Ma a vezetők nem szándékos bűnéért nem lehet vétekáldozatot bemutatni. De jó, hogy akkor lehetett, és még nagyobb áldás, hogy Krisztus válságáldozata ezekért a bűnökért is eleget tett.

 *** Bizony a kérdés nagyon bonyolult, mert sokszor csak több „rossz” közül lehet választani; lehet, hogy valakin segíteni akartunk és ő támadásként éli meg azt. - A felelősségi köröknél nem arról van szó, hogy az egyik ember többet ér, mint a másik, hanem akinek több adatik, azon több kéretik számon. - A vétekáldozat egyetlen részét sem lehetett megenni: a kövérjét (a zsírt) elfüstölgették, miután a vért a kárpitra, az illatáldozati oltár szarvára hintették, a vér maradékát pedig az égőáldozati oltár aljára. Aztán a húst táboron kívül a többit elégették. - Jézus Krisztus értünk a táboron kívül szenvedett, hogy a táboron kívüli területet (a peremet és a kiszorultságot) is megtisztítsa és szentté tegye (Zsidókhoz írt levél 13,12-13).

A békeáldozat olyan áldozati fajta, amelyből az áldozó maga is evett, családjával, gyülekezetével együtt. Istennek ajánlotta a teljes áldozatot, de abból a húst visszakapta, és csak a zsírt, azaz a „kövérjét”, a májon lévő hártyát és a két vesét, mint az akkor legértékesebb részeket tartotta fenn Istennek, valamint a vért széthintette az oltár körül (16). Ennek az áldozatnak a lényege az asztalközösség volt, benne a béke helyreállása, Isten és ember, ember és ember között. A béke az Ószövetségben a külső és belső rendezettség felé mutatott: békességben Istennel, önmagammal, dolgaimmal, egymással. A békeáldozat ennek az óhajtott békességnek valóságát ábrázolta ki, ám Jézus Krisztusban ez a békesség végérvényesen elérkezett közénk, visszajövetelével pedig kiteljesedik. Addig azonban kettősségben élünk, tapasztaljuk ennek a békességnek valóságát, Urunkkal közösségben, éppen ez ad erőt a még meglévő, sokszor gyilkos külső és belső békétlenség elhordozásához és gyógyítgatásához. 

Róma 2,1-10

299. dicséret

Az ételáldozat* vértelen áldozat volt, ezért gyakran társult égő, vagy békeáldozatokkal, amelyek véres-áldozatok voltak. Az embernek minden áron kell a „vér”, hogy elégtételt érezzen (Zsidókhoz írt levél 9,22). Isten a kijelentés kezdetén az emberhez igazodott, de már a prófétákon keresztül jelezte, hogy nem az áldozatokban telik kedve (Ézsaiás 1,11), főleg nem a véres-áldozatokban, végül elküldte Egyszülött Fiát, akinek vére által egyszer és mindenkorra lezárta a véres engesztelés korszakát. A hit jele, ha valaki nem akar „vért”, a másik vérét, a másik fejét, a másik felelősségre vonását ahhoz, hogy Ő maga megnyugodjon. Hányszor kapok, „hívő” emberektől is erre irányuló leveleket: vér kell, igazság, büntetés, áldozat, még Jézus Krisztus után is, hogy az ő sérelme és idegbaja gyógyuljon. A vértelen ételáldozat már a megbocsátás és teljes kiengesztelődés Krisztus utáni lelkületét készítette elő, miközben kiábrázolta, hogy amilyen tartós a só, olyan hűséges az Úr hozzánk, nincs, ami megerjesztheti ezt a közösséget: ezért mi biztonságban vagyunk, megnyugodhatunk, megbékülhetünk.**

Róma 1,16-32

38. zsoltár

* Az ételáldozat terményben (1-3) és megsütve is átadható volt a papnak (4-10). Ezekből az emlékeztető részt, tömjénnel együtt égették el a papok (1) miután átvették azt a felajánlótól. A többi rész a papoké, Ároné és fiai maradt (10). Az ételáldozatban nem lehetett semmiféle kovász, vagy erjedő anyag, ugyanakkor a kovásztalan ételáldozatot még megsózták (11-13). Az ételáldozat megkülönböztetett fajtája volt az első termésből bemutatott ételáldozat (14-16).

** Javaink egy részéről lemondhatunk, Isten ugyanis gondoskodik övéiről, a mindennapiról és az örökkévalóról egyaránt.

Az égőáldozat teljes értékű áldozat volt, amelyet a lenyúzott bőr kivételével teljesen elégettek. A jeruzsálemi templomban, a törvény előírásai szerint minden reggel és este egy bárányt mutattak be égőáldozatként (2Mózes 29,38-41). Ezen túlmenően az egyénnek módjában állt egyéb áldozatot is bemutatni, bűnei bocsánatát kérve (2). A kézrátétel a feláldozandó állattal kapcsolatban azt jelentette, hogy magából valamit, mindazt, ami terhes, átadja az állaton keresztül Istennek; azaz másra hárítja. Másra hárítani a saját vétkeimet, ez az emberi természet sajátja, amely itt, az áldozati kultuszban kiábrázolódott, Jézus Krisztusban pedig teljessé lett. Minden vétkeinket rá háríthatjuk, onnan nem jön vissza semmi hárítás, sőt ez a tökéletes áldozat újjászül bennünket is, hogy abbahagyjuk a hárítgatást, és először mindig a saját hibáinkat lássuk meg, mielőtt mást vádolnánk (Máté 7,5).*

* A mai olvasó számára a kultikus-rituális előírások idegenül csengenek. Az áldozatot bemutató istentisztelet külsőleg a jeruzsálemi templom elpusztításával, belső tartalmát illetően pedig Jézus Krisztus tökéletes, engesztelő áldozatával véget ért. Isten eleget tett a bűnért, hidat épített Önmaga és az ember közé. Isten és ember között az áldozattal helyreállított közösség nem azon az áldozaton alapul, amit az ember bemutatott, hanem Isten, áldozatot elfogadó üdvakaratán alapul. - Mélyebb értelemben az áldozat az élő hit elengedhetetlen eleme maradt. Itt nem arról van szó, hogy Istent az áldozattal befolyásolni akarnánk, vagy befolyásolni tudnánk. Az áldozat értelme ma az, hogy a teremtmény a Teremtőjének való feltétel nélküli önátadásban élhet. Az önátadásként értelmezett áldozatban az ember önző bezártságából visszatér az Istennel és a másik emberrel való közösségbe. A hívő ember áldozata abból a kegyelemből fakad, amit Isten érte Jézus Krisztusban tett. - Még egy fontos üzenet: „így tegyétek”, mondja az Úr (2). Urunk, mi nem tudjuk, hogyan kell. Köszönjük, hogy a szent dolgokban és hétköznapi döntéseinkben is eligazítást adsz, minden fontos mozdulatra kitérsz. Kegyelemre van szükségünk, mert mégis eltérünk ezektől.

A keresztyén gyülekezetek, szerte a Római Birodalom keleti felében, jól szervezett rendszert építettek ki, egymás kölcsönös megsegítésére. Ez egy fontos bibliai alapelv: a gyülekezetek soha nem csak magukban élnek és szolgálnak, hanem felelősek egymásért is.* - Egymás megsegítésének kezdő lépése, hogy legalább rosszat nem mondunk a másikról; kifelé pedig soha nem mondunk rosszat az egyházról, a „mieinkről” (14), még akkor sem, ha vannak problémák! - Egymás megsegítésének másik fontos eleme, a szeretetben való egység. Manapság már annyira sokfélék vagyunk, hogy az egység csak szeretetben élhető meg, hit által (15). Az Isten kegyelme ugyanis újjászüli, de nem tűnteti el az „én”-t. Minden tanbeli, megjelenésbeli egység is csak ebből a szeretetből következhet.** - Ez a szeretet helyt ad a gyülekezeten belüli, elmélyültebb személyes kapcsolatoknak is, hiszen vannak olyanok, akikhez több szállal kötődünk, mint másokhoz.*** Pál szinte minden levelében kiemel személy szerint testvéreket, igazolva e kötődések fontosságát, remélve azok tartósságát (12-13).

Jób 42,7-17

66. zsoltár

* Hiszen a gyülekezetek együtt alkotják a Krisztus testét; egymást segítve lehetnek hitelesek, hitben erősek és egységesek.

** Valljuk, akit az Isten kegyelme valóban újjászült, az felülír, de nem tüntet el minden személyiségjegyet. Sokfélék vagyunk gyökerekben, háttérben, igényekben, személyiségben.

 *** Ez nem baj, sőt Isten ajándéka minden ilyen elmélyült kötődés: talán ők azok, akikre a gyülekezeten belül, a bajban is számíthatunk?

TANÚSKODJ AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁSRÓL! Az egészséges tanítás, a Krisztus megváltó evangéliuma felől szemlélt Szentírásból következik. Ez az egészséges tanítás egyrészt igaz tan, amely szilárd tanúskodást igényel; másrészt tetten érhető új élet, olyan látható „jó cselekedetekkel”, amelyek hasznosak az embereknek. Szentlelkes bölcsesség kell e kettő egységéhez. Vagyis, tanúskodni kell arról, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (János 14,6), amelyből következően egy világos tanítás olvasható ki a Szentírásból Istenre, emberre, világra, életünk nagy kérdéseire nézve, amelyet egyre érettebben, evangéliumibban kell megértenünk és tovább adnunk. Ugyanakkor ez a tanítás nem megkötöz, hanem felold; nem ostoba vitatkozásokra, viszálykodásokra sarkall, amelynek során az Igéket is olyan furkós botnak használjuk, amellyel jól fejbe verhetjük a másikat és „vitathatatlanul” igazolni akarjuk a saját meglátásunkat és akaratunkat.* Egyszerre kell tanítani és pásztorolni. Nagyon hiányzik ma a kettő egysége: vagy lélektelenül tanítunk, vagy lelkizünk tanítás nélkül. Az egyház nem lehet egy újabb teher az embereken, van rajtuk éppen elég „batyu”; de mégis utat kell mutatni!

Jób 42,1-6

115. zsoltár

* A szakadásokat pedig mindig ez a lelkület okozza. A szakadás tilos, intendő és kárhozatos (11), hasztalan, hiábavaló (9). Saját magunknak el kell tűnni, Krisztusnak pedig növekedni (János 3,30).

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS TARTALMA. Isten üdvözítő kegyelmének tömör kifejtését olvashatjuk itt, amely a Szentírás szíve. – 1. Az üdvösség szükségszerű, mert enélkül halálban vagyunk, amelynek látható jelei, hogy engedetlenül tévelygünk, kívánságok és élvezetek rabjai vagyunk, miközben gonoszságban és irigységben élve gyűlölünk és gyűlölnek minket (3). Ez egy tömör, valóságos diagnózis. Egyre többször tapasztalom, hogy az emberek bosszúból feljelentik egymást. Egy példa arra, hogy irigységünk mire képes, főleg ha más élvezi az életet, nekünk pedig erre nincs lehetőségünk. – 2. Az üdvösség forrása Isten jósága és emberszeretete (4). Nagyon fontos kijelentés, minden bibliaértelmezés alapja, hogy Isten szereti az embert, annak minden nyomorúsága ellenére, amit megmutatott Jézus Krisztusban. Nem érdemeink, hanem irgalma az üdvösség forrása (5) – 3. Az üdvösséget munkálja Isten Szentlelke, aki újjászül bennünket, azaz minden régit lebont bennünk, majd láthatóan, fokozatosan felépíti az újat. Ennek a csodának, az újjászületésnek és megújulásnak kiábrázolása a keresztség, amit itt fürdőnek nevez az Ige (5).*

* Valóban, olyan gazdagon árad ránk a Jézus Krisztusban közölt kegyelem, mint amikor az ember egy izzasztó, koszos nap után forró vízben lefürödhet és tiszta ruhát vehet fel. Áldás tapasztalni, hogy napról napra megújul az Ő irgalma, és az örök életet, az üdvösséget, már itt tapasztalhatjuk (7). A keresztség ez a kettő együtt: üdvösséges tartalom és külső jegy, hol az egyik, hol a másik hangsúlyosabb az életünkben, mondja Barth, mert itt fel-alá hullámzik minden. Bizony ne becsüljük le a külső jegyet sem, mert amikor halványul a Szentlélek belső bizonyságtétele, akkor vigasz a külső jegy: meg vagyok keresztelve (Luther).

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS, MINT MEGÚJULÁS.* Amikor valaki a megújulás szándékával elkezd serénykedni, az először emlékezzen (1), például a mai Igére. Az Isten tiszteletéből következik a másik ember tisztelete: Isten félelme és a másik ember szeretete összefügg (Máté 22,37-40, Lukács 18,4). Valóban, egymás tisztelete minden megújulás alapja, és ebbe még a felsőbbség, egyházi és világi felsőbbség tisztelete is beletartozik, hiszen ez a lelkület annak az ékes és szép rendnek a biztosítéka (1Korinthus 14,40), amely nélkül nem létezhet áldott szolgálat.** Az egymás iránti tisztelet, engedelmesség, az Istentől kijelölt helyünkre való beállás minden megújulás forrása. Engedelmeskedni azt jelenti, engedni egymásnak az Isten félelmében (2Korinthus 7,1). Ennek a tiszteletnek része, hogy készek vagyunk minden jó cselekedetre, miközben senkit nem szólunk le, kerüljük a viszálykodást, és minden helyzetben megértőek és szelídek vagyunk (2). Ehelyett ma az ellenkezője történik: tiszteletlenség, engedetlenség, viszálykodás, mérhetetlen önzéssel és agresszivitással teli zavar mindenütt; az egyházban is. Amíg ez a helyzet, addig gyárthatunk missziói stratégiákat, ezek hiábavalók és hiteltelenek! Emlékeztessük egymást a mai Ige üzenetére, kezdjük ezzel a megújulást!

Jób 40,6-32

242. dicséret

* A megújulás egyetlen titka, minden eredetieskedés helyett az, hogy az Ige üzenetének igazságát újra és újra felfedezzük, azt tovább mondjuk másoknak, és azok szerint éljünk. Ennyi, nem több!

 ** Amit egyházon belül meg lehet tenni, az világi munkahelyen minden lelkigondozás és magyarázat nélkül, törvényesen, azonnali elbocsátáshoz vezetne (1).

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS KRISZTUSI SZEMLÉLETE. Gyönyörködtetőek a tavirózsák. Eltakarják a koszosan sötétzöld víz látványát, miközben a virágzó rózsák üdítő színekben pompáznak a víz mélységei felett, és formásan nagy levelei elfedik a szigorúan szürke víztükröt. Ahogy kibújnak a víz felszínére ezek a tavirózsák, többé nem csak a tóra figyelünk, hanem még inkább a virágokra, amelyek életet, megújulást, illatot, frissességet ajándékoznak, a ki tudja mit rejtő hullám-fodroknak. Isten megújulást adó kegyelme így jelent meg a koszos-mélyzöld, vagy szigorú-szürke emberélet vizén. Mindezek csak szimbólumok, hogy szemléltessék az evangéliumot, mindazt, ami Krisztusban történt; azt, hogy „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme” (11). Az evangélium tartalma, hogy megjelent az Isten, Jézus Krisztusban; megjelent, miként a tavirózsa a vízen, elfedve annak mélységét, szürkeségét, koszosságát. Jézus Krisztusban az Isten kegyelme jelent meg: nem az ítélete, hanem a kegyelme, mert Isten minden körülmények között szereti az embert. Ez a tény nevel minket, újjászül és vezet egy üdvösségesen más úton, mint amin eddig jártunk (12).*

Jób 40,1-5

270. dicséret

* - Ezért mi sem tehetünk mást, mint minden körülmények között szeretjük egymást. Nem hivatkozhatunk érdekekre, sérelmekre, jogos igazságérzetre és indulatokra; nem hivatkozhatunk a „pörgő” világ sokszor embertelen kihívásaira, feszültségeinkre és fáradtságunkra. Isten szereti ezt a világot, ezért mi sem tehetünk mást, mint minden körülmények között szeretjük egymást. Ezt vegyük figyelembe mindenkor. Az egyház pedig soha nem lehet sem terhe, sem bosszantója, sem fenyegetője az embereknek, hanem csakis Isten szeretetének megjelenítője, amely bennünket is szeretetre hív. Szolgáló egyházra van szükség, krisztusi egyházra (14-15).

- Krisztusban Isten üdvözítő kegyelme jelent meg. Krisztusban megjelent az Isten, aki üdvözítő kegyelmével szétfeszíti a földi lét kereteit. Isten kegyelme abban a Jézusban jelent meg, aki Krisztussá lett, aki önmagát adta érettünk, és legyőzte a halált.

- Csak akkor lehet ezen a földön boldog életet élni, ha van örök életbe vetett hitünk is. Jézus Krisztus azért jött, hogy ezt a földi életet az örök élet távlataiba helyezze, és már ezt a földi életet boldogabbá tegye. Gondoljunk bele, ha van örök élet, akkor már itt is lehet „lassabban”, értelmesebben, a másikra is figyelmet szentelve élni. 

- Az örök élet hite „felfrissíti” ezt a földi életet is. Pontos a tavirózsás hasonlat, hiszen a tavirózsa nemcsak elfedezi a tó sötétzöld mélységeit, hanem virágzásával, illatával felfrissíti, megújítja a hullámokat, sőt, a tavacska lehetőségeit az önmaga számára elérhetetlennel ajándékozza meg.

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS FONTOSSÁGA. Sok gyülekezetből hiányzik az egyház által is elfogadott igei tanítás. A tanítás hiánya nagy zavart okozhat. - Az egyház egyre ritkábban nyilatkozik meg tanítási, hitvallási, tanfegyelmi kérdésekben; abban, hogy mi az adott egyház válasza egy aktuális kérdésre, amit az Ige Egyháza mindig a legjobban megértett Igéből vehet. - A tanítás sokkal nehezebb és sokkal nagyobb felkészültséget igényel, mint a lelkigondozás, vagy az evangélizálás. – Ugyanakkor a tanítás, még az egészséges tanítás is, sokszor eltakarhatja az Úr Jézus Krisztust; a tan, a dogma beárnyékolhatja a tiszta evangéliumot.*

Jób 39

253. dicséret

* A fentieket hadd helyezzem vissza a szövegösszefüggésbe, nem megszokott, de elfogadott értelmezésben. Pál Kréta szigetén presbitereket (2) és presbiternőket (3-5) állíttat szolgálatba; egyes értelmezések szerint lelkészeket és lelkésznőket, miközben Kréta püspökét, Tituszt is inti hiteles életre, amely alátámasztja a tiszta tanítást és erővel telíti az igehirdetést: ezt hallgatva megtér az ellenség is (6-8). Ezekre az intézkedésekre nagy szükség volt, mert a krétaiak ingatagok, bizonytalanok voltak a hitben és hajlamosak voltak mindenféle tévelygésre.

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS MAGASLATA. Az igaz, egészséges tanítás nem elsősorban egy tanrendszer (az is), hanem egy szemlélet, amely Krisztus megváltó evangéliuma felől tekint mindenre: kijelentésre, Szentírásra, emberre, eseményre. Ez a nézőpont lényeges, döntő. Nem mindegy, hogy a vizet az élet nélkülözhetetlen forrásának tartom, vagy lehetséges áradatnak, amely mindent elsodor és megfojt. Krétán is jelen voltak azok a „körülmetéltek” (10), akik mindig azt a szemléletmódot erőltették, amely a keresztyénséget is étkezési, ünneplési, erkölcsi és hétköznapi szabályok igájába akarták fogni, miszerint ezt sem, és azt sem szabad, mert jön az áradat, az ítélet, és elsodor (14-15). Ehelyett Krisztus az éltető, felszabadító evangéliumot hozta el nekünk, amely szabaddá tesz haláltól és szabályoktól egyaránt; de szabaddá tesz a tiszta életre is, azaz a pogány krétaiak sem maradhatnak többé hazudozó, lusta, falánk, vadállat népség (12). Ma is végletekben élünk: vagy határokat nem ismerő szabadosság, vagy ezernyi szabállyal lebénított élet jellemző ránk. Az evangélium nem ezek között, hanem ezek fölött van, mindkettő egyszerre: szabadság, amely a korlátot is szabadságként éli meg. Erre a magaslatra a Szentlélek emel fel, a hit nagykorúságában. 

Jób 38,16-41

278. dicséret

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS SZOLGÁI. Már látjuk, ahogy az egyház, az első század végén „intézményesül”, mert ez a folyamat, ebben a világban kikerülhetetlen: itt vezetésről, kialakulóban lévő tisztségekről, egészséges (igaz) tanításról és „elintézetlen ügyekről” (5) van szó. Hangsúlyozzuk, hogy a kialakulóban lévő tisztségeket az Írás még nem egyértelműen és következetesen használja. Titusz itt a majdani püspökök elődje, hiszen Kréta szigetén több városban állít szolgálatba lelkipásztorokat. A neves magyarázók egyet értenek abban, hogy azok, akiket Titusz szolgálatra rendel, vagyis az itt említett presbiter (5) és püspök (7) ugyanazt a tisztséget jelenti, azaz a gyülekezet „lelkipásztorát”. Ezeket Titusz állította szolgálatba a krétai városokban, Pál útmutatása szerint (5). Itt nyoma sincs választásnak.* A gyülekezet vezetője családi életében (6),** személyében és tulajdonságaiban (7-8),*** valamint tanításában (9)**** feddhetetlen; nem tökéletes, de kikezdhetetlen.*****

Jób 38,1-15

93. zsoltár

* Itt nyoma sincs választásnak: Titusz választ, Pál - Isten Igéjeként - megfogalmazott elvárásai szerint. Ez nyilván nem történt az adott gyülekezet ellenében, de az itt olvasható igei feltételek minden választás és „törvényesség” felett álltak, mert azokat Isten Szentlelke fogalmazta meg.

** Összegezve: feddhetetlen, mert egyfeleségű, gyermekei hívők, nem kicsapongók és engedetlenek.

 *** A feddhetetlenség negációkban: nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nyerészkedő. A feddhetetlenség pozitívumokban: vendégszerető, jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató.

**** A mai egyházalkotmányból és egyház-szervezetből kiindulva magyarázza sok kötet Titusz levelét, azaz saját gyakorlatát akarja az Igéből igazolni, ami eleve hibás írásmagyarázati módszer. Ne ezt kövessük, hanem pontosan nézzük meg, mit mond maga a szöveg. - Az apostoloktól átvett, a közösség által elfogadott, egészséges, igaz tanításról van szó, az igaz tudományról, amely mai formájában Isten Igéjében áll előttünk.

***** Itt nem olvasunk „többes vezetésről”, legfeljebb az újjászületett vezető munkatársairól. Urunk, adj ilyen újjászületett, feddhetetlen lelkipásztorokat nekünk; Te add, ne mi válasszuk; add, hogy a pásztorokban kiábrázolódjon a Jó Pásztor; akkor adatnak majd újjászületett munkatársak is, akik nem önmagukat akarják megvalósítani a szolgálatban, sokszor saját területükön átélt kudarcaikat kompenzálva, hanem elfogadva az Istentől kapott hiteles vezetőt, pásztort és tanítót, - együtt haladhatunk. Ez az „egység” mindennél fontosabb, hogy az egészséges, igaz (apostoli) tanítással bátorítani, meggyőzni és inteni tudjunk másokat (9). Ez az igei egyházalkotmány.

AKIK EBBEN AZ ÚJBAN RÉSZESÜLNEK. Isten választottai azok, akik hihetnek Jézus Krisztusban, akik megismerhetik ebben az összevissza világban a vitathatatlan igazságot és az igaz kegyesség szerint élhetnek, vagyis mindenkor, mindenhol hitelesek (1). Ők azok, akik örök életben remélhetnek (2). Isten választottai meghallják az Ő Igéjét, azzal a bizonyossággal, hogy Isten nem hazudik (3). Isten választottai azok, akik Isten Igéjéből az evangéliumot hallják ki, és arra kapnak megbízást, hogy az evangéliumot hirdessék és éljék (1).* Éppen ezért Isten választottait a közös hit összeköti, mint Pált és Tituszt (4). Isten választottai azok, akik a választottságukkal nem kérkednek (Efezeus 2,8-10), és másokra is reménységgel tekintenek. Uram, mutasd meg a Te népedet: ne úgy, mint akik a bibliai igazságokat feladják, de ne is úgy, mint akik az Igében gőgös kegyesek; hanem mint olyanokat, akik egyszerre Igéhez igazodók és evangéliumian nyitottak; mint akiket a közös hit összeköt, mint akik mások felé is vonzók!

Jób 37,14-24

252. dicséret

 * …kezdetben, mint apostolok, manapság pedig mint szolgák.

VISSZHANG AZ ISTEN ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚJRA. Ez az „új” Jézus Krisztusban elérkezett, kiteljesedése pedig egészen közel van (10-13).* Jézus Krisztus visszajövetele jutalmat jelent: „velem van az én jutalmam” (12). Ez azt jelenti, hogy nem maradhatunk kívül az Ő országán; ha kell, életünk utolsó percében átformál, megmos bennünket a mi Urunk, azaz megnyer minket az üdvösségnek (14-15). Jézus Krisztus azért küldte el minden angyalát és követét, hogy ezt hirdessék: Ő a kezdet és a vég (13), Őtőle jövünk és Őhozzá érkezünk meg; Ő ama fényes hajnalcsillag (13), az Isten eredeti teremtési gondolatának maradéktalan felragyogása, kiválasztó kegyelme gyökerének szárba szökkenése. Mi lehet a visszhangunk erre az isteni, teljesen újra? Csak az, hogy szomjazzuk, óhajtva várjuk, könyörögve kérjük: jöjj Uram Jézus Krisztus, akiben Isten elkészítette ezt az újat (17), miközben a Krisztusban kijelentett újhoz semmit hozzá nem teszünk, abból el nem veszünk (18-19).** Haydn „Visszhang” szimfóniájának második tétele minden taktust halkan, de hallhatóan (!) megismétel. Urunk, köszönjük a krisztusi újat, szívünk halk, de hallható visszhangban könyörgi: jöjj, tedd teljessé rajtunk a megváltás művét!

Jób 37,1-13

248. dicséret

*Olyannyira közeli Jézus Krisztus visszajövetele, hogy már alig van esély megváltozni, pedig mindenkinek, cselekedete alapján fizetnek meg (10-13)

** Vigyázzunk, mert elég gyakran nem a krisztusi új felől szemléljük a kijelentést, és olyan gyakran elveszünk és hozzáteszünk abból, saját értelmezésünk szerint!

AZ ISTEN ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚJ NÉLKÜLÖZ MINDEN ROSSZAT. Ott nincs szomjúság (1), nincs éhség és betegség (2), nincs rajtunk többé az a jogos átok, amely Isten nélküli életünkből fakadt és mindent tönkretett (3-4). Ott sötétség sem borul ránk; sem az éjszaka árnyaként, sem lelki-szellemi értelemben (5). – Most még ezek sorvasztó jelenlétét tapasztaljuk. Még olyan világban élünk, ahol sokféle szomjúság, éhség, betegség, átok és sötétség nyomorít bennünket.* Mivé alázhat egy embert az éhség és a betegség, de főként a lelki-szellemi-hitbeli sötétség. Félelmetes, megdöbbentő, hogy még nagyon okos, felkészült és tehetséges emberek is milyen primitívek és kegyetlenek tudnak lenni adott helyzetekben. – Hit által tapasztalhatjuk az ígéretek valóságát, a jelen minden töredékessége ellenére. A valódi hitet éppen az igazolja, amikor valaki a jelen szenvedéseiben is tud erre az eljövendő dicsőségre tekinteni. De ha adott pillanatban gyengülne a hited, ne csüggedj, Isten Krisztusban mindeneknek előtte döntött felőled (Efezus 1,3-4).

Jób 36,26-33

251. dicséret

* Érdemes lenne egyenként végiggondolni mindegyik hiányt, testi-lelki értelemben egyaránt. Ebben az átokban, a bűn átkában vergődve, szinte fel sem fogjuk az itt elhangzó ígéreteket. Ezek az áldások, képpel kifejezve, az Isten és a Bárány királyi székéből erednek (1).

AZ ISTEN TELJESEN ÚJAT KÉSZÍT.* – 1. Ez a „teljesen új” az Istentől való, benne az Ő dicsősége ragyog. Itt már az emberi dicsőségnek nem lesz jelentősége: nem kell pozíció-harcokat folytatnunk, hanem őszintén szerethetjük egymást (10-11). – 2 Ez az új élet örök alapokon nyugszik, magas fallal lehatárolt, védelmet ad, de tizenkét kapu töri meg a falakat. Egyszerre zárt és nyitott, de mindenekelőtt szilárd az Isten városa. Biztos oltalom számunkra „ez a város”, de nem az elkülönülésben, hanem nyitottságban élhetjük meg ott ezt a biztonságot (25).** – 3. Legfőképpen pedig azért teljesen új az Isten kiteljesedett országa, mert ott minden az Úr mértékéhez igazodik (15), ettől boldog; nincs kiszolgáltatva semminek: sem templomnak (22), sem vallásnak, sem egymásnak feszülő kegyességeknek és bibliamagyarázatoknak; nincs kiszolgáltatva természeti törvényeknek, sem napnak, holdnak, csillagoknak (23), sem a félelmetes éjszakának (26), csak az Úrnak.***

Jób 36,1-25

238. dicséret

* Ezt az Isten által készített újat a megtisztult, szent városhoz, Jeruzsálemhez hasonlítja az Ige, de itt nem a földrajzi hely, maga a város a lényeg, hanem amit erről a „kiteljesedett új életről” megtudunk. Az Istentől nekünk ajándékozott „új város” sziklaszilárd és nem ingatag.

** Ott nem alkotmányos jogon szűnik meg a kirekesztés, hanem Isten akarataként. Ott nem kell zárkózni, bezárkózni sehogyan sem, nem kell félni senkitől. Ott megélhetjük a tisztaságot, minden utálatosságtól, hazugságtól és mások életébe betörő erőszakosságtól mentesen (27). Boldog tapasztalat ez azok számára, akik ott lesznek (12-14).

*** Aki csak az Úrtól függ, a megváltó Krisztus szeretetében, az megtapasztalja az élet teljességét. Felfoghatatlan, de Krisztus feltámadásában valóságos távlatok ezek, amelyek a jelent a mennyei világra tágítják!

ISTEN MINDENT ÚJJÁ TESZ. – 1. A teljesen új érdekében a régit mindenestül fel kell számolni. Ne sirassam tehát ezt a világot mulandóságáért. Megérdemelt ítélet ez rajta. Bűnnel és nyomorúsággal megfertőzött világ ez, tele könnyel, jajkiáltással, fájdalommal, gyásszal és halállal. Amikor ez az ég és föld elmúlik, akkor ez a sok nyomorúság múlik el vele együtt (Victor János). – 2. A teljesen új világ rajza töltsön el bizakodással. Ez volt a megváltás célja, hogy létrejöjjön az Isten eredetei gondolata szerinti világ, ahol Isten akarata érvényesül; az akarat, amely bennünket is maradéktalanul boldoggá tesz. Isten akarata igazság, békesség és öröm a Szentlélek által. Isten valóságát, közelségét ott mindenben megtapasztaljuk (3).* – 3. Drága ígéret ez, áldott reménység, mert az a Valaki ígérte ezt nekünk, akinek szava egyedül megbízható (5), aki mindenek kezdete és vége (6-7). Még ebben a világban sajog az életünk, de a Jézus Krisztusba vetett hit által már az új világból részesülünk. Ez a reménység erőt, vigasztalást, bátorítást ad a küzdelemre, hogy a gyávaság, utálatosság, sokféle hűtlenség és hazugság, valamint mindenféle „varázslás” kísértésének ellent állhassunk (8).

Jób 35

205. dicséret

* Nem lesz többé könny, jajkiáltás, fájdalom, gyász és halál, és nem lesz többé semmiféle feszültség; mert ott már nem lesz szükségünk a „jótékony”, inspiráló feszültségre sem, mert nem lesz semmiféle olyan törekvés, amely a másik fölé akar emelkedni. Csak egy indulat mozgat ott: Isten dicsérete, egymás szeretete, melyben mi magunk is kiteljesedve élünk.

 AZ ÚJ VILÁGKORSZAK TARTALMA.* A halottak, mindenki, aki valaha élt (13), feltámad** és megáll az Úr előtt (12). Két könyvet említ az Ige. Az egyik könyvbe minden fel van írva: minden mozzanatunk, érzésünk, gondolataink, szavaink, cselekedeteink. Mindenki a cselekedetei alapján kapja az ítéletet (13), és a tüzes tavat érdemelné, azaz a második halált, a kárhozatot. Nagyok és kicsik egyforma félelemmel állunk meg itt, mert bizony nem lehet senkinek sem dicsekvése az Úr előtt. A másik könyv az élet könyve (14-15): azok kapnak kegyelmet, üdvösséget, akiknek nevét ide írta az Úr. Most dől el, hogy az Igét komolyan veszem-e, vagy sem. Mert számos ponton lehetne kérdésem, vitám, tiltakozásom, kételyem. Rettenetes ugyanis szembesülni azzal, hogy Valaki mindent tud rólunk, minden rosszat is, még a „szuperhívőkről” is; ugyanakkor felfoghatatlan kegyelem, hogy ennek ellenére mégis életet nyerhetünk, kegyelemből. A legfelfoghatatlanabb azonban ez a korlátozott kegyelem: nem mindenkié az üdvösség? Vitázhatunk, de elsőként leborulásunkra van szükség, Isten Igéje előtt. Aki leborul, az aztán kaphat válaszokat, új értelmezési lehetőségeket, krisztusi megoldásokat, még erre nézve is.

Jób 34,16-37

117. zsoltár

* Nagy fehér királyi széken ül az Úr. Színe elől eltűnt a világ (11), mert akkor már Ő lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28).

 ** Ez a második feltámadás, amikor mindenki feltámad az ítéletre. Az első feltámadás során azok támadnak fel, akik meghaltak a Krisztus bizonyságtételéért, az Isten Igéjéért, és nem vették magukra a fenevad bélyegét. Ezek uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig (20,4-5). Ez az ezer esztendő a zsidó évhetek szombatja, ahol a héten belüli egy nap ezer esztendő, vagyis ez az utolsó ezer esztendő. Utána a végső csatában (20,7-10) Isten legyőzi az istenellenes népeket (Gógot és Magógot, ezek azok a népek, akik Izráel ellen támadtak, azóta az istenellenes népek szimbólumai, Ezékiel 38-39), majd a Sátánt és seregét, míg végül elmúlik a föld (20-11), és elkövetkezik az utolsó ítélet (20,12-14). Az első halál az ember testi halála, a második halál a kárhozat.