AZ ISTEN TELJESEN ÚJAT KÉSZÍT.* – 1. Ez a „teljesen új” az Istentől való, benne az Ő dicsősége ragyog. Itt már az emberi dicsőségnek nem lesz jelentősége: nem kell pozíció-harcokat folytatnunk, hanem őszintén szerethetjük egymást (10-11). – 2 Ez az új élet örök alapokon nyugszik, magas fallal lehatárolt, védelmet ad, de tizenkét kapu töri meg a falakat. Egyszerre zárt és nyitott, de mindenekelőtt szilárd az Isten városa. Biztos oltalom számunkra „ez a város”, de nem az elkülönülésben, hanem nyitottságban élhetjük meg ott ezt a biztonságot (25).** – 3. Legfőképpen pedig azért teljesen új az Isten kiteljesedett országa, mert ott minden az Úr mértékéhez igazodik (15), ettől boldog; nincs kiszolgáltatva semminek: sem templomnak (22), sem vallásnak, sem egymásnak feszülő kegyességeknek és bibliamagyarázatoknak; nincs kiszolgáltatva természeti törvényeknek, sem napnak, holdnak, csillagoknak (23), sem a félelmetes éjszakának (26), csak az Úrnak.***

Jób 36,1-25

238. dicséret

* Ezt az Isten által készített újat a megtisztult, szent városhoz, Jeruzsálemhez hasonlítja az Ige, de itt nem a földrajzi hely, maga a város a lényeg, hanem amit erről a „kiteljesedett új életről” megtudunk. Az Istentől nekünk ajándékozott „új város” sziklaszilárd és nem ingatag.

** Ott nem alkotmányos jogon szűnik meg a kirekesztés, hanem Isten akarataként. Ott nem kell zárkózni, bezárkózni sehogyan sem, nem kell félni senkitől. Ott megélhetjük a tisztaságot, minden utálatosságtól, hazugságtól és mások életébe betörő erőszakosságtól mentesen (27). Boldog tapasztalat ez azok számára, akik ott lesznek (12-14).

*** Aki csak az Úrtól függ, a megváltó Krisztus szeretetében, az megtapasztalja az élet teljességét. Felfoghatatlan, de Krisztus feltámadásában valóságos távlatok ezek, amelyek a jelent a mennyei világra tágítják!

Szerző: refdunantul  2014.05.14. 04:00 komment

süti beállítások módosítása