A feltámadott Urat megérinthetnék a tanítványok; majd a feltámadott Úr megeszi a sült halat (39-43). Ezek szerint, a feltámadott Úr testére tekintve, a test feltámadása konkrét valóság. Nem ez a testünk támad fel, mert a „test” nem egyenlő egy bizonyos anyag összességével. Mostani testünk anyagában nem ugyanaz, mint hét évvel ezelőtt volt, hiszen hétévente teljesen „kicserélődünk” anyagainkban, sejtjeinkben; mégis azonosak vagyunk önmagunkkal. A test feltámadása konkrét valóság, megőrizzük személyazonosságunkat, megérinthetjük egymást, viszontlátjuk egymást, az Úrban, Isten pedig új életteret teremt nekünk, amelyben igazság lakik (Jelenések 21,1). Nincs ennél nagyobb vigasz. A Szentírás ezért evangélium, örömhír; beteljesedett, amit Isten Igéje ígért (44-46), megváltott emberek vagyunk, a karácsonykor született Jézus Krisztus feltámadása által.**

Haggeus 2,10-23

328. dicséret

* Joggal vált ki döbbenetet, félelmet, kétséget a feltámadott Úr megjelenése. Victor János írja: „valóban, az életről és halálról való egész gondolkozásunkat fenekestől felforgatja a Feltámadott” (37). Mégis, „tanítványai” számára Jézus Krisztus elmegy a legvégsőkig, hogy hitre segítse őket (38).

** Az egyház küldetésének lényege olvasható a mai igerészben. Az egyház csak ezt hirdetheti, minden nép között, mint aki tanúja ennek, mert ő maga már megtapasztalta a feltámadott Úrral való találkozást (47-48). Minden teológiai vita értelmét veszti, ha ezt komolyan vesszük, helyette azonban adatik nekünk ehhez a szolgálathoz a Szentlélek, és a mennyei erő (49).

Sokan élnek szomorúan közöttünk. Ezeknek a szomorúságoknak sokféle fajtája és fokozata létezik, de a gyökere ugyanaz: halálos magány. Ezek ketten, Emmausból való tanítványok is szomorúak, mert a szóban, tettben hatalmas próféta, akiben reménykedtek, meghalt; ugyan azt beszélik, hogy feltámadt (19-24). A feltámadott Jézus Krisztus rámutat minden „szomorúságunk” okára, nevezetesen arra, hogy milyen rest a szívünk, hogy elhiggyük Isten hatalmas ígéreteit, amit kijelentett nekünk, és amelyek beteljesedtek Őbenne (25). Segíteni akar rajtunk, ezért sorjában elmagyarázza nekünk az Írásokat, hogy a Szentírásban felismerjük Őt (27). Mindezt baráti beszélgetésben teszi. Ettől kezdve minden írásmagyarázat, igehirdetés, keresztyén bizonyságtétel meghatározója ez a történet: baráti beszélgetésben, a feltámadott Jézus Krisztusra mutatva szólni az Írásokban rejlő evangéliumról, miközben valójában a feltámadott Úr szól általunk, hogy megnyíljon a szemünk, szomorúságunk elmúljon (Róma 15,4), és Istent dicsérve, életünk értelmére, szolgálatunkra találjunk (31-35).*

Haggeus 2,1-9

326. dicséret

* Az emmausi két tanítvány már nemcsak híradást kapott a feltámadott Jézus Krisztusról, hanem maga a feltámadott Úr csatlakozott hozzájuk (15). Velünk vándorol a mi Urunk (Máté 1,23). Ez akkor is tény, ha ezek a tanítványok egy ideig ezt még nem látják meg, nem ismerik fel (16). Ám ma is szól az Ige (27), megtörik a kenyeret (30), és vannak hiteles keresztyének; tehát van még remény. Maradj velünk, Urunk, sőt, ha valamilyen formában már „beesteledett” nekünk (28-29), akkor is légy a világosságunk!

Advent negyedik vasárnapján, karácsony ünnepére készülve érkeztünk meg, Bibliaolvasó kalauzunk vezérfonala szerint, Jézus Krisztus feltámadásának örömhíréhez. Ez az egybeesés azért fontos, mert rámutathatunk egy lényegi üzenetre, miszerint Jézus Krisztus azért született meg az első karácsonyon, hogy meghaljon érettünk, és feltámadásával legyőzze a halált. Karácsonykor Üdvözítő született nekünk, akiben Isten megmutatta a maga vitathatatlan dicsőségét, miközben az örök élet békességét ajándékozta nekünk (Lukács 2,10-14). Adventben az Ő visszajövetelére várunk, hogy teljessé legyen rajtunk az örök élet öröme, rendje. Az evangélium lényege a feltámadás örömhíre. Az első keresztyének a húsvéti öröm felett örvendezve gyűltek össze. Minden vasárnapi istentisztelet erre az örömre emlékeztet bennünket. Karácsony mindig húsvét fényében érthető meg igazán. Az egyház pedig, Urának, Jézus Krisztusnak a visszajöveteléig ebben az örömteli szolgálatban él, várakozó reménységgel.*

Haggeus 1

325. dicséret

* Nem véletlen, hogy a húsvéti örömüzenet szimbóluma a sír szájáról elhengerített kő (2). Isten levette a követ az emberről, az emberi szívről ugyanúgy, mint az emberi élet minden siralomvölgyes zártságáról. Tehát megkönnyebbülhetünk, hiszen nincs többé olyan teher, amely kő nehézségű súlyként a mélységbe húzna, nincs többé olyan halál, amely végérvényesen lezárna előttünk mindent, nincs többé olyan kőkemény bűn, amire Jézus Krisztus kegyelme által ne lenne bocsánat, de nincs is olyan ellenünk elkövetett bűn, amelyet mi ne tudnánk, az Ő erejével megbocsátani. Vegyük komolyan az igehirdetés mindenkori üzenetét, amely bármely Ige alapján, valójában ugyanaz, feltámadott az Úr (6). Mindenkor erre kell emlékeznünk, és erre kell emlékeztetnünk másokat is (8-9), ez az örömhír az, amely valójában minden félelmet elvesz (5). Viszont halálos félelemben, halálban marad az életünk, ha mindezt üres fecsegésnek tartjuk (11).

Jézus Krisztus kereszthalálának rendkívüliségét mennyei jelek igazolták. Az első ilyen jel, amit a Biblia megemlít Lukácsnál, a sötétség.* - A sötétség egyrészt a szenvedő Jézus számára a mennyei jóakarat első jele, mert megszűnik szégyenteljes, közszemlére tett szenvedése, és a sötétség, mint egy kárpit eltakarja a szenvedő Urat. - A sötétség kétségtelenül Isten cselekvése, csoda, ezt a jelenséget nem lehet csillagászati elsötétedésnek magyarázni, valamiféle napfogyatkozásnak.** - Ez a sötétség azt jelzi, hogy Jézus Krisztus, aki a világ világossága (János 8,12), távozik a földről és sötétséget hagy maga után, mégpedig vak sötétséget (János 12,35). Jézus Krisztus visszajöveteléig ez a vaksötétség az ember alapállapota, amelyben Isten Igéjére figyelve adatik nekünk némi világosság, hogy lássuk a következő lépést. Isten szava által, tükör által homályosan látunk valamit (1Korinthus 13,12). Jézus Krisztus visszajöveteléig Isten Igéjén kívül nincs más világítóeszközünk.*** - Ez az első jel is hirdeti, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában Isten cselekszik. Itt sokkal többről van szó, mint egy jó ember kínhaláláról.****

Jeremiás 52,12-34

324. dicséret

* Jézus kereszthalálakor hirtelen elsötétedett a nap. A Bibliában szereplő órákhoz 6 órát kell hozzáadni, mert akkor reggel 6 órától számolták az időt. A mi Urunkat, mai idő szerint 9 órakor feszítették keresztre, 9-től 12-ig megcsúfolva függött a kereszten, majd 12-től délután 3-ig hirtelen elsötétedett a nap. Mit jelent ez a sötétség?

**…hiszen a páska ünnepén telihold volt, vagyis a hold a föld másik oldalán van, mint a nap, nem takarhatja el sehogy sem a napot a hold. Ennek a sötétségnek csakis teológiai magyarázata lehet: Isten, aki a világosságot teremtette, most megvonta.

*** Ugyanaz a jel kétféleképpen hat, másként Isten népe és másként a kívülállók számára, mint ahogy a kereszt sokaknak botrány (1Korinthus 1,18), nekünk pedig a megváltás. Isten népe mindezt vigasznak, bátorításnak, a próféciák beteljesedése kezdetének tartja, míg a kívülállók a sötétben megrettennek, csúfolódásuk, szórakozásuk, Istent káromló beszédük abbamarad.

**** - Ez az első jel is hirdeti, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában Isten cselekszik, amely kétféleképpen hat az emberekre. Itt sokkal többről van szó, mint egy jó ember kínhaláláról. A második jel a templom kárpitjának kettéhasadása, még határozottabban hirdeti ezt (45).

Jézus Krisztus egész életében, kereszthalálában és feltámadásában bibliai próféciák teljesedtek be. Ez is bizonysága annak, hogy Jézus Krisztus a megígért Megváltó.* - Két gonosztevő között feszítik meg Jézust (32), azaz a mi Urunkat a bűnösök közé sorolták, ahogy ez meg volt róla írva az Ézsaiás 53,12-ben. Minden „átvitt" értelmezés nélkül mondhatjuk, hogy két gonosztevő minden embert jelképez, akik körülveszik az Urat.** - Amikor ecettel itatták, Jézus nem fogadta el a kábító italt (36), mert józan, tiszta elmével akart meghalni, mint engesztelő áldozat. Ez is prófécia beteljesedése (Zsoltárok 69,22).*** - A keresztre feszítésről, mint halálnemről is szólnak a próféták, olvassuk csak el a 22. Zsoltár 17. versét, vagy Zakariás próféta könyvének 12. fejezetéből a 10. verset, az Ézsaiás 53,5-ről nem is beszélve. Itt Ézsaiás próféta már hitbeli magasságokban emeli Jézus Krisztus halálát, miszerint Ő a mi fájdalmainkat hordozta, a mi vétkeink miatt törték össze, hogy az Ő sebei árán valóságosan meggyógyuljunk.**** 

Jeremiás 52,1-11

323. dicséret

* Néhány ilyen beteljesedett próféciát említek a mai igeszakaszt olvasva.

** - Az is prófétai igehely beteljesedése, hogy Jézust Jeruzsálemben feszítették keresztre (33), ahogy erre a Lukács 13,33-ban maga Jézus Krisztus is utal.

*** - Ugyancsak prófécia beteljesedése az a tény, amit a római katonák tesznek, miszerint sorsvetéssel osztoznak Jézus ruháin. Lapozzuk csak fel a 22. Zsoltár 19. versét.

**** Nem sorolom tovább a beteljesedett próféciákat. Ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk Jézus Krisztus halálának páratlanságát, amelyet az Isten készített elő a mi megváltásunkért. 

Jézus Krisztus imádsága a kereszten értünk szól, akik a bűn által megkötözve sokszor nem tudjuk, hogy mit cselekszünk, mégis bocsánatot nyerhetünk (34). Jézus Krisztus értünk, bűnbocsánatunkért, üdvösségünkért való könyörgése, valamint engesztelő áldozata szintén prófécia beteljesedése (Zsoltárok 22,19). 

Áldott legyen az Isten kimondhatatlan ajándékáért (2Kor. 9,15).

Cirénei Simon minden ellenkezés nélkül átveszi a keresztgerendát és viszi azt. Óriási tévedés lenne azonban a kereszthordozó keresztyén típusát látni Simonban, hiszen Ő nem tudja, hogy mit visz, hogy miért viszi, egyszerűen parancsra cipekedik. Egy gerenda cipelésétől pedig senki nem lesz keresztyén. Azt azonban tudjuk a Márk 15,21-ből, hogy cirénei Simon Alexandernek és Rufusznak az atyja, akiket ismerünk a későbbi keresztyén gyülekezetből, amennyiben a Római levél 16,13-ban említett Rufusz és anyja ezekkel azonos család. Ezek szerint cirénei Simon házanépe később megtért, valóban keresztyénné lett. Pál az úrban kiválasztottaknak nevezi őket, hitüket dicséri. Az üzenet tehát az, hogy megyünk az életutunkon, váratlanul találkozunk Jézussal, feladatokat kapunk, amelyeket át sem látunk, miközben nekünk más tervünk lenne, és mégis át kell vennünk a „kereszteket”, tennünk kell a „nemszeretem” munkát. Aztán egyszer csak Isten megnyitja a szemünket. Övéi életében így cselekszik az Úr.

Jeremiás 51,41-64

321. dicséret

* Egy bizonyos cirénei Simon vitte Jézus keresztjét, Jézus után (26). Ez valójában a kereszt vízszintes szárát jelentette, a függőleges hosszabb keresztgerenda a helyszínen várta őket. 

A római katonáknak volt egy úgynevezett "robotos" joguk, megállítási joguk a helyben lakókkal szemben, amikor is dárdájuk lapos végével megérintették valaki vállát és felszólíthatták az illetőt, hogy vigyed a zsákomat, csomagomat. Az illetőnek egy mérföldet kellett vinnie a robotos jog szerint a rómaiak valamilyen terhét. Ha ezt nem tette, megverték, megbüntették az illetőt. Jézus Krisztus erre az úgynevezett robotos jogra hivatkozva mondja a Hegyi beszédben: "Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Máté 5,41). 

Így ragadták meg cirénei Simont is, hogy vigye Jézus keresztjének vízszintes szárát. Ezt nem irgalmasságból tették a rómaiak, hanem azért, mert Jézus napok óta nem evett, egész éjszaka kihallgatták, már kimerült és miután Pilátus elbocsátotta, megkorbácsoltatta Jézust ólomgolyós és éles csontokkal felszerelt korbáccsal, melyek felszaggatták a mi Urunk testét. A római katonák nyilván látták, hogy kell valamit tenni, különben a kivégzésre ítélt előbb meghal, még mielőtt a vesztőhelyre ér. 

Barabás valóban azt tette, amivel Jézust hamisan vádolták (19), hiszen Barabás egy római hatalom ellenes forradalmár volt, aki egy felkelés alkalmával gyilkolt is. Ő valóban ellenezte a császárnak való adófizetést. Itt értjük meg a helyettes elégtételt, hogy Jézus azt a terhet, vétket, bűnt veszi fel, amit Barabás, a „sokféle Barabás” követett el, azaz mi, sokféleképpen Isten és egymás ellen lázadók. A választás azóta is élet-halál kérdés: Jézus vagy Barabás? (18) Pilátus ebben a választásban enged a tömeg nyomásának, a tömeg enged a tömeghisztériának, miközben egymást hergelik fel, a főpapok pedig engednek saját irigységük és önteltségük hatalmának. Fontos tudni, hogy mégis Isten tartja kezében az eseményeket; Pilátus tehetetlensége (24-25), a tömeg dühe (18), a főpapok féltékenysége (13), és öntelt vallásossága ellenére is; még Barabás lázadása ellenére is. Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse ezeket, és a mai elveszetteket, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk (János 10,10).  

Jeremiás 51,20-40

320. dicséret

* Pilátus ártatlannak vallotta Jézust, és Heródes véleménye ebben megerősítette, ezért bejelentette, hogy elbocsátja (13-15). Pilátus még kétszer kinyilvánította azt, hogy Jézust szabadon szeretné bocsátani (20), meg is kérdezte a sokaságtól, mi rosszat tett ez az ember (22); majd újból kinyilvánította, hogy elbocsátja (22).

Pilátus ott téved, hogy kettős játékot játszik, miközben határozatlan; nemcsak ártatlannak vallja Jézust, hanem a tömegnek is kedvében akar járni, ezért Jézust a szabadon bocsátása előtt megfenyíti (16). 

Éppen ezzel a kettős játékkal, döntésképtelenséggel hozza magára a bajt, mert a tömeg az ünnepre való tekintettel Barabás szabadon bocsátását kéri, és követeli Jézus megfeszítését (23).

Valaki megosztott velem egy súlyos dolgot, és kérte, hogy cselekedjek. Azzal a nyugalommal állt fel, hogy ő szólt, ő megnyugodhat, a felelősséget már átadta nekem. Milyen frappáns megoldás ez. És hányan tesszük ugyanezt, folyamatosan: én szóltam, megmentettem a lelkemet, mert másnak odahánytam halomba az egész "katyvaszt". Ezt teszi Pilátus és Heródes is, egymáshoz küldözgetik az Urat, hárítgatják egymásra „ezt a kellemetlen jézus-ügyet”, oldja meg a másik. Jézus először igennel és nemmel felel, majd nem szól semmit. Pedig az Ő keresztje, amely felé éppen útban van, az a hely, ahová én is tovább hárítom azt a terhet, terhek sorát, amit rám halmoznak, hogy bele ne roppanjak. Őtőle „nem tér vissza a bumeráng”, sőt Ő az, aki nemcsak meghalt, hanem feltámadott; ezért egyedül Ő tud segíteni, megoldást adni, a megoldásban minket is felhasználni, és amíg kell, terheket hordozva, megerősíteni.

Jeremiás 51,1-19

318. dicséret

Péter verte a mellét, hogy bármit képes megtenni Jézusért (33), de amikor a saját irháját kellett menteni, akkor semmi sem számított, és szemrebbenés nélkül megtagadta az Urát (56-60).** - De Péter az Úr gyermeke volt, ezért az Úr nem engedte őt elveszni. Keserves zokogása jelzi ezt, és egyben elindítja őt az örök élet útján (62). Ehhez a zokogáshoz „ki kell vonulni”, ez senki másra nem tartozik. - Az egyik vasútállomás kietlen szélén, kigazosodott vakvágányon áll magányosan egy tehervagon, tengelye is megroppant már. Esélye sincs, hogy újra elinduljon: ahhoz mozdony kell, a fővonalig vezető vágány kell, ép tengely kell. Ilyen az ember élete Isten nélkül. Péter sírása legalább már jelzi, Isten rádöbbentette őt erre az állapotára, és a másik oldalról, a kegyelem oldaláról már épül a sín, az örök élet „fővonalába”, ahonnan közeledik felé a holtpontról kivontató mozdony is.***

Jeremiás 50,29-46

316. dicséret

* Nyomorult, szánalmas lény az ember: elbizakodott, amikor jól megy neki, ám, ha bajba kerül, azonnal vált, érdekei szerint forgolódik, hazudik, megtagadja korábbi barátait, és valójában mindenre képes. Nagy kegyelem, ha valamikor eljön az a pillanat is, amikor az ember összeomlik saját kisiklott életén, halálos hibáin, önzésén, és tud sírni. Boldogok, akik sírnak, mert számukra még van remény (Máté 5,4). 

** Pedig Péter még nem is a legmegátalkodottabb volt, mert a többiek előbb szétfutottak félelmükben, ő legalább követte még egy darabig az Urat, nem tudjuk mi okból, de tovább kitartott, mint a többi (54).

*** Ez a „mozdony" Jézus Krisztus. Ő jött, Lelke által, pünkösdkor Péterért.

Döntő kérdés, kinek tartjuk Őt. Erre kérdez rá a Nagytanács is, kicsoda Ő, Isten Fia? Mi kinek tartjuk Őt? Ha nem Ő az Isten Fia, akkor honnan jön számunkra a segítség, akkor még a bűnbánat sírása is hiábavaló, mert maradunk a holtpályán, és nincs, aki segítsen (66-71). 

Fellobban majd az a „tűz”, amely úgy ránk világít, mint a főpap udvarán Péterre, és megmutatja, hogy kik is vagyunk mi valójában, amelyből egyszer sok minden kiderül, de ennél a tűznél egyértelművé lesz, és csak az Úr kegyelme, a keresztség vize olthatja el ezt a tüzet (56).

De Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Még kigúnyolva sem a saját fájdalmával foglalkozik (63-65), hanem mentő tekintettel tart számon bennünket (61), és nemcsak gyarlóságaink feletti megszomorodásra, sírásra késztet (62), hanem értünk jön, megszabadít (Jelenések 22,20).

Advent harmadik vasárnapja önvizsgálatra hív. - 1. A sötétség hatalmának idején nemcsak a védtelenre és az imádkozóra, nemcsak egymásra támadunk, hanem az Istennek is nekirontunk! A mi Urunkat imádság közben támadták meg (46). Ez a sötétség hatalmának az ideje (53). - 2. Ilyenkor képmutatásunk kárhozatos is lehet, mert lényegi helyzetekben sántikálunk kétfelé (Józsué 24,15). Júdással az élen, sokaság érkezik. Júdás megcsókolja Jézust. Elárulja Jézust, úgy hogy közben tetteti a tanítványt. Kárhozatos képmutatás ez, amikor döntő helyzetekben, Istennek is akarunk tetszeni, és embereknek is (47). - 3. Ilyenkor előkerülnek a kardok, még a tanítványai is előhúzzák azt. A tanítványok karddal akarnak rendet teremteni (49-551), de Jézus Krisztus egyértelművé teszi, hogy a „kard”, az erő nem megoldja, hanem elmélyíti a válságot; még akkor is, ha kezdetben talán eredményesnek is tűnhet a nagy káosz után az erő által teremtett rend; de végezetül kiderül, hogy aki kardot használ, maga is kard által veszik el (Máté 26,52). - 4. Ekkor ragyog fel Urunk hatalma a sötétség erői felett (48).* A mi Urunk tud mindenről (48), engedelmesen elfogadja az Atya rendelését, ezért Ő nem az emberek áldozata, hanem az Atya egyetlen, tökéletes áldozati báránya. 

Jeremiás 50,1-28

126. zsoltár

* A mi Urunk tud mindenről (48), engedelmesen elfogadja az Atya rendelését, ezért Ő nem az emberek áldozata, hanem az Atya egyetlen, tökéletes áldozati báránya. Ez azonban nem törli el az emberek felelősségét. Jézus kimondja, Ő az, akit keresnek, és ezek Jézus szavától hátra esnek; nem leborulnak, hanem hanyatt esnek (János 18,5-6). Borulj le, ne ess hanyatt. - 5. Ilyenkor ragyog fel a mi Urunk kegyelme. Kiárad a bűn, kiárad a kegyelem is (Róma 5,20). Milyen kegyelmes az Úr, ezekhez a felelőtlenekhez, az övéihez: tanítványait védelmébe veszi (János 18,8); a főpap szolgáját, aki pedig ellene indult, a fülét pedig levágták, meggyógyította; vajon ezután is hadakozott gyógyítója ellen? (51-52). Lám a kard legfeljebb ennyit old meg, levág egy fület, lekaszabol embereket, de a probléma marad. Hagyjuk abba ezt a módszert, - mondja Jézus (51). Megváltás kell! Ezért indult el a mi Urunk, kiinni a keserű poharat (János 18,11).

Jézusunk emberként szenvedett, már a kínhalál közeledtének éjszakáján is: gyötrődött, verejtékezett (44). Angyalnak kellett őt erősíteni (44). - Tudjuk, hogy Ő bűneink terhét is elhordozta ott a kereszten, erre a „súlyra” gondolva Ő is megrettent. - De mégis, most csak emberi szenvedésébe, a kereszthalál kínjába érezzünk bele kissé; az is „elég”. - Jézus Krisztus kimondja a világ legőszintébb mondatát, a legemberibbet: Atyám, ha lehetséges, „ne”, még ne, most ne, egyáltalán ne. Megnyugtat, hogy ilyen „emberi” a mi Urunk, és ezt nem is titkolja az Ige, nem leplezi. - Ez arra bátorít minket, hogy merjünk mi is „emberibb” keresztyének lenni, merjünk emberibb hangon szólni, emberségesebben Igét hirdetni, egyáltalán merjünk emberként jelen lenni a világban. - Talán éppen ezt az emberibb hangot áldaná meg a Szentlélek azzal, hogy sokan meglássák Jézusban a Krisztust, az emberben az Istent.*

Jeremiás 49,23-39

314. dicséret

* Jézus még kitartóbban imádkozott (42), majd engedelmesen igazodott az Atya akaratához (42), egészen a keresztig; hogy eljöhessen a feltámadás, számunkra is. 

Mindaddig „alszunk”, mint itt a tanítványok, ameddig nem merjük életszerűbben, nyitottabban, nemcsak tanokra támaszkodva, keresztyén, felekezeti szerepeinken túl, azaz emberibben képviselni a mi Urunkat, akiben az egyetlen, élő Isten öltött testet. 

Ha nem így teszünk, a világ elmegy mellettünk, mint a gyorsvonat, még el is gázol, mint a síneken alvókat. Keljünk fel! (46)

Engedi az Úr, hogy rostán rázzanak bennünket, de ezzel tisztít, és azt soha nem engedi, hogy mi magunk aláhulljunk. A sátán az akkori, de a mai tanítványokat is próbára teszi; de nem csak a próba, hanem az Úr értünk, övéiért való könyörgése is folyamatos. Kikér, de nem kap meg minket az ellenség. A rostálás képe kifejező arra a próbatételre, ami érhet bennünket, mert közben tisztulunk, mint a búza a sokféle polyvától (31-32).*

Jeremiás 49,1-22

313. dicséret

* Péter engedett a kísértőnek, amikor magabiztosan hencegett, hogy még a halálba is követi Urát; de Jézus Krisztus a kísértésben is végig Péterrel volt, nem engedte, hogy elbízza magát; figyelmeztette, hogy fogadkozása semmit sem fog érni az életveszélyben (33-34). 

Igen, a nagy bajban mi menekülünk, visz minket az ellenség, de a mi Urunk a menekülésben is rajtunk tartja a kezét, és nem enged teret a kísértőnek: csupán elvégzi, hogy rádöbbenjünk saját gyengeségünkre, és Őtőle kérjünk erőt, hogy kiélezett helyzetekben is legyen hűségünk az Ő követésében. 

Aki hűséges az Úr követésében, az nem fog semmiben sem nélkülözni (35). Ez az ígéret azt is jelentheti, hogy az Úr hűségesei a nélkülözésben sem fogják elveszíteni hitüket, amely a kellő időben minden nélkülözésen átsegíti őket (35).

Ami Jézus Krisztus felől elrendeltetett, az beteljesedik (37), senki sem akadályozhatja meg: ez a beteljesedés azonban a mi életünk kiteljesedését, üdvösségét szolgálja. 

A tanítványok még mindig nem értik Uruk küldetését, ezért kardokkal védenék Jézust és az Ő ügyét. Azt sem értik, amit Jézus mond, képes beszéddel, miszerint adják el a ruhájukat, és vegyenek kardokat rajta. Itt arról van szó, hogy most, a döntő időben, ne a fizikai bajok ellen védekezzenek, mint ahogy a ruha véd a hideg ellen, hanem a „Lélek kardjával” vértezzék fel magukat. A tanítványok valóságos kardra gondolnak. Erre mondja Jézus: „elég”, mármint nem a két kard, hanem elég volt ebből az értetlenkedésből. (36-38).

Ezt a mi Urunk mondta tanítványainak a szenvedései kezdetén (28). A bűn anatómiája a mai igeszakaszban tovább folytatódik. - Nagyobbak akarunk lenni a másiknál, mindig nagyobbak, még az Istennél is nagyobbak. Figyeld meg, bármely közösségben rejtett, de „véres” vetélkedés folyik, ki a nagyobb, szebb, okosabb, tájékozottabb, képzettebb, igazabb, hívőbb, dominánsabb. Az állatvilágban is így van ez, de ott legalább a legyőzött odébb áll, megalázkodik; az ember soha nem látja be, hogy ő miben gyengébb, hibásabb (24). - Ebből következik, hogy nem tudunk szolgálni, csak uralkodni, mert valóban nagyobbnak tűnik az, Jézus szerint is, aki az asztalnál ül, annál, aki szolgál; és Ő mégis más utat mutat nekünk, a sajátját, aki szolgál (27). - Az uralkodók pedig visszaélnek a hatalommal, miközben magukat jótevőnek hívják; és éppen e visszaélések miatt nem is vesszük észre azokat, aki „hatalmukban” sok jót tettek velünk (25). - Jézus mellett megmaradtak a tanítványok, a nehézségek idején, és Jézus mennyei lakomát ígér Övéinek (28-30). A bűn nagyságával szemben itt látszik a kegyelem nagysága, mert bizony a tanítványok, végül mind magára hagyták az Urat, mégis nyitott kapukkal várta őket a mennyei lakoma. Az üdvösség nem érdem, hanem kegyelem.

Jeremiás 48,26-47

312. dicséret

A bűnben a legtitokzatosabb az, hogy Isten nemcsak előre tud róla, hanem beépíti üdvtervébe; de Isten nem oka a bűnnek, és a felelősség nem hárítható át Őrá. Júdás története a Biblia legnehezebb szakasza. Kálvin ennek nyomán hangsúlyozza: Isten előre látja, uralja és felhasználja a bűnt; de nem oka és felelőse a bűnnek (Institutio 17. rész, 18. fejezet; Ézsaiás 45,7). Döbbenetes: Júdás Isten megváltó akaratát indítja el, miután belement a sátán, amit a mi Urunk is előre lát (Máté 26,2; János 13,27); de Júdás saját mozgatórugója mégis a „pénz” (5-6), és nem az isteni akarat. Áldott legyen az Isten, hogy Ő mindent jobban tud, üdvösségünkért végigjárta ezt a titokzatos utat, legyőzte a bűn és a sátán erejét, testét, vérét adva érettünk (7-20). 

Jeremiás 48,1-25

310. zsoltár

* A bűn pontos leírása mai Igénk első hat verse, ma csak ezzel tudunk foglalkozni. 

- 1. A bűn mindig Isten elárulása: elárulom teremtőmet és gondviselőmet; saját életem forrását tömöm be; van ebben valami döbbenetes. 

- 2. A bűn mélyén pedig ott van a sátán, sőt, belénk hatol ilyenkor a sátán (2), de a felelősség a miénk. A sátán is meglakol majd, de nekünk is felelnünk kell bűneink következményéért. Isten előtt nincs az a játszma, miszerint állandóan mentjük magunkat, és a másikat tartjuk kizárólag felelősnek mindenért: részese vagy, benne vagy, felelős vagy! 

- 3. A bűn nem kíméli az embert, nem kíméli Isten népét, sem a gyilkosságra készülő vallási vezetőket, és nem kíméli az ünnepeket sem; ünnepelve sem jobb, hanem gonoszabb lesz az ember (1-2). Szíven üt az ellentét: a főpapok készülnek az Isten szabadításáért hálát adó ünnepre, úgy, hogy közben gyilkos indulat rejtőzik a szívükben (2). 

- 4. A bűn mindig előre eltervezett, de titkolt, nem nyilvános, és szövetségeseket keres magának. A nagytanács tagjai gondosan elhatározták Jézus megölését, kitervelték, előkészítették (János 11,43-53); a bűn mindig előre elhatározott, tudatos, titkolt és „klikkes” (2). 

- 5. A bűnben a legtitokzatosabb az, hogy Isten nemcsak előre tud róla, hanem beépíti üdvtervébe; de Isten nem oka a bűnnek, és a felelősség nem hárítható át Őrá. Júdás története a Biblia legnehezebb szakasza. Kálvin ennek nyomán hangsúlyozza: Isten előre látja, uralja és felhasználja a bűnt; de nem oka és felelőse a bűnnek (Institutio 17. rész, 18. fejezet; Ézsaiás 45,7). Döbbenetes: Júdás Isten megváltó akaratát indítja el, miután belement a sátán, amit a mi Urunk is előre lát (Máté 26,2; János 13,27); de Júdás saját mozgatórugója mégis a pénz (5-6), és nem az isteni akarat. Júdás nem rosszá lett egyszer csak, mint egy elbukott tanítvány (3), hanem eleve az volt, maga Jézus ezt már a tizenkettőre tekintve kimondta, hogy egy közülük ördög (János 6,70). Mégis „jaj” annak, aki Őt elárulja (21-23). Júdás halálos bűne nem az árulás volt, nem is a pénz imádata, hanem az, hogy nem hitte (hihette) el, hogy még erre is van bocsánat Krisztusnál, és öngyilkos lett (Máté 27,1-5). 

- 6. Áldott legyen az Isten, hogy Ő mindent jobban tud, üdvösségünkért végigjárta ezt a titokzatos utat, legyőzte a bűn, és a sátán erejét, testét, vérét adva érettünk (7-20).

Közeledik megváltásunk teljességének ideje (28). - A hívő ember látja a jeleket, és úgy értékeli azokat, mint a fügefa a közeledő nyarat (29-31). - A sok gonoszság nem csüggeszti el, mert tudja, hogy Megváltója közel van már; ezért tud tűrni, megbocsátani, és szelíd hatalommal tenni a gonosz ellen. - Persze, mint a kommandósok, leteperhetjük a gonoszt, de le nem győzhetjük; arra csak a Megváltónk képes; ezért mindig több a krisztusi szelídség, mint a kommandósan erős győzelem és rendfenntartás. Itt emez is kell, de eredménye mindig csak átmeneti; a végleges megoldást az Úr hozza el. - Úgy tekints a gonoszság kiáradására, hogy hamarosan kiárad rád a kegyelem is (Róma 5,20). - Ebben a nemzedékben, vagy a következőben, nem tudjuk (Máté 24,36); de azt tudjuk, hogy az ég és föld elmúlik, de az Úr beszéde, Igéje, ígérete nem enyészik el (33). - Bocsásd meg nekünk Urunk, hogy mégis olyan gyakran elnehezedik a szívünk, türelmetlenek vagyunk, erőtlenek, és megadjuk magunkat a testi-lelki gravitációnak: a sokféle mámornak és a megélhetés mindennapi elemésztő gondjainak (34).*

Jeremiás 47

308. dicséret

* Egyik testvérem őszintén kifakadt előttem: elég volt, feladom, elfáradtam. Értjük, miről van szó. Köszönjük Urunk, hogy kegyelmed több a mi „éberségünknél”, de köszönjük azt is, hogy éppen ez a kegyelem ad erőt mégis a „tartásra”.

Állhatatosságra készít fel a mi Urunk! Az Ő tudta nélkül nem történhet semmi sem az Övéivel, erre utal az a kijelentés, hogy hajszálaink is számon vannak tartva (18-19). - 1. Az állhatatosságra mindig szükség van, de eljön az idő, amikor koncentráltan szükség lesz az állhatatosságra (7), mert minden, ami egykor gyönyörű volt, az elenyészik, ide értve még a templomot, az istentiszteletet is. Nem marad semmi ebből a világból (2 Péter 3,10-13), mert itt minden tökéletlen (5-6). - 2. Erre az állhatatosságra Istentől való jelek készítenek fel bennünket: ► Sokan hivatkoznak Krisztusra, és „csak” magukat tartják Őhozzá tartozónak (8). ► Az ember eleve lázadó, de amikor a lázadások mindenhol jelen vannak; uralom, rend, egyház és Isten ellen; sőt, magában az egyházban is, sokféle szakadással terheltek leszünk, akkor álljunk készen (9). ► Rettenetes dolgok történnek, mindenki harcol mindenki ellen, melynek nyomán újabb és újabb betegségek ütik fel a fejüket; ma nemcsak fegyverrel, hanem más módszerekkel öljük egymást, miközben megöl bennünket a sok inger és feszültség (10-11). ► A keresztyéneket pedig újra üldözik, gyűlölik, magukra hagyják őket, miközben a keresztyének egymást sem erősítik igazán, mert éles helyzetekben mindenki a bőrét menti és hiányzik a testvéri szeretet (16-17). ► A szent várost, és minden „szent dolgot” pogányok taposnak majd (20-24), mert nem ismeri a világ a „Szentet” és a szentséget; szentségtelenné lesz minden. ► Beleremeg az egész föld a fájdalomba, (25-26). - 3. Figyeljünk a jelekre, hogy ezekben az időkben állhatatosságunk bátor életben és bizonyságtételben mutatkozzon meg! (19) Az Úr pedig megadja a szót a szánkra (14-15), felegyenesedést a hitre (28).

Jeremiás 46,13-28

306. dicséret

Igen elgondolkodtató intés ez. - Aki ismeri az Írásokat, azt mindig fenyegeti az a kísértés, hogy elbízza magát, mint aki minden tudás birtokában van, miközben az Istennek járó dicsőséget is hiú módon magának szeretné tulajdonítani (46). - Lehet, hogy amit az írástudók mondanak, az önmagában igaz, mégis sok kegyes írástudót tett már ez a tudás, kellemetlenné, tapintatlanná, durvává, taszítóan gőgössé. Ezek mindenkinél jobban szeretik a pénzt; alig tudnak adni „dicsőséget” és bármit is másoknak; még Istennek is alig (47; 21,1-4). - Ez nem azt jelenti, hogy ne ismerjük az Írásokat, és ne adjuk tovább bátran annak világos, rendet, vigaszt, üdvösséget ajándékozó üzenetét; de hitvallásunk csakis alázatos hitvallás lehet, hiszen az élet és a halál urai továbbra sem mi vagyunk, és a dicsőséget is egyedül Istennek tulajdoníthatjuk mindenért, nem pedig magunknak. - Urunk, add nekünk a legfontosabb tudást, a Te Igéd krisztusi ismeretét, és tegyen ez bennünket alázatos bizonyságtevőkké mások felé; miközben minden dicsőség csakis a Tiéd lehessen, amely nyitott szeretettel fordít minket mások felé.

Jeremiás 46,1-12

305. dicséret

- 1. Ha Isten az élők Istene, ez azt jelenti, hogy Isten előtt mindenkor élünk, ezért a halálban sem lehet kikerülni az Istent. Sem életünkben, sem halálunkban nem tudunk elrejtőzni az Isten elől. Ez figyelmeztetés. - 2. Ugyanakkor számunkra ez örömhír, hiszen még a halál sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől (Róma 8,31-32). - 3. Kicsit félelmetes ez az üzenet, hiszen egy kínzó nap után az emberben ott a kísértés, hogy jobb lenne „nem lenni”. Higgyük, hogy az élet Istene, csak jót készített övéinek, a halál pedig nem a lét, hanem az élet ellentéte. Köszönjük Urunk az életet.

Jeremiás 45

303. dicséret

* A szadduceusok, koruk liberális tudósai voltak, akik tagadták a halál utáni életet és a feltámadást (27). 

Kérdésük egy képtelen, primitív történettel gúnyolja ki a feltámadás hitét. Néha megdöbbentő, milyen felszínes, szimpla és faragatlan tud lenni, egy okos, tanult, iskolázott ember. Esze van, de semmi több. (28-33). 

- 1. Az örök élet nem érthető meg „innen”, mert „egészen más”, erre utal Jézus válasza, amikor arról szól, hogy ott nem lesz házasság, halál, és az angyalokhoz lesznek ott hasonlóak az Isten fiai. (34-36). Ez nem azt jelenti, hogy az itt örök hűséggel szeretett házastársunk ott nem lesz fontos, nem is azt jelenti, hogy angyalokká leszünk; hanem azt, hogy az örök élet valami „egészen más”, mint az itteni. 

- 2. Az örök élet ígérete már az Ószövetség kezdeti lapjain olvasható, említi is Jézus: ezért nevezte Mózes az Urat, a földi világból már régen eltávozott Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének (37). 

- 3. Ha Isten az élők Istene, ez azt jelenti, hogy Isten előtt mindenkor élünk, ezért a halálban sem lehet kikerülni az Istent. Sem életünkben, sem halálunkban nem tudunk elrejtőzni az Isten elől. Ez figyelmeztetés. 

- 4. Ugyanakkor számunkra ez örömhír, hiszen még a halál sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől (Róma 8,31-32). 

- 5. Kicsit félelmetes ez az üzenet, hiszen egy kínzó nap után az emberben ott a kísértés, hogy jobb lenne „nem lenni”. 

Higgyük, hogy az élet Istene, csak jót készített övéinek, a halál pedig nem a lét, hanem az élet ellentéte. Köszönjük Urunk az életet.

Jézust állandóan szemmel tartották ellenségei, az akkori módszerekkel: kémek követték, akik igaznak tetették magukat (21), és saját szavaival akarták Jézust megfogni és elfogatni (20). Ma, ha akarjuk, ha nem, állandóan szemmel tartanak bennünket, mindent tudnak rólunk, még azt is, ami a hálószobában történik, sőt, azt is, aminek semmilyen valóságalapja nincs. A modern technika már szinte mindenre lehetőséget ad. Bármikor „büntetlenül” elintézheted azt, aki neked nem kívánatos. Illyés Gyula verse jut eszembe, aki egy hosszú mondatot írt a zsarnokságról; természetében az is, ez is zsarnokság; legfeljebb a módszerek mások, a lelkület ugyanaz. Ez a lelkület a rosszindulatúan feltett, ellenséges kérdés minden eleméhez kötődik: császár, hatalom és idegen hatalom, szabadság vagy szolgaság, adó, pénz, vagyon; és hogyan kapcsolódhat mindezekhez az Isten? A mi Urunk egyértelmű választ ad, a világi hatalom az Istentől van, ezért megfizetjük az adót, mert ez is Isten-tiszteletünk része; éppen így maradunk szabadok minden hatalomtól.* 

Jeremiás 44,15-30

301. dicséret

* Istennek pedig van hatalma eltávolítani minden magát istenítő „császárt”. Mindenben ott van a „császár”, a pénzben, a hatalomban, még a kenyérben is, amit megeszünk, de mindezek fölött mindenben ott van az Úr megtartó kegyelme is. Nem tudjuk magunkat függetleníteni a „császártól”, de hitben élhetünk a hatalomhoz való viszonyunkban is. Jézus nem volt forradalmár, de hitte Isten mindenek feletti szuverenitását. Tudta, Őt nemcsak ellenségei, hanem még inkább az Atya jóságos szeme figyeli, ahogy minket is. Ezért Jézus a kérdezők lelkébe látott, felismerte álnokságukat (23) és megadatott neki a válasz is (25).

Akkor Izráel népéről szólt Jézus példázata, most mai népének üzen! -1. Isten ránk bízta szőlőskertjét, ez méltóság és felelősség egyszerre (9). -2. Fontos üzenet az is, hogy a Gazda messze elutazott (9), ne várjunk rendkívüli jelenéseket, kijelentéseket. - 3. A Gazda követein és Igéjén keresztül üzen (10-12). - 4. Legnagyobb nyomorúságunk, hogy nem figyelünk az üzenetre, lenézzük, bántjuk a Gazda követeit. - 5. De a bűnök bűne az, hogy amikor a Gazda a legvégsőkig elmegy, és Szeretett Fiát küldi, azt pedig megöljük (13-15); akkor és ma is. - 6. Mégis Isten tartja kezében az ügyünket: nincs ennél nagyobb örömhír, mert Fiának halála örök hajlékunknak tartópillére, szegeletköve lett (17; Zsoltárok 118,22). - 7. Ez a kő tart mindeneket, de akire ez a kő rázuhan, az elveszett (18). -8. Isten egy időre elveszi a szőlőt a méltatlanoktól, végül azonban Övéinek adja azt, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt (16; Róma 11).

Jeremiás 44,1-14

296. dicséret

Aki rákérdez Jézus hatalmára, az elismeri ezt a hatalmat. A főpapok és az írástudók azt kérdezték Jézustól, hogy milyen hatalommal szól és cselekszik, vagyis ők is elismerték Jézus hatalmát.  Itt azonban Jézus visszakérdez, feltételhez köti válaszát (3). Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nem úgy volt alázatos és irgalmas, hogy mindig mindent szó nélkül hagyott, mert voltak olyan pillanatok, amikor határozottan bejelentette uralmi igényét, kinyilvánította teljhatalmát. Ilyen jel volt az is, amikor megtisztította a templomot, vagy a mai Ige jelenete, amikor határozottan visszakérdezett, és mivel a főpapok nem adtak egyértelmű választ a feltett kérdésére, ezért nem válaszolt nekik; a legnagyobb jel pedig az volt, amikor feltámadásával visszabeszélt még a halálnak is. Jézus, amikor visszakérdezett, Keresztelő János keresztségével kapcsolatosan tett fel kérdést kora vallási vezetőinek (4), akik nem mertek egyértelmű választ adni, mert itt is, ott is tetszeni akartak embereknek, ez pedig a hamis prófétaság jellemzője (5-6). Aki Isten színe előtt a világos válasz elől kitér, annak Isten nem ad világos választ. Aki ködösít Isten előtt, azt az Isten elveti. Döbbenetes a jelenet vége, amikor Jézus Krisztus válasz nélkül otthagyja a főpapokat (8). 

Jeremiás 43

145. zsoltár

A keresztyén tanítás igeszerűen különbözteti meg a „látható”  és a „láthatatlan” egyházat egymástól. A „látható” egyházban sok minden történik. Ezernyi okból gyűlnek ide emberek, vagy éppen maradnak távol attól. Csak az Isten tudja, hogy ki, milyen indulattal jön az egyházba, milyen lélekkel ül az istentiszteleten, mi motiválja a szolgálatra, a buzgóságra. Bizony, a „látható” egyház sokszor hasonlít egy nagy piachoz, ahol mindenki mondja a maga kegyessége szerinti igazát, árulja a saját portékáját, és leszólja a másikét. Jó tudni, hogy Isten ismeri az övéit, akik a „láthatatlan” egyház tagjai, és azért jönnek ide, mert Isten Igéjét igaznak tartják, abból meg szeretnék hallani Isten akaratát, és ahhoz akarják engedelmesen igazítani az életüket. A többi, vallási kereskedelem, látványosság, semmi más, amely csak azt érdemli, hogy a mi Urunk szavának ostora odacsapjon, figyelmeztessen, megtisztítson (János 2,15).*

Jeremiás 42

163. dicséret

* A templom, az egyház nem lehet a vallásos szertartások kulisszái mögé bújó emberek kibontakozási helye. Isten akarata az, hogy a templom imádság háza legyen, ahol az ember Isten Igéjéből tanul, ahhoz igazodik, miközben betegségeiből az örök életre gyógyul. Gondolkodjunk el azon, hogy mi imádság házává, vagy „rablók barlangjává” tesszük-e az egyházat? (46) A „láthatatlan” egyházhoz azok tartoznak, akik naponta elfogadják a mi Urunk tanítását (47).

A kisgyermek indulata ez: „most”, „azonnal”, ne kelljen várni (11). Ez a „most akarom” - lelkület visszavágyódás az „édenbe”, ahol maradéktalanul, folyamatosan megtapasztalhattuk az Isten közelségét, rendjét és örömét. Ez a „most”, az „örökkévaló, hiánytalan jelen”. A mi világunk nagy nyomorúsága, hogy várni és várni kell, mindenben, mindenkor. Ez a „bűn” terméke, de ezt a várakozást az Úr mégis javunkra fordítja, hogy legyen lehetőségünk Őrá várakozni (12), aki majd visszahozza nekünk a „most” zavartalan örömét. Addig azonban nem mindegy, hogyan éljük meg ezt a várakozást (11). Erről szól ez a példázat. Voltak olyanok, akik a Gazda ellen lázadozva várakoztak (14), és lázadásuknak jelét adták az elszámoltatáskor is (20-23). De jó tudni, hogy van olyan „Király”, akivel meg lehet majd mindent beszélni, de Őellene nem lehet lázadni; mert az Isten elleni lázadásban teljesen kiürül az életünk (24-27). Vegyük észre, amink van, és még adatik nekünk (26), nem „azonnal”, de bizonnyal eljön majd az „azonnal” is. Addig pedig a hívő ember Isten Igéjéből él, ezért Isten ígéreteinek valóságában él, így azt is tudja: itteni világunkban nem azonnal teljesednek be maradéktalanul az Isten ígéretei. 

Jeremiás 41

457. dicséret

* A kisgyermek indulata ez: „most”, „azonnal”, ne kelljen várni (11). Ez a „most akarom” - lelkület visszavágyódás az „édenbe”, ahol maradéktalanul, folyamatosan megtapasztalhattuk az Isten közelségét, rendjét és örömét. Ez a „most”, az „örökkévaló, hiánytalan jelen”. 

- A mi világunk nagy nyomorúsága, hogy várni és várni kell, mindenben, mindenkor. Ez a „bűn” terméke, de ezt a várakozást az Úr mégis javunkra fordítja, hogy legyen lehetőségünk Őrá várakozni (12), aki majd visszahozza nekünk a „most” zavartalan örömét. 

- Addig azonban várakoznunk kell, és nem mindegy, hogyan éljük meg ezt a várakozást (11). Erről szól ez a példázat. 

- Ebben a példázatban legalább mindenki tud a tulajdonosról, ha különböző módon is viszonyulnak hozzá, de legalább számolnak vele, azzal, aki most éppen elutazott, de majd visszatér (12). 

- A várakozásban az a feladatunk, hogy „kereskedjünk” azzal, amit kaptunk, vagyis becsüljük meg és szaporítsuk meg azt, mások javára, Isten dicsőségére, és valójában akkor jut nekünk is több (13). 

- Voltak olyanok, akik nem ismerték el a gazdát királynak, gyűlölték, maguk akartak királlyá lenni, ezért fellázadtak ellene (14). 

- Voltak olyanok, akik hűséggel, gondosan bántak azzal, amit a gazdától kaptak, a kevésen hűek voltak, ezért a gazda visszatérésekor részt vehettek a gazda „uralmában”, részesültek annak „hatalmából” (15-19). 

- Voltak azonban olyanok, akik lázadásuknak jelét adták az elszámoltatáskor is (20-23). De jó tudni, hogy van olyan király, aki értünk mindent jobban tud, Ővele meg lehet majd mindent beszélni, de Őellene nem lehet lázadni; mert az Isten elleni lázadásban teljesen kiürül az életünk (24-27). 

- Vegyük észre, amink van, és még adatik nekünk (26), nem „azonnal”, de bizonnyal eljön majd az „azonnal” is. Addig pedig a hívő ember Isten Igéjéből él, ezért Isten ígéreteinek valóságában él, így azt is tudja, hogy itteni világunkban nem azonnal teljesednek be maradéktalanul az Isten ígéretei.

Láttunk már „fintorgó” keresztyént? Mindjárt kiderül, miért kérdezem. Más Jézus Krisztus, mint azok, akik a kíséretében elől mennek. Ez fájdalmas, figyelmeztető kontraszt. Ezek leintik a vak koldust, Jézus Krisztus pedig meghallja kiáltását és meggyógyítja őt. Ezek eltakarják mások elől az Urat (3). Ezek zúgolódnak azon, hogy az Úr felkeresi a gyűlölt foglalkozású Zákeus házát. Más Jézus, és mások a körülötte buzgólkodók, hiszen megbotránkoznak azon, hogy Jézus bement Zákeus házába és vele vacsorázott (7). Igaz, hogy valóban, ellenszenves ez a Zákeus, aki pici termetű és nagy hatalmú ember volt; pénzzel, sikerrel, társadalmi pozícióval, hatalommal rendelkezett, mindegy, milyen áron; szedte az adót az idegen római hatalomnak, és jutott belőle bőven neki is (2). Tényleg ellenszenves figura, de úgy ellenszenves, hogy Őbenne saját magunkat ítéljük meg, mert mindnyájan ilyenek vagyunk. Elgondolkodtató, hogy a Jézus körül állók fintorognak, elkülönülnek attól, akiről pedig Jézus Krisztus azt mondta, hogy „üdvössége van" (9).*

Jeremiás 40

195. zsoltár

* Ennek az üdvösségnek látható következménye lett a vagyonhoz, korábbi életéhez való viszonyában is; látható, de nem „meseszerű” következménye: vagyona felét ugyanis megtartotta magának, de ettől kezdve azzal is, egészen biztosan az Úr dicsőségére élt (8). A mi Urunk küldetés-nyilatkozata így hangzik: Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett (10). Aki fintorgó keresztyén, az emlegetheti az Úr nevét, de valójában semmi köze Őhozzá, és nem is tudja, hogy valójában ő az, aki elveszett.

Ezek itt elől mentek, Jézus előtt (!), a könyörületért kiáltót „leintették”, és a már amúgy is Jézus körül buzgólkodókat hagyták beszélni. Hallgass el, ha te már Krisztus közelében vagy, ne beszélj annyit, ne buzogj, ne okoskodj állandóan, hogy meghalld azt, aki némán is az Úrhoz kiált. „Aki láthatóan elől megy”, annak felelőssége, hogy ezeket a Jézus körül buzgólkodókat intse le. Sajnos soha nem így van, elnyomjuk a könyörület kiáltását, mi, akik már az Úr körül vagyunk, az Ő ügyében elől járunk. De jó tudni, hogy Jézus Krisztus ennek ellenére meghallja a „koldus” kiáltását. Kiderül, valójában az Úr megy elől, leinti az ügybuzgókat, hogy hallja a valódi szükséget szenvedőt. Jézus Krisztus most parancsol, hogy vezessék Őhozzá a vak koldust (40). Urunk, köszönjük, hogy a lényeges pillanatokban Te vagy az Ura a helyzetnek, és nem mi, buzgó, előtted haladó kegyesek. Köszönjük, hogy ilyenkor ránk parancsolsz, hogy "szűnjünk meg” és hagyjuk hívő, önző magunk helyett a rászorulót középpontba kerülni.

Jeremiás 39

505. dicséret

* Akik elől mennek, könnyen leintik a másikat, még akkor is, ha a másik nagy nyomorúságban van, és könyörületért kiált. Nagy kísértés elől menni, mert észre sem veszi az ilyen ember, hogy közben leint másokat. Így van ez Jézus közelében is: akik elől mennek, leintik a többieket, még a vak koldust is. Ők úgy gondolják, hogy aki őket zavarja, az Jézust is zavarja. Ugyanakkor, aki elől megy, igenis köteles a rend érdekében leinteni azt, ami nem Jézus köré való, éppen azért, hogy a szívből jövő segélykiáltást meghalljuk. Hányféle hang zsong ma is az Úr körül, annyi okos, kegyes, buzgó ember mondja a magáét, és bizony ez a zűrzavar olyan sokszor elhallgattatja az igazán kiáltókat. Akik elől mennek, Jézus ügyét képviselve, felelős feladatuk az, hogy leintsék a Jézus körül sürgölődőket, hogy a mai „vak”, „koldus” Bartimeusok segélykiáltása hallható legyen.