Nem az áldozatok bemutatásának következménye az Úr megjelenése, hanem pont fordítva: ezeket az áldozatokat éppen azért mutatták be, mert azt az ígéretet kapták, hogy hamarosan találkoznak az Úr dicsőségével. Ezek az áldozatok nem kieszközölni akarják az Úr dicsőségét, hanem készülnek arra. Az ember ugyanis az Úr jelenlétét soha nem tudja kikényszeríteni, hiszen az minden emberi cselekvést megelőz, mindenestül kegyelem. Ezt a kegyelmet kaptuk meg Krisztusban, akiben nemcsak láttuk az Atyát, hanem azt is megláttuk, hogy milyen az Isten; a bűnt megemészti (24), de a bűnös embert nem; helyette saját Fiát emésztette meg, egyetlen tökéletes áldozatként. Az Úr megjelenése ezért számunkra a szabadulás és a megoldás valóságát jelenti. Az „áldozatok” és Isten megjelenése között annyi reményteli kapcsolat mégiscsak lehetséges, hogy bizonnyal hihetjük, amikor mi megjelenünk az Úr színe előtt, azt Ő nem fogja megváltó válasz nélkül hagyni, bármilyen reménytelennek tűnik is a helyzet. Aki ugyanis rászorultságát belátva állhat meg az Úr előtt, az már kegyelmi állapotban van.

Róma 4,13-25

425.dicséret

* Áron önmagáért, majd a népért bemutatta az áldozatokat, sorrendben a vétek, égő, étel és békeáldozatokat. Közben az egész ünnepség, a békeáldozatból következően egy áldozati lakomába érte el tetőpontját. Ennek elején Mózes és Áron megáldották a népet (22-23), miközben megjelent előttük az Úr dicsősége (23-24). Ezt kell látnunk: sok minden érthetetlen, kultusz és hétköznapok, áldozatok és események; de ha életünk az Úr színe felé halad, akkor nem történhet nagy baj.