Az elkövetett bűnért nemcsak engesztelést kellett szerezni az Úr előtt, vagyoni helyzet szerinti véres áldozattal,** hanem jóvátételként meg kellett téríteni az okozott kárt, és ez felett még annak ötödét (24) Nem elég tehát az engesztelés és a bocsánatkérés, jóvá kell tenni, amit elrontottunk! Ezt az Újszövetségből is igazolhatjuk, gondoljunk csak Zákeus történetére (Lukács 19.1-10). A sorrend azonban világos: először az Úr a kegyelmébe fogadta Zákeust, ezután változott meg Zákeus, olyannyira, hogy a megnyert bocsánat jóvátételre indította őt. Isten kegyelme ugyanis mindenre elégséges, még erre a konkrét változásra is. Néhány „apróságra” figyeljünk még! Minden bűnt jelenteni kellett, egyébként bűnrészessé vált a hallgató (1). Minket azonban többnyire nem a tisztaság iránti vágy jó lelkiismerete indít a másik bejelentésére, hanem az irigy és rosszindulatú bosszú (bár nemes üggyel igyekszünk álcázni mindezt). Az ilyet pedig az Úr Igéje, minden zsarolással együtt aljas cselekedetnek tartja (21), akárcsak azt, amikor romlottságunk még az Úr dolgait sem kíméli, és a szentet is befogja a saját céljainak, önző, hiú fogatába, ezzel meglopva azt (14-16). Nem maradhatunk ilyenek, valójában meg kell térnünk!

* A jóvátételi áldozat rokonságot mutat a vétekáldozattal, amennyiben nem szándékos bűnökről van szó, de itt már említést olvasunk arról is, hogy az elkövetett bűn később tudatosulhat (3-4). Valóban, minden bűnnek, a nem szándékosan elkövetett vétkeknek is, előbb-utóbb látható következményük lesz, így tudatosul (1), kitudódik, ezért konkrétan megvallható, amiben vétkeztünk, nem lehet azt elmaszatolni (5). 

** …nagyon szegényeknél vértelen áldozattal, amit az Úr véres áldozatnak tekintett (7-13).