A békeáldozat olyan áldozati fajta, amelyből az áldozó maga is evett, családjával, gyülekezetével együtt. Istennek ajánlotta a teljes áldozatot, de abból a húst visszakapta, és csak a zsírt, azaz a „kövérjét”, a májon lévő hártyát és a két vesét, mint az akkor legértékesebb részeket tartotta fenn Istennek, valamint a vért széthintette az oltár körül (16). Ennek az áldozatnak a lényege az asztalközösség volt, benne a béke helyreállása, Isten és ember, ember és ember között. A béke az Ószövetségben a külső és belső rendezettség felé mutatott: békességben Istennel, önmagammal, dolgaimmal, egymással. A békeáldozat ennek az óhajtott békességnek valóságát ábrázolta ki, ám Jézus Krisztusban ez a békesség végérvényesen elérkezett közénk, visszajövetelével pedig kiteljesedik. Addig azonban kettősségben élünk, tapasztaljuk ennek a békességnek valóságát, Urunkkal közösségben, éppen ez ad erőt a még meglévő, sokszor gyilkos külső és belső békétlenség elhordozásához és gyógyítgatásához. 

Róma 2,1-10

299. dicséret